Szeged és Vidéke, 1908. november (7. évfolyam, 252-275. szám)
1908-11-01 / 252. szám
1908 XI/1 mány az állandó téli helyiség kérdésével, ahol a tél folyamán vivó-tanfolyamot létesít Armentáni mester vezetésével, a birkózótanfolyamra pedig egy kiválóbb fővárosi trainert szándékozik az egyesület szerződtetni. Ezenkívül az idősebb tagok szórakozására meghonosítani szándékozik a nálunk még teljesen ismeretlen Ping-pong játékot. Az alapszabályok módosítására már régebben kiküldött bizottság alapszabály-tervezetét Tóth Gyula előadó ismertette. A tervezet némi pótlás és végleges kidolgozáscéljából a bizottságnak újból kiadatott. Örömmel vette tudomásul a választmány Szende Izsó titkár jelentését a taglétszám folytonos nagymérvű gyarapodásáról, amely a szegedi sportüző ifjúság és sportkedvelő közönségnek az egyesület működése iránti nagymérvű érdeklődésének megnyilvánulásáról tesz tanúságot. A titkár által beterjesztett kimutatás szerint újabban az egyesület tagjai sorába léptek: Nemes Géza dr., Pudler Gyula, Bogyai Vilmos... Kertész Béla, Hirschfeld Lipót, Csapó Ödön, Böröcz Lajos, Müller János, Boda Bertalan, Szepes Ármin, Szremácz Sándor, Kuluncsics Simon, Horváth Dezső, Zádor Imre, Komlós Sándor, Dévai István, Németh Nándor, Ábrahám Nándor, Wimmer Ernő, Kukás József, Máthé Gyula, Grosz Simon, Braun József, Lévai Imre, Timár Dezső, Fényes Jenő, Gergely Zoltán, Hamvas István, Milutinovits Miklós, Bunyata Ferenc, Faragó Géza, Vig Oszkár, Nekich Richárd dr. A Szegedi Bank mint Szövetkezet 200,000 korona alaptőkével részvénytársasággá alakul át és mint ilyen, Szegedi Központi Bank Részvénytársaság céget veszi föl. A közönségnek a részvénytőke feljegyzése iránti érdeklődése legerősebb bizonyítéka az intézet iránt tanusitott általános bizalomnak. — Tolvajlás. A rókusi állomáson vakmerő zsebelés történt. Egy csavargó kinézésű fiatalember a jegypénztárnál kitépte Daróczy Mihály szabadkai gazdálkodó aranyláncát s elfutott. A lánc oly erősen volt a mellénybe kapcsolva, hogy az erős rántásra elszakadt s a rabló kezében csak egy kis része maradt. — Alsótanyán ismét házásás volt. Molnár Gergely csorvai tanyájának falát ismeretlen emberek kiásták s a szobából nagymennyiségű ruhaneműt ékszereket vittek el. — A szombati koszorupiacon Kiss Viktória cselédleány zsebéből öt koronát és aranygyűrűt loptak el. A gőzgépkezelők és kazánfűtők legközelebbi képesítő vizsgái Szegeden november 8-án délelőtt 9 órakor a Szeged-alsóvárosi új vizműtelepen fognak megtartatni. A vizsgálati kérvények kellően fölszerelve a magyar királyi kerületi iparfelügyelőséghez (Tisza Lajos körút 9.) beküidendö£ — Feledékeny váltóőr. Csütörtökön délután a Szabadkáról Szegedre jövő személyvonatot az első állomásig, Palicsig háromszor állították meg. Először a vonat elindulása után pár percre egy harmadosztályú utas rántotta meg a vészféket. A vonat megállt és pár percnyi vesztegelés után indult tovább. Másodszor leintették a vonatot, mert elfelejtettek két kocsi baromfit rákapcsolni. Mikor ez is megtörtént, elindult a vonat Palies felé. Palies előtt ismét meg kellett állani, mert a váltóőr elfelejtette a szemafort szabadra állítani. A vonat állt, az utasok vártak, az állomás személyzet lesett. Már jó tizenöt percig állt a vonat, mikor a palicsi állomás kapusának eszébe jutott, hogy érdeklődjék a vonat iránt. Érthető feltűnést keltett, mikor a vonatot az állomás előtt látták állni. A szemafort szabadra állították, a vonat be-dobogott. Palics állomásán egy állomás elöljáró és egy forgalmi altiszt tesz szolgálatot. Különös, egyiküknek sem tűnt föl az, hogy a Szabadkáról adott jelzés után még egy SZEGED ÉS VIDÉKE. félóra múlva sem ért be a vonat Palicsra. Különös! De úgy látszik, a palicsi állomás hivatalnokai nem kiváncsi természetűek. A következetes szerencse. Hiába mondjuk általánosságban szeszélyesnek, kiszámíthatatlannak a szerencsét, sok esetben éppen megfordítva van a dolog. Sokszor szinte meg hűséggel szegődik a jó szerencse egy helyre és rendületlenül állandó is marad. Jó tanúság erre a budapesti Gaedicke-bankház, mely mint a m. kir. szab. osztálysorsjáték főelárusitója, az egész országban szinte közmondásosan ismert állandó szerencséjéről. Sok millióra megy az összeg, melyet a bankház szerencsés ügyfeleinek juttatott és a most lezajlott sorsjátékban is számtalan nagy nyereményt fizetett ki váratlan boldogságára sok családnak. A Gaedicke A. bankház (Kossuth Lajos utca 11.) ezen páratlan szerencséje, meg az a gyors, pontos ügykezelés, melyben itt a vevőnek része van, könnyen megmagyarázzák óriási forgalmát és kedveltségét. Érdekes beszámolás. A XXII. magyar kir. szabadalmazott osztálysorsjáték az imént véget ért. A közönség jogosan kiváncsi rá, hogy a főnyeremények kikhez jutottak. Csakhogy nálunk a főnyeremények nyertesei valósággal menekülnek a nyilvánosság elől. A sorsjegyek főelárusítóinak könnyen érthető okokból a legszigorúbb diszkréciót teszik kötelességévé, s a főelárusítók azt a diszkréciót megőrzik. A 600,000 koronás nagy jutalomdíjat, továbbá a 400,000, 200,000, 100,000, 90,000, 80,000 koronás stb. főnyereményeket, szóval a XXI. sorsjáték összes nagy nyereményeit ismét hazánkban nyerték. A legszigorúbb diszkréció sem akadályozhatja meg azt, hogy néha egy-egy főnyeremény sorsáról közelebb adatok nyilvánvalókká ne legyenek , olyankor, amikor maguk a nyertesek nem tartják szükségesnek, hogy titokban maradjanak. Ezúttal például nem maradt titoknak, hogy a 600,000 koronás jutalom egy negyedét 150,000 koronát Tormássy Imre, a Városi Villamos Vasút kalauza nyerte meg. Egy másik negyede egy állás nélkül levő pincér két nyolcad sorsjegyére esett. A boldog nyertesnél albérletben lakik egy szegény asszony s neki a szerencse az osztálysorsjáték jutalmának egy nyolcadát (75,000 koronát) juttatta. Ugyanennyit nyert egy nyolcad sorsjeggyel egy kőbányai gyári munkás s egy budapesti magántisztviselő. Nagyjában ezek a lefolyt sorsjáték főnyereményeinek nyilvánosságra jutott adatai. ÓRAI Elsőrendű zseb-, fali-, ébresztő-, irodai- és konyhaórákat kitűnően ■ szabályozva " a feltöltő olcsó árakon 76 vásárolhat, javításokat legjobban készít a 3 évi jótállás mellett. GYŐRI BÉLA műórás Iskola utca 19. szám alatt. HANGVERSENY A TISZÁBAN. Lovag Ferrari-olasz tenorista, és Rossi olasz kir. operaénekes e hónap 31-én tartják meg Szegeden egyetlen hangversenyüket. ::: Jegyek kaphatók: Ifj. Inay Sándor könyvkereskedésében, Kárász utca. A csaló Budapest. Tábori Kornél hírlapíró és Székely Vladimir budapesti rendőrfogalmazó rendkívül érdekes könyvéből, a „Csaló Budapest“ címűből közöljük az alábbi kis részletet. A könyv folytatása a „Bűnös Budapest“ című ciklusnak, amely méltó feltűnést keltett első köteteinek a megjelenésével. A könyv ifjabb Árvay Sándor könyvkereskedésében kapható. Az őrült férj. Egy fővárosi szanatórium igazgatójához előkelően öltözött hölgy állított be három évvel ezelőtt. — Kedves igazgató úr — kezdte — szomorú küldetésben jövök. Férjemen az elmebaj kétségtelen jelei látszanak. A szerencsétlen ember üldözési mániában szenved. Óriási pénzösszegekről és drágaságokról ábrándozik. Retteg és fél, hogy valaki ellopta azokat tőle . . . Szeretném elhelyezni itt. Készséggel fizetem a legelső helyet. Ma délután valami csellel idehozom s kérem önt, segítsen. Észrevétlenül kell idejuttatnom, anélkül, hogy valamit sejtsen. De csinyján kell vele bánni, mert bizony . .. a szegény férjem .. . már dühöngő rohamok is meglepik. A disztingvált külsejű hölgy, mialatt ezeket szakadozottan elmondta, mintha egy könyet morzsolt volna szét, amely szép szeméből aláfolyt. Az igazgató készséggel megígérte a rokonszenves nőnek, hogy mindenben segítségére lesz. Rövid idővel későbben megjelent a főváros egyik legnagyobb ékszerüzletében ugyanaz az előkelő hölgy. Magánfogaton érkezett, kevés inas volt a bakon. Elmondta, hogy az X-féle elmegyógyítóintézet igazgatója most adta férjhez a leányát és nászajándékul 40—50.000 korona értékű gyémántékszert szándékozik venni. Őt, a nővérét bízta meg az ékszer kiválasztásával. Mikor a választás megtörtént, a hölgy arra kérte az ékszerészt, hogy csomagoljon be még néhány értékes ékszert, adja oda egyik segédjének s ő majd azt fogaton elviszi a hires elmegyógyászhoz, hogy az döntsön. Ott készpénzzel ki is fizetik rögtön az ékszer árát. Az ékszerész elküldte legügyesebb segédjét, aki beült a kocsiba, az állítólagos bárónő mellé s elhajtattak az igazgató lakására. Rögtön bebocsátották őket. A hölgy rámutatott a segédre s az orvoshoz fordulva, így szólt: — Ugye édes bátyám, megbocsátasz, ha egy pillanatra magadra hagylak ezzel az urral. Intézd el vele a dolgok üzleti részét, én azalatt megmutatom az ékszert Klárinak. Kivette a segéd kezéből az ékszeres kazettát és kiment. A hölgy tudniillik megbeszélte az orvossal, hogy ezenformán fogja majd elámítani a férjét. Az orvos most vélt páciensével hosszabb beszélgetésbe bocsátkozott. A segéd ugyan nem értette az orvos témáit, de még várt. Majd nyugtalan lett’.“ Hol az ékszer ? S miért beszél ez az úr mindenről, csak az ékszerről nem ? Végre is megkérdezte, hogy mi van az ékszerrel? A doktor kitérő választ adott. A segéd izgatott lett, erre az orvos előhívott néhány ápolót, amire az ékszerészsegéd dühöngeni kezdett. Lefogták és biztonságba helyezték. A hölgy persze addig az ékszerrel együtt elrobogott elegáns fogatán s volt rá gondja, hogy a nyoma is eltűnjék. Az őrültek házába becsukott ékszerészsegédről csak napok múltán derült ki, hogy tulajdonképpen olyan egészséges, mint a Ne tétovázzék, ha fáj a feje, hanem használjon azonnal Beretvás-pastillát amely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és Amo I Of\ |#nuntia fejfájást elmulasztja. — Orvosok által ajánlva. “ i.tU liUl Ulla. Szegeden kapható : Vajda Imre és Társa drogériájában, Barcsay Károly gyógytárában és Magyarkanizsán Beer Emü gyógytárában. — 3 doboznál ingyfOR postaszállítás. Készíti: BERETVÁS TAMÁS gyógyszerész, Kispesten. 57 tH