Szeged és Vidéke, 1913. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1913-02-01 / 26. szám
mézre semleges kéz őrizetében maradjanak. Minden egyéb követelés, amelyet a török jegyzék hangoztat, a vámemelés, a szabad kereskedelmi politika, a postai szuverenitás, a külföldiek megadóztatása és a többi mind egészen természetes dolog. Ezek nélkül igazi állami szuverenitás el sem képzelhető és ezek olyan kívánságok, amelyeknek megvalósítása elé az eddigi béketárgyalásokon sem gördültek nevezetesebb akadályok. Ilyen körülmények közt igazán el kell ismerni, hogy az új török kormányzat megtett a béke érdekében minden tőle telhetőt. Ezt a rendszert végre is az az elkeseredés emelte a hatalomba, amelyet az előző kormánynak Drinápoly föladására irányuló szándéka keltett a török közvéleményben, különösen a török hadseregben. És ez az újtörök rezsim végre is nem magyar koalíció, hogy a közvélemény által a hatalomba emeltesse magát és azután cserbenhagyja azt az áramlatot, amely őt fölemelte. Viszont pedig azt se lehet mondani, hogy az újtörök rezsim túlzott intranzigenciát mutatott volna, mert hiszen az az ajánlat, amelyet a hatalmak útján tesz, úgyszólván a „formula“. Most aztán a hatalmakon múlik, mennyi jóakarattal kezelik ezt a formulát és vele a béke ügyét. És természetesen a szövetséges államokon is múlik, mennyi nagylelkűséget, mennyi méltányosságot, mennyi keresztényi érzést lesznek képesek tanúsítani „pogány“nak csúfolt ellenségükkel szemben. Hétfőn este hét órakor mindent tudni fogunk. Akkorára vagy új béketárgyalás, sőt esetleg már béke is lesz, vagy — uj háború. Ha ebben a pillanatban vallanunk kellene, sajnos, — inkább az utóbbi mellett vallanánk. De ha Törökország ellenségeiben lesz annyi méltányosság, mint amennyi alázatot ez a szerencsétlen nemzet mutat, akkor vége lesz az ellenségeskedésnek. Ami bennünket magyarokat és egyáltalában bennünket nem balkáni európaiakat illet, mi csak a békét sóvároghatjuk. Nemcsak mások miatt és nemcsak emberségből. Nem is csupán azért, hogy kimeneküljünk a háborúval járó közgazdasági depresszió öldöklő kátyújából. Hanem főleg és mindenekfölött azért, mert váltig biztathatnak bennünket azzal, hogy a háború, ha lesz is, lokalizálva lesz, jól tudjuk mi, hogy nagyon meszszire hallatszik az együdörgés szava. Sokszor messzebbre, mint bárki sejti. És sokszor nagyobb visszhangot kelt, mint amilyen a népek füleinek kellemes. Akármilyen távol essék tehát Csataldzsa Becstől és akármilyen távol tartsuk is a hadviselő feleket szívünktől, mégis csak azt kell óhajtanunk, azért kell remegnünk és azt igyekszünk remélni még ma is, hogy az ágyuk helyett a kalamárisnak lesz csak dolga — hétfőn este hétkor. APÁK MÚLTJA. A féléves értesítő elérkezésének idejére beteg lett a lányom. Alkonyatkor forró volt a homloka, gyönge kis ajka kicserepesedett, nyűgösködött szegényke és nem tudta a másik percben, hogy mit akart egy pillanattal előbb ? Panka a fegyverbarátságnak minden hűségével töltötte ágya mellett a délutánjait, egy öreg bölcs elnéző mosolyával bocsátva meg az ilyenkor előforduló gyöngeséget. A pólyás babát szedték elő a többiek sorából, azzal játszottak. Kutattam utána, hogy miért éppen ezzel, de nem sokra jutottam. (Bevallom, aggódó, bolondos fejemben megfordult valami gyanú. De hát, hála istennek, messze vannak még a feminizmus bogaraitól. Aztán meg nem is láthattak ilyesmit. De a magányos percekben, amikor kifogyott a kivánni valókból, mindig megvolt a visszatérő refrén. — Apu, milyen nap van ma ? — Szerda. — Pénteken kapjuk a bizonyítványt. Elmehetek érte ? — Akkor se, fiam, ha már nem kell ágyban maradnod. — De te elhozatod ? — El. — Jaj ! Már most erre a jajra sok minden kérdés következik. — Fáj valamid ? — A fejem. (Átmelegítette a kezemet, úgy tüzelt.) — Azért mondtad, hogy jaj ? — Nem azért. A bizonyítványért. — Ejnye, csak nem félsz, hogy rossz lesz! Elgondolkozott, azután elnevette magát. — Nem tudom, apu. Aranka néni a múltkor is azt mondta, hogy csodálatos lány vagy te, Putyu. Egyszer nagyszerűen tudsz mindent, máskor meg olyanokat mondasz, hogy az ember a falra mászik tőle. Mellettünk köhécsel az asszony. — Szóltál valamit, fiam ? — Nem. Semmit se mondtam. — Csodálatos ! Mintha azt hallottam volna, hogy egészen az apja. Ezúttal a gyerek lévén a fő, visszatérek hozzá. — Ne törődj vele, akármilyen a bizonyítvány. — Ötöst úgy se szabad adni ! — erősítgeti. — Aztán miért? — Nem tudom, de a nagy lányok mondták. — Nézd csak, kis bogaram, én még azt se bánom, ha ötösöd lesz. Csak ne félj és ne gondolj most rá. — Úgyis ki tudom javítani nyárig, ugye, apu ! — vigasztalja apró, ártatlan rémlátásait. — De mennyire! Egy darab ideig, talán egy óráig, el is altatom a félszét, hogy azután újult erővel térjen vissza. — Jaj, ha rossz lesz a bizonyítvány! No, de most már alaposabban hozzá kell fogni a vigasztaláshoz. És jönnek a múlt idők fantasztikus meséi, a magam gyerekkorának kiszínezett eseményei. — Apád nem volt olyan jó tanuló, mint te. Mindig azt mondták neki: hallod-e te apu, ha nem becsülöd meg magad, kicsapunk! Rám mereszti tiszta, nagy szemét. — Te már akkor is apu voltál ? — Még nem, de tudta mindenki, hogy te leszel a kislányom. Az év végére pedig minden jó lett. Már hogy a bizonyítványt értem. SZSOSB ÉS ITIDÉKE, 1918 február 1 Reklámácét, amely a lap késedelmes, vagy nem pontos kézbesítésére vonatkozik, szíveskedjék akár telefonon, akár levelezőlap útján a kiadóhivatalnak jelenteni. Ha a püspökjön... Ellentétek két testvéregyesület közt. (Saját tudóaítónktól) A Szegedi Katolikus Kör és a Szegedi Katolikus Nővédő-Egyesület között érdekes harc keletkezett, amelynek győztese a Nővédő-Egyesület lett. A Növédő-Egyesület tulajonképpen csak hajtása volna a Katolikus Körnek, alapjában véve azonban erősebb és izmosabb intézmény amannál. Míg a Katolikus Kör — kivált az ügyvédi kamara Deák Ferenc utcai telkének megvásárlása óta — súlyos anyagi bajokkal küzd, negyvenezer korona adóssága van, addig a Nővédő Egyesület anyagi gondok nélkül nagy tevékenységet folytat, sőt saját háza is van: a Napközi Otthon, amelynek február 16 án lesz az avatóünnepe. Erre az avató ünnepre Glattfelder Gyula dr. Csanádi püspök is Szegedre jön. A püspök Szegedre jövetele körül történt azután az az ellentét, ami a két egyesület között keletkezett. A Katolikus Kör úgy tervezte, hogy február 16-án tartja közgyűlését, amelyet maga a püspök vezetett volna. A kör a püspök elnöklésétől azt remélte, hogy az különös súlyt ad az egyesület működésének. A tervet azonban nem sikerült végrehajtani. A Növédő Egyesület kijelentette, hogy a püspököt ő hívta meg február 16-ra Szegedre és olyan programot csinált arra a napra, hogy Glattfelder dr. nem elnökölhet a közgyűlésen. Lesz aznap mise, épületavatás, lakoma és közművelődési délután, a püspök tehát nem mehet elnökölni. A Katolikus Kör választmánya jó arcot vágott a dologhoz s a közgyűlést február 16-án — a tagok kellő számának meg nem jelenése miatt — nem tartják meg, hanem február 23-ra halasztják. Nem lesz népgyűlés vasárnap Szegeden. Saját tudósítónktól.) Főként budapesti forrásból egyre jelentgették, hogy január 26-án népgyűlés lesz Szegeden a választójog ügyében. Ezt a népgyűlést persze nem tartották meg, hanem azt tudatták, hogy február 2-án lesz a népgyűlés, amelynek szónokai között lesznek az egész ellenzéki és diszidens vezérkar tagjai. A vasárnapi népgyűlés ügyével az egész országos sajtó foglalkozott, csak a szegedi nem. A magát ellenzékinek nevező szegedi sajtó legkevésbbé. Azt hittük azonban, hogy az ellenzéki sajtó kellő meggondoltságból csupán elzárkózik az események ismertetése elől. A vasárnapi népgyűlést azonban nem tartják meg. Nem sikerült rendezni. Egy-ketten igyekeztek megszervezni a népgyűlést, a szociáldemokrata párt is rajta volt, azonban az ellenzéknek éppenséggel nem volt hozzá hajlandósága, így azután megint csak elmarad a vasárnapi népgyűlés. A meteor~KBVGhaxban (Fekete-ház) és vasárnap értékes tombola estély^ Batla Kálmán teljes lanekara hangversenyoz. ♦