Szeged és Vidéke, 1913. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-14 / 37. szám

Pólyák István, a fegyelmet szegő­ rendőr, a fölebbviteli bíróság előtt. BUDAPEST, február 14. (Tele­fonjelentés.) Pólyák István rend­őrt, aki a képviselőházban meg­tagadta az engedelmességet fölebb­­valójának és nem akarta parancs szerint kivezetni az elnökkel szembeszálló képviselőket, a járás­bíróság hét napi fogházra ítélte. Az ügy felebbezés folytán a tör­vényszékhez került, amely pénteki tárgyalásán az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Pólyák védője semmiségi panaszt nyújtott be. RÖVID SZEGEDI HÍREK. A Vöröskereszt-egyesület szegedi fiókja csütörtökön délután tartotta évi közgyűlését a városháza bizottsági termében. Lelkes ünneplésben része­­sítették Szmorény Nándor beszéde után lovag Worzikovszky Károlyné elnöknőt, abból az alkalomból, hogy 33 éve szolgálja odaadó buzgalommal az egyesület ügyeit. Ezután előter­jesztették a múlt évről szóló jelentést, amelyből kitűnik, hogy a város az egyesületnek 1000 korona segélyt szavazott meg, hogy az egyesület két hivatásos ápolónőt képeztetett ki s hogy az önkéntes betegápolónői tan­folyamra kétszázötvennégyen jelent­keztek. Megválasztották társelnöknek Somogyi Szilveszter dr. főkapitányt, tiszteletbeli elnöknek Derliczy Ferenc bárót, ellenőrnek Lantos Bélát és jegyzőnek Tóth Sándort­. Kunp Zsigmond dr. író, pénteken este nyolc órakor a szegedi Munkás­otthonban Mit akar a szociáldemo­krácia? címmel előadást tart. A nőipari és háziipari egyesület Benedikt Ferencné társelnök vezeté­sével tartotta közgyűlését, amelyen Szmollény Nándor főtitkár terjesztette elő évi jelentését. Felhatalmazást ad­tak az elnökségnek a nőipariskolában különböző szaktanfolyamok nyitására. Elnök Orkényi Edéné, társelnök Vé­­szits Lajosné, pénztáros Teleki László, ellenőr Őrhalmy Károlyné lett. Per­­jéssy Lászlónét és Horváth Lajosnét érdemeik elismeréséül tiszteletbeli el­nökökké választották meg. Új választ­mányi tagok Raskó Istvánné, Balog Józsefné, Grün Józsefné, Teleki Lászlóné, Csik Mária és Ádám Sán­­dorné lettek. A tornaegyesület február 23-án délután 4 órakor tartja évi közgyűlé­sét a főreáliskola tornatermében. A Tisztviselők Otthona vasárnap délután 4 órakor tartja harmadik föl­olvasó-estélyét saját termében. Ez al­kalommal Tömörkény István, Móra Ferenc, Almássy Endre és Szávay Zoltán olvasnak föl. Belépőjegy nincs és bárkit szívesen látnak. A Katolikus Növédő­ Egyesület hangversenyének műsora ez lesz : 1. Prológ, írta Sz. Szigethy Vámos, sza­valja Szmollény Ilonka. 2. Magyar dalok, zongorán előadja Bohr Gizi. 3. Gondolatok a patronázs körül, be­széd, tartja Rottenbiller Fülöp dr. táblabiró. 4. a) Mendelssohn : Hegedű­verseny, b) Hubay Jenő : Csárdajele­net, hegedűn előadja Záborszky László, zongorán kiséri Meák Gyula. 5. A hűtlen, nagy ária, Beethoven Fidelio operájából, énekli Simkó Elemérné, zongorán kiséri Meák Gyula. 6. A nővédelemről, beszéd, tartja Glattfelder Gyula dr. megyés­püspök. A hirdetőket kérjük, hogy hirdetéseiket lehe­tőleg délelőtt 11 óráig küldjék be SZEGED ÉS VIDÉKE, 1913 február 14 URANIA színház. Pénteken, szombaton és vasárnap: Zacconi a moziban! Világsláger! A rongy­­szedíj. Olasz tragédia 3 fölvonás­­ban. Írta: Giovanni Verga. A főszerepet a világhírű olasz színész Ermete Zacconi játsza. Ezt megelőzi: A Clyde folyó. Természeti fölvétel. Bubi címbuszban volt. Bohózat. Duci bácsi kapitány, vígjáték. Előadások délután 6, este fél 8 és 9 órakor. Vasárnap délután 2 órától éjjel 11 óráig. Pénteken, szombaton és vasárnap: Nick I Winter és Serlock Holmes. Detektirtörténet 3 részben, írta Conan Doyle. A főszerepet Nick Winter játsza. A sláger előtt: Légi harcosk­odás. Bohózat. Gaumont-Hiradó. Moziújság. Náci tenorista. Bohózat. Beisiadások délután 6,este fél 8 és 9 órakor. Vasárnap délután 2 órától éjjel 11 óráig. ÖNGYILKOSSIó A VONATON. BUDAPEST, február 14. (Tele­­fonjelentés.) A Szabadkáról érke­zett gyorsvonaton megmérgezte magát Wagner Ilona. A lány szülei Rákosfalván laknak s haza­utazóban volt Szabadkáról. Leve­let intézett egy barátnőjéhez, amely­ben hivatkozik arra, hogy a barátnő tudja, mi késztette az öngyilkos­ságra. A rendőrség még nem álla­pította meg az öngyilkosság okát. MŰVÉSZET szmház. Színházi műsor: Pénteken Az aranykakas, énekes bohózat. (Va) Szombaton Az aranykakas, éne­kes bohózat. (Vs) Vasárnap délután A farkas, víg­játék. Vasárnap este Az aranykakas, éne­kes bohózat. (Vs) * Az aranykakas. Blumenthal és Kadelburg pompás bohózata. Az aranykakas kerül pénteken föleleve­­nítésre a színházban. A felújítás iránt nagy az érdeklődés,­­ mészáros Gézát megoperálták. Mészáros Gizellán, a Vígszínház tagján a Park-szanatóriumban sú­lyos műtétet végzett Pfeiffer Gyula dr. főorvos. A művésznő már he­tek óta feküdt betegen lakásán, de mindezideig úgy látszott, hogy műtét nélkül is meg lehet gyógyí­tani. Most azonban a művésznő állapota olyan válságosra fordult, hogy a műtéti beavatkozás nem volt elkerülhető. Az operáció ki­tűnően sikerült. A beteg az éjjelt elég nyugodtan töltötte el. Mind­ezideig láztalan és ha komplikáció nem áll be, ami az eddigiek után ítélve valószínű. Mészáros Gizella, ha nem is a közeljövőben, de tel­jesen meggyógyulva léphet újra a színpadra. A beteg művésznő álla­potáról igen sokan érdeklődtek or­vosánál. * Mozihírek. Pénteken mind a három szegedi moziban szenzációs premier lesz. A Vass-mozgóban újra szerepel Nick Winter, a híres detektív Conan Doyle remek detektív históriájában látjuk viszont együtt szerepelve sze­rencsés vetélytársával Seherlock Hol­­messel. Nick Winter már nem a régi detektív, jól ismert hatalmas bajuszá­val és fülig húzott kemény kalapjá­val. Világfi, gavallér lett belőle. Min­den képzeletet fölülmúl ez a detektív regény. Izgalmas minden mozzanata, érdekfeszítő minden jelenete. Szerepel még a Vass kitűnő műsorán Nauke is. — Az Urániában Giovanni Verga kitűnő társadalmi drámáját, A rongy­szedőt vetítik. Páratlanul szép a ki­állítása ennek a háromfelvonásos drámának, amelynek főszerepét Er­­nete Zacconi, a világhírű olasz tra­gikus színész játsza. — Az Apollóban apacsdrámát mutatnak be. Címe Az apacsok között. Realisztikus jelene­tekben ismerjük meg az apacsok éle­tét, annak minden misztikus rejtelmét. Kokottok, midinetek, apacsok, apacs­nők, grízettek és tisztességes nők szerepelnek. Bernstein Henry írta a darabot, a főszereplője pedig a leg­szebb moziszínésznő, Susanne Gran­dais. A műsort több hatásos amerikai dráma egészíti ki. VÁROSI színház. Pénteken, február 14-én AZ ARANTEABOS. Énekes bohózat 3 felvonásban, írták Blumenthal Oszkár és Kadelburg Gusztáv. Zenéjét összeállította Barna Izsó. Szikra Julis .... Fürge Antal, főpincér Daxelmayer, gyáros . Erzsi, lánya .... Liza, Daxelmayer húga Horváth Gedeon, tanár Klárika, lánya . . . Gyárfás Bála dr. . . Müller Ottó .... Treszka.......................... Déri Rózsi Solymosi Heltai Jenő Harmath Zs. Szűcs Irén Baróti József Gyöngyösi T. Virányi László T. Körmendi A SZEGED ÉS VIDÉKÉNEK mindenki munkatársa. Mindenkit meghallgatunk, mindent elolvasunk, mindennek utána járunk. Rikkancsokat fölvesz a kiadóMvatalm ^ O ^ ír Február 14. 1 MJ Mlf .: Péntek. .: Budapesti értéktőzsde: SSSL*’ Értékpapír megnevezése Mai N­ Előző népi irfolym­i || árfolyam 4*/6-os Magyar Koronajáradék kötvény.......................... Magyar Eltel-részvény......................................................... Osztrák Hitel­ részvény......................................................... Pesti Magyar Kereskedelmi Bank részvény .... Leszámítolóbank részvény.................................................... Magyar Bank és Kereskedelmi r­­t. részvény . . . Salgótarjáni kőszénbánya részvény............................... Rimamurányi vasmű részvény......................................... Budapesti Közúti Vasút részvény.................................... Budapesti Villamos Városi Vasút részvény . . . . Magyar jelzálog részvény . . . . ........................... .Atlantikai tengerh. részvény......................................... 84-1018 814­ 50 620 — 3730-— 50 — 566 25 767-— 706-— 677-— 369- 426-50 348--84 05 81450 618-— 3732-- 514-50 564-50 770-— 705-— 675-50 369-— 425-— 34750

Next