Szeged és Vidéke, 1915. február (14. évfolyam, 26-48. szám)

1915-02-01 / 26. szám

SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGEDI ESTILAP XIV. évfolyam, 26­­4040 82,­­ SZEGED, 1915. Febru­ár I. hítfő Lázár György dr. temetése.­­ Nem vitatkozunk rajta, melyi­künké volt inkább: a politikáé, a városé, vagy az irodalomé? A politikába nem ártotta magát, párt­árnyalatok indulata nem vezette. Rendithetetlenül, a meggyőződés fanatizmusával hitt a hatvanhetes irányban s megérte nagy föllendü­lését, vezéreinek igazát. A város az Urbs volt előtte s nyugodt lélekkel el lehet mon­dani, hogy az érdekében senki sem tehetett volna többet. Ered­ményeit csak úgy érthetjük meg, ha keressük, mi volt Szeged az ár­víz előtt, aztán mivé lett Lázár György polgármestersége alatt. Talán egy kis mohóság támadt a lakosságban, mikor elért fejlődési arányokat meglepetten­­tapasztalt. Egyre többet akart, évszázados éhe­zések után egyszerre mindent s a meddően terméketlen kritizálási kedv — kényelmes működési köré­ben — megfeledkezett minden sa­játosságunkról. Nem számoltak teherbírási képességeinkkel, máshol nem tapasztalt gondolkodási mó­dunkkal, amiken fölülemelkedni és a cél érdekében diadalmaskodni csak Lázár György egyénisége tu­dott. Soha erőszakkal, — hiszen a lelkiismereti szabadságot, a tiszta meggyőződést nálánál jobban senki sem becsülte — inkább a hittérítő szelíden megérttető hangján, le­­szállva az elfogultsághoz. Akkora munkaprogram, mint amekkorát ő ölelt föl, tizenkét em­bernek is sok lett volna. Nálunk teremhetnek elégedetlenkedők, akik azt is kevésnek tartanák, ha a római pápa Szegeden telepednék meg,­­ de Lázár György elég­tételét leginkább azok az idegenek adják meg, akik csak pár órára jönnek a városba s napokig nem tudnak tőle elszakadni, vezekelve a „vidék“ ellen hangoztatott álta­­lánosításaikért, mert virágzó, pom­pás, testet-lelket gyönyörködtető városban találják magukat. Egy város teljes kiépítésére száz év is kevés, igényeink pedig csak az árvíz óta támadtak. Addig a hamupipőkét játszottuk, — talán nem is játszottunk, mert jobb volt az alvás. Szeged újabb életének a legha­talmasabb lendületet Kállay Al­berten kívül Lázár György adta meg azzal a szeretetreméltó szívós­sággal, amely mindent el tudott tűrni a város érdekében, még a kicsinyeskedést is. Hála istennek, nem fejlődünk rossz irányban. Hatalmas pillérek nőttek föl a semmiből s ha egy­mástól távolra is esnek, ez a tá­volság csak annak tűnik föl, aki nem látja a nagy koncepcióiban a pilléreken egyszerre kialakuló ha­talmas hidat úgy, mint Lázár György látta a meglátásra hajlan­dókkal. Az a sok letett alapkő szilárd és biztos. Tiszteletet, elis­merést szerzett eddig is a mi el­távozott polgármesterünknek, azon­ban egyéniségének igazi nagysá­gát csak később domborítja ki. És úgy nő majd az iránta való hála, amint fokozatosan értjük meg a cselekedeteit. Utolsó pihenőjét, mielőtt vissza­száll az anyaföldbe, mégis miná­­lunk tartja, az irodalom és művé­szet csarnokában. Büszkén vallot­­tuk a magunkénak, azt a talentu­mot becsülve benne, amely ezen a téren is kiválót tudott alkotni. S épp olyan megbecsült íróvá for­málta volna ha erre a pályára lép, mint amilyen hatalmas városszer­vező lett. Azonban úgy érezte, hogy ez a feladat fontosabb, hogy a teremtő erre rendelte ki. A város egész közönségének mély részvéte mellett ment végbe ma délután a temetés. A közönség sokaságán, mély megilletődöttségén látszott, mennyire igaz a gyász, amelyet a szegediek szeretett pol­gármesterük elvesztésén éreznek. Az életében iránta érzett ragaszkodás nemcsak azon a tudaton alapult, hogy a város minden érdekének ő volt leghűbb istápolója, legtörek­vőbb zászlóvivője, de alapult annak tudatán is, hogy Lázár polgármes­tert, ezt a tősgyökeres szegedi em­bert, szinte személyes vonzalom fűzi minden polgártársához. Büszke lélek volt, aki a talpig férfi önér­zetével viselte lelkében a maga kiválóságának egyéni értékeit. De büszkeségét, mint kemény tartású szegedi magyar csak fölfelé érez­tette, Így is csupán akkor, amikor helyén volt. Különben pedig a mások, a kicsinyek bajai iránt a megértés, a részvét és szeretet leg­melegebb sugarai áradtak lelkéből. A polgármester végtisztességén, a szívreható gyászszertartáson meg­jelent sokaságnak a magatartásán látszott, hogy Szeged népe tudatá­ban van a veszteség nagyságának, amely őt Lázár György dr. halálá­val érte. Adjon a mi halottunknak csön­des, édes nyugodalmat a szerette szegedi föld. Adja a Gondviselés majdan beteljesedését az ő ránk figyelő lelke legszebb álmának. Szeged nagyságának ! A részvét. Az ország minden részéből ér­keznek részvéttáviratok a megbol­dogult Lázár György dr. polgár­­mester, udvari tanácsos családjá­hoz, a gyászoló család lakásán pedig tegnap valóságos búcsujárás volt, minden rendű és rangú láto­gatók fejezték ki részvétüket a lesújtott családnak, ez az osztatlan, spontán megnyilatkozó részvét is mutatja, milyen szeretetnek és népszerűségnek örvendett az el­hunyt Szeged polgársága között. A női látogatókat a megboldogult polgármester felesége és lánya, a férfiakat az elhunyt fia, Lázár László dr. fogadta, de még így is bizonyos időbe tellett, amíg a látogatók a család elé juthattak. A kondoleálók között van Cser­­noch János hercegprímás is, aki még Csanádi püspök korából tartott fönn melegebb konnekszust az elhunyttal, sőt, amint tudjuk, Lázár fölkérésére részt vett abban az agitációban is, amely a Szege­den fölállítandó egyetem ügyében folyt. Csernooh távirata a követ­kező: Férje elhunyta alkalmából fogadja legőszintébb részvétem nyilvánítását. Csernooh herceg­prímás, Tisza István gróf miniszterelnök, akit Bokor Pál h. polgármester értesített a polgármester haláláról, őszinte részvétét küldi Tisza István gróf miniszterelnök. A honvédelemügyi miniszter ezt a részvéttáviratot küldte: Fogadja Nagyságod érdem­dús polgármesterük elhunyta alkalmából legőszíntébb rész­vétem nyilvánítását és kérem azt Szeged város közönségének is tolmácsolni. Hazai honvé­delmi miniszter. Nagyon meleghangú táviratban fejezte ki részvétét Glattfelder Gyula Csanádi püspök: Mély részvéttel vettem nagy­érdemű férje halála hírét, őszinte érzelemmel osztozom Méltóságod gyászában és ke­gyelettel emlékezem a boldo­gult ritka, nemes és jó tulaj­donságairól. Kérem az Istent, hogy adjon az elköltözöttnek megérdemelt ju­almat, család­jának pedig vigasztalást. Ha más intézkedés nincs, a teme­tést személyesen óhajtanám végezni. Glattfelder Gyula: A piaristák nevében, akikkel életében nagyon benső viszonyban állott, Hónap Tamás piarista rend­főnök a következő megható rész­véttáviratot küldte: Megrendült szívvel s leg­mélyebb fájdalommal fejezem ki úgy a magam, mint a rendi kormánytanácsos és az egész magyar kegyesrend nevében legbensőbb részvétemet, kedves férje­m méltósága elhunyta al­kalmával. A magyar kultúra egyik legbuzgóbb és egyik leghivatottabb vezérét, mi, piaristák pedig mindenkor nagyrabecsült s szeretve tisz­telt jóbarátunkat gyászoljuk benne, akitől az istenben való megnyugvásunk mellett is fáj­dalmasan esik megválnunk. A jó isten vigasztaló kegyelme nyújtson enyhülést Méltósá­godnak és kedves családjának a megpróbáltatás nehéz nap­jaiban. Hónap Tamás, piarista rendfőnök. Bokor Pál h. polgármesterhez még a következő részvéttáviratok érkeztek. Mélységes megdöbbenéssel értesülök Lázár György korai kidőléséről. Pótolhatatlan vesz­tesége ez az ország második városának, amelynek vezető állásában a megboldogult ma­radandó alkotásaival országos nevet, közbecsülést szerzett magának. Én régi jóbarátomat vesztettem el benne, akihez évek hosszú során át az együttműködés kedves köteléke fűzött, akinek emlékét kegye­­letesen megőrzöm mindenki. Fogadja a tanács és a törvény­­hatóság együttérző részvétem őszinte kifejezését. Némethy Károly, belügyi államtitkár: Ki­kérem a városnak és család­nak őszintén érzett meleg

Next