Szeged és Vidéke, 1915. március (14. évfolyam, 49-74. szám)
1915-03-05 / 53. szám
1915 március 5 SZEGED ÉS VIDÉKE. Egy magyarrá vált olasz úriasszony Pártosné Bartolucci Vittorina halála. (Saját tudóajtónktól.) Pártos Gyula budapesti műépítész felesége, Bartolucci Vittorina, a magyar királyi Operának hosszú időkön át volt első alt-énekesnője, tegnap éjjel meghalt. Castel - Fiorentinéban született 1862-ben, 16 éves korában lépett először az opera színpadára Pessaróban. Együttműködött Patti Adelinával és Nicolinivel, a híres tenoristával. Staggione-társulatokkal bejárta Amerikát, mindenhol diadallal. 1880 ban a magyar királyi Opera szerződtette, bemutatkozása a Kegyencnő címszerepében történt. Leghíresebb szerepei Margaréta, Heródiás voltak. 1886-ban megvált a színpadtól, az Aidában búcsúzott a közönségtől. Később, 1899-től 1903-ig még egyszer szerződött tagja volt az Operának. Attól kezdve azonban csak családjának élt. Halála azért érinti közelebbről Szegedet, mert félig idetartozónak tartotta magát. Férje, Pártos Gyula, az előkelő hírű műépítész (Lechnerrel együtt tervezője a szegedi városházának), hosszú évek előtt villát vásárolt Szatymazon. Az aktív művésznő itt pihente ki nyáron az esztendő fáradalmait , idehozta később a gondos anya kislányait üdülni. A szatymazi fürdővel szemben levő sarkon, a vasúti sínek mellett van ez a villa, egyike a legszebbeknek. Kényelmes úri lakás egész majorsággal. Még nyárelőn megérkezett ide a Pártos-család s az egykori hivatásos művésznő, aki valamikor nem ismert mást a színpadon kívül, átvette a kis gazdaság vezetését. Korán hajnalban talpon volt, mint akármelyik tanyásné s hamarosan mindenkit fölülmúlt, olyan kitűnő gazdasszony vált belőle. A családapa, a pátriárka külsejű Pártos Gyula, pláne Szatymaz koronázatlan fejedelmeként gyűjtött maga köré minden nyaralót a fürdő jobb sorsra érdemes árnyas udvarán, vagy Bálénál, aszerint, amint friss söröshordó-ütegek érkezését jelentette a postásfiú. Csupa szeretetreméltóság az öreg úr, aminthogy az volt a megboldogult magyar asszonnyá vált hitvese is, aki azelőtt mindig készséggel szerepelt jótékonycélú szegedi hangversenyeken. Három lánya gyászolja, az egyik szegedi fiúnak, Pál László dr.-nak menyasszonya. A SZEGED ÉS VIDÉKÉNEK mindenki munkatársa. Mindenkit meghallgatunk, mindent elolvasunk, mindennek utána járunk. Szegedi ifjak, mint népmesegyűjtők. A Magyar Népköltési Gyűjtemény legújabb kötete. A Kisfaludy-Társaság az imént adta ki a Magyar Népköltési Gyűjtemény XIII. kötetét, Ipolyi Arnold népmesegyűjteményét, mely forrásul szolgált a Magyar Mythologia megírásánál. A magyar mythologia pantheonjának fölépítéséhez szükségelt adatokat hat évtizeddel ezelőtt jórészben Szeged ifjúsága hordta össze, ennyiben a mű megjelenése Szegedet közelebbről is érdekli. Fényt vet e gyűjtemény a ma már rozoga külsejű, régi piarista társházra; bearanyozza a szorgalom egykori hajlékát. A most elhagyott külsejű épület a múlt század második felének kezdetén a néphagyományokért lelkesülni tudó ifjúság által nagyon is látogatott volt; itt lakott Csapiér Benedek, Ipolyi jobbkeze a magyar mythologia létrehozásában. Szorgalmas méhként megrakodottan tért be a nemzeti ügy fölkarolásában buzgolkodó kis csapat Csaplárhoz, aki nemcsak minden nemesért lelkesülni, de másokat is a jóra ösztönözni tudott. E szép emléket hagyó kis csoportból napjainkban csak Debreczeni János egri kanonokot üdvözölhetjük az élők között, a többi dolgozótárs ott nyugszik már az anyaföld ölében, de emlékük élni fog, míg a magyar népköltés becsülésre talál a hazában. A lelkes ifjúság közt helyet foglalt Szluba Ágoston, a későbben Szeged orsz. képviselője, majd főkapitánya, akiről, mint buzgó hagyománygyűjtőről 1913. év december havában, amikor a Folklore Fellows néphagyományt kutató nemzetközi tudományos szövetség magyar osztálya vándorgyűlését Szegeden tartotta a városház-épületben, megemlékezett már Tömörkény István is. Köztük látjuk Bakai Nándort is, szinte egykoron Szeged képviselőjét. A színészi pályára ment Sztrész Ernőt, aki a legjobb mesemondó volt társai közt. A nevét Szőnyire változtató Wéber Károlyt Szülő Ernővel s Kis Józseffel szinte itt találjuk. Legszorgalmasabb gyűjtő volt köztük Debreczeni, kit Ipolyi is kiemelt jeles művében s ki idős atyját is a gyűjtésre sarkalta; de gyűjtött a fölsoroltak mindegyike, amint módjában volt. Hiszem, hogy az ezen a téren szép múltú szegedi tanuló-ifjuság ma sem marad el a néphagyományok gyűjtésében; hogy a föntemlitett Folklore Fellows magyar osztályának tagjai nem hiába fáradtak el Szegedre; buzdító szavaik nem hangzanak el a pusztában , hanem miként Sárospatakon, Egerben a tanuló-ifjuság a kezeügyében eső adatokat följegyezve, kötetekre menő gyűjteménnyel gazdagítja a magyar népköltés irodalmát, a szegedi tanuló-ifjúság is meg fogja állni a maga helyét. A Magyar Népköltési Gyűjtemény XIII. kötetét, amely Ipolyi Arnold népmesegyűjteményét foglalja magában, Kálmány Lajosnak, az ismertnevű szegedi néprajzi írónak szerkesztésében adta ki a Kisfaludy- Társaság. A kötet ára 6 korona. (Szerk.) MASSZÍROZÓ AKADÉMIA. (Saját tudóastónktól.) A háború kínkeserves ötletei között, amelyek új keresetforrások megteremtésére irányulnak, nem a legutolsó azé az asszonyságé, aki föltalálta, mire van most a hazának szüksége. Beadványt intézett a tanácshoz, kifejtve a masszírozás fontosságát és kapcsolatban vele annak elhanyagolt mivoltát. Az emberek mindenhez értenek, csak a masszírozáshoz nem. Kontárok űzik ezt az előkelő fontosságot, gyömöszölik a testet, de távolról sem azzal a szakértelemmel, amit a modern kor színvonala megkíván. A modern kor színvonalán van ma minden, talán a híres szegedi eszményi nívó is. (Ámbátor ezt nem merjük a mérnökség megkérdezése nélkül határozottan állítani.) Föl, föl tehát az eszme szolgálatába, engedje át a tekintetes tanács a gyógyfürdő hideggyógyosztályát tisztelettel alulírottnak, ki is tanfolyamot rendezett be, szaktudósokat és tudósnőket képez ki. A kérvényező csak azt felejtette el bebizonyítani, hogy miért ért ő jobban a masszírozáshoz, mint mások, akik állítólag kontárai ennek a művészetnek ? Rideg keblűen fogadta az ajánlatot a tanács, amikor azt válaszolta, hogy egyeseknek kereseti célokra s köztulajdont képező városi helyiségeket nem szokás átengedni. Tudniillik nem lehet. Amiből nyilvánvalóan következik, hogy a masszírozási egyetemtől is elestünk, pedig külön építkezni sem kellett volna miatta. Órási fönnálló géplerakatom a városi bérházban a rendőrség mellett van és marad. Nevemre ügyeljen, meg ne tévesszék. Fiókraktáraim nincsenek. Világhírű PFAFF- varrógépek, Pathephonok,kerékpárok, írógépek és lemezek félerakata, legolcsóbb és legjobb beszerzési telepe 6, 8 és 10 koronás részletre. Szántó József, gépraktáros. 3 LONDON HOLLT. (Saját tudósítónktól.) Lapunk egyik barátja kapta kerülő után ezt az igen érdekes levelet, amely élénken bizonyítja, hogy az angolok nem tekintik oly tragikusan a háborút s hogy náluk szó sem lehet arról a nagy lelkesedésről, amely az összes nemzeteket eltölti. 1915 január 2-án. Kedves barátom ! Bizonyára nagyot fogsz nézni, hogy tőlem kapsz levelet, aki már a háború kezdete óta internált vagyok. Egy barátom volt oly szíves és Olaszországba vitte ezt a levelet, remélem kézhez kapod. Bocsáss meg, hogy nem leszek túl szubjektív, nem is merem aláírni a levelet, csupán általános érdekű dolgokat írok, amelyek téged valószínűleg jobban fognak érdekelni. A háborús Angliát kedves barátom, hiába keresnéd Londonban. Ch. (urchill) már megmondta, hogy whatever is, is right. (Minden ami van, jól van.) A háborút az angolok úgy tekintik, mint egy igen tekintélyes business-t (üzletet), egyáltalán nincs paroxizmus, sem lelkesedés, sem nemzeti önérzetrohamok nincsenek. A színházak, bárok, cabaret-k épp úgy nyitva vannak, mint máskor, most például el mered-e hinni azt, amit Írok, a Covent-Garden-ben, London legnagyobb operaszínházában Wagnernek, a nagy német mesternek Parsifal-ját játszók. Természetesen az angol lapok jéghidegen imnák kritikát "Wagner darabjairól. A Covent- Garden úgy látszik az olaszok szimpátiáját akarja megnyerni az angol ,ügy-nek, mert hónapok óta játszatja Puccini „Manon Lescaut“-ját. Az előadás előtt a zenekar eljátsza a francia és az olasz himnuszt, az angolok „lelkesen“ (már amennyire ők nevezik lelkesedésnek a haszonlesésből eredő buzgalmat) „evviváznak“ s amikor Bianca Bellincioni, a milánói Scala tagja megjelenik a színpadon, hogy Manont érzékeltesse, a közönség elárasztja a virágokkal. A művésznő csokraiban leveleket is talált, benne ily megjegyzések: „Lépjetek be Tirolba", „Trieszt is a tiétek“. Amíg az előkelőbb színházak bizonyos nívót iparkodnak föntartani, addig a kisebbrangú színházakban nevetséges szövetséges barátkozások folyak le. A Lumch Theatreben például hónapok óta egy rettenetes buta operettet adnak: Girl in the taxi — a muzsika a mi Gilbertünké. Ezt a musical comedyt egy hülye monológ előzi meg, amelyet belga egyenruhában Ossip ad elő s ebben a monológban Ossip azt mondja el, hogy Vilmos császár megirigyelte az Isten hatalmát s most helyette akar uralkodni a földön. Persze, szó kerül ebben a monológban mindenről. A monarkiáról azt mondja Ossip, hogy ez egy vén csoroszlya, amely kínozza fiatal leányait. A monológ égig dicsőíti a japánokat, akiket a kelet angoljainak nevez. Aztán a zenekar végig játssza az összes háborús nemzetek himnuszait, a „Wacht am Rhein“ és a „Gotterhalte“ első taktusai után belép Napóleon s megtiltja, hogy a gyűlölt himnuszokat a zenekar eljátssza, így szórakoznak az angolok. De nemcsak ennyiből áll az egész. Mulatság bőven van. Az éttermek és kávéházak zsúfolva vannak. Az utcákon száz és százezer ember. A kirakatokban ugyan láthatók a francia Vöröskereszt egyesület fölhívásai s perselyei, de az angolok nem sokat törődnek a háborúval. Csupán akkor van baj, ha egyegy angol hajó elsülyedéséről értesülnek az angolok. Ilyenkor hatalmas tömegek verődnek össze. A „Good save the King“-et énekli a tömeg s az entent kedvenc dalát, Tipperreray-t. A tömeg átkoződik s esküszik, hogy a múhtiába megy, Kitchenert, Churchillt éljenzik s Vilmos császár bábját elégetik. De a legkisebb eső