Szeged és Vidéke, 1915. március (14. évfolyam, 49-74. szám)
1915-03-12 / 59. szám
1916 március 12 SZEGED ÉS ERIDÉKÉ. A NAP ESEMÉNYEI. Az árvíz emléke. Az árvíz harminchatodik évfordulóját ünnepelte ma Szeged népe, a háború fájdalmas válságai közepette az öregeknek és emlékezőknek talán még fokozottabb megilletődésével, mint a béke éveiben. Azon a nekünk, szegedieknek történelmivé vált napon a haragos Tisza eltemetett egy régi várost, benne jólétet, amit derék polgárok nemzedékeinek szorgos munkája szerzett. De a nagy újjáépítő, Tisza Lajos gróf, akinek nevét a szegedi nép mindig mély hálával fogja emlegetni s buzgalomban és képességben méltó segítőtársai egy szebb, virágzóbb, nagyrahivatottabb várost emeltek — szinte tündérmunkával — a régi helyén. A munkát senki sem tartja közülünk befejezettnek, de a város büszkeséggel tekinthet azokra az alkotásokra, amelyeken polgársága a hatósága vezetésével még a háború kitörése előtt is, mindannyiunk meleg érdeklődésével, szerető gondjával dolgozott. A reményünk, hitünk ép: a háborúban győzedelmeskednie kell igaz ügyünknek, hőseinknek, szent akaratunknak. S majd utána, amaz eljövendő jobb korban, a mi városunk fokozottabb haladása a nagyság, szépség, gazdaság útján — pótolni fogja a mulasztottakat. * Az árvíz emlékére megtartották ma a kegyeletes istentiszteleteket. A rókusi templom nagymiséjén Somogyi Szilveszter dr. polgármester vezetésével megjelentek a városi hatóság képviselői is. Weisz Bertold halála. Weisz Bertold volt országgyűlési képviselő, a magyar közgazdasági élet egyik kiváló szereplője hosszú betegség után hetvenéves korában meghalt egy Bécs mellett lévő szanatóriumban. Az elhunyt, akit kiterjedt előkelő család és rokonság gyászol, a nyolcvanas évek közepén megalapította a magyar konzervgyárat, az ércáru- és tölténygyárat Budapesten és Berlinben, a szövő- és kötőgyárat Vácott, Selmecbányán és Kőszegen és részt vett a fegyvergyár újjászervezésében, a Danubius hajógyár s a rózsahegyi fonó- és szövőgyár létesítésében. Az ő kezdésére alakult meg a magántisztviselők országos nyugdíjintézete. Irodalmilag is működött, legismertebb Az Osztrák Magyar Bank új alapszabályairól és Takarékpénztáraink reformjáról írt művei. Halálozás. Schweitzer Ödön vasúti leszámoló-hivatalnokot mély részvétet keltő, súlyos csapás érte. Fia, Schweitzer Albert dr. ügyvédjelölt, egy rendkívül szimpatikus és tehetséges ifjú, hosszú szenvedés után 24 éves korában elhunyt. Szerető szüleire annyival fájdalmasabb a gyász, mert idősebb fiuk, Schweitzer József tartalékos hadnagy csak nemrégen esett el a harctéren. Schweitzer Albert dr.-t szülei, lánytestvérei s kiterjedt család gyászolja. Elhalasztották a mezőgazdasági munkákra való szabadságolásokat. A Bud. Tud. jelenti: A tavaszi mezőgazdasági munkáknak elvégezhetése végett a póttestekhez beosztott legénységnek a honvédelmi, illetve a cs. és kir. hadügyminiszter rendelete alapján adandó tizennégynapi szabadságot a téli időjárásra való tekintettel bizonytalan időre elhalasztották. Mihelyt az idő jóra fordul, az engedélyezett szabadságidő kezdetét a hirlapokban közölni fogják. Ezúttal is figyelmeztetik a bevonult legénység hozzátartozóit, hogy ezt a szabadságidőt csak maga a legénység kérelmezheti a kihallgatás alkalmával. A folyamodvány útján előterjesztett kérelmeket nem veszik figyelembe. A szegedi Munkaközvetítő Bizottság körlevélben hívta föl a szegedi munkaadókat, hogy üzemük, vállalatuk, hivataluk keretében fölmerülő munkásszükségletet közöljék a bizottság irodájával. (Kereskedelmi és Iparkamara, távbeszélő 785.) A bizottság minden eszközt megragad, hogy a munkaközvetítést minél szélesebb alapokra fektesse. Arra törekszik, hogy a háború okozta társadalmi nyomort enyhítse azáltal, hogy munkaadók és munkások között díjmentesen munkát közvetítsen. E nemes cél elérése szempontjából kereste meg a szegedi munkaadókat, akik egyúttal a saját érdekükben is cselekednek, ha a megüresedett állásokat köztik a Munkaközvetítő Bizottsággal. Betegeim figyelmébe! Az orvosi tudomány feladata az emberi test betegségeinek leküzdése. Ez legbiztosabban elérhető egy új gyógymóddal. Ezen gyógymóddal való kezeléssel a legrégibb betegségekben szenvedő is visszanyerheti egészségét. Ernst Mark, az amerikai madar orvos 40 éven át úgy bel-, mint külföldön folytatott tanulmányozásai és 9 téren szerzet tapasztalatai alapján ezen jó gyógymóddal — egyedül csak az általa szerves anyagokból előállított gyópyszerekkel — a legnagyobb sikerrel gyárt minden nemű külső és belső betegségeket. Rövid idő alatt bámulatos eredmény tapasztalható. Asztma, tüdővésznél, a szív, ideg, gyomor, máj, vese hajnál, elhizásnő, vérszegénység, őskór, sápkór, sárgaság, angolkór, vizkórnál, OBU- és köszvénynél, valamint fájdalmas és szabáytalan havibajnál, sérvnél, mindennemű szembetegség, nemi betegség és ennek következményei eseteiben. Orvosi tanácskozás ingyen. — Clyógyhelyiség: Szeged Báró Jósika utca 4. szám alatt saját házában. Rendelési idő: délelőtt 9—11-ig, délután 8—5-ig irngyenrendelés szegényeknek, díjat 11—18-t. A hirdetőket kérjük, hogy hirdetéseiket lehetőleg délelőtt 11 óráig küldjék be. ig.ig.16. korZO-MOZIUS SANDOR 11—85. szám Március 12. 13. 14. pénteki szombati vasárnap szalad A kék egér II. Nagy vígjáték négy fölvonásban. Főszerepben Magda Leasing. Add kölcsön a feleséged. Vígjáték két fölvonásban. Legújabb harctéri fölvételek. Előadások pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap délután 2 órától éjjel 12 óráig. Katona-, deák- és gyermekjegyek vasárnap csak a 2 órai előadásra adatnak ki. Az előadások vasárnap délután pontosan 2 órakor kezdődnek. Rendes helyárak. SZEGED ÉS VIDÉKE ELŐZETÉSI ÁRAI: HELYBEN: Egy hóra . 1.— kor. Negyed évre 3.— kor. Fél évre. . 6.— kor. Egész évre . 12.— kor. VIDÉKEN: Egy hóra . 150 kor. Negyed évre 4.50 kor. Fél évre. . 9.— kor. Egész évre . 18.— kor. Egyes szám ára 4 flU. Hordók nagyobb mennyiségben is kaphatók: Lendaczky Sándor kádármesternél SZEGED, 5824' KMa utca 6. S2. Legújabb vasúti menetrend. A hadi menetrend helyett vasárnap, 14-én éjjel 12 órától kezdve menetrend lépett életbe, mely szerint a következő vonatok indulnak Szeged állomásról: Gyorsvonat indul Szeged állomásról délelőtt 9'59, érkezik Budapestre délután 1'25 Személyv. Gyorsvonat ^ Budapest Személyv. Cegléd délután 3'13, éjjel 1-40, reggel 4'18, délután 1’23, délután 5'15, délután 2'40, délelőtt 8-25, este 8'05, reggel 3'12, délelőtt 8’30, délután 12'15, Szegedre este 6'30 reggel 7'30 reggel 16'66 este 7'50 este il'1ő este 6'08 délelőtt 11-41 éjjel 1'14 reggel 7'32 délután 2'21 este 6‘51 Gyorsvonat indul Szeged állomásról este 6'14, . „ „ délelőtt 12-01, érk. Temesvár-Iv.-ra este 8-22 „ _ délután 2’07 Személyv. »st Gyorsvonat Sf Személyv. Temesvár'Iv. éjjel 209, reggel 5‘00, délután 2’57, délután 5’37, reggel 7'48, délután 1’00, reggel 4-51, délelőtt 9-25, délután 1'40, éjjel 9-45, Szegedre 5-18 7-36 606 9-04 reggel reggel este délelőtt 9-48 délután 3'07 reggel 7'43 délután 12-48 délután 4-52 éjjel 12-57