Szeged és Vidéke, 1915. március (14. évfolyam, 49-74. szám)
1915-03-12 / 59. szám
1915 március 12 SZEGED ÉS VIDÉKE. Dsavid török miniszter átutazása Szegeden. Dsavid bey, a török kormány hírneves tagja, pénzügyminiszter, akinek a balkáni háború idején is nevezetes szerep jutott, tegnap átutazóban rövid ideig Szegeden időzött.Berlinben járt hivatalos küldetésben, ahol abban a kitüntető fogadtatásban részesült, amely őt, mint a szultán bizalmi emberét s mint kiváló államférfiút megilleti. Berlinből érkezve, Bécsben és Budapesten is kiszállt s útjában a berlini török nagykövetség egyik főtisztviselője kisérte, aki vele megy egészen a román határig. A miniszter és kísérője Szegedre megérkezve, bejöttek a pályaudvarról a városba s itt rövid gyalogséta után betértek az egyik kávéházba. A vörös fez, amelyet az elegáns öltözékű urak viseltek s amelyet egész időzésük alatt nem vettek le a fejükről, fölhívta rájuk a közönség figyelmét. Bátorságot vettem magamnak arra, hogy az idegeneket megszólítsam. Bemutatkozásomra az idősebbik úr kissé kelletlenül mosolygott, de a fiatalabbik nyájasan nevezte meg magát s bemutatott főexcellenciájának, David beynek. A nagyúr eleinte némi tartózkodással, de aztán egyre jobban belemélyedve beszélt hazájáról, Törökországról s kérdésemre a most bennünket különösen érdeklő Dardanellák kérdéséről. Kimért járású, elegáns úr David bey, aki fekete szalon ruhájában egészen nyugatias öltözetű, csupán vörös, kis arany félholddal ékesített fel a keletiesen föltűnő rajta. A törökországi hadiállapotokról, az egész Európát érdeklő Dardanellák bombázásáról mondott el igen érdekes és figyelemreméltó dolgokat. Berlinből jött, ahol politikai kiküldetésben járt s ahol azzal a kitüntetéssel fogadták a császári udvarnál, amely a szultán képviselőjét és az európai hitű zseniális államférfiut megilleti. — Nem szívesen nyilatkozom a nagyközönség részére, — mondotta kifogástalan német nyelven — mert azt tartom helyesnek, hogy a diplomatára nézve mindenkor a legelőnyösebb annak a régi, alaptalanul gúnyolt elvnek a betartása, hogy „diplomatikusan hallgat.“ — A háború alatt Törökország és Magyarország szoros viszonyba kerültek. Örömmel kell kijelentenem, hogy nálunk a legnagyobb csodálat és lelkesedés hangján emlékeznek meg az osztrák-magyar katonák bátor magaviseletéről. — Amikor most hazámba visszatérek, Vilmos császár személyes köszönetét viszem a szultánnak, aki a németek dicső fejedelmének az Izmail vitézség érdemkeresztet küldötte meg. — Törökországban a lakosság között a legnagyobb nyugalom van s bizalom a végső győzelem iránt. A leghatározottabban meg kell cáfolnom az antant „sikereit“, amelyek nem egyebek, mint a sajtó fantasztikus kitalálásai. — A Dardanellák ostromának szárazföldi támogatásáról mind hangosabban emlékezik meg az ellenséges hatalmak sajtója. Mi a véleménye excellenciának a Dardanellák ostromának kimeneteléről ? — Valóban, az ellenséges hatalmak készülnek szárazföldi támadásra, de ha ez is oly erővel történik, mint a tengeri, akkor a szárazföldi számottevő török hadsereggel még csak nem is kísérelhetné meg az akciót. A szárazföldi támadó hadseregnek a szárosi öbölben kellene partraszállania s a Boulair vonalon át kellene áttörnie, ami eddig még teljesen lehetetlennek bizonyult. A török hadveetőségnek annyi katonailag kiképzett anyag áll rendelkezésére, hogy a kisázsiai partok megtámadható helyeire megfelelő számú csapatokat rendelnének. Abban az esetben azonban, ha az antant seregének netán mégis sikerülne szárazföldön megtámadni a Konstantinápolyhoz vezető úton elhelyezett, legjobban kiképzett katonáinkat, el lehet készülve az irtózatos, elkeseredett ellentállásra, amely szilárd meggyőződésem szerint teljes megsemmisülésével végződnék. — Van e eddig valami eredménye az erődök bombázásának ? — A Dardanellák sértetlenek. A védőerő elsőrangú tüzérség, amelynek katonái és tisztjei egyaránt kitűnő képzésűek. — Igaz, folytatta, hogy az antant, miután a legteljesebb kudarcot vallotta a nyílt harctereken s a tengeren, most óriási erőfeszítést fejt ki tönkretett reputációja érdekében. Ámde a „halott emberrel“ (s itt mosolyra nyílik az ajka a török politikusnak) nem sikerült oly könynyedén elbánni, amint azt számításba vették. A török tengerészetben, mint köztudomású, angol tengerésztisztek foglaltak helyet mindaddig, amíg meg nem történt a két állam között a hadüzenet. A háború kitörésekor elbocsátották az angol tiszteket, akik hosszas tartózkodásuk alatt megismerhették a Dardanellák erődeit. Az angol admiralitás azonban nem sok hasznát veheti e török pénzen fizetett kémek információjának, mert a Dardanellákat most a német mérnökök tervei szerint készült új titkos erődítésekkel látták el. Szóval megírhatja, hogy a Dardanellák szorosa bevehetetlen s onnan visszapattan minden ellenséges támadás. Az ostrom mind a mai napig sikertelen és változhatatlan bizalommal hisszük, hogy az is marad. David bey fölemlítette még, hogy küldetése még nem járt le s az utat Berlinből Konstantinápolyba többször meg kell tennie. A miniszter ezután nyájasan búcsúzott. K. K. : A Dardanellák ostroma. Budapesti tudósítás.) Az Osmanischer Lloyd tudósítója naplószerű jegyzeteket ad ki. A legutóbbi érdekes eseményekről a következőkben számol be: Március 7. Bnver pasa hadügyminiszter ma meglátogatta hadállásainkat a Dardanelláknál. A csapatok hangulata igen lelkes volt és zajosan ünnepelték Enver pasát. A kisegítő hadikórházakban mintegy ötven sebesülttel beszélgetett a hadügyminiszter. Hosszabban beszélgetett Mehmed szakaszvezetővel, akinek a kum-kalei győzelmet köszönhetjük. Amikor a sebesült hős előadta az ütközet lefolyását, a hadügyminiszter levette saját melléről a török félholdas katonai vitézségi érmet és föltűzte azt Mehmed szakaszvezető mellére. A kum-kalei hős, sajnos, roppant veszélyesen sebesült és életbenmaradásához orvosai nagyon kevés reményt fűznek. Délután hat páncélos bombázta a szorosba vezető utat, ott azonban kitűrően vagyunk védve és a bombázás, amely eredménytelen volt, alig félóráig tartott. Négy óra táján négy hatalmas hadihajó, köztük Anglia egyik legnagyobb hajója, a Quenn Elisabeth, a szoros felé közeledett. Ezeket a hajókat az úgynevezett magyar hegyfokról bombázták igen sikeresen. Ezt a hegyfokot azért nevezik magyar hegyfoknak, mert 1452-ben, amikor Bizánc elestével a keleti császárság megszűnt, II. Mohamed szultán rendelkezésére egy Orbán nevű magyar ágyúöntő ezen a hegyfokon állította föl az első török ostromágyút. Most ezen a fokon a legmodernebb ütegek, a harminc és felesek állanak és gyilkos tüzelést intéztek a négy hadihajóra. A négy hadihajó kíséretében levő két cirkáló bombázásunk hatása alatt elsülyedt. Láttuk, amint az egyik hadihajó parancsnoka lövésünktől találva, holtan esett össze. Ma hirdették ki katonáink előtt, hogy az izlám két legnagyobb ellensége, Artwin, az orosz Kaukázus alkormányzója és Taladsi kán, orosz csendőrtábornok, Csorluk mellett török fogságba került. Mindkettő sokat kínozta a területükön élő mohamedánokat és elfogatásuk hírére a legénység tomboló örömmel a levegőbe hajította vörös sapkáit. Árvízi kegyelet. (Saját tudósítónktól.) A szegedi árvízre az évfordulón csak a harang kongása szokott emlékeztetni. Másról talán nem is jutna az emberek eszébe. Rég volt, harminchat éve, azóta új generáció nőtt föl, élvezi az újjáéledt, nagy arányokban nekilendült város minden előnyét s halad előre, hogy Szegedből megteremtse azt, amire hivatott. Harminchat év óta azonban különös melegséggel emlékeznek meg róla egy helyen, ahol összegyűlnek históriát föleleveníteni a régi szemtanuk s eljön a fiatalabb generáció, tanulni szeretetét a városnak. Pillich Kálmán ad szűkebb körű vacsorát ezen az estén, ott várja be a társaság az egy órás harangszót. Bizony fogy évről-évre a gárda s van benne valamimelankólia, mikor számon veszik, hogy ez is eltávozott a még tavaly jelenlevők közül, az is a másvlág lakosa lett. Kedves, régi hívek, valamikor együvé tartozók, akik átélték a nagy éjszaka minden izgalmát, tudtak bízni a jövőben s nem csalatkoztak meg hitükben, mert együtt örülhettek a derengésnek, holott most már csak emlékben élnek. Életük munkásságát ennek a városnak fölvirágoztatására szentelték, aztán más mezőkre tértek, hogy friss generációnak nyissanak teret, amelyet az ő példájuk lelkesít. Palich Kálmánnak, aki aktív részt vett a szegedi nagy idők heroszi munkájában, kegyeletes napja március tizenegyedike, amely az emlékezetes napba fordul. Úgy él az öreg úr, mint a múltak memoárja, ezt a napot kisajátította magának s talán alig van valaki, aki nálánál méltóbban reprezentálhatná a régi és az uj várost együttesen, minden emlékével, kegyeletével. A szemtanuk közül tegnap Kállay Albert, Zombory Antal, Kovács János, Bokor Pál, Weiner Miksa, Czukor Ignác, Kiss Gyula, Kertész Ferenc voltak jelen, az újabb generációt Somogyi Szilveszter, Reök Iván, Kiss Ferenc, Szalay József, Koós Elemér, Törös Sándor, Dobay Gyula, Lippay Lajos, Völgyessy János, Sz. Szigethy Vilmos képviselték, kedélyes beszélgetésben várva meg az egy órás harangzúgást. A házigazdán és szeretetreméltó hitvesén, kívül meleg pohárköszöntő üdvözölte a város új vezérét, Somogyi Szüvesztert, nemkülönben Kállay Albertet, akit éppen az árvíz hozott Szegedre, kétségtelenül végtelen nagy előnyére a városnak. fönnálló géptencairakatom a városi bérházban a rendőrség mellett van és marad. Nevemre ügyeljen, meg ne tévesszék. Fiókraktáraim nincsenek. Világhírű PFAFF- varrógépek, Pathephonok,kerékpárok, írógépek és lemezek felerakata, legolcsóbb és legjobb beszerzési telepe 6, 8 és 10 koronás részletre. Szántó Józsefi gépraktárok.