Szeged és Vidéke, 1915. március (14. évfolyam, 49-74. szám)

1915-03-12 / 59. szám

1915 március 12 SZEGED ÉS VIDÉKE. Dsavid török miniszter átutazása Szegeden. Dsavid bey, a török kormány hírneves tagja, pénzügyminiszter, akinek a balkáni háború idején is nevezetes szerep jutott, tegnap átutazóban rövid ideig Szegeden időzött.­­Berlinben járt hivatalos küldetésben, ahol abban a ki­tüntető fogadtatásban részesült, amely őt, mint a szultán bizalmi emberét s mint kiváló állam­­férfiút megilleti. Berlinből érkezve, Bécsben és Budapesten is kiszállt s útjában a berlini török nagykövetség egyik főtisztviselője kisérte, aki vele megy egészen a román ha­tárig. A miniszter és kísérője Szegedre megérkezve, bejöttek a pályaudvarról a városba s itt rövid gyalogséta után betértek az egyik kávéházba. A vörös fez, amelyet az elegáns öltözékű urak viseltek s amelyet egész időzésük alatt nem vettek le a fejükről, fölhívta rájuk a közön­ség figyelmét. Bátorságot vettem magamnak arra, hogy az idege­neket megszólítsam. Bemutat­kozásomra az idősebbik úr kissé kelletlenül mosolygott, de a fiatalabbik nyájasan ne­vezte meg magát s bemutatott f­őexcellenciájának, D­avid beynek. A nagyúr eleinte némi tartózkodással, de aztán egyre jobban belemélyedve beszélt hazájáról, Törökországról s kér­désemre a most bennünket különösen érdeklő Dardanellák kérdéséről. Kimért járású, elegáns úr D­a­vid bey, aki fekete szalon ruhájá­ban egészen nyugatias öltözetű, csupán vörös, kis arany félholddal ékesített fel a keletiesen föltűnő rajta. A törökországi hadiállapo­tokról, az egész Európát érdeklő Dardanellák bombázásáról mon­dott el igen érdekes és figyelemre­méltó dolgokat. Berlinből jött, ahol politikai kiküldetésben járt s ahol azzal a kitüntetéssel fogadták a császári udvarnál, amely a szultán képviselőjét és az európai hitű zseniális államférfiut megilleti. — Nem szívesen nyilatkozom a nagyközönség részére, — mon­dotta kifogástalan német nyelven — mert azt tartom helyesnek, hogy a diplomatára nézve minden­kor a legelőnyösebb annak a régi, alaptalanul gúnyolt elvnek a be­tartása, hogy „diplomatikusan hall­gat.“ — A háború alatt Törökország és Magyarország szoros viszonyba kerültek. Örömmel kell kijelente­nem, hogy nálunk a legnagyobb csodálat és lelkesedés hangján em­lékeznek meg az osztrák-magyar katonák bátor magaviseletéről. — Amikor most hazámba vissza­térek, Vilmos császár személyes köszönetét viszem a szultánnak, aki a németek dicső fejedelmé­nek az Izmail vitézség­ érdem­­keresztet küldötte meg. — Törökországban a lakosság között a legnagyobb nyugalom van s bizalom a végső győzelem iránt. A leghatározottabban meg kell cáfolnom az antant „sikereit“, amelyek nem egyebek, mint a sajtó fantasztikus kitalálásai. — A Dardanellák ostromának szárazföldi támogatásáról mind han­gosabban emlékezik meg az ellen­séges hatalmak sajtója.­­­ Mi a véleménye excellenciá­­­nak a Dardanellák ostromának ki­meneteléről ? — Valóban, az ellenséges hatal­mak készülnek szárazföldi táma­dásra, de ha ez is oly erővel tör­ténik, mint a tengeri, akkor a szárazföldi számottevő török had­sereggel még csak nem is kísérel­­hetné meg az akciót. A száraz­földi támadó hadseregnek a szárosi öbölben kellene partraszállania s a Boulair vonalon át kellene át­törnie, ami eddig még teljesen lehetetlennek bizonyult.­­ A török hadve­­etőségnek annyi katonailag kiképzett anyag áll rendelkezésére, hogy a kis­­ázsiai partok megtámadható he­lyeire megfelelő számú csapatokat rendelnének. Abban az esetben azonban, ha az antant seregének netán mégis sikerülne szárazföldön megtámadni a Konstantinápolyhoz vezető úton elhelyezett, legjobban kiképzett katonáinkat, el lehet készülve az irtózatos, elkeseredett ellentállásra, amely szilárd meg­győződésem szerint teljes meg­semmisülésével végződnék. — Van e eddig valami ered­ménye az erődök bombázásának ? — A Dardanellák sértetlenek. A védőerő elsőrangú tüzérség, amelynek katonái és tisztjei egy­aránt kitűnő képzésűek. — Igaz, folytatta, hogy az antant, miután a legteljesebb kudarcot val­lotta a nyílt harctereken s a ten­geren, most óriási erőfeszítést fejt ki tönkretett reputációja érdekében. Ámde a „halott emberrel“ (s itt mosolyra nyílik az ajka a török politikusnak) nem sikerült oly köny­­nyedén elbánni, amint azt számí­tásba vették.­­ A török tengerészetben, mint köztudomású, angol tengerésztisz­tek foglaltak helyet mindaddig, amíg meg nem történt a két állam között a hadüzenet. A háború ki­törésekor elbocsátották az angol tiszteket, akik hosszas tartózkodá­suk alatt megismerhették a Dar­danellák erődeit. Az angol admi­­ralitás azonban nem sok hasznát veheti e török pénzen fizetett ké­mek információjának, mert a Dar­­danellákat most a német mérnökök tervei szerint készült új titkos erő­dítésekkel látták el.­­ Szóval megírhatja, hogy a Dardanellák szorosa bevehetetlen s onnan visszapattan minden el­lenséges támadás. Az ostrom mind a mai napig sikertelen és változ­­hatatlan bizalommal hisszük, hogy az is marad. D­avid bey fölemlítette még, hogy küldetése még nem járt le s az utat Berlinből Konstantiná­­polyba többször meg kell tennie. A miniszter ezután nyájasan bú­csúzott. K. K. : A Dardanellák ostroma.­ ­Budapesti tudósítás.) Az Osma­­nischer Lloyd tudósítója napló­­szerű jegyzeteket ad ki. A leg­utóbbi érdekes eseményekről a következőkben számol be: Március 7. Bnver pasa hadügy­miniszter ma meglátogatta had­állásainkat a Dardanelláknál. A csapatok hangulata igen lelkes volt és zajosan ünnepelték Enver pasát. A kisegítő hadikórházakban mintegy ötven sebesülttel beszél­getett a hadügyminiszter. Hosszab­ban beszélgetett Mehmed szakasz­­vezetővel, akinek a kum-kalei győzelmet köszönhetjük. Amikor a sebesült hős előadta az ütközet lefolyását, a hadügyminiszter le­vette saját melléről a török fél­holdas katonai vitézségi érmet és föltűzte azt Mehmed szakaszvezető mellére. A kum-kalei hős, sajnos, roppant veszélyesen sebesült és életbenmaradásához orvosai nagyon kevés reményt fűznek. Délután hat páncélos bombázta a szorosba vezető utat, ott azon­ban kitűrően vagyunk védve és a bombázás, amely eredménytelen volt, alig félóráig tartott. Négy óra táján négy hatalmas hadihajó, köztük Anglia egyik legnagyobb hajója, a Quenn Elisabeth, a szo­ros felé közeledett. Ezeket a hajó­kat az úgynevezett magyar hegy­­fok­ról bombázták igen sikeresen. Ezt a hegyfokot azért nevezik ma­gyar hegyfoknak, mert 1452-ben, amikor Bizánc elestével a keleti császárság megszűnt, II. Mohamed szultán rendelkezésére egy Orbán nevű magyar ágyúöntő ezen a hegyfokon állította föl az első török ostromágyút. Most ezen a fokon a legmodernebb ütegek, a harminc és felesek állanak és gyilkos tüzelést intéztek a négy hadihajóra. A négy hadihajó kí­séretében levő két cirkáló bombá­zásunk hatása alatt elsülyedt. Láttuk, amint az egyik hadihajó parancsnoka lövésünktől találva, holtan esett össze. Ma hirdették ki katonáink előtt, hogy az izlám két legnagyobb ellensége, Artwin, az orosz Kau­kázus alkormányzója és Taladsi kán, orosz csendőrtábornok, Csorluk mellett török fogságba került. Mind­kettő sokat kínozta a területükön élő mohamedánokat és elfogatásuk hírére a legénység tomboló öröm­mel a levegőbe hajította vörös sapkáit. Árvízi kegyelet. (Saját tudósítónktól.) A szegedi árvízre az évfordulón csak a harang kongása szokott em­lékeztetni. Másról talán nem is jutna az emberek eszébe. Rég volt, harminchat éve, azóta új generáció nőtt föl, élvezi az újjáéledt, nagy arányokban nekilen­dült város minden előnyét s halad előre, hogy Szegedből megteremtse azt, amire hivatott. Harminchat év óta azonban külö­nös melegséggel emlékeznek meg róla egy helyen, ahol összegyűlnek históriát föleleveníteni a régi szem­tanuk s eljön a fiatalabb generáció, tanulni szeretetét a városnak. Pillich Kálmán ad szűkebb körű vacsorát ezen az estén, ott várja be a társaság az egy órás harangszót. Bizony fogy évről-évre a gárda s van benne valami­­melankólia, mikor számon veszik, hogy ez is eltávozott a még tavaly jelenlevők közül, az is a másvlág lakosa lett. Kedves, régi hívek, valamikor együvé tartozók, akik átélték a nagy éjszaka minden izgalmát, tudtak bízni a jövőben s nem csalatkoztak meg hitükben, mert együtt örülhettek a derengésnek,­­ holott most már csak emlékben élnek. Életük munkásságát ennek a vá­rosnak fölvirágoztatására szentelték, aztán más mezőkre tértek, hogy friss generációnak nyissanak teret, ame­lyet az ő példájuk lelkesít. Palich Kálmánnak, aki aktív részt vett a szegedi nagy idők heroszi munkájában, kegyeletes napja már­cius tizenegyedike, amely az emlé­kezetes napba fordul. Úgy él az öreg úr, mint a múltak memoárja, ezt a napot kisajátította magának s talán alig van valaki, aki nálánál méltóbban reprezentálhatná a régi és az uj vá­rost együttesen, minden emlékével, kegyeletével. A szemtanuk közül tegnap Kállay Albert, Zombory Antal, Kovács Já­nos, Bokor Pál, Weiner Miksa, Czukor Ignác,­ Kiss Gyula, Kertész Ferenc voltak jelen, az újabb generációt Somogyi Szilveszter, Reök Iván, Kiss Ferenc, Szalay József, Koós Elemér, Törös Sándor, Dobay Gyula, Lippay Lajos, Völgyessy János, Sz. Szigethy Vilmos képviselték, kedélyes beszélgetésben várva meg az egy órás harangzúgást. A házigazdán és szeretetreméltó hitvesén, kívül meleg pohárköszöntő üdvözölte a város új vezérét, So­mogyi Szüvesztert, nemkülönben Kállay Albertet, akit éppen az árvíz hozott Szegedre, kétségtelenül végte­len nagy előnyére a városnak. fönnálló gépte­­­­nca­­­i­rakatom a városi bér­­házban a rendőrség mellett van és marad. Nevemre ügyeljen, meg ne tévesszék. Fiókraktáraim nincsenek. Világhírű PFAFF- varrógépek, Pa­­thephonok,kerék­párok, írógépek és lemezek fe­­lerakata, legolcsóbb és legjobb beszerzési telepe 6, 8 és 10 koronás részletre. Szántó Józsefi gépraktárok.

Next