Szeged és Vidéke, 1915. április (14. évfolyam, 75-99. szám)
1915-04-14 / 85. szám
1915 április 14 SZEGED ÉS VIDÉKE. A hadijótékonyság egységesítése. A hangversenyekről. — A legnagyobb áldozatot hozó művészek. — Történet a szalonkocsiról. — Új ötleteket kérünk. — Hangversenyek és hangversengések. — A hatóság feladata. (Saját tudóaitánktól) A jótékony akciók leginkább megszokott formája a gyűjtés. A háború megnyitotta ugyan a szíveket és láttuk az önmagától jövő adakozás sok lélekemelő példáját, — a határozott célra szolgáló nagyobb összegeket mégis garasonként kell összeszedni. Nem mondjuk éppen, hogy erőszakkal, — hiszen a máskor erőszaknak ismert fogalom napjainkban lényegesen megenyhült — de mindenesetre sok szívóssággal, lelkesítéssel, apellálva a meghatottságra és hiúságra, ígérve nyíltan és burkoltan elismerést, ami nem hagyja hidegen az emberiség bizonyos részét még a háború forrósága közepén sem. Nemrégen beszámolt már a Szeged és Vidéke arról, hogy mennyit adakozott háborús célokra Szeged. Imponáló számok voltak és épp olyan szent köztük minden garas, mint ahány ezres, nem is beszélve a fogalommá vált öt darab piskótákról, amiket tíz helyen nyugtáztattak jótékony lelkek. Talán nemzetközi szokás az is, hogy mulatságok jövedelmével biztosítanak valamely közhasznú intézményt. Ez az ötlet nem maradhatott el a háború folyamán sem. A báli termek — igaz — nem nyíltak meg ezen a télen, de ezt készek vagyunk annak a fölháborodásnak a javára írni, amely bizton elkövetkezett volna, ha annyi ember gyászát megzavarja — jóllehet jótékony célra — néhány túlboldog, a háborúról még mindig mit sem sejtő ember. Megmaradtak hát a hangversenyek. Békében ezeknek unott formája van. Kiadnak ezer koronát és bevesznek ezerszázat. A siker óriási felismerést érte a rendezőknek, akik heteken át szervezkedtek, kétségen kívül azért, hogy minél szebben énekeljen valaki. Nyár óta mégis azt tapasztaljuk, hogy a hadi hangversenyek szokatlanul nagy tiszta jövedelemmel járnak. Azt a gárdát, amely közreműködik, nem lehet elég dicsérő, hálás jelzővel elhalmozni, hiszen ingyenbe történik a közreműködésük. Magyar művészek, akik a tehetségükből élnek, mert nem igazgatósági tagjai nagy bankoknak s ha megrokkantak, vagy elveszett a hangjuk, kegyelemkenyérre szorulnak, súlyos százezreket hoztak össze. Ők az igazi nagy urak, az előkelőek s ha arányba hoznák az általuk elért eredményt a haza legtehetősebbjei áldozatkészségével, ezeknek legalább is fél milliárdot kellett volna elhelyezniök azon a bizonyos oltáron, amely a stilisztika öntudatos frázisai közé tartozik. A magyar művészek túlnyomó része ott fárad napról-napra, rázatja magát vasúti kocsikban, nedves időben s nem kérellenszolgáltatást. Egész bizonyos, hogy nem is kap, amiként hogy nem ezért tesz jót, hanem a lelke sugallatából. Egy kis töredék kivonta magát az ilyen kötelezettségek alól. Túlságosan nem őket lehet hibáztatni, hanem a társadalmi alakulások azon részét, amely ha rákap valakire, lélegzeni sem engedi, de az eredményt s a dicséretet magának követeli. Nemrégen, éppen Szegeddel kapcsolatosan, szó volt egy idegen származású művész szerepléséről. A hite talán nagyobb, mint a magas szülőföldjének védelmében legjobbjaink hullottak el, jóllehet szigorúan véve éppen az a föld érdekel bennünket a legkevésbé. Csak kétezer koronát kért. Azért ilyen keveset, mert jótékony célra lép föl. De akkor is úgy volt hajlandó lejönni, ha szalonkocsit is bocsátanak a rendelkezésére. Talán az összegre nézva még történhetett volna megállapodás, de a szalonkocsi elrontott mindent. Vérhullám szökik az ember fejébe, ha elgondolja, milyen keservesen összepréselt helyzetekben szállítanak olykor a vasúton sebesülteket; hogyan vándorol havas országutak lábszaggató rögein a menekülő, éhező galíciai család s neki szalonkocsi kell. Ilyen apró pontokon siklik ki a talaj néha még a jóizlésü ember hiba alól is. Hát még aki nem az ! A művész, ismételjük, többet ad mindig, mint a milliomos. Ő mindenét rendelkezésre bocsátja a jótékonyságnak, de a nagy vagyonnokból ugyanakkor csak három, meg tíz koronák jutnak a célra. Tessék velük arányosan vetélykelni ! Ami Szegedet illeti, nálunk meglehetősen kimerült már a közönség. Igazán hálásak lennénk magunk is a kopizálás nélkül új és jó ötletekért, de ha elfogy egyszer it verkli műsora, másodszor csak új közönség hallgatja meg. Fölösleges magyarázni, hogy nem vagyunk gazdag város. Itt a hangversenyek közönsége mindig egy és ugyanaz, a környék berándulói pedig olyan kevesek, hogy két kezünk ujjain megszámlálhatjuk őket. Mégis minden fejtörés, hoszszas tervezgetés abban merül ki, hogy újabb hangversenyt kell rendezni. Ezt süti ki az egyik alakulás épp úgy, mint a másik s mihelyt az egyiknek sikere van, azonnal föllelkesedik a másik, hogy csináljuk ugyanazt, hátha nekünk is beüt. Nem mondjuk, hogy a közönségnek okkal-móddal nem kellenek az ilyesmik. Azonban olyan összevisszaság van már, akkora rendezési mohóság, időrenddel, körülményekkel való számolási képtelenség, hogy minden prófétai ambíció nélkül megjósolhatjuk a hangverseny-jótékonyságok csődjét. Az eddig is tulcsigázos igények mellett lejárja magát mindenki, aki nincs a reklám sokszor üres dobveréséhez szokva, viszont a közönség kimerül, pedig hátra van még valamely időnk és kötelezettségünk katonáinkkal szemben. Akik a ma pillanatnyi sikerétől elkábulnak, gondolják meg, hogy lesz holnap is. Mit csinálnak akkor ? .Csak egyetlen megoldás van. A hangverseny-jótékonyságra épp úgy rá kell tennie kezét a hatóságnak, akárcsak a lisztre. Alakítsanak egy hozzáértő bizottságot (érdekeltek kizárásával), amely számba vesz minden körülményt, megállapítja milyen célokat kell kielégíteni, melyik egylet, vagy alakulás mikor rendezhet hangversenyt. De az eddigi rendszertelenséget, amely a „Derűre és borúra“ címet is joggal viselheti, meg kell szüntetni a város jó hírneve érdekében, különben legközelebb, már nincs hallgatóság. Amikor eljön az ideje és szükség van rá, szórakozzék forintjait leüzetve a közönség. Azonban a hangversenyek ne váljanak hangversengésekké. Az agilitás közös és kölcsönös legyen, mindig és kizárólag a célok érdekében. Csak a most előttünk lebegő célok a szentek. Az emberek maradjanak emberek. Off 17 éve fönnálló géplerakatom a városi bérházban a rendőrség mellett van és marad. Nevemre ügyeljen, meg ne tévesszék. Fiókraktáraim nincsenek. Világhírű PFAFF- varrógépek, Pathephonok,kerékpárok, írógépek és lemezek fölerakata, legolcsóbb és legjobb beszerzési telepe 6, 8 és 10 koronás részletre. *3M Szántó József, gépraktáros. R&kllamációi, amely a lap késedelmes, vagy nem, pontos késbesítésre vonatkozik, szíveskedjék akár telefonon, akár levelezőlap útján a kiadóhivatalnak tenítni. ATLANTIS, a gazdag sziget. Mintha csak Angliáról és Németországról irt volna Platon! (Saját tudóastánktól.) A híres görög filozófus, Platon, (született 429-ben Kr. e.) a következőket írja Timaeus című művében és Critinában: — Volt egyszer Európában egy jelentős nép, amely áldott talajon szorgos munkával jól rendezett közösséget létesített. Földművelés és ipar növekvő jólétet teremtettek. Művészetek és tudományok csodálatos virágzásnak indultak. Az életmód a helyes középúton maradt fényűzés és szegénység között. Tehetség, belátás és igazságosság szép szövetségben egyesültek. Az erőteljes és fegyvergyakorlott férfiak vitézségben fölülmúltak mindenki mást és vezetőik, oltalmazóik voltak a gyengébb törzseknek. De meg voltak elégedve országuk bevételeivel és saját tevékenységükkel és nem áhítoztak idegenek javai iránt és békében, barátságban éltek szomszédaikkal. Nyugatra ettől az országtól, künn a tengeren volt egy sziget, amelyet szintén hatalmas néptörzs lakott. Atlantisnak hívták és termékeny és gazdag volt a föld kincseiben, különösen ércben. Idegen országokból is özönlöttek a javak a szigetre, mert a szigetlakók tengeri hatalmuk folytán nemcsak a szomszédos szigetek fölött ragadták magukhoz a hatalmat, hanem messzire Afrika partjain egész Egyptomig. Ilyen módon végtelenül gazdagok lettek, mint soha más ország előttük és magas templomokat építettek és csodás palotákat, sok kikötőt és tágas hajógyárakat. Amíg a nemes érzületet és a munkásságot többre becsülték, mint a sok aranyat, szerencsések és becsültek voltak. De, amikor már túlságosan jól ment a sorsuk és az emberi természet gyengéi fölülkerekedtek bennük, akkor önzés, kapzsiság és bóditási vágy szállták meg őket A tisztábban látók ekkor megutálták őket, mert a szépet és nemeset föláldozták rut nyerészkedési vágy kedvéért, de a balgák úgy látták, hogy éppen most állnak fényük és szerencséjük tetőpontján. Ekkor elhatározta Zeus, hogy megbünteti őket elbizakodottságukért. Elvakultságukban bábomba sodródtak ama békés szárazföldi néppel. És most kitűnt, hogy mi a különbség valódi és látszólagos derekasság között. Mert a keleti nép mások segítsége nélkül is a legnagyobb szorongattatásban annyira fölülmúlta lelkierőben és mindenféle hadiművészetben ellenségét, hogy tökéletes diadalt arattak fölötte, így megvédte egyszerre a még nem leigézottakat a szolgaságtól és fölszabadította a már szolgaságban szenvedőket. A legszebb és legnagyobb hőstett volt, amit ez a nép véghez vitt. De Atlantis szigetről azt mondják, hogy egy borzalmas éjszakán lakóival együtt a tengerbe sülyedt... Aki munkást akar telefonáljon a Munkaközvetítő Bizottságnak, Iparkamara 785.