Szeged és Vidéke, 1915. október (14. évfolyam, 228-252. szám)

1915-10-25 / 248. szám

1915 október 25 SZZEGED ÉS VIDÉKE. t Bogdanovics pátriárka meggyilkolása. Markovics Iván szerb újságíró ölte meg. — Belgrád meghódításakor megtalált bizonyítékait. — Egy magyar képviselő elbeszélése. Belgrádi távirat azt jelentette, hogy csendőreink egy házkutatás alkalmával levelezésre bukkantak, amelyből kiviláglik, hogy Bogdanovics Lucián magyarországi szerb pátriárkát szerb királysági szerbek gyilkoltatták meg. A híradás igaz. Bogdánovics pátriárka, akiről azt tartották, hogy Gastein fürdőhelyen a mélységbe zuhant és egy örvénylő hegyi patakban lelte szomorú halálát, tényleg gyilkosságnak esett áldozatul. Aki a gyilkosságot annak idején ellene szervezte és talán abban esetleg aktív részt is vett, — mint egy temesvári hírlapíró, egy volt országgyűlési képviselő elbeszélése nyomán elmondja — egy volt magyarországi azerb újságíró, Markovics Irén. Markovics magas, imponáló alakú férfi volt, fekete, tekintélyes szakálla volt és sűrű hollószinű haja hullámosan borult a vállára. Elegánsan öltözködött és igazi nagyúri modora volt. Társasága kellemes volt, nagy műveltsége, szellemes beszéde sok barátot szereztek neki. Ismert alakja volt a Balatonkávéháznak, a Newyork-kávéháznak és mindama helyeknek, ahol újságírók megfordultak. A magyarországi szerb újságírók között első helyen emlegették és cikkei higgadtságról, nagy tudásról és körültekintésről tettek tanúságot. Markovics jövedelme azonban nem csak az a pénz volt, amelyet hirlapírással keresett meg. Markovics ugyanis szerb szerzetes volt és tagja egyik délmagyarországi nagy és gazdag szerb kolostornak. A szerb kolostor Markovicsot, mivel mint írótól nagy szolgálatokat remélt, a magyarországi szerbség részére állandóan szabadságolta, hogy újságírói működését Budapesten kifejthesse. Évente csupán rövid ideig kellett a kolostorban tartózkodnia, hogy ott lelki gyakorlatait végezze. A kolostor havonta állandó és tekintélyes járadékot küldött neki és ezzel győzte meg Markovics a fővárosban nagyúri és előkelő életmódját. Évente szüret után még a szokásos borilletményt is megküldötték neki természetben és ilyenkor Markovics Iván mindig meghívta lakására magyar újságíró barátait néhány pohár jó borra. Markovics, aki gyűlölte Bogdanovicsot, mert magyarbarát volt, a pátriárkaválasztásnál Zmejanovics Gáborért küzdött. Bogdanovics visszarendelte őt a zárdába, mert, mint a szenzációs leleplezést elmondó országgyűlési képviselőnek személyesen jelentette ki: — Tudom, hogy Markovics összeköttetésben van titokban a Szerbiai bizottsággal, amely Délmagyarországon agitációt folytat. Ezért küzdött ellenem is, aki magyar hazát vagyok, mert félt, hogy megakadályozom további vakondok munkáját a szerb papság és a szerb nép körében. Neki vissza kell térni a kolostorba, mert így lehet csak kezeit megkötni. A temesvári hírlapírónak a magyar képviselő ezeket mondotta tovább : Mikor 1914 júliusában a trónörökös meggyilkolása és az osztrák-magyar kormány ismeretes ultimátuma után Ausztria-Magyarország és Szerbia között kitört a krízis, egy magyar estilap megbízásából leutaztam Belgrádba. Fölkerestem Pasics szerb miniszterelnököt, aki régebbi időkből ismerősöm volt. Rövid értekezés után Pasics megkért, hogy másnap keressem föl a szkupstínában. A szkupstina folyosóján másnap délelőtt egyszerre csak rám szólt egy magas úr, aki az egyik teremből jött éppen ki. — Jó napot, ... úr ! — Jó napot kívánok. Engedje meg azonban, hogy megkérdezzem, kihez legyen szerencsém, mert valóban nem emlékszem. — Hát ennyire megváltoztam? Markovics vagyok. Markovics Iván, akit ön budapesti újságíró korából nagyon jól ismer. Csakugyan Markovics volt. Most már nem hordott hosszú hajat, sem nagy szakállt s alakja valamivel teltebb volt. Elmondta, hogy a kolostorba annak idején nem tért vissza, a papi rendből végleg kilépett és átjött Szerbiába, ahol tevékenységének tág tér nyílott. Sikerült magát annyira fölküzdeni, hogy könyvtárosa lett a szkupstina könyvtárának. Bevezetett a könyvtárba és megmutatta a jól és dúsan fölszerelt könyvtárhelyiséget. Aztán politikáról beszélt és elmondta, hogy nagy része van a Narodna Odbrana vezetésében él az a politikai hitvallása, hogy Délmagyarországot, Boszniát, Hercegovinát és Horvátország egy részét Szerbiához kell csatolni. Egyszerre minden átmenet nélkül ezt kérdezte: — Emlékszik még arra, amit önnek mondtam annak idején Bogdanovicsról ? A pátriárka velem szemben megmutatta, hogy engesztelhetetlen szerb vér folyik ereiben, hát megmutattam én is neki, hogy szerb vagyok, még pedig igazi szerb, nem renegát, mint ő. Harcunkban ő húzta a rövidebbet. — Hogy érti ezt? — Egyszerűen. Bogdánovics kiűzött engem Magyarországból és ottani jó pozíciómból, én kiűztem itt az életből! — Csak nem azt akarja ezzel mondani, hogy . . . ? — De igen, azt! Emlékezzék vissza Bogdanovics pátriárka gasteini halálának körülményeire. Emlékezzék vissza, hogy a lapok megírták azt is, hogy a pátriárka utolsó útján találkozott két szerb diákkal. Ezek . . . Tovább nem beszélhetett Markovics, mert egy libériás szolga nyitott be a terembe és jelentette, hogy a miniszterelnök kéret. Az ultimátum határideje 1914 július 26-án járt le és a monarkia diplomáciai képviselete még aznap este elutazott a szerb fővárosból. Én több magyar újságíróval másnap reggel jöttem át Zimonyba. Elutazásom előtt a Moszkva-szálló előtt állottam, amikor az utcán egy csapat komitácsi jött. A vezetőjük nem volt senki más, mint Markovics. Vadászruhába volt öltözve, a hátán turista zsák és a vállán puska. Amikor elém ért, megállott és megszólalt: — Komitácsivezér lettem, hogy küzdjek a magyarok ellen. Akik csapatomban vannak, azok mind magyarországi szerbek. Ez volt az utolsó találkozásom Markoviccsal. Elfordultam tőle és nem fogadtam el felém nyújtott kezét, egyáltalán tejeskávé kávéházi kiszolgálását beszüntessék. Igyanak teát a vendégek reggeli vagy uzsonnakávé helyett. Másik terv szerint a kávéházakban csak bizonyos meghatározott időben tiltanák el a tejeskávét. A tejkérdés megoldásának ügyében legközelebb szakbizottságot hívnak össze, amelyen megvitatják a tejutalvány-rendszert. A tanácskozásba valószínűleg az érdekelteket is bevonják. Ez mindenesetre olyan kényes ügy, amelyben csak a legalaposabb megfontolás után lehet határozni. A legjobban azt szeretnék, ha nem utalványt kapna az uradalmaktól körülvett város közönsége, hanem a tejet. Tejutalvány-rendszere Szegeden. A város tejfogyasztása békében tizenkétezer literre tehető. A tejfogyasztás a háború óta a felére redukálódott. A tejcsarnok naponta több ezer literrel kevesebbet kap az uradalmaktól, a piacra is jóval kevesebbet hoznak az alsóvárosi és a tanyai asszonyok. A tejhiány mindjobban érezhető, néha órákig kell várakozni a piacon, amíg egykét liter tejet lehet vásárolni. A hatóság tejutalvány rendszerrel akarja megoldani ezt a súlyos problémát. A hatóság lényegesen redukálni akarja a tejfogyasztást és elsősorban a gyermekek, betegek és öregek szükségletét kiváltja biztosítani. A rendőrség ezt úgy akarja megvalósítani, hogy a gyermekek, betegek és öregek részére tejutalványt bocsájtanának ki, azoknak föltétlenül adni kellene tejet. A megmaradó mennyiséget szabadon árusíthatnák. Az új rendelkezés lényegesen érintené a kávéházakat. A kávéházi tejfogyasztást a legminimálisabb mennyiségre akarják redukálni, szó van arról is, hogy Mennyi szén és fa kell Szegednek? A Szeged és Vidéke egyik legutóbbi számában cikket közölt a város királyhalmi erdejében levő nagyobb mennyiségű fáról. Azt írtuk, hogy onnan a fát az utolsó szálig be kell szállítani a városba, a külterületi lakosságnak nincs arra szüksége, idebenn a városban azonban nagyon is kellene, mert nincs tüzelőanyag. Két héttel ezelőtt közölte a polgármester, hogy összesen csak százhatvan vagyon fa van a városban, négyezer vagyonnal megrendeltek a fakereskedők, de a szállítás késik a vagyonhiány és a munkaerők nélkülözése miatt. A hatóságnak kötelessége gondoskodni arról, hogy elegendő mennyiségű tüzelőanyagunk legyen. Kiss Ferenc főerdőtanácsos a fával való ellátás, a város erdejének kihasználása ügyében javaslat beterjesztésére készül, előbb azonban szüksége van neki a statisztikai adatok ismeretére. Balogh Károly pénzügyi tanácsnok készítteti a kimutatást arról, hogy milyen mennyiségű fa és szén kell Szegednek. Az 1913. és 1914. évről szóló kimutatást már összeállították, az 1915. évi most készül. A kimutatás szerint 1913-ban kocsin 307 métermázsa, vasúton 543,845 métermázsa, vizen 17,460 méteres fát szállítottak Szegedre. Szenet vasúton 404,988, vizen 16,014 métermázsát szállítottak. Ebben még nincs az az igen tekintélyes mennyiség, amelyet a folyamhajózási társaságok uszályhajókon a gyártelepeknek, ipari üzemeknek szállítottak. A múlt évben kocsin 163 méteres, vasúton 515,143, vizen 30,141 métermázsa tűzifát szállítottak Szegedre. Szenet hoztak vasúton 333,129, vizen 34,950 métermázsát. A múlt évben tehát lényegesen kevesebb tűzifát és szenet szállítottak Szegedre, mint 1913-ban. 3 Aki munkást akar, telefonáljon a Munkaközvetítő Bizottságnak; Iparkamara 75.