Szeged és Vidéke, 1915. november (14. évfolyam, 254-279. szám)

1915-11-03 / 256. szám

1915 november 3 SZEGED ÉS VIDÉKE. Tisza István gróf nyilatkozata A központi hatalmak védelmi háborújáról, a szerb hadjáratról, Angliáról, a román hely­­zetről, a diplomácia balkáni munkájáról. Wiegand H. Károly, amerikai lapok berlini levelezője, amerikai lapokban intervjút közöl, amit Tisza István gróf magyar minisz­terelnökkel folytatott. — Hogy lesz-e béke és hogy a háború meddig tart, — mondotta a beszélgetés során Tisza — az az ellenségeinktől függ. A központi hatalmakra nézve ez a háború ke­letkezése óta, kezdete óta és ma is még védelmi háború jellegével bír. Nekünk sohasem voltak ag­resszív tendenciáink a háború előtt és a háború alatt sincsenek, nin­csenek ma sem. De garanciák kel­lenek nekünk jövő biztosságunkra nézve. A központi hatalmak népei ily biztosságot és jövőbeli sorsuk bizonyosságát nagyon is megérde­melték és joggal el is várhatják. Majd ezeket mondotta: — A helyzet, amennyiben a központi hatalmakat illeti, önmagát magyarázza. E helyzet olyan tiszta, hogy ellenségeink fölfoghatják, anélkül, hogy a mi magyaráza­tainkra szorulnának. Mi tudjuk, hogy katonai és diplomáciai te­kintetben hogyan állunk és nincs kétségem aziránt, hogy ők is tud­ják és hogy éppen úgy tudják azt, hogy ők hogyan állanak. A háború folytatása és a háború tartama nem tőlünk függ. Annak megállapítása, hogy a háború mi­kor érjen véget, nem azokat illeti, akik hazájuk védelmére viselnek háborút. Csak a támadók vannak abban a helyzetben, hogy a hábo­rúnak véget vessenek. — Végéhez közeledik-e Szer­bia tragikus drámája ? — kér­dezte az újs­író. — Azt hissztik, hogy igen — volt a felelet. — A szerbiai kampánynak — mondotta tovább az újságíró —, úgy látszik, immár múlhatatlanul csak egy vége lehet. Kifejezte e már Szerbia azt a kívánságát, hogy a központi hatalmakkal bé­két kössön ? — Azt hallottam ugyanis oly forrásból, amelyről minden okom megvan föltételezni, hogy megbíz­ható, hogy Szerbia már tapogatód­­zott ebben az irányban. — Nincs tudomásom róla, — jegyezte meg Tisza — hogy Szer­biának béketendenciái volnának. — Mi lesz Szerbia sorsa? — kérdezte tovább Wiegand. — Nem szeretek a jövő eshető­ségeiről konjektúrákba vagy fejte­getésekbe bocsátkozni. Nem vagyok próféta. Csak annyit mondhatok, hogy Szerbia kisebb és gyöngébb lesz. Hogy hogyan fog ez meg­történni, azt majd meglátjuk.­­Így azonban nem maradhat a dolog, hogy Szerbia ismét tűzfészek és Ausztria-Magyarország békéje ve­szélyeztetésének állandó forrása legyen, amilyen a múltban volt. — Azt beszélték, — jegyeztem meg — hogy Szerbiát Oroszország­tól el fogják vágni, amennyiben északkeleti csücskét, amely Romá­nián át Oroszországgal köti össze, vagy Bulgáriához, vagy Magyar­­országhoz csatolják, hogy e két országot közvetlen összeköttetésbe hozzák és így a vasúti és távíró­­forgalom az Északi-tengertől Kon­­stantinápolyig az egész vonalon a négy központi hatalom területén át vezesse. — Ez bizonyos gazdasági, keres­kedelmi és egyéb előnyökkel volna összekötve. De jobb szeretek nem nyilatkozni arról, hogy mi fog történni, mi nem, — replikázott a miniszterelnök. Majd még ezeket mondotta: — A szerbiai kampány lezárása után csapataink nagy része egyebütt való alkalmazásra szabadul föl és el fognak menni máshová, hogy ott használják. Hogy hová, azt nem mondhatom meg önnek, de csak egy pillantást kell vetnie a térképre és meglehetősen el fogja találni az igazat. Gazdasági, föld­­mivelési, ipari és katonai tekintet­ben Magyarország épp úgy, mint a többi központi hatalom, a háborút a végtelenig ki fogja tudni bírni. Amerika magatartásáról beszélt még Tisza, azután Angliáról ezeket mondotta: — Mi közöttünk és Anglia kö­zött közvetlen ellenségeskedés nin­csen, csak az, amely e háború körülményeivel fejlődött ki; de azt meg kell mondanom, hogy könnyen érthetőnek találom, mi­ért érez Németország Angliával szemben úgy, ahogy érez. Silány hipokrízis volt, hogy Anglia min­denütt azt a mélyen gyökerező impressziót igyekezett terjeszteni, hogy a szabadság háborúja ez a militarizmus ellen. Nem Angliá­nak a német militarizmustól való idegenkedése, hanem kereskedelmi fejlődésének féltése az, ami ezt a háborút okozta. A tengeri despo­­tizmus háborúja ez a tengeri sza­badság ellen. Tisza nem volt hajlandó a pá­risi kabinetválságról nyilatkozni, ellenben igenis mondta, hogy azok, akik Londonban Grey buklásán fáradoznak, a végletekig menő háború hívei. Megkérdezte az újságíró, mi a véleménye a romániai helyzetről. — Nem úgy néz ki a dolog — mondta —, mintha Románia föl­hagyna mostani magatartásával. A mai helyzet mellett nem igen valószínű, hogy az ém­énthez csatlakozzék. Arra pedig, hogy velőnk jöjjön, mi nem számítunk — válaszolta a miniszterelnök. Amikor megemlítette az újság­író az angol sajtónak az ántant balkáni kudarcai miatt a brit dip­lomácia ellen intézett támadását, Tisza ezt mondta: — Katonai sikereink és az ezek­ből teremtett katonai helyzet mel­lett kételkedjem kell abban, vájjon akár a legnagyobb diplomata­­lángész is tudott volna-e valamit a Balkánon az antant javára diplo­máciai után elérni. Júniusban Kö­­tzendorff Conrad, az osztrák-magyar vezérkar főnöke, azt kérdezte tőlem, hogy mit tehet a diplomácia a Balkánon. Ezt feleltem neki: „Ha ön az oroszokat megveri, akkor mi leszünk minden idők legna­gyobb diplomatái; ha azonban az oroszok verik meg önt, akkor mi mindnyájan­­ ostobák leszünk.“ Mihelyt a háború megkezdődött, a diplomaták már csak exponensei lehetnek a katonai helyzetnek, amilyen vagy amilyenné kifej­lődik. Tisza végül kijelentette, hogy Olaszországnak Ausztria-Magyar­ország elleni harmadik offanzívája épp úgy kudarccal járt, mint a másik kettő, de nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy milyen magatartást szándékozik Ausztria- Magyarország Olaszországgal szem­ben tanúsítani, ha a háborúban véglegesen legyőzi. A SZEGED ÉS TIDERÉNER mindenki munkatársa. Mindenkit meghallgatunk, mindent elolvasunk, mindennek utána járunk. A szerb veszteségek, BÉCS, november 2. A szerb veszteségekről a Südslavische Korrespondenz-nek, a következőket jelentik Bukarestből: Szerbiai rész­ről a szerb hadseregnek az új offenzíva kezdetétől október 24-ig való veszteségeit halottakban és sebesültekben 29.000, eltűntekben 7800 főre teszik. Úgy látszik, hogy ezek a számadatok nem emlékez­nek meg a bolgár fronton bekövet­kezett veszteségekről és általában kisebbnek tüntetik föl a vesztesé­geket, mint amilyen­ tényleg volt. A hadifoglyokat Ószerbiából a montenegrói határra vitték. A szerb kormány Montenegróba menekül GENF, november 2. A La Suisse jelenti: A Szerbiában akkreditált diplomáciai képviseletek, országuk montenegrói képviselőivel aziránt tárgyalnak, hogy a követségeket, illetve főkonzulátusokat és konzu­látusokat Montenegróba helyezik át. A szerb hatóságok és a szerb kormány is a legkomolyabban fog­lalkozik azzal a tervvel, hogy a kormányt Montenegróba telepítsék át. Ezt a hírt beavatott körökben is megerősítik. 8 Az orosz kormányválság, STOCKHOLM, november 3. A péter­­vári távirati iroda közli, hogy az orosz miniszterválságról elterjedt híreket hivatalosan nem erősítették meg. SZINTÓ LAJOS gépfőraktár a régi Zsótér-ház (most Korzó-mozi háza) tar Rákóczi-szobor­­ral szemben. Varrógépek, kerékpá­rok, eredeti Pathéfo­­nok, gramofonok és lemez-újdonságok főraktárosa. Előnyös havi terjesztés. *** Gépeknél gyári pótállás Keddig hátrálnak a szerbek? Elesett Kragujevác is, Szerbia arzenálján és legnagyobb kaszár­nyáján tegnap reggel óta az osz­trák-magyar és a német hadilobogó leng, diadalmas csapataink pedig már a Kragujeváctól délre fekvő magaslatokról is kiverték a szerbe­ket és szinte föltartózhatatlanul folytatják előnyomulásukat az el­lenség földjén. A szerbiai offanzí­­vának óriási eredményei vannak már eddig is, a szerb hadsereg félszázezernél több embert vesztett halottakban, sebesültekben és fog­lyokban. Igen nagy a hadianyag, amelyet a szövetséges csapatok zsák­mányoltak és több mint egyötöde Szerbiának jutott a szövetségesek birtokába. Jelentékeny részük van az elért eredményekben a bolgár csapatoknak is, amelyek Macedóniát már csaknem egészen megszállták és Pirorot és Béla-Palánkot maguk mögött hagyva Nis felé köze­lednek. Nehéz volna ilyen körülmények között megjósolni, hogy meddig és hova hátrálnak a szerbek, hol tör­ténik meg a szerb csapatoknak az a koncentrálása, amely a szerbek számára egy komolyabb ellenállást tesz lehetővé. Ma már valószínű, hogy a nyugati Morava völgyét a legújabb szerb főparancsnok, — Putnik vajda lemondása óta már a harmadik — Stefanovics tábornok nem tartja alkalmasnak a döntő csata megvívására és jogosult az a föltevés, hogy a szerb seregek, úgy azok, amelyek a mi csapataink, mint azok, amelyek a bolgárok elől hátrálnak, Prisztina felé vonulnak vissza és körülbelül azon a kör­nyéken akarják a döntő csatát meg­vívni. Az átkarolás veszedelmének ott vannak a legkevésbé kitéve és ott remélik a Szalonikiből elinduló angol-francia segítség leghatáso­sabb érvényesülését. A szerbek tehát valószínűleg ál­landóan folytatni fogják még né­hány napon át a visszavonulást, hogy legalább csapataikat viszony­lagos érintetlenségben megtartsák és a döntő küzdelemre megőrizzék. Előreláthatólag kénytelenek lesz­nek föladni Nist is az egész Morava-vonallal együtt, miután a Timok és a Nisava vonalát elvesz­tették. A szerb hadsereg cél és ki­látás nélkül menekül déli és nyu­gati irányban, mindenütt vereséget szenved és csak a kétség marad meg számára, hogy nem tud meg­állni a Prisztina-fronton sem és hogy nagy szövetségeseinek kis csapatai nem érkeznek meg kellő időben, hogy segítsenek rajta. Német repü­lőgép Szaloniki fölött, KONSTANTINÁPOLY, november 2. Az Ikdam jelenti Szaloniki­ből : Szaloniki fölött tegnapelőtt egy német repülőgép jelent meg, hogy az antant­ csapatok szaloniki­ hadállásai fölött felderítő szolgálatot vé­gezzen. Az angol csapatok hevesen, de eredménytelenül tüzeltek a repülőgépre, amely azonban sértetlenül tért vissza. A fegyverdörgés a város lakossága körében óriási ijedelmet okozott.

Next