Szeged és Vidéke, 1916. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1916-01-18 / 14. szám
kulturáltan kényeset. Akinek tetszik, válogathat benne, föltalálja az összes árnyalatokat. Az ősmagyart, amint könyökére hajtja busongó fejét s a szalon gentlemanjét, aki frakkosok között frakkban a nyugati kultúra mintaképe. A haladás izzó napgolyójából minden kilövellő sugarat szomjasan szív magába, de azért lelke a föld egyszerű népéé, azoknak a jámborsága, furfangja foglalkoztatja legszívesebben, annak a tökéletesedését áhítozza, segíti elő a maga hatáskörében. Bíró még nem beszélt úgy a nép nyelvén, mint Taschler Jóska; mérges panaszok, elkeseredett acsarkodások talán sehol nem olvadtak át szelídségbe, mint az ő tárgyaló termében. Az egyszerű emberek hozzá jártak tanácsért s ő kibékített mindenkit. — Nem igaz abból talám egy szó sem — szólt különleges zamata hangján a kertelő magyarra. S ahogy jóságos szemével rátekintett, a legfurfangosabbat is döbbenés szállta meg, itt nem lehet hazudni, mert belénk látnak, sőt ha nagyon akarják, azt is megmondják, mit ettünk a múlt héten. És alább szálltak a hangok, fejek ereszkedtek csüggően a keblekre. — Hát csakugyan nem igaz, — vallotta be a bűnös, a büntetést is szívesen vállalva, mikor Taschler Jóska kihirdette az ítéletet. Ül kend két hetet, aztán szent az Isten magas mennyekben, kész az egyezség. Ismerem ezt, vagy azt, sokat tanulmányoztam !z általános emberi frázis. Taschler Jóska sosem mondta, hogy ismeri a népet, de jóltevője, nyugalmának helyreállítója volt azáltal, hogy csakugyan ismerte. Ha valamikor az írás mesterségére adja magát, ma egyike az irodalom leghíresebb csillagainak. Elbeszélő művészete maga a páratlan tökéletesség; egy-egy története kikristályosodott irodalom fölépítésében, részleteiben, kifejezéseiben régi értékes ötvösmunka. Az írónak témára van szüksége, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán sokszor emlegették hálásan, hogy hosszú működésükben az egész ország volt a munkatársuk, mert úgy hordták össze számukra az anyagot. Ez az anyag, természetesen, nyers volt még akkor is, ha Tisza Kálmán meglátásából alakult ki az író lelkén átszűrődött regénnyé. Tömörkény István maga keresi a témáit, ő csak a saját szemében bízik, azonban Taschler Jóska volt talán az egyetlen ember, akinek a meglátásait, történeteit elfogadta. A Taschlercsalád nagyistváni tanyájáról számtalan műremek került elő s volt olyan alkalom, hogy Jóska mondta a mesét, alakjai plasztikusan lebegtek az elbűvölt hallgató előtt. Tömörkény pedig, minekután megírta, csak T. J. betűt jegyzett alá. — Ezt nem én írtam, Jóska, hanem te. Mivel pedig Jóska szabadkozott, hogy ilyesmit ne kenjenek rá, közbevető megoldásként a két betű éppúgy jelenthette Tömörkény Istvánt, mint Taschler Józsefet. Régebben, mikor még nem bántotta betegség, daloló művészetét meghallgatni ritka gyönyörűség volt. Meleg baritonjában mennyi lélek ! A Siriusz, meg a többi szép régi magyar nóta dallamaiból pedig mi lesz foszlányokká tépődve? El lehet ezeket bármikor felejteni ! Hát tudott e sok színész úgy szavalni, mint ő? Kiss József „Nápolyi emlék“-t nem zsong örök időkön át lelkében annak, aki hallotta? S azok a hazafias versek, amelyek ezer esztendő szenvedéseit, keserűségeit sírták Taschler Jóska ajkán, — nem zokognak-e utána most, amikor aktuálisabbak mint bármikor voltak ? Író, festő, művész volt egy személyben, boldog, ha szelíd, szép verset mondhatott el másnak csak azért, mivel szép, de önmaga mégsem akart az alkotók sorába lépni. Ott volt köztük kultúrája szomjas lélekkel, bátorított és buzdított s áldozott a múzsáknak így, a maga módja szerint. Néhány év óta elhatalmasodott fölötte az asztma, Reichenhallben keresett gyógyulást, idehaza pedig szívta magába a napsugarat, rettegte a ködöt, az estét. A régi jó gyerekké vált, mint ha kisebbik, az édesanya mellett töltve minden szabad idejét, vigasztalva a példás módon szeretett özvegyasszony testvért, kinek fia a háború förgetegeit járja s ágyuhalált küld az ellenségre. A Taschler-család sok ritkasága között talán a legjobban megható az a szeretet, amivel az élet ambícióin túl levő, a sorstól uj meglepetéseket már nem váró öreg fiuk vették körül az unokaöccsüket. Legyen azé,a jövő minden boldogságával. És legyen könnyű az édes szegedi föld az elköltözöttnek. A színészetnek kevés olyan jó barátja volt, mint Taschler Jóska. Valamikor, passzióból, maga is műkedvelő s Gárdonyi „Bor”a külömb Barackot még a Nemzetiben sem látott, mint amilyen ő volt. Eljátszotta Bánk bánt is a szegedi színpadon, majd Szécsi Máriában Wesselényit ugyanakkor, amikor Jászai Mari adta a címszerepet. Gyönyörű orgánuma zengő muzsika volt s Újházi Ede, aki a kedvéért együtt is föllépett vele, rendkívül nagyra tartotta színjátszó tehetségét A szegedi színtársulat a halál hírére ma társulati gyűlést tartott, elhatározta, hogy örök kegyelete jeléül részvétiratot intéz a családhoz, a ravatalra koszorút helyez, a temetésen pedig gyászdalt énekel, haló poraiban így adva vissza azt a megtiszteltetést, amellyel annyiszor találkozott. Az utóbbi időben nagyon elővette egészségét az asztma, jóllehet, ő maga nem tekintette a betegségét túlságos komolynak. Az este korán lefeküdt s ma reggel nyolckor holtan találták az ágyában. Boron József kórházigazgató véleménye szerint a halál hajnali hat óra táján érhette. Hűséges, jó fia volt Szegednek, kötelességtudó köztisztviselő. Pályáját joggyakornok kora óta Szegeden élte át, másfelé nem engedte családi érzése. Édesanyján kívül bátyja, Taschler Endre városi főjegyző, Margit nővére, özvegy Wagner Gyuláné és ennek mérnökfia, tartalékos tüzérfőhadnagy gyászolják. Temetése szerdán délután lesz a Teleki utcai családi házból. A tanácshoz egy esztendő óta sok kérvény érkezik. Mindenekelőtt a tanyai bérlők kérték, hogy óvadékukért vásároljon a város hadikötvényt, mert ezzel is gyarapodik a pénzük. Sok azonkívül a bérletátruházás. Nem tudja valaki — talán katona — ellátni a földet, átengedi másnak. Alapos gyanú szerint ezeket a kérvényeket egy és ugyanazon kéz, mégpedig primitív kéz gyártja, nyilván üzletszerűen. Másként zugirászatnak hívják ezt, kellő ideje, hogy beleavatkozzék a rendőrség. Amiként hogy egész bizonyosan úgy is lesz. Zugirászok mindig voltak Szegeden, hozzá lelketlenek is. Talán emlékeznek még sokan arra a görbe, hosszú alakra, aki szinte a fejét is bebugyolálta sálakba, egész posztóvégeket csavart a lábára s gyártotta a kérvényeket. Voltak neki magának is beadványai, olyan zavarodott észjáratnak, mintha valamely lipótmezői magánirodában szerkesztődtek volna. Egyszer arra kérte a tanácsot, eszközöljön ki neki ócska ruhákat a meggyikolt Sándor király hagyatékából, máskor más uralkodóknál való közbenjárásért esedezett, de minősített butaság volt minden sora s ami közigazgatási kifejezést csak hallott az életben, azt rendre fölhasználta a beadványaiban, vagy volt rájuk szükség, vagy nem. Ezt az alakot ártalmatlanná tette a törvényszék, talán azóta meg is halt. Elmebajosnak hitte mindenki, annyi esze volt azért, hogy idegen parasztok segítségével fölvegye más pénzét. A rendőrség figyelmét fölhívjuk a városháza környékére, tehát messzire sem kell menni. Két kocsma van a Feketesas utcában majdnem egymás mellett. Ezen a tájékon hetipiacos napokon ugyanazon alakok cirkálnak, lévén a két kocsma kocsimegálló hely s ha a magyar bejön a városba, több mint valószínű, hogy dolga van a hatósággal is, szóval kinéz belőle egy kis kérvényre való. Már letelepedésük alkalmával elfogják őket, az iroda közönségesen valamelyik korcsmában van. Sem a tulajdonos, sem a kiszolgáló személyzet nem tudhatja, mifajta írási műveletek folynak itt, egyébként sincs hozzá semmi közük. Őket tehát nem érinti az ügy, azt csinál a vendégük, amit akar, csak fogyasszon. Pláne másokat is lelkesítve. Azt vethetné valaki ellenünk, hogy nem vagyunk jó taktikusok, madarat dobbal akarunk fogni, most elriasztottuk a zugirászi testületet. Csak annyi rá a válaszunk, hogy az említett helyeken jól tudják, kik a kérvénygyártó Olcsó Jánosok, a saját kezük nyoma mindennél erősebb bizonyíték s tessék vaktában megállítani hetipiacra érkező tanyait azzal a kérdéssel, hogy kivel íratja a kérvényeit? Legtöbben talán a nevét sem tudják megmondani a főügyvéd urnak. Névről mi sem ismerjük, de szívesen lerajzoljuk. Negyven év körüli, ezüst pitykés mellényű, cigányos arcú paraszt, föllépésében részint hetykeség van, részint szemtelenség. A városházának majd minden hivatalában megfordult már, informál, sürget, türelmetlenkedik s fenyegetőzik, hogy elmegy a polgármesterhez panaszra, ha nem intézik el hamarosan az ügyet. Hát néhány helyen már megmondták neki zamatos magyarsággal, hogy hová menjen, de akárhányszor kergetik ki, mindig visszatér, legfölebb alább adja egy hanggal. Ha valaki keresni akarja, könynyen megtalálja ezt az embert, akinek ruganyos ifjonti erejét érthetetlenül nélkülözi a katonaság, vagy legalább is a hadifuvarossereg, mert úgy rémlik, láttuk régebben kocsi bakján is. A toronyalja körül űzött zugirászatot — amiben részt vettek régebben kiérdemesült, nyugdíjban pihenő inokok és elcsapott nyugdíjasok — büntetendő voltán, kívül még másért is veszedelmesnek tartjuk. Megtörtént, hogy a tanács valami teljesítményre hívta föl a bérlőit, az átadta ügyét a gyalogprókátornak. A jeles férfiú főgondja csak az előre való fizetés volt. A pénzt fölvette, de a dolgot nem intézte el, többnyire nem is tudta. Folytatásul a türelmetlen magyar végre maga kezdi meg a kálváriát, azaz veszi sorra a hivatalokat, de sehol sem tudnak a kérvényéről semmit. Természetes, hogy ilyenkor alkalmatos a hatóságot szidni, hiszen az írást gyártó úr azt állítja, hogyő is sürgetelőzött, de hiába. Viszont a város már elvett bérleteket, mert a bérlők nem tettek eleget bizonyos fölhívásnak. Mit tudtak szegények a következményekről, mikor egy ilyen naplopó kezébe kerültek ? Ezért kell őket kiseprűzni. Zugirászok szüretje. SZEGED ÉS VIDÉKE, 1916 január 18 cO o Erna MorénaM ta Uto lön! Jön! Jön! A Szerdán és csütörtökön az abM Erna Moréna camto flánt várjáli a besszirábiai orosz frontra. BUKAREST, január 17. Mint Ungheniből jelentik, várják a cárnak a besszarábiai tronra való megérkezését. Az orosz nagyünnepek alatt Kuropatkín tábornok meglátogatta a legutóbbi harcok idején túlzsúfolt kórházakat és a sebesültek közt számos kitüntetést osztott ki.