Szeged és Vidéke, 1917. február (16. évfolyam, 27-49. szám)

1917-02-01 / 27. szám

Az ipari cikkek makszimálása. Mikor már kifelé haladunk a har­madik háborús esztendőből is, végre fölvetődött az ipari cikkek makszi­­málásának a­­ gondolata. Előbb bizonytalan formában emlegették, de napról-napra jobban testet ölt, po­zitívabbá, megfoghatóbbá válik, csak — kár, hogy így van — úgy lát­szik, még néhány hónap keserves tapasztalásaira van szükség, hogy teljesen megvalósuljon. A termény­árak makszimálásának szükségessé­gét nem ismerték föl ugyan kellő időben, de mégis fölismerték s vala­hogyan sikerült sövényt hozni az árak túltengő ambíciójának. Igaz, hogy vékony ez a sövény, hiányain sok helyen utat talál a dagadó ár, de a gát mégis ott van s ha nem is sziklaszilárd, nem lehet teljesen ledönteni. Az ipari cikkek árainak makszimá­lása van olyan fontos, mint a ter­mények árának megszabása. Mi haszna, ha jóllakunk kenyérrel, ha nem tudunk cipőt vásárolni s tüdő­­gyulladást kapunk, ha nem tudunk háromszáz koronát adni egy nyolc­van koronát is alig érő ruháért. Az ipari termékek állandó emelkedés­ben vannak. Nem máról holnapra, hanem délelőttről délutánra megvál­toznak az árak anélkül, hogy a nyersanyag-mennyiség csökkenése, vagy más hasonló gazdasági ok közbelépne. Egyszerű elhatározás dolga az egész. Gyakran látunk a kirakatokban egy húszkoronás árut. Délután már eltűnik a húsz koro­nát mutató cédula, hogy helyet ad­jon egy másiknak, amelyen harminc korona áll. Ennek sem tartós a nyil­vános szereplése, mert a következő napon már egy negyven koronás ár intrikálja ki a helyéről. Az áru nem változik, csak a cédula. A cipőnél, ruhánál, ingnél, gallérnál, minden­nél, ami ipari cikk, az árak hasonló indokolatlan, de könnyen magya­rázható emelkedését látjuk. Nem antimerkantil érdekek vezetnek ben­nünket, amikor ilyen körülmények közt az ipari termékek makszimálá­­sát kívánjuk. Vázsonyi Vilmosra nem foghatja rá senki, hogy a kereske­delmi érdekek elleneseinek táborába tartozik, mégis ő volt az első, aki a parlamentben ezt a makszimálást sürgette. Tényleg vétenénk a keres­kedők és iparosok érdekei ellen, ha a folytonos, egyetlen percre sem szünetelő áremelkedést gazdasági kényszer­okok idéznék elő, amelyek a háború velejárói, de pusztán az a körülmény, hogy háború van, még nem lehet oka ilyen minden hatá­ron ijesztő mértékben túlnőtt és még mindig növekvő drágaságnak. Magyarázni mindent lehet, de he­lyesen és elfogadhatóan magyarázni csak a helyes dolgokat lehet. A na­pokban egy kereskedővel beszéltünk, aki elmondta, hogy vannak még a békéből maradt cipői, amelyeket akkor páronként 14 koronáért áru­sított. Most hetven, nyolcvan korona az áruk. És amikor kifogásoltuk a haszonnak ezt a túlságos méretét, így magyarázta a dolgot. — Tény, hogy én most egy 14 koronás cipőt nyolcvan koronáért adok el. De az urak nem gondolják meg, hogy én azt a pár cipőt a há­ború három éve alatt már hányszor eladhattam volna. Az árán új árut, ennek az árán megint újabb árut vásárolhattam volna s igy apránkint mégis csak annyit kereshettem volna, mint igy, az egyszeri eladással. Ez a magyarázat nem egy ember, hanem különösen a kisebb kereske­dők gondolkodásmódját tükrözik vissza. Fantasztikus és erőszakolta­n kalkulálás­, mert bárhogy is számít­juk, bármilyen ügyes üzleti érzékű ember is a mi magyarázónk, hatvan koronát még sem keresett volna egy pár cipőn, ha azt nem három év múltán, hanem a háború alatt lassan, részletekben, mondjuk apró­­szögenkint adta volna el. És vég­­eredm­ényben mégis csak úgy áll a dolog, akárhogy csavarják is, hogy egy pár cipőért nyolcvan koronát fizetni elkeserítő dolog s ezt a nyolcvan koronát zsebrevágni egy­értelmű az ipari termékek makszi­málásának szükségességével. Úgy látszik, ennek a szükséges­ségnek a belátása már megtörtént s az ipari cikkek makszimálása be fog következni. Be is kell követ­keznie, mert a haszonvágy erejével szemben, kell már egy ellenerő. Nem szabad megengedni a dolog­nak odafajulását, hogy a fogyasz­tóknak egy tekintélyes tömege tel­jesen lerongyolódjék. SZEGED ÉS VIDÉKE, 1917 február 1 S­z­ántánt minden fronton támadásra késztiL BUDAPEST, január 31. A sok fegyverropogás, ágyudörgés és a különböző pontokon megkísérelt tá­madások dacára is úgy érezzük, hogy az igazi hadműveletekben némi szünet állt be s hogy ezek a támadások csak leplezők annak, hogy valamennyi hadviselő állam készül a tavaszi háborúra, amelytől mindegyik azt reméli, hogy meg fogja hozni a döntést. Mi és szö­vetségeseink látható nyugalommal tesszük meg előkészületeinket, de hogy ellenségeinknél a kormányok harcias nyilatkozatai dacára is nap­ról-napra fokozódik az izgalom, ez az antant-lapokból és a semleges államok lapjaiból kiviláglik. Főleg a franciáknak türelmetlensége és izga­tottsága már annyira megy, hogy ott a parlament nem is mer nyílt ülés­ben tanácskozni, hanem állandóan zárt üléseket tart, nehogy a nagy nyilvánosság megtudja, hogy mi történik. Tudjuk, hogy Olaszország nagyobb városaiban ismételten véres zavargások vannak, amelyeket csakis a katonasággal tud a kormány le­veretni, Angliában száz meg száz, sőt egyes jelentések szerint ezrekre menő békegyűlést tartanak a pol­gárok, akik nem akarják, hogy Lloyd George az ő bőrükre legyen en­gesztelhetetlen s igy tudjuk meg, hogy Oroszországban olyanok az állapotok, amelyek már majdnem a forradalommal határosak. Hogy az antant népei ennyire izgatottak s ennyire türelmetlenek, azt a L’Oeuvre Francaise hasábjain Urbain Gohier azzal magyarázza, hogy a központi hatalmiak legyőzték az ántántot, dacára annak, hogy ez számbelileg fölényben van s hogy az ántánt vereséget szenvedett, ennek okát abban látja, hogy Német­országnak hadvezérei vannak, az ántántnak csak szónokai. Az, amit Gohier a cenzúra dacára nyíltan megírt, hogy az ántant meg van verve, a nép érzi és tudja s ezért vágyakozik a békére, de a vezető államférfiai részint egyéni hiúságból, részint azért, hogy a békekötés után reájuk háruló borzasztó felelősségre­­vonástól meneküljenek, nem akarnak elismerni s a háború folytatásának szükségét hangoztatják. Ma már nem az ántánt népei, hanem csakis az ántánt miniszterei és államfői akar­ják a háborút folytatni. Ennek aztán még az a nagyon érdekes következ­ménye is van, hogy az ántánt lap­jai, még azok is, amelyek általában háborús pártiak, a többi antant­­államot okozzák azért, hogy nem lehet békét kötni. És a legtöbb egyenesen Angliát vádolja. Az orosz, a francia s az olasz lapok vezető cikkeiből nagyon érdekes mutatvá­nyokat lehetne közölni arról, hogy valamennyi mennyire Angliában látja a háború igazi uszitóját s mennyire panaszkodik mindegyik arról, hogy Anglia a kelleténél jobban mennyire megköti szabad akaratukat és el­határozó képességüket. Nem mondjuk, hogy ez már azt jelentené, mintha arról lehetne be­szélni, hogy az antant államai közt már szakadás készül, de minden­esetre az a nagy „egység“, amelyet állandóan hirdetnek s emellett mégis állandóan alá kell támasztaniok, nem olyan erős, mint ahogy azt az antant­ államférfiai velünk el akarnák hitetni. Hisz már az, hogy mind­egyik azt akarja, hogy a szövetséges­társai csak őt segítsék, de viszont egyik sem hajlandó a másiknak komoly segítséget nyújtani, mutatja, hogy mindegyik csak a maga hasz­nát keresi s a „közös cél“-t csak azért hangoztatják, hogy egymást lépre csalják. Igen nagy harcok előtt állunk ugyan s előre látható, hogy a tavaszi hadműveletekben mindegyik hadviselő fél olyan erő­ feszítéseket fog tenni, amelyeknek fokozására már nem képes, de azért nyugodtan nézhetünk a bekövetkező események elé, mert ha az antant minden erejét összeszedi is, szám­belileg fölényben lesz ugyan, de hisz számbelileg eddig is fölényben volt, az erősebbek azonban mégis mi leszünk, mint ahogy eddig is mi bizonyultunk erősebbeknek. A román hadsereg veszteségei: BERLIN, január 31. A január 18 án kiadott román veszteségliszta szerint 376.538 ember esett el, se­besült meg vagy tűnt el. Az elesett tisztek száma 11.340, ezek közül tizenhat tábornok. A legutóbbi vesz­­teségliszták nagyobbrészt jelentékeny számú orosz és francia tiszt nevét tüntetik föl. Anglia élelmiszerjegyei AMSTERDAM, január 31. Londoni jelentés szerint az élelmiszer elosztás legfőbb ellenőre megcáfolja Anderson szocialista képviselőnek azt a kije­lentését, hogy az élelmiszerkiosztás­ban a jegyrendszert vezetnék be. Másfelől azt jelentik az angol lapok, hogy némely élelmiszerre nézve a­ legközelebbi időben bevezetik a jegy­rendszert s ennek a terve már el is készült. Mától kezdve Angliában csakis hadikenyeret fognak sütni, amelyben 5 százalék tengeriliszt, árpa vagy rizsliszt lesz. KORZO­R MOZP ! Igazgató: Vas Sándor. Telefonszám :­ 11—85. Pénteken, szombaton és vasárnap: 9 iBgszenzációs elleű­ film képül bemu­■■ tatásra. «)■ ■■ A bosszú Nagy dráma 6 felvonásban. Egész előadást ♦ kitöltő film. ♦

Next