Szeged és Vidéke, 1917. február (16. évfolyam, 27-49. szám)
1917-02-01 / 27. szám
Az ipari cikkek makszimálása. Mikor már kifelé haladunk a harmadik háborús esztendőből is, végre fölvetődött az ipari cikkek makszimálásának a gondolata. Előbb bizonytalan formában emlegették, de napról-napra jobban testet ölt, pozitívabbá, megfoghatóbbá válik, csak — kár, hogy így van — úgy látszik, még néhány hónap keserves tapasztalásaira van szükség, hogy teljesen megvalósuljon. A terményárak makszimálásának szükségességét nem ismerték föl ugyan kellő időben, de mégis fölismerték s valahogyan sikerült sövényt hozni az árak túltengő ambíciójának. Igaz, hogy vékony ez a sövény, hiányain sok helyen utat talál a dagadó ár, de a gát mégis ott van s ha nem is sziklaszilárd, nem lehet teljesen ledönteni. Az ipari cikkek árainak makszimálása van olyan fontos, mint a termények árának megszabása. Mi haszna, ha jóllakunk kenyérrel, ha nem tudunk cipőt vásárolni s tüdőgyulladást kapunk, ha nem tudunk háromszáz koronát adni egy nyolcvan koronát is alig érő ruháért. Az ipari termékek állandó emelkedésben vannak. Nem máról holnapra, hanem délelőttről délutánra megváltoznak az árak anélkül, hogy a nyersanyag-mennyiség csökkenése, vagy más hasonló gazdasági ok közbelépne. Egyszerű elhatározás dolga az egész. Gyakran látunk a kirakatokban egy húszkoronás árut. Délután már eltűnik a húsz koronát mutató cédula, hogy helyet adjon egy másiknak, amelyen harminc korona áll. Ennek sem tartós a nyilvános szereplése, mert a következő napon már egy negyven koronás ár intrikálja ki a helyéről. Az áru nem változik, csak a cédula. A cipőnél, ruhánál, ingnél, gallérnál, mindennél, ami ipari cikk, az árak hasonló indokolatlan, de könnyen magyarázható emelkedését látjuk. Nem antimerkantil érdekek vezetnek bennünket, amikor ilyen körülmények közt az ipari termékek makszimálását kívánjuk. Vázsonyi Vilmosra nem foghatja rá senki, hogy a kereskedelmi érdekek elleneseinek táborába tartozik, mégis ő volt az első, aki a parlamentben ezt a makszimálást sürgette. Tényleg vétenénk a kereskedők és iparosok érdekei ellen, ha a folytonos, egyetlen percre sem szünetelő áremelkedést gazdasági kényszerokok idéznék elő, amelyek a háború velejárói, de pusztán az a körülmény, hogy háború van, még nem lehet oka ilyen minden határon ijesztő mértékben túlnőtt és még mindig növekvő drágaságnak. Magyarázni mindent lehet, de helyesen és elfogadhatóan magyarázni csak a helyes dolgokat lehet. A napokban egy kereskedővel beszéltünk, aki elmondta, hogy vannak még a békéből maradt cipői, amelyeket akkor páronként 14 koronáért árusított. Most hetven, nyolcvan korona az áruk. És amikor kifogásoltuk a haszonnak ezt a túlságos méretét, így magyarázta a dolgot. — Tény, hogy én most egy 14 koronás cipőt nyolcvan koronáért adok el. De az urak nem gondolják meg, hogy én azt a pár cipőt a háború három éve alatt már hányszor eladhattam volna. Az árán új árut, ennek az árán megint újabb árut vásárolhattam volna s igy apránkint mégis csak annyit kereshettem volna, mint igy, az egyszeri eladással. Ez a magyarázat nem egy ember, hanem különösen a kisebb kereskedők gondolkodásmódját tükrözik vissza. Fantasztikus és erőszakoltan kalkulálás, mert bárhogy is számítjuk, bármilyen ügyes üzleti érzékű ember is a mi magyarázónk, hatvan koronát még sem keresett volna egy pár cipőn, ha azt nem három év múltán, hanem a háború alatt lassan, részletekben, mondjuk aprószögenkint adta volna el. És végeredményben mégis csak úgy áll a dolog, akárhogy csavarják is, hogy egy pár cipőért nyolcvan koronát fizetni elkeserítő dolog s ezt a nyolcvan koronát zsebrevágni egyértelmű az ipari termékek makszimálásának szükségességével. Úgy látszik, ennek a szükségességnek a belátása már megtörtént s az ipari cikkek makszimálása be fog következni. Be is kell következnie, mert a haszonvágy erejével szemben, kell már egy ellenerő. Nem szabad megengedni a dolognak odafajulását, hogy a fogyasztóknak egy tekintélyes tömege teljesen lerongyolódjék. SZEGED ÉS VIDÉKE, 1917 február 1 Szántánt minden fronton támadásra késztiL BUDAPEST, január 31. A sok fegyverropogás, ágyudörgés és a különböző pontokon megkísérelt támadások dacára is úgy érezzük, hogy az igazi hadműveletekben némi szünet állt be s hogy ezek a támadások csak leplezők annak, hogy valamennyi hadviselő állam készül a tavaszi háborúra, amelytől mindegyik azt reméli, hogy meg fogja hozni a döntést. Mi és szövetségeseink látható nyugalommal tesszük meg előkészületeinket, de hogy ellenségeinknél a kormányok harcias nyilatkozatai dacára is napról-napra fokozódik az izgalom, ez az antant-lapokból és a semleges államok lapjaiból kiviláglik. Főleg a franciáknak türelmetlensége és izgatottsága már annyira megy, hogy ott a parlament nem is mer nyílt ülésben tanácskozni, hanem állandóan zárt üléseket tart, nehogy a nagy nyilvánosság megtudja, hogy mi történik. Tudjuk, hogy Olaszország nagyobb városaiban ismételten véres zavargások vannak, amelyeket csakis a katonasággal tud a kormány leveretni, Angliában száz meg száz, sőt egyes jelentések szerint ezrekre menő békegyűlést tartanak a polgárok, akik nem akarják, hogy Lloyd George az ő bőrükre legyen engesztelhetetlen s igy tudjuk meg, hogy Oroszországban olyanok az állapotok, amelyek már majdnem a forradalommal határosak. Hogy az antant népei ennyire izgatottak s ennyire türelmetlenek, azt a L’Oeuvre Francaise hasábjain Urbain Gohier azzal magyarázza, hogy a központi hatalmiak legyőzték az ántántot, dacára annak, hogy ez számbelileg fölényben van s hogy az ántánt vereséget szenvedett, ennek okát abban látja, hogy Németországnak hadvezérei vannak, az ántántnak csak szónokai. Az, amit Gohier a cenzúra dacára nyíltan megírt, hogy az ántant meg van verve, a nép érzi és tudja s ezért vágyakozik a békére, de a vezető államférfiai részint egyéni hiúságból, részint azért, hogy a békekötés után reájuk háruló borzasztó felelősségrevonástól meneküljenek, nem akarnak elismerni s a háború folytatásának szükségét hangoztatják. Ma már nem az ántánt népei, hanem csakis az ántánt miniszterei és államfői akarják a háborút folytatni. Ennek aztán még az a nagyon érdekes következménye is van, hogy az ántánt lapjai, még azok is, amelyek általában háborús pártiak, a többi antantállamot okozzák azért, hogy nem lehet békét kötni. És a legtöbb egyenesen Angliát vádolja. Az orosz, a francia s az olasz lapok vezető cikkeiből nagyon érdekes mutatványokat lehetne közölni arról, hogy valamennyi mennyire Angliában látja a háború igazi uszitóját s mennyire panaszkodik mindegyik arról, hogy Anglia a kelleténél jobban mennyire megköti szabad akaratukat és elhatározó képességüket. Nem mondjuk, hogy ez már azt jelentené, mintha arról lehetne beszélni, hogy az antant államai közt már szakadás készül, de mindenesetre az a nagy „egység“, amelyet állandóan hirdetnek s emellett mégis állandóan alá kell támasztaniok, nem olyan erős, mint ahogy azt az antant államférfiai velünk el akarnák hitetni. Hisz már az, hogy mindegyik azt akarja, hogy a szövetségestársai csak őt segítsék, de viszont egyik sem hajlandó a másiknak komoly segítséget nyújtani, mutatja, hogy mindegyik csak a maga hasznát keresi s a „közös cél“-t csak azért hangoztatják, hogy egymást lépre csalják. Igen nagy harcok előtt állunk ugyan s előre látható, hogy a tavaszi hadműveletekben mindegyik hadviselő fél olyan erő feszítéseket fog tenni, amelyeknek fokozására már nem képes, de azért nyugodtan nézhetünk a bekövetkező események elé, mert ha az antant minden erejét összeszedi is, számbelileg fölényben lesz ugyan, de hisz számbelileg eddig is fölényben volt, az erősebbek azonban mégis mi leszünk, mint ahogy eddig is mi bizonyultunk erősebbeknek. A román hadsereg veszteségei: BERLIN, január 31. A január 18 án kiadott román veszteségliszta szerint 376.538 ember esett el, sebesült meg vagy tűnt el. Az elesett tisztek száma 11.340, ezek közül tizenhat tábornok. A legutóbbi veszteségliszták nagyobbrészt jelentékeny számú orosz és francia tiszt nevét tüntetik föl. Anglia élelmiszerjegyei AMSTERDAM, január 31. Londoni jelentés szerint az élelmiszer elosztás legfőbb ellenőre megcáfolja Anderson szocialista képviselőnek azt a kijelentését, hogy az élelmiszerkiosztásban a jegyrendszert vezetnék be. Másfelől azt jelentik az angol lapok, hogy némely élelmiszerre nézve a legközelebbi időben bevezetik a jegyrendszert s ennek a terve már el is készült. Mától kezdve Angliában csakis hadikenyeret fognak sütni, amelyben 5 százalék tengeriliszt, árpa vagy rizsliszt lesz. KORZOR MOZP ! Igazgató: Vas Sándor. Telefonszám : 11—85. Pénteken, szombaton és vasárnap: 9 iBgszenzációs elleű film képül bemu■■ tatásra. «)■ ■■ A bosszú Nagy dráma 6 felvonásban. Egész előadást ♦ kitöltő film. ♦