Szeged és Vidéke, 1920. február (19. évfolyam, 26-48. szám)

1920-02-21 / 42. szám

fi­lioSen­k minden délután. * Szerkesztőtség, kiadóhivatal és «yskda, Kálvária­ utca 6. szám. Telefonszám 84. Kéziratokat ad vissza a szerkesztőség. Hirdetések díjszabás szerint, ára 60 fillér. XIX évfolyam, 42. (5514) szám. * ESTILAP.* Szeged, 1920 február 21. szombat Főszerkesztő: BALASSA ÁRMIN dr. Felelős szerkesztő : BIBÓ LAJOS, * Előfizetési árak: egész évre 180 kor., félévre 90 kor., negyed­évre 45 kor., egy hóra 15 kor. « Nyomatott a kiadótulajdonos Dugonics-nyom­da r.-t. könyvnyomdájában, Kálvária­ utca 6. az Bécs kertje. Ezen a néven emlik­ Renner osztrák állam­kancellár Nyugatmagyar­­országot elutasító válaszában, ame­lyet a magyar kormány jegyzékére feleletként adott. Renner, tehát az egész osztrák nép, a szent germainei békeszerződést ezúttal nemcsak pa­rancsnak, hanem szentírásnak is te­kinti, amelyet buzgó hivőhöz mél­tóan nem szellemében, hanem szó­­szerint értelmez s megtartja a veszett fejsze helyett kapott t újat. Azokat a történelmi fallumokon ala­puló kijelentéseket, amelyek szerint Nyugatmagyarország jogos tulajdona Ausztriának s a kérdéses területet jogtalan birtoklás útján szereztük nem is olyan régen, ezt és ezekhez hasonló állításait nem óhajtjuk meg­cáfolni az államkancellár úrnak, a tényről azottban, arról nevezetesen, hogy a sógor, a régi kedves sógor nem változott meg a háború alatt és hogy nem térítette észre az sem, ami a világégés után érte, hát erről már érdemes egy keveset gon­dolkozni. Tagadhatatlan, hogy sok tekintet­ben szükségünk van Ausztriára, ezenfelül külön szükségünk van a vele való jóviszonyra, ez a szükség azonban korántsem olyan elsőrendű életérdek és égető, mint amennyire Ausztria rá van szorulva, hogy ve­lünk barátságban éljen. Sem az első, sem a második szükségszerűség ér­­vényesülésének nincsenek ma már meg azok az akadályai, amelyek a múltban voltak és a békés viszony megteremtését és elmélyítését Auszt­riának kellett volna kezdeményezni. És hogy mégis mi tettük meg az első lépést, annak egyedül az az oka, hogy mi túlvagyunk már olyan dolgokon, amelyeken Ausztria még nem esett át és a magyar nemzet hasonlíthatatlanul érettebb a meg­értésre, mint az osztrák nép. Az a látszólagos áldozat, amelyet Ausztria hozott volna az ajánlat elfogadása esetén, egy ezerszeres kamatot hozó, gyümölcsöztető befektetés lett volna csupán, pusztán a mi engedékeny­ségünk folytán. A békeszerződés természetesen még nem befejezett ma s ha befeje­zik, akkor sem lesz az a tökéletes alko­tás, amelyet kritika nélkül elfogadhat minden nemzet. A magyar békefel­tételeket még nem pecsételték meg és Angliában és Amerikában már­is erős hangok hallatszanak a Magyar­ ország ellen elkövetett sérelmek miatt. A nagy színjáték vezérszólama, amelyben csak mi statisztáltunk némán, még hátra van s amikor el fog hangzani, nem lehetetlen, hogy az első szerepet igenis mi fogjuk a saját fölfogásunk és gusztusunk sze­rint eljátszani. Ausztria ragaszkodik Nyugat-Magyarországh­oz Az osztrák kormány elutasító válasza a magyar kormány jegyzékére, Bécsből jelentik: Az osztrák kül­ügyi hivatal ma délelőtt küldötte meg válaszát a magyar kormány február 14 iki jegyzékére Gratz Gusztáv dr. magyar követnek. A jegyzék többek között a követ­kezőket mondja: — Az Osztrák Köztársaság osztja azt az óhajt, hogy az egyforma sors­tól sújtott két állam között barátsá­gos viszony álljon helyre és tartassák fönn. A Heidebauerek és Hisntzek ősi német telepei az egész német alpesi területtel zárt, megszakítatlan települési egységet alkotnak. Ezek a vidékek régebbi időben gyakran cse­réltek gazdát és csak 300 esztendő óta vannak állandóan magyar kézben és Magyarországhoz csak a Habs­­burg-ház egy dinasztikus aktusa következtében kapcsoltattak, végül Bécs, Alsóausztria és Gréc szem­pontjából földrajzi, gazdasági és for­galmi politikai okokból feltétlenül szükségesek. Gazdasági szempontból­­ tekintve ez a terület minden idők óta Bécs város zöldséges kertje és tejszállító körlete volt és lakosai emberemlékezetet meghaladó idő óta járták a bécsi vásárokat. — Így gondolkodik az osztrák nép túlnyomó többsége és így fog mindig gondolkodni. Sohasem fogja megérteni, hogy miért helyezne súlyt a magyar nép arra, hogy ezt a nem is nagy, nem magyar települési terü­­letet fővárosunk kapui előtt idegen nemzeti uralom alatt tartsa. Az Osztrák Köztársaság az e területért való viszály egy fázisában sem gondol erőszakos megszállásra, há­borús hódításokra, vagy leigázásra, hanem tisztán és kizárólag a nagy­hatalmak döntését kérte és végtelen önmegtartóztatással várt arra, hogy a hatalmak egyszer kimondott dön­tésüket maguk végrehajtják, miköz­ben gondos kíméletet tanúsított a magyarok gondolkodásmódja iránt, akikkel jövőre tartós barátságban óhajt együttélni. Az osztrák kormány ma sem adja fel a reményt arra, hogy a magyar nép maga fog meg­győződni magatartásunk igazságos­ságáról és szükségességéről. — Reánk nézve államunk nemzet­közi jogi alapja az a saint germa­­inei szerződés, amelyet az összes ha­talmak aláírtak és mi is, tehát né­met Nyugatmagyarország de jure már hozzánk tartozik, bár ez a jo­gunk még nincs megvalósítva. Olyan országról pedig, amely a nemzetközi jog szerint a mienk, nem tárgyalha­tunk. Nem vindikáljuk magunknak azt a jogot, hogy inter partel ren­delkezzünk egy országról, amelynek hovatartozását a nagyhatalmak és majdan az egész világ ünnepélyes nemzetközi jogi ténye határozza meg. — Az Osztrák Köztársaság a maga részéről tiszteletben szándéko­zik tartani e terület, önrendelkezési jogát és annak kifejezésére fog jobb lehetőséget nyújtani, mint aminő az általános zűrzavar idején egyoldalú nyomás alatt megtartandó egyszeri népszavazás lenne. — Ismételt kijelentések történtek arra, hogy Ausztriának szándéka ezt a területet külön országként meg­szervezni, amely épúgy, mint Ausztria többi országai, maga nevezi ki ható­ságait és önmagát igazgatja, így az ország minden időkre birtokában lesz önrendelkezési jogának, amidőn a többi német alpesi országokkal együtt svájci mintára szövetségi államot alkot. A német „Heidebauerek és Heintzek“ sorsa természetesen nem lehet kereskedelempolitikai kompen­zációk tárgya. — A magyar kormány, Nagymél­­tóságod jegyzéke szerint, hajlandó Ausztria és Magyarország gazdasági viszonyát a teljesen szabad kereske­­kedelmi forgalom alapján berendezni. Erre az osztrák kormány is épúgy hajlandó. Az osztrák kormány kéri a magyar kormányt annak az idő­pontnak a közlésére, amelyben az erre vonatkozó alkudozások megkez­dődhetnek. A cseh külügyminiszter Magyarország­ ellen, PRÁGA, február 21. (MTI.) A nemzetgyűlés mai ülésén Dula kép­viselő és társai interpellációt intéztek a külügyminiszterhez arról, hogy minő stádiumban van a magyarokkal való béketárgyalás és mikép igyekszik a miniszter és a cseh békedelegáció megóvni a Cseh Köztársaság érde­keit a magyar propagandával szemben. Benes dr. külügyminiszter elmon­dotta, hogy a Szent István koronája egykori területének előkelő uralkodó osztályai által képviselt magyar né­pet az összes szövetségesek egyér­telműen a legfőbb bűnsegédnek, ha nem is főbűnösnek mondották ki. Az egész világ jelfogadja, hogy va­lójában a háborút sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készíttet­ték elő. A miniszter azt hiszi, hogy ezt a történelem igazolni fogja. A miniszter határozottan megállapítja, hogy a tótföldi magyaroknak egyál­talán nincs okuk panaszra. A ma­ gyar lakosságnak, amely a Telföldön nagy előjogokkal bírt, az átalakulás után is meghagyták minden jogát. Megállapítja továbbá a miniszter, hogy a magyar kormány a csehek­kel szemben nem járt el legálisan és most sem jár el legálisan. A cseh kormánynak bizonyítékok­ vannak a kezében arra, hogy úgynevezett tót légiót állítottak fel. A cseh kormány hajlandó volt és hajlandó is marad Budapesttel megállapodásra lépni, ha a magyarok elismerik és aláírják a párisi békét. A miniszter ezután szembeszállott a magyar békedelegáció Párisban előadott statisztikai adataival és meg­­álapítja, hogy az az állítás, hogy a Telföldön egy millió magyar ember él, teljesen téves, a miniszter hang­súlyozza, hogy több mint ötszázezer tót testvérünk maradt magyar terü­leten. A magyar kormánynak azzal a követelésével szemben, hogy Ma­gyarországtól elszakítandó területen népszavazást rendezzenek, kijelenti a miniszter, hogy ennek a követe­lésnek csak az a célja, hogy zavart, bizonytalanságot, visszavonást és anarkiát okozzon egész Középeuró­­pában, különösen pedig a Cseh Köztársaságban, Jugoszláviában és Romániában. A magyar propagandának azt a követelését, hogy Pozsony városa Magyarországé legyen, a miniszter nyomatékkal visszautasítja, hangsú­lyozva, hogy Pozsony nem magyar város, sohasem is volt az és hogy csak jelentéktelen magyar kisebbség él benne. A magyarokkal való tár­gyalások miatt szükségesnek tartja­­ kijelenteni, hogy csehek, akik azt már gyakrabban hangsúlyozták, a külügyekben békeszerető politikát követnek és hogy ilyen politikát akarnak követni a jövőben a magya­rokkal szemben is. A cseh kormány hajlandó a magyar kormánnyal min­den olyan kérdérben, amelynek meg­oldását a jó szomszédság kívánhatja, megállapodásra törekedni. Beszéde végén a miniszter a ma­gyar szomszédokkal szemben köve­tendő jövendő politikájára nézve ki­jelentette, hogy a kormány közép­­európai béke és újjáépítési politikát akar követni, épúgy, mint azt összes szövetségeseivel egyetértve Oroszor­szággal szemben tette és örömmel állapítja meg, hogy a kormány úgy ebben a kérdésben, mint minden más ügyben lényegileg mindig nagy szövetségeseivel összhangban állott.­­ Tiszántúl kifizetése. Tegnap Bu­dapestre érkezett Dimitrescu román ezredes és a Tiszántúl kiürítése ügyé­ben érintkezésbe lépett Graziani tábornokkal, de tárgyalni fog a többi katonai misszióval, diplomáciai kép­viselőkkel, esetleg a magyar kor­mánnyal is. A misszió itt tartózko­dása állítólag összefüggésben van azoknak az utazási nehézségeknek megszüntetésével is, amelyek Magyar­­ország és a megszállott részek között fönnállanak.

Next