Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1857
És mire bukkanunk? — Eltekintve azon kortól, melyet a gyermek a bölcsötől azon korig játszva él le, melyben már elérve hiszi szüle az időt, hogy gyermekét, kit sokszor elég gondtalanul nevelt, — tisztelet a ritka kivételeknek — elvezesse azon korlátozott falak közé, hol a hajlékony indulatoknak egész más irány adatik, és átadja azon férfiúnak, kit ő azelőtt már kevésre tudott becsülni, mert fogalma sem volt azon legjelentékenyebb mesterségről, mely által talán egyetlen öröme emberré neveltethetik. Átadja a tanárnak, hogy ez minél előbb öntse bele a szükséges ismereteket, de hogy a vallás-erkölcsi viseletben — pedig nem ritkán annyira elütő — magát a kegyenc jobbítsa, szó sem történik, mert hiszen a vakon szerető szülő nem is látja fiában a hiányt, sőt nem ritkán ezt is erénynek, vagy, mit tudom én, minek nem tartja. Pedig mi szép, mi dicső, karöltve szeretett kedves gyermekeivel a fiatal rózsaösvényen visszasietve, átálmodni még egyszer az élet édes álmait. Mi örvendetes, mi dicső, gyermekeink erényeiben az emberiségre fóltevőleg hatva, elköltöztünk után is élni még a jobbak emlékezetében! Nevelni fiait a jámborság és emberi szeretetben, haszonvehető, tevékeny, ügyes férfiakká, aki előtt e gyönyörérzet ismeretlen, fog-e az átalán a nevelés előmozdítására tenni valamit? fogja-e más szülők és gyermekek kölcsönös kötelmeit megsérthetleneknek tartani? (Eszmék A. J.) A tanár ismerve szent hivatásának föladatát, azt jó szívvel s még tisztább lélekkel megoldani igyekszik; de a szülei ház kártékony befolyásai, a hizelgések, hazudozások s kicsapongások folyton tartanak — és az iskola eszközölje , hogy a tanonc előmenetele biztosittassék! A házi és iskolai maximák közti ellenkezések a tanári igyekezet minden gyümölcsét fölemésztik. Kérdezzük csak: honnan ered az iskolábani figyelmetlenség, a szórakozottság, mely a tanítás eredményét gyöngítni szokta? Minthogy az a felfogást hátráltatja s bádgyattá teszi, sőt, mivel magát a tanárt kényszeríti minden pillanatban félbeszakítni az értelmezést, hogy a fegyelmet fentarthassa, vigasztalólag mondhatjuk rá mint tanárok a választ: a szülei ház az, mely e gyomot ültetés naponta ápolgatja. A gyermek magában nem rosz, olyanná teszszük min magunk. Iszonyú a benyomás melyet eszközöl a példa, melyet a kandi gyermek, mint ki különséget tenni még nem képes, soha szemei elöl téveszteni vagy emléjéből kiveszni nem hagy. Kérdjük tovább: honnan az engedetlenség, fegyelmetlenség s az ezekből származó idegenkedés minden irányában, ki engedelmességet követel? Ha tanárnak a tanoncok pajkosságaikkal kell küzdeni, vagy ha az csupa fegyelmi törvények fentartása miatt tanításhoz nem férhet, ennek is csak egyedüli forrása a házi fegyelemnek elgyöngülése, pedig egy mérsékelt képességű tanár sokat végezhet, ha iskolájában béke, rend, fegyelem és pontos engedelmesség uralkodik; de hol ezek megyöngültek, ah, ott a legügyesebb tanár sem képes valami kielégítőt eszközölni. Bizonyosan, ha a nagyobb házakban úgy mint a kisebbekben felállítandjuk a valódi rendet a nevelésre nézve, akkor kell, hogy a tanár munkássága is eredményezőbb legyen, és ez szükségeli a szülőknek is tehetségek szerinti együttműködését a tanítóval. Ellenkezőre példa csak elvétve találtatik. Igaz, hogy az apák sokoldalú elfoglaltsága némi akadályul szolgál gyermekeikkel foglalkozni, s nem is hajlandók a kevés órát, melyeket a házi körben napközt töltenek, a nevelésre szentelni s a kevés időt gyermekeikkel inkább élvezni, de nem feddeni vagy büntetni szeretik. Az apa tehát azon ürügy alatt, miszerint a gyermek anyagi jövőjéről gondoskodjék, kihúzza magát a szellemi és erkölcsi nevelés kötelességének teljesítése alól, mintha a gyermek jövője és valódi boldogsága nem azáltal biztosíttatnék, hogy lélek és szívben erősödjék, minthogy a múlékony vagyon annak számára öszhalmoztassék. Ilyenek a valódi anyagi^fffiderek, kik a szellemi öröm élveit fölfogni vagy