Állami Főreál iskola, Szeged, 1913
a benne rejlő államalkotó tehetséget, oda kell hogy állítsák arra a piadesztálra, melyen rajta kívül csak két államalkotás foglalhat helyet: a római és az angol. Talán nem is helyes mindenben a párhuzam, melyet e három államalkotás között vonok, talán sokan megokolatlannak is tartják, hogy a római birodalmat, az államberendezés eme halhatatlan mintaképét s a par excellence tengeri államot Angliát a magyarhoz hasonlítom, mégis azt vélem, hogy méltóképen egyedül ezek állíthatók egy sorba azokkal a küzdelmekkel, melyekkel a magyar állam megalkotása járt. Ha pedig arról van szó, hogy nem ugyan a tökéletesség, hanem a „labor improbus“ a mérhetetlen, megerőltető nemzeti munka révén, melyiknek jár az elsőség babérja, minden elfogultság nélkül nyújtom a magyarnak. Igaz, hogy a római három világrészt igázott le s félelmessé tette légióinak salát az Atlanti óceántól az Indusig, a Keleti tengertől a Szahara forró homokjáig, de nem állott-e mellette hűséges segítőül kedvező földrajzi fekvése, hasonlíthatatlanul magasabb kultúrája, fejlettebb katonai technikája? Céltudatos, hódító politikájával, győzelemhez szokott légióival apró törzsek, bomladozó, belviszályokba sülyedt, erkölcstelen világbirodalmak állottak szembe. A bűvölő erő pedig, mely az örök városból és Konstantinápolyból a barbár világ felé kisugárzott, mely még a népvándorlás hordáit is odavonta a haldokló birodalom bűvkörébe, mint a lámpa az esti sötétség kóbor lepkéit, előfutárja Volt hatalmának ibi el ubi. Anglia viszont elzárva a szárazföldtől és annak küzdelmeitől, szigethazájában végrehajthatta nemzetalkotó munkáját, egybe gyúrván a különböző törzseket, melyekből, mint phönix madár, önmagát szülé új életre. Mily más a magyar helyzete ! Egy maroknyi nép, mely hatalmasabb ellenféltől űzetve átlépi a Kárpátok vonalát s két, világuralomra hivatott, sokszorosan számosabb népfaj közzé beékelődve, betolakodó gyanánt kíván letelepedni s hazát alkotni a Duna-Tisza mellékén. Társtalanul, idegenül, mindenfelől ellenségtől környezve veszi fel az élet-halál harcot, melyben ólomsúllyal nehezedik rá műveltségbeli inferioritása a germánnal szemben ; az őshazából, nomád élete átkos hagyományaként magával hozott belső egyenetlenkedése; kalandokat szomjazó, nyugtalan vére; a hunnoktól,avaroktól reászállott s a maga pusztításaival megsokasitott gyűlölet s végül a keresztyén Európától elválasztó pogány hit. És mindezen akadályok dacára győzedelmeskedett. Magába olvasztotta kelet és nyugat számtalan néptöredékét, megőrizte jellegzetes faji tulajdonságait. Erről mondja Beöthy Zsolt: „Azzal a csodálatra méltó jelenséggel állunk szemben, míg alig van Európában nemzet, mely a legkülönfélébb népelemeknek oly erős és szinte szakadatlan vegyülését mutatná: alig van egyszersmind olyan is, mely mindennek ellenére az alapító faj lelki típusát oly híven és félreismerhetetlenül megőrizte volna, mint a magyar.