Állami Klauzál gimnázium, Szeged, 1911
Petrovics László (1861-1911.) „Nemsokára mécsem is kialszik S tépelődve sötétben maradok.“ E két sorral kezdődik néhai Petrovics László „Lelkem világából“ c. verskötetének első verse. Bizony két esztendő sem telt bele és az ő mécse kialudt: elméje elborult. Hatalmas teste még öt hosszú esztendeig élte túl szellemi létét, míg végre 1911. november 20-án végképp jobblétre szenderült. Egy nemes idealizmussal teli lélek vált meg porhüvelyétől, hogy ott a túlvilágon találjon megnyugvást, gyógyulást. Ezt a megnyugvást, ezt a gyógyulást itt a földön sajnos, nem találhatta meg. Hiába volt a törékeny testű, de fenkölt szellemű hitves önfeláldozása, hiú minden emberi tudomány, hasztalan minden anyagi áldozat! A gyógyulás helyett bekövetkezett a megváltás. Megváltás minden földi kíntól! Épp egy félszázaddal előbb, 1861. július 4-én született Petrovics László Nyitrán, ahol elemi és középiskolai tanulmányait is kiváló eredménnyel végezte. 20 éves korában beiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karára. Szabadságszerető lelke, tüzes, hazafias szelleme azonban eleinte nem a katedrán, hanem a sajtóban keresett és talált érvényesülést, s előbb hírlapíró, majd lapszerkesztő volt néhány évig. Mint ilyen meglehetős hányatott és küzdelmes életet élt, melynek csak akkor szakadt vége, amikor megnősült. Ekkor tanári állást vállalt a soproni Csöndes-féle gimnáziumnál. Egy év múlva Kisszebenbe, 3 évre rá