Állami Klauzál gimnázium, Szeged, 1913

(Másolat.) /29. szám. A nagyméltóságú V. K■ M. f. évi január hó 23-án 185334— 1113. sz. a. ku­t m­. mndelete alapján értesítem a tek. Igt., hogy fiu-középiskoláinkban a fiuk és leány tanulók együttes nevelése megengedve nincsen. Felhívja ennélfogva a fül- középiskolák igazgatóit, hogy leánytanulókat rendes tanulókul fel ne vegye­nek Amennyiben pedig leányok magántanulókul jelentkez­nének, ezek kivételesen és korlátolt számban a demonstratív tantárgyak óráira való bebocsátásra a nagymélt. V. K. M.-nál csak akkor hozhatók javaslatba, ha nemcsak tehetségüknél fogva a középisk. tanulmányok folytatására képesek, hanem ha a helyi körülmények is olyanok, hogy az intézetben gondos­kodás történhetik arról, hogy ezen leánytanulók az óraközi szünetekben a fiuktól elkülönített teremben megfelelő felügyelet mellett tartózkodhatnak és a tanórákon való jelenlétük az inté­zeti rendet és fegyelmet meg nem zavarja. Ezekben az esetekben is a minisztérium döntése minden­kor bevárandó és a leánytanulók csakis az engedély megér­kezte után bocsáthatók be a demonstratív tantárgyak óráira. Utasítom a középiskolák tek. igazgatóit, hogy a leányok­nak a fiukkal való együttes iskoláztatását eltiltó eme rendel­kezését a nagymélt. V. K. M.-nak szigorúan tartsák meg és tegyenek nekem jelentést arról, hogy a folyó 1913 14. tanévre jelentkeztek-e és mely osztályokra leányok magántanulókul? Szeged, 1914. január 30-án. Dr. Szele Róbert s. k. tank. kir. főigazgató. Áll. főgimn. tek. Ig.-nak Szeged. Ezen rendelet kapcsán felhívom mindazokat a leány­növendékeket, akik a jövő 1914/15. tanévben magántanulóknak felvétetni óhajtanak, hogy a nagymélt. Vallás- és Közoktat. m. kir. minisztériumhoz címzett,­­ koronás bélyeggel ellátott és utolsó isk. bizonyítványokkal felszerelt kérvényeiket leg­később f. é. júl. hó 15-éig az igazgatóságnál nyújtsák be. Dr. Kárpáti Károly igazgató.

Next