Állami Klauzál gimnázium, Szeged, 1918

Dr. Kárpáti Károly igazgató nyugalomban. Dr. Kárpáti Károly, állami főgimnáziumunk első, érdemekben gazdag igazgatója, 1920. ápr. 1-vel nyugalomba ment. Kárpáti Károly, már mint a soproni reáliskola tanára nem­csak buzgó munkása volt intézetének, de mint a magyarság lelkes harcosa élénk társadalmi és irodalmi működést fejtett ki a nagyob­­bára német ajkú városban. Ezen érdemeit méltóan jutalmazta a kormány, midőn az újonnan felállított szegedi állami főgimnázium élére állította, melyet huszonkét évi odaadó, lelkiismeretes mun­kásságával felvirágoztatott és a vidéki főgimnáziumok között ma­gas színvonalra emelt. Csaknem félszázados munkásság a tanári pályán már magában hordja érdemét, dicsőségét, nincs szüksége hosszas magasztaló szavakra. A dicsőítő szavakat elmondottuk mi tanártársai, elmondták nagyszámú hálás tanítványai, elmondták Szeged város képviselői, tisztelői, barátai 30 éves jubileuma alkal­mával. Csak kötelességünket teljesítjük, midőn ma is meghajtjuk előtte az elismerés pálmáját és idézzük dr. Vasek Ernő kormány­­biztos főispán szavait: „Úgy­szólván egy emberöltőn keresztül állt Méltóságod a magyar ifjúság nevelésének, tanításának magasz­tos szolgálatában, mely idő alatt általános tiszteletet és becsülést vívott ki felsőbbsége, pályatársai, tanítványai és ismerősei köré­ben. Mint a kormányhatóság képviselője köszönetet mondok Mél­tóságodnak a tanügy érdekében becsületesen kifejtett hosszú szol­gálataiért.“ Dr. Lippay György főigazgató a közoktatásügyi miniszter legteljesebb elismerését és köszönetét fejezte ki Kárpátinak. „Mél­tóságodat — írja — azok között tiszteli a magyar közélet, akik a magyar kultúrát szellemi munkásságukkal nagyra emelni töre­kedtek és akik a nemzeti nyelv és műveltség terjesztésének zász­lóvivői valának. Méltóságod dísze volt mindenkor a magyar isko­lának és megalapítója egy nagy nemzeti missziót betöltő intézetnek, megvetője annak a szellemnek, a­melynek világítása mellett fog ezután is haladni az Ön derék alkotása!“ Kívánjuk, hogy megérdemelt nyugalmát még sok éven át egészségben, boldogságban töltse és oly szeretettel gondoljon visz­­sza az általa felvirágoztatott iskolára és kortársaira, amilyen szerető hálás szívvel gondolnak kortársai, tanítványai nagymunkásságú érdemekben megőszült, szeretve tisztelt igazgatójukra. Az 1918.—19. év rövid története. Dicsőséges harcaink megszűntek. A bolgár front összeomlása után a mi kitartóan és hősileg küzdő katonáink is otthagyták az elfoglalt területeket, dicső harcaik színterét. A bomlasztó elemek

Next