Állami Klauzál gimnázium, Szeged, 1938

Dávid István. Ismét megfogyatkozott tanári karunk régi gárdája: nyugalomba vonult Dávid István a latin-, görög- és olasz nyelv és irodalom ta­nára. Dávid István Jászberényben született 1877-ben. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte el. Majd négy éven át az egri érseki theológián hittudományokat hallgatott. A tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte meg. A budapesti minta­gimnáziumban és a fiumei áll. főgimnáziumban végzett egy évi gya­korlat után a nagykikindai áll. főgimnáziumhoz került tanárnak. In­nét 1909. szeptemberében Szegedre helyezték és itt dolgozott inté­zetünkben szakadatlanul 1938. szeptember elsején történt nyugdí­jaztatásáig. Dávid István távozása vesztesége intézetünknek. Hiányát mind az ifjúság, mind a tanári kar nagyon megérzi. Dávid István a régi klasszikus irányú iskolának volt egyik sok­oldalú, alapos felkészültségű, pontos és lelkiismeretes képviselője. Nem hiába hallgatott éveken keresztül hittudományokat és foglal­kozott állandóan klasszikusokkal, kifejlődött benne a „kalokaga­­thia“, az örök „szép és jó“ szelleme és eszméje. Tartalomban és for­mában mindig és mindenütt a szépet és jót kereste, követte és kö­vetelte. Derűs volt, maga is harmonikus, ha valakinél fellépésben, hangban, szellemi és lelki tudásban harmóniát látott. Bántotta, le­rítt az arcáról, ha nagy hanggal, még ha nem is mindig üresfejű­­ségből származott, vagy ha szellemi és lelki fegyelmezetlenséggel találkozott. Fellépésében szerény és halkszavú, modorában úri és bizonyos mértékben tartózkodó volt, de az igazságért, a tanári állás tekintélyéért mindig és mindenkivel szemben bátran síkraszállt. Ilyenkor még, finom éllel, csípős is tudott lenni. Nem szerette a protekciót. Még tanártársai kérését sem vette szívesen ilyen ügyek­ben. De ott, ahol kellett, mindig méltányos és engedékenyszívű volt. A tanári állást, de különösen a tanári függetlenséget igen nagyra értékelte. Tanári szobákban, választmányi üléseken küzdött, harcolt is azért, hogy a tanári függetlenséget kifelé és befelé mindenki olyannak tartsa, mint a bíróságét. Közügyekkel, a honpolgári kötelességeket leszámítva, nem sze­retett foglalkozni. Csak egyszer történt meg, hogy mégis foglalko­zott vele, a forradalom idején, a szocialista kormányzat minden ter­rorja ellenére sem lépett be, elvéhez híven, a szociáldemokrata pártba. Dávid István irodalmi téren is működött. Cikkei a Torontáli Hírlapban és a Szegedi Naplóban jelentek meg. Értekezéseit az egyes Értesítők közölték. A­midőn Évkönyvünkben búcsúzunk Dávid István, volt kedves tanártársunktól, az ifjúság szerető atyjától, kívánjuk neki, hogy a jól megérdemelt nyugalomban a tanításban eltöltött 35 évnek ked­ves emlékei sokáig ragyogják be életét.­ ­*

Next