Állami Klauzál gimnázium, Szeged, 1938
Dávid István. Ismét megfogyatkozott tanári karunk régi gárdája: nyugalomba vonult Dávid István a latin-, görög- és olasz nyelv és irodalom tanára. Dávid István Jászberényben született 1877-ben. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte el. Majd négy éven át az egri érseki theológián hittudományokat hallgatott. A tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte meg. A budapesti mintagimnáziumban és a fiumei áll. főgimnáziumban végzett egy évi gyakorlat után a nagykikindai áll. főgimnáziumhoz került tanárnak. Innét 1909. szeptemberében Szegedre helyezték és itt dolgozott intézetünkben szakadatlanul 1938. szeptember elsején történt nyugdíjaztatásáig. Dávid István távozása vesztesége intézetünknek. Hiányát mind az ifjúság, mind a tanári kar nagyon megérzi. Dávid István a régi klasszikus irányú iskolának volt egyik sokoldalú, alapos felkészültségű, pontos és lelkiismeretes képviselője. Nem hiába hallgatott éveken keresztül hittudományokat és foglalkozott állandóan klasszikusokkal, kifejlődött benne a „kalokagathia“, az örök „szép és jó“ szelleme és eszméje. Tartalomban és formában mindig és mindenütt a szépet és jót kereste, követte és követelte. Derűs volt, maga is harmonikus, ha valakinél fellépésben, hangban, szellemi és lelki tudásban harmóniát látott. Bántotta, lerítt az arcáról, ha nagy hanggal, még ha nem is mindig üresfejűségből származott, vagy ha szellemi és lelki fegyelmezetlenséggel találkozott. Fellépésében szerény és halkszavú, modorában úri és bizonyos mértékben tartózkodó volt, de az igazságért, a tanári állás tekintélyéért mindig és mindenkivel szemben bátran síkraszállt. Ilyenkor még, finom éllel, csípős is tudott lenni. Nem szerette a protekciót. Még tanártársai kérését sem vette szívesen ilyen ügyekben. De ott, ahol kellett, mindig méltányos és engedékenyszívű volt. A tanári állást, de különösen a tanári függetlenséget igen nagyra értékelte. Tanári szobákban, választmányi üléseken küzdött, harcolt is azért, hogy a tanári függetlenséget kifelé és befelé mindenki olyannak tartsa, mint a bíróságét. Közügyekkel, a honpolgári kötelességeket leszámítva, nem szeretett foglalkozni. Csak egyszer történt meg, hogy mégis foglalkozott vele, a forradalom idején, a szocialista kormányzat minden terrorja ellenére sem lépett be, elvéhez híven, a szociáldemokrata pártba. Dávid István irodalmi téren is működött. Cikkei a Torontáli Hírlapban és a Szegedi Naplóban jelentek meg. Értekezéseit az egyes Értesítők közölték. Amidőn Évkönyvünkben búcsúzunk Dávid István, volt kedves tanártársunktól, az ifjúság szerető atyjától, kívánjuk neki, hogy a jól megérdemelt nyugalomban a tanításban eltöltött 35 évnek kedves emlékei sokáig ragyogják be életét. *