Katolikus Boldog Margit leánygimnázium, Szeged, 1937
előtt dicsérő és hálaadó imában virágzik ki a lelke. Amint némely vegyi oldat csak napfénynél és világosságnál kristályosodik, a lélek is az oltár előtt az öröm napsugarában veszi magára a szépség formáit, itt nyer kitartást, munkakedvet és tetterőt. Innen terjed az emberek közé a szent igazságosság, a szűzi tisztaság, a bátor hit, a hősies lemondás és a boldogító szeretet áldása. A szentek élete mutatja a szoros kapcsolatot a tabernákulum és a bensőséges élet, az Eucharisztia és az életszentség között. Valahányszor körmenetben hordja körül az Egyház az Oltáriszentséget, a térdhajtás, a hódoló tömjénfüst, az égő gyertyák és a színpompás virágok mind arra szolgálnak, hogy az Űr Jézus méltó imádása kifejezettebb legyen és az ember a beszédes szótlansággal megérezze és megéreztesse a Teremtő Isten szépségét. Az Űr Jézus az Oltáriszentségben lát bennünket, hallja szívünk imáját s énekét és kész könyörülni rajtunk. Mikor a pap felemeli a Szentséget és áldást ad, nem ő áld, hanem az Úr Jézus, aki ott jelen van. Testünkre, lelkünkre kihat az isteni áldás bősége, a gonosz lélek kísértése távol marad s mint a harmat a virág kelyhében, úgy helyezkedik el lelkünkben Isten kegyelme. Imánk ez legyen: „Úr Jézus áldj meg bennünket azzal a hatalommal, azzal a szeretettel, amellyel alkottad és megváltottad a világot!“ b) Az oltár szentmiséjéből is azért árad áldás lelkünkre, mert az épen olyan fenséges, szent, üdvös és hathatós áldozat, mint amilyen a mi Urunk Jézus Krisztusnak a kereszten bemutatott véres áldozata volt. A szentmise által érzi lelkünk az Úr Jézus kereszthalálának drága gyümölcseit, mert véghetetlen mértékben harmatoztatja Isten malasztját, irgalmát és áldását. A legfenségesebb hódolást és dicséretet, a legbensőbb hálát, a leghathatósabb könyörgést és a legteljesebb elégtételt nyújthatjuk Istennek a végtelen becses szentmiseáldozat által. Mint az illatos tömjén füstje, úgy száll a pap és hívők ajkáról az ima ég felé Istenhez. A szentmisének végtelen az értéke, tehát a legnagyobb és legkedvesebb szolgálat, amelynek párja a kerek világon nincs. Mikor a pap misézik, Istent tiszteli és imádja, az angyalokat örvendezteti, a hívők lelkét megszenteli, a meghaltaknak nyugalmat szerez és önmagát minden jóban részessé teszi. Nagy és tiszteletreméltó tehát a pap hivatása, mert van hatalma szent igékkel a fölséges Urat az oltárra idézni, szívével áldani, kezével illetni, ajkára venni és többeknek áldoztatáskor kiosztani. Mily szeplőtlennek kell lenni a papi szívnek, melyhez anynyiszor betér a tisztaság szerzője és az ártatlanság kedvelője! c) Kimagaslók a hatások, amelyek érik a lelket, amikor ennek eledeleként a szentáldozásban az Úr Jézus szent testét vesszük magunkhoz ... „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad és én őbenne.“ Ezzel azt mondja az Úr Jézus, hogy ő azzal, aki méltóképen veszi őt magához, eggyé válik, istenemberi természetét mintegy megosztja vele, vagyis az áldozó nem földike