II. kerületi állami polgári fiúiskola, Szeged, 1890

Adatok az 1890—91. tanévről. Polgári iskola. Mielőtt a lefolyt tanév adatait e helyen feljegyeznék, nem hagyhatjuk említés nélkül, miszerint e tanévet sem sorolhatjuk azok közé, melyek míg egyrészt nem minden akadály nélkül, másrészt pedig intézetünket illetve valóban fontos és nagy jelen­tőségű mozzanatok nélkül folytak volna le. Fontos és adatokban elég gazdag tanév áll mögöttünk. Mint­­egyik legkiválóbb eseményét soroljuk fel első­sorban, hogy Lévay Ferencz úr, a fáradhatlan és szakértelemben kiváló volt tanfelügyelőnk miniszteri osztálytanácsossá neveztetvén ki, hat évi tevékeny és tanintézetünk iránt állandóan tanúsított ritka buzgalmú működése megszakadt. Tantestületünk az érdemekben gazdag volt tanfelügyelő iránt együttesen a helybeli felsőbb leányiskola tanári testületével egy emlékirat átnyújtása és társas vacsora rendezése által fejezte ki a távozó volt tanfelügyelő iránt háláját, elismerését és búcsú­érzelmeit. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, ezután ideiglenes minőségben a csongrád megyei tanfelügyelőség vezetésével Kakulay Károly urat, temes megyei másod tanfelügyelőt bízta meg, majd később dr. Tergina Gyula úr, tanár és volt sárosmegyei tanfel­ügyelő neveztetett ki megyénk tanfelügyelőjévé. Ezek feljegyzése és előrebocsátása után a lefolyt év adatai­nak rövid elsorolására térünk át, kezdvén azt a polg.­iskolára vonatkozó jelentésünkkel. Tantestületünk az első és egyszersmint alakuló ülését az 1890. év augusztus hó 29-én tartotta meg, a midőn is a tanév tényleges megkezdését illető teendők nyertek elintézést. 1*

Next