II. kerületi állami polgári fiúiskola, Szeged, 1896

Az 1896—97. iskolai év története. A tanári testület augusztus 29-dikén tartotta ebben az isko­lai évben első ülését, melyen a tantárgyakat felosztotta s minden előkészületet megtett az uj iskolai év megkezdésére. A pótló- és javitó-vizsgálatokat augusztus 31-dikén tartot­ták meg, mely alkalommal 43 tanulót bocsátottunk felsőbb osz­tályba. A beírásokat szeptember 1., 2., 3. és 4-dikén végeztük, de már 2-dikán délelőtt minden osztály megtelt, úgy, hogy az ez­után jelentkezőket elutasítani voltunk kénytelenek. Beirtunk az 1896—97. iskolai évre az I.a) és b) osztályba 138 tanulót, a II.osztályba 70 ani.n 59 aIV. 61 Összesen 328 tanulót s az V. és VI. osztályba 3 magántanulót, mindössze tehát 111 tanulót. Az ünnepélyes Véni Sancte-t szeptember 5-én tartottuk meg, mely után kihirdettük az órarendet, felolvastuk a fegyelmi szabá­­okat s a tanítás minden különös megszakítás nélkül folyt az órai év végéig. 1. 1

Next