II. kerületi állami polgári fiúiskola, Szeged, 1930

szeretettel köszönt­ink tar.kerületünk első kir. főigazgatóján és férfiasán Ígérjük, hogy szívesen akarunk fokozott ambi­­cióval, kötelességtudással dolgozni, hogy ez által a reánk brzott ifjúságot a megélhetéshez, a boldoguláshoz szükséges gyakorlati ismeretekkel ellátja valláserkölcsös és hazafias polgárokká neveljük. Ha biztos erkölcsi alapon áll és boldo­gul a polgárság, úgy szilárd talpkövön áll és jobb jövőre vir­­­ad az ország csonka Hazánk is. Úgy legyen! Az iskolai év története. A tanévet az­ 1980. augusztus 29-én megtartott alakuló tanári értekezlettel, a tantárgyfelosztás, az osztályfőnöki és mellékteendők felosztásával kezdettük meg. Beiratásokat két alkalommal végeztünk. Július 1-2-án beiratkozott 65 ta­nuló, a szeptember 1-2 án tartott pótbeiratáskor 192 tanuló, összesen 257 tanuló. A javító és pótlóvizsgálatokat augusz­tus 29-30-án tarottak meg. A javító vizsgálatra jelentkezett 37 tanuló közül sikerrel vizsgázott 23 tanuló, a pótvizsgálat­ra engedélyt nyert egy tanuló megfelelt. A szeptember­­­én megtartott felvételi vizsgálatra 2 tanuló jelentkezett, mind­kettő megfelelt. A tanévet szeptember­ 3-án ünnepélyes istentisztelettel nyitották meg Istentisztelet után a tornateremben megtar­tott megnyitó ünnepen az igazgató buzdító beszédet intézett a tanulókhoz Utána minden tanuló a saját osztályába ment, ahol az osztályfőnökök felolvastak és megmagyarázták az iskola fegyelmi szabályait, elrendezték a tanulókat és kihir­­ddették az­ ó­rarendet. Szeptember 4-én kezdődött a­ tanítás, amely a Fogadalmi templom felszentelésével kapcsolatos ün­nepségek alatt, október 23-25-ig a kir. tanfelügyelői 5639/930 sz. a. engedélyezett három napos tanítási szünettől eltekint­ve, a tanév végéig megszakítás nélkül, zavartalanul folyt. A V. K. M. 540-05-1281931. sz. rendelet szerint 1931. junius 8-12-én megtartották a tanévvégi nyilvános befejező össze­foglalásokat és junius 13-ai, hálaadó istentisztelet után zá­­róünnepéllyel és a bizonyítványok kiosztásával befejeztük a tanévet. Tandíjmentesség. A kir. tanfelügyelőség 5688/1930. sz. engedélyével egész tandíjmentességet nyert 51 tanuló, fél tandíjmentességet nyert 2 tanuló. A tandíjmentesek közül a tanuló hanyagsága miatt tandíjmentességét a II. félévben elvesztette, ezek helyett a kir. tanfelügyelőség 956/1931. sz. engedélyével a tanév II. felére más 6 tanuló nyert egész tan­­díjmentességet. Mint közalkalmazott, vagy hadirokkant gyer­meke 511 százalékos tandíjkedvezményben részesült 31 ta­nuló.

Next