II. kerületi állami polgári fiúiskola, Szeged, 1938
A hazatért Felvidék. Az elmúlt esztendőben, Szent István első apostoli királyunk halálának kilencszázadik évfordulójára vitéz nagybányai Horthy Miklós, az Országszertő főméltóságú kormányzónk mintegy 12.200 km 2-nyi ősi röggel növelte csonka hazánk területét s beteljesült mindnyájunk vágya, töredezni kezdett a trianoni bilincs, felvidéki arab magyar testvéreink egy része, 1.029.620 lélek húsz esztendei szenvedés után hazatért az anyaországhoz. A müncheni négyhatalmi értekezlet határozatára megindult tárgyalások első eredménye Ipolyság és Sátoraljaújhelynek a Ronyva-patak túlsó partján levő vasúti állomásának október 11-i megszállása volt. Majd egy hónapi sikertelen tárgyalások után katonáink november 5-én kezdték meg a bécsi döntéssel visszacsatolt terület megszállását és hat nap elteltével mindenütt az új demarkációs vonalon álltak. .Anyagi erőforrásokban és történeti emlékekben rendkívül gazdag vidékek kerültek vissza. Isten különös kegyelméből államférfiaink bölcsessége és honvédeink páratlan teljesítménye meghozta számunkra a tavasz drága ajándékát is: a rutén nép által lakott Kárpátaljának visszatérését az ezeréves határok egy részével és egyik leghőbb vágyunk megvalósulását: az évszázados közös lengyel-magyar határ helyreállítását. Ekkor, március 14. és 20.-a között 11.085 km 2-nyi területtel és 552.124 főnyi hűséges testvérnéppel gyarapodott a nemzet ereje. Az ősi föld egy elszakított darabja egybeforrott az anyaország testével, hogy soha többé le ne váljon róla. Mindnyájan tudtuk és éreztük, hogy eljön ez az idő és ez a történelmi fordulat egyet jelenti a magyar élet szebb, dúsabb, termékenyebb jövőt ígérő változásával. A visszatérő föld városai és községei mámoros lelkesedéssel fogadták katonáinkat, ezt a semmiből elővarázsolt, pompás és kemény hadsereget. A Felvidék népe csodálkozó, büszke és boldog érzéssel tekintett a bevonuló magyar honvédségre, amely korszerű fegyverzetével és felszerelésével igazolta, hogy, a bitorló csehek minden rágalma közül az volt a legaljasabb, amely elhitetni próbálta velük, hogy nincs magyar hadsereg. Csoda-e, ha ez a nép most nem akart hinni a szemének, ha erős emberek sírtak az örömtől, ha idős asszonyok remegő kézzel simogatták a katonák ruháját s felcsendült reszketős hangon húsz év óta először a legszentebb magyar imádság: »Isten áldd meg a magyart!« Az öröm és ünneplés napjai elmúltak. A Felvidékre viszszatért a magyar élet, a hétköznapok munkás élete. Megszűnt a brutális elnyomatás, a betolakodott idegenek uralkodása. Egy 3