II. kerületi állami polgári fiúiskola, Szeged, 1938

A hazatért Felvidék. Az elmúlt esztendőben, Szent István első apostoli királ­­yunk halálának kilencszázadik évfordulójára vitéz nagybányai Horthy Miklós, az Országszertő főméltóságú kormányzónk mint­egy 12.200 km 2-nyi ősi röggel növelte csonka hazánk területét s beteljesült mindnyájunk vágya, töredezni kezdett a trianoni bilincs, felvidéki arab magyar testvéreink egy része, 1.029.620 lélek húsz esztendei szenvedés után hazatért az anyaországhoz. A müncheni négyhatalmi értekezlet határozatára megin­dult tárgyalások első eredménye Ipolyság és Sátoraljaújhely­nek a Ronyva-patak túlsó partján levő vasúti állomásának ok­tóber 11-i megszállása volt. Majd egy hónapi sikertelen tár­gyalások után katonáink november 5-én kezdték meg a bécsi döntéssel visszacsatolt terület megszállását és hat nap eltelté­vel mindenütt az új demarkációs vonalon álltak. .Anyagi erő­forrásokban és történeti emlékekben rendkívül gazdag vidékek kerültek vissza. Isten különös kegyelméből államférfiaink böl­csessége és honvédeink páratlan teljesítménye meghozta szá­munkra a tavasz drága ajándékát is: a rutén nép által lakott Kárpátaljának visszatérését az ezeréves határok egy részével és egyik leghőbb vágyunk megvalósulását: az évszázados kö­­­zös lengyel-magyar határ helyreállítását. Ekkor, március 14. és 20.-a között 11.085 km 2-nyi területtel és 552.124 főnyi hűsé­ges testvérnéppel gyarapodott a nemzet ereje. Az ősi föld egy elszakított darabja egybeforrott az anyaország testével, hogy soha többé le ne váljon róla. Mindnyájan­ tudtuk és éreztük, hogy eljön ez az idő és ez a történelmi fordulat egyet jelenti a magyar élet szebb, dúsabb, termékenyebb jövőt ígérő válto­zásával. A visszatérő föld városai és községei mámoros lelkesedés­sel fogadták katonáinkat, ezt a semmiből elővarázsolt, pom­pás és kemény hadsereget. A Felvidék népe csodálkozó, büszke és boldog érzéssel tekintett a bevonuló magyar honvédségre, amely korszerű fegyverzetével és felszerelésével igazolta, hogy, a bitorló csehek minden rágalma közül az volt a legaljasabb, am­ely elhitetni próbálta velük, hogy nincs magyar hadsereg. Csoda-e, ha ez a nép most nem akart hinni a szemén­ek, ha erős emberek sírtak az örömtől, ha idős asszonyok remegő kézzel simogatták a katonák ruháját s felcsendült reszketős hangon húsz év óta először a legszentebb magyar imádság: »Isten áldd meg a magyart!« Az öröm és ünneplés napjai elmúltak. A Felvidékre visz­­szatért a magyar élet, a hétköznapok munkás élete. Megszűnt a brutális elnyomatás, a betolakodott idegenek uralkodása. Egy 3

Next