Állami Szent Imre polgári fiúiskola, Szeged, 1902

I. Az 1962-1903. iskolai története. Tanulók felvétele s az év megnyitása. A beíratások szeptember 1-től 5-ig tartottak. Beiratkozott a magántanulókkal összesen 313 tanuló. A tanulók nagy része németajkú, kik részint a „Délvidéki földmiv.­­egylet“, részint a „Gyertyámos község“, továbbá a „Gyertyámosi magyar nyelvterjesztő egylet“ konviktusában s részben családoknál voltak elhelyezve. A szeptember 6-án tartott Veni sancte után a tanítás aznap kezdetét is vette. Gondnokság. Az áll. népokt. tanintézetek számára kiadott Utasí­tásnak a polgári iskolákra vonatkozó részét a vallás- és köz­­oktatásügyi m. k. miniszter úr 1900. évi 40.863. sz. rendeletével akként módosította, hogy a tanulmányi­­felügyeletet és ellenőrzést a kir. tan­­felügyelő , illetőleg az igazgató hatáskörébe helyezte, az iskola anyagi ügyeinek kezelését és ellenőrzését továbbra is a gondnokság kezében hagyta. Változások a testületben s a testület működése. A nagymélt. miniszter úr Muzsnay Dénes kartársunkat bizta meg a torna tanításával. Szegelethy János és Szabó Ferenc kartársaink előléptek a X. fiz. osztály 2. fokozatába. Szegedi Endre zeneiskolai igazgató, iskolánk énektanára egészségi okokból állásáról lemondott május havában; az év hátralevő két hónap­jára Baranyai Gy. igazgatót bízta meg a tanfelügyelő úr az énektanítással. A testület első gyűlését szeptember 5-én tartotta, melyen a tan­tárgyak, tanórák, osztályfői teendők megállapíttattak. A tanítási anyagot osztályonként és havonként állapította meg a testület az egész tanévre ; a szülőket koronként értesítette a tanulók szorgalmáról, előmeneteléről. A testület 9 rendes és 2 rendkívüli gyűlésen tárgyalt 53 ügyet. Az igazgató iktató könyve szerint elintézett 288 ügyet, látogatott 23 tantárgyat 62 órán ; felülvizsgálta két ízben a feladványi füzeteket és rajzokat.­ ­*

Next