Szegedi Friss Ujság, 1947. október-december (1. évfolyam, 1-54. szám)

1947-10-26 / 1. szám

Vasárnap, október 26. SZEGEDI FRISS ÚJSÁG Az olvasóhoz A Szegedi Friss Újság mindig a hétköznapok tengernyi bajával­­gondjával vergődő kisemberek szó­szólója volt. Kezdettől fogva azért harcoltunk a toll nemes fegyveré­vel, hogy a munkájuk után élők­nek asztalán több kenyér legyen. Hogy parasztnak, munkásnak, tiszt­viselőknek csak az élet árnyéko­sabb oldalán kelljen kínlódnia, hanem egyszer kisüssön számára is az élet, nagyobb kenyeret jelen­tő világossága. Most is együtt akarunk gondol­kodni, érezni minden dolgozó em­berrel. Meg akarjuk osztani gond­jait és örömeit. Sokat szenvedett parasztságunk harcát akarjuk se­gíteni egy emberi életért, a társa­dalomban elfoglalandó méltóbb helyért. Mert rengeteg itt még a tennivaló, míg mindenki számára boldogabb jövőt teremtünk. A magyarság nagy eszméit kí­vánjuk szolgálni. Kifejezni népünk vágyait a szabadabb és magyarabb élet után. Nem tesszük le addig kezünkből a szellem fegyverét, míg ezt a földet nem jótáplált, jól­öltözött, szabad és művelt nép lakja. Tudjuk, hogy csupán szen­vedés után, sok munka árán jut­hatunk el ide. De ezt a népet már nem egyszer érte katasztrofális megpróbáltatás, mégsem estünk soha áldozatul a világot formáló viharok idején. Bírálni fogunk, mert van mit. De ez a bírálat építő és segítő szán­déktól vezetett bírálat lesz. Küz­deni fogunk a munkájuk után élőért, az egyszerű emberek milli­óiért, akiket éppúgy a béke és szabadság utáni vágy tölt el, mint bennünket. A dolgozó nép, az élet örömeiből eddig mindig kihagyott parasztság ellenségeivel szemben pedig felvesszük a harcot. Min­denkor az igazságot akarjuk szol­gálni, ám alapgondolatunk, hogy az igazság mindig a dolgozó em­berek oldalán van. Ebben a szellemben indítjuk el a Szegedi Friss Újságot és hisz­­szük, hogy ezzel magyar népünk ügyének teszünk jószolgálatot. CUKORKA viszonteladóknak legolcsóbban Bakos Károly cukorka nagykereskedőnél Kossuth Lajos-sugárút 21. sz. híáe más képek | művészi képkeretek* síiss­­áz­eé műkereskedő és aranyozónál Kölcsey­ u. 3. (Royal mellett) Kötöttáruk harisnyák! VIKTORIA divatáruház Tisza Lajos-krt. 47. (Püspök-bazár) fehérneműik Deák Jóssef kés- ac-1­0, fémára gyára Marx­*ór 11. Telefon: 7—18. Gyártmányai: háztartási kések, zsebkések, húsipari kések stb. A Tábla bizonyítás kiegészítést rendelt el a mezőhegyesi halálosvégű verekedés ügyében A szegedi ítélőtábla pénteken délelőtt tárgyalta le Kusztovszki Já­­nos 22 éves mezőhegyesi lakos, Máv. pályamunkás bűnügyét, aki szándékos emberölés bűntette miatt került a vádlottak padjára. A véres eset még ma is gyakran szóbakerül Mezőhegyesen és az em­­berek nem kis kíváncsisággal várják, hogy a gyilkos Kusztovszki János hogyan fog vezekelni bűnéért. Kusztovszkit Mezőhegyesen min­­denki rendes embernek tartja, aki 1946. december 9-én véletlenül sodo­rodott a halálosvégű verekedés központjába. A szóbanforgó napon a mezőhegyesi ifjúság batyúbálat rendezett az­ egyik vendéglőben s ezen Boné László nevű legény is résztvett több cimborájával. A ven­­déglő anyira zsúfolva volt vendé­­gekkel, hogy a későn jövőknek már nem jutott hely. Ezek közé tartozott Kusztovszki János is, aki Bónéék asztalánál akart magának helyet szorítani. Ebből gyengébb szóváltás támadt, amelynek később lett csak igazán folytatása. Éjfél után ugyanis, amikor Kusztovszki János elindult haza a lakására, Bó­­né László több barátjával megleste s a Ház előttt megtámadta Kusz­­tovszkit, aki a túlelő elől berohant az udvarba. A lakás ajtaja azonban zárva volt, így nem tudott elmene­­külni. Benéék az ajtó előtt ütlegelni kezdték Kusztovszkit, aki bicskát rántott s jobbra,balra csapkodni kezdett vele. A harc csak másod­­percekig tartott. Kusztovszki bics­­kája egyenesen a szívét járta át Bód­nénak, aki a szúrás után jajszó nélkül esett össze. Mire az orvosi segítség megérkezett, már nem volt benne élet. Kusztovszkit a törvényszék an­­nak idején szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnös­­nek és az enyhítő körülmények fi­­gyelembe vételével 1 évi 4 és 6 hó­­napi börtönre ítélte. Fellebbezés folytán került az ügy pénteken déle­lelőtt a tábla elé, amely újabb bizo­­nyítást rendelt el annak a tisztázá­­sára, hogy Kusztovszkinak az a ven­dekezése, hogy jogos önvédelemből ölt , megállja-e a helyét". A tárgyalást december 19-én folytatják. Szövetkezeti tanulmányi köröket hív életre a szövetkezeti kormányzat A szövetkezetek emlegetésétől hangos ma minden kerek. Egyebet nem hallunk, csak dicsérik, vagy pedig — sajnos legtöbb esetben — ócsárolják őket. Nézzük széjjel egy kicsit, hogy mi a valóság ma a szövetkezeti kér­­désben. Jócsik szövetkezetügyi államtit­­kárt idézve, nálunk ma a szövet­­kezeti kérdésben a teremtés előtti zűrózavar uralkodik. Mindenki el­­ismeri, hogy a szövetkezetek kellenek, van egy külföldi szak­­körök által is elismert igen jó szö­­vetkezeti törvényünk, de gyakor­­latban az a helyzet, hogy a szövet­­kezeteknek a törvényben m­­egsza­­bott jogaik dacára a legnagyobb akadályokkal kell megküzdeniök. , Szövetkezeti prófétául " tolja fel magátt sok olyan ember, akinek halvány fogalma nincs a szövet­­kezet fogalmáról. Kritikus akad bő­­ven, de az önzetlen segítőkéz vala­mi kevés akad! Vegyük először a legtöbbet han­­goztatott kritikát, az álszövetkeze­­tek kérdését. Van ilyen is, tudjuk ezt jól, de olyan meghatározást is hallottam már, hogy a szövetkeze­­tek 99 százaléka álszövetkezet, még­pedig azért, mert nincs tőkéjük. Ezt a meghatározást pedig olyan személytől hallottam, aki hivatali­­ állásánál fogva igen sokat foglal­­kozik a szövetkezetek ügyéve. A kereskedők szerint pedig min­­den szövetkezet álszövetkezetté lesz, mihelyt eredményesen működik. Szerintük csak a termelő szövetke­­zeteknek van létjogosultsága, de ha termelvényeit már értékesíteni me­­részeli, vagy tagjai részére fogyasz­­tási cikkeket hoz forgalomba, ak­­kor már álszövetkezetté kiáltják ki! Pedig mi sem könnyebb, mint a szövetkezetek létjogosultságának bizonyítása. Miért van szükség pl. a gabona# kereskedők tömegére, Hogy a pa­­raszt által termelt búzát, stb. fel­­vásárolja. Miért nem végezhetik ezt el a parasztok által alakított Föld# mívesszövetkezetek? Miért ne élvezhessék a dolgozók tömegei azt a hasznot is, amit ed­­dig verejtékes munkájuk után má­­sok vágtak zsebre? Miért kell a parasztságnak és a kisipari dolgo­­zóknak mindig csak az úgynevezett »termelői ár«-ral megelégednie és látni azt, hogy amiért ők csak fi­l­léreket kaptak, igen sokszor tízsze­­res áron jut el a fogyasztóhoz? Ezer és ezer ilyen fájó miértre nincs felelet, azaz jobban mondva a szövetkezőknek kell megadni a feleletet. Ez a felelet pedig nem lehet más, csak erős mozgalommá Autó, kerékpárgumik valamint hó- és sárcipők legszakszerűbb javítása GUMIKLINIKÁN, Rákóczi-tér. Csemege és szal­különlegességek, alkalmi és hideg tálak Zmkis-ntk, S&mdvic&ek Síposnál Biicsv Zsilinszky-u. 15. 3 V TOMBÁCZ TAVERNA megnyi1t. Családi szórakozó és vacsorázó hely Espresso feketekávé kifejleszteni a szövekezeti gondo­­latot. Szövetkezeti világ felé haladunk, idézem újból Jócsik államtitkárt, de vigyázzunk, haladni csak össze­­fogással lehet! Ha összefogunk ak­­kor megteremtjük a Szövetkezeti országot, de ha széthúzunk, akkor bele visznek bennünket nem a szö­­vetkezeti világba, hanem olyanba, amelyben sem a parasztságnak, sem a többi dolgozóknak nem lesz öröme. A szövetkezeti eszme terjesztése céljából a szövetkezeti kormányzat minden helységben a tél folyamán úgynevezett szövetkezeti tanulmé­­nyi köröket akar életre hívni. Nem tanfolyamok lesznek ezek, ahol nagy képű előadásokat tartanak, hanem a helyi problémák megbeszélésével, szövetkezeti kérdések tárgyalásával megismertetni akarják a szövetke­­zeti eszme valódi célját, feleletet adni olyan kérdésekre, amikre hely­­ben eddig nem volt mód. Ugyanis a tanulmányi körök vitáján fel­­merült közérdekű kérdésekre vagy­ a kiküldött vitavezető, vagy levél­­beni megkeresésre a minisztérium szakoktatási osztálya megadja a vál­reszt. Eredményt azonban csak úgy ér­­hetünk el, ha támogatjuk a tanul­­mányi kör munkáját, eljárunk a megbeszélések­re. Különösen a parasztság felé fon­­tos ez, mert nem lehet kétséges, hogy még ma is a parasztság áll gazdaságilag és politikailag legszer­­vezetlenebbül. Ki van szolgáltatva így a legkülönbözőbb szervezeti és egyéni érdekeknek. Ma még csak panaszkodnak, de reméljük, hogy hamarosan rájönnek, megértik, hogy tenni kell inkább s a cselek* vésnek, az önmagukon való se­gí­ tésnek lesznek leghathatósabb esz* közei a szövetkezetek. Ezért tart­ juk fontosnak a kormányzatnak szö­ vetkezeti tanulmányi körök szerve­ zése érdekében tett "lépéseit. SEGESVÁRI J , , SZEGED Cl&O’O'&t'iCS' Kárász utca 6 * TELEFON: 687 Csip Béla _ divat és rövidáru üzlet Szeged, Kígyó u. és Fehtesas u. sarok Vámőrlés, darál és PEREGI-malom

Next