Szegedi Friss Ujság, 1919. július-december (20. évfolyam, 140-295. szám)

1919-07-01 / 140. szám

XX. évfolyam, 140. szám. Szeged, 1919. Julius 1. Kedd Egyes szám ám ára 20 fí­r.­­ Megjelenik minden reggel Egyes szám ára: 20 fillér. Vidéken.. .. . .. 24 . ELŐFIZETÉSI ÁR HELVBEN Vj évre 16 K VIDEHEIl­Vj évre 22 K 1 hóra 7K S­ZEia-EZDI POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal SZEGED Jókai­ utca 4. szám Telefon­számok: 252 és 12 262 felelős szerkesztő: ÚJLAKI ANTAL ^ Kiadótulajdonos : ENDRÉNYI LAJOS nyomda- és hírlapkiadó vállalata rt Igazgató : RÁCZ ANTAL Üzenet gazdatársaimhoz. Itt vagyok Szegeden, idehajtott csak kis időre magyar szívünk keserűsége. Idejöttem, hogy föltárjam községem és vidéke szenvedéseit. Nagy a mi bajunk. Dolgozó munkásnép vagyunk. Itt az aratás ideje, az elmúlt háborús évek alatt dacára megfeszített iparkodásunk­nak, az időjárás viszontagsága miatt jó termésünk sohasem volt. Éreztük és érezzük is súlyát a rossz időjárás és háborúnak, mert ma még sem jó ru­hánk, sem elegendő kenyerünk nincs. Reméltünk, tűrtünk, dolgoztunk a jobb jövőben bízva, hogy lesz békénk, ruhánk és kenyerünk. Ma azt látjuk, hiába tűrtünk, hiába dolgoztunk. Ki­veszik munkás kezünkből a munka eszközét, a kapa­s kaszától kezdve mindent,a szántóekét, az arató és csép­­lőgépig. Malomgépezeteket elvesznek tőlünk, marhát, lovat, sertést, juhot és gyapjút amivel dolgoztunk, dolgozni akarunk jövőre, amelynek tejéből és húsából éltünk és élünk, ruházkodunk. Mi lesz így belőlünk ? Koldusország, éhen kell pusztulni a dolgozó munkás népnek is. Itt az ideje­ aratnánk, csé­pelnénk, ha lenne mivel. Ennénk is, ha lenne mit. Mert ne higyjük, hogy félúton megállnak. Itt a bosszú dol­gozik. Koldussá és iga­­zabbá teszik a magyarságot. Hadd fizessen s szenved­jen ő is a más nemzeteket, ért háborús szenvedésekért. Mintha a magyar volna oka min­dennek. Mintha a magyar nem szen­vedett és áldozott volna ezer év óta és e háborús években vérben és va­gyonban eleget. Úgy lesznek és akar­nának velünk tenni, mint az oktalan álattal. Magyarok ! Munkástestvérek! Szólok hozzátok! Szegény kisgazda vagyok. Vagyonban nem sok veszteni valóm van. De van nyolc élő gyermekem. Tizenegyed magammal rongyoskodom, koplalok én is. Dacára, hogy megfe­szített erővel dolgozom, vagyont sem a háború előtt, sem alatta nem szerez­tem, csak adósságot, mert önzetlenül dolgoztam, ésszel és kézzel családom és hazám boldogságáért. És ma azt látom, mintha hiába volna minden munka, minden áldozat. Keresem, mi ennek és ki ennek az oka ? Meg is mondom, mit gondolok, ma­gyaros nyíltsággal. Mi magunk magyarok vagyunk át­­kos széthúzásunk össze nem tartásunknak az oka. Téves eszmék kísérleti nyulának en­gedtük át magunkat. Egy testnek, egy érzésnek kellene lennünk. Egy nemzet csak az össze­tartásban lehet erős. Amely család vagy nemzet önmagában meghasonlott, el kell annak pusztulnia. Itt a példa­ Oroszország és magunk. Kisebb nem­zetek megtartották az önfegyelmet, az összetartást. Nézzétek mit tesznek és mivé készülnek lenni általa. Csak nekünk kell pusztulni, elveszni? Mert nem tartunk össze, sőt egymást marjuk, rágjuk, öljük, pusztítjuk. Azt mondja szent Pál apostol: Min­den nemzetnek nekünk is. ,Vigyázza­tok, ha egymást rágjátok és marjátok, hogy egymástól meg ne emésztessetek. * Már pedig mi ezt tettük és olvasom, hogy ma is egymást öli, pusztítja a magyar. Más népek csodájára, így kell ennek lenni? Nem lehet már nekünk többé, mint egy test tagjainak össze­tartani, egymást segíteni? Miért nem? Csak azért, mert min­denki fej akar itt lenni? Ez nem le­het Egy testben lenni kell fejnek, kéz­nek, lábnak is. Egy római bölcs mondo e példát nemzetének: láb és a kéz fellázadt a gyomor és száj ellen, hogy nem dolgozik csak nyújtózkodik, míg ők annyi sokat fáradnak. Megfogadták, hogy nem adnak neki többé enni, hadd szenvedjen ő is. A gyomor nem kapott enni, mi lett belőle ? A fej szé­dült, a láb tántorgott, a kéz elgyengült. Nem tudtak tovább ők sem dolgozni, sem élni! így cselekedtünk mi is. Azt mon­dottuk : Vannak köztünk herék, ingyen­­élők, elvelők! A régi vezetők pusztul­janak, legyenek újabbak. És így lett. Mi haszna? Az új fej, új vezetők job­bak? Látjuk munkájuk eredményét. Nemzeti érzés, vagyon, kincs, családi, társadalmi élet pusztulását. Úgy jártunk, mint az egyszeri ember mondá, kinek két kezét hátraköttették egy fához, hogy a legyek halálra kínozzák. Szá­nalomból egy másik el akarta róla haj­tani a legyeket. Erre ő azt mondá: Ne bántsd, ezek már jóllaktak. Ha ezeket elhajtod, még éhessebbek jönnek, így jöttek reánk is sokkal falánkabb és éhesebb vezetők. A magyar nem­zetnek, mint egy testnek szétzüllése, szét­hullása mutatja munkájuk eredményét. M­uszáj ennek így lenni ? El kell a magyarságnak pusztulni ? Ha nem akarjuk mi és újra összetartunk, még talán nem késő. Még összetartással so­kat tehetünk és megmenthetünk. Igaz, volt a régi vezetésben sok hiba, amely ellen oly sokat küzdöttünk. Már sok eredményt értünk volna el ily föl­forgatás nélkül is. És ha visszatérünk az összetartáshoz, minden magyar, kicsinyek és nagyok egyformán, akkor igaz lesz, amit régi költőnk mondott: „A fej és lest tartson össze, egy érte­lem egy érezet lelkesítsen tégedet s­­ ne féltsd magyar életedet, mert ahány­szor egy volt lelke a magyarnak, min­dég ellentállott a viharnak“. KUNA P. ANDRÁS kisgazda Szabadlábra helyezett munkások. A sztrájk alkalmából a nyugalom érdekében több oly munkást tartóztat­tak le, akikről később kiderült, hogy a sztrájk előkészítésében részük nem volt. Ezeknek egy kisebb csoportja előtt ma kinyílott a csillagbörtön aj­taja és a francia parancsnokság eleget tett a jelenlegi vezetőség óhajtásának, őket szabadlábra helyezte. Ismét a szép nyári derűt és a szabadságot visszanyerve, a Mars téren találkoztak a kiszabadult emberek. A francia rend­őrség előtt tömegesen várakoztak a letartóztatottak családtagjai és repeső- s szívvel üdvözölték majd két­­hét óta szabadságukat vesztett családjuktól el­szakított kedveseiket. A munkások sza­­badonbocsájtásukat annak a mérsékelt memorandumnak köszönhetik,­amelyet a mostani vezetőség terjesztett a francia kormányhatóság elé. A fügetlenségi párt újjáalakult. A régi függetlenségi párt mindkét frakciója gyűlést tartott vasárnap délután 4 órakor a városháza közgyűlési ter­mében, hogy a megváltozott körülmé­nyek között állást foglaljon, illetőleg, hogy a rét függetlenségi Károlyi- és Lovászy-csoportot egységes táborba tö­­mörítse. A gyűlés nem volt nagyon látogatott, alig félig töltötték meg a függetlenségi polgárok a közgyűlés nagytermét. A gyűlést Kószó István nyitotta meg és beszédében hangsúlyozta a függet­lenségi érzelmű polgárok egy táborba való tömörülésének szükségességét. A gyűlésen felszólaltak P. Ábrahám Dezső, Balla Aladár és Wagner Károly volt országgyűlési képviselők, míg Ró­nay Ákos indítványára a gyűlés mély­séges gyászának adott kifejezést a bu­dapesti Ludovika-növendékek állítóla­gos barbár kivégeztetése fölött. Sereghy Mátyás toborzásra hívta fel a gyűlés figyelmét, szavaira kimondotta a gyűlés, hogy minden párttagtól el­várja, hogy jelentkezik a nemzeti had­seregbe. Végül kimondották, hogy csatlakoz­nak az országos függetlenségi 48-as párthoz és megválasztották a tisztikart. Elnökök lettek: Becsey Károly, Kószó István, Papp Róbert és Pálfy Dániel. Ügyvezető elnök: Tóth Imre. A kormány a katonaságért és a rokkantakért A magyar nemzeti kormány vasár­nap délután Károlyi Gyula gróf mi­niszterelnök elnöklésével miniszterta­nácsot tartott, amelyen a hadseregre vonatkozó szociális kérdésekkel foglal­kozott. A határozatokból kitűnik, hogy a kormány mindenekelőtt a katonaság s főleg a rokkantak iránti anyagi és erkölcsi kötelezettségeinek akar eleget tenni. Mint ismeretes, a Szegeden, Tá­pén, Algyőn és Dorozsmán lakó rok­kantak Budapesttől teljesen el lévén vágva, újabban nem kapták meg a rokkantsági illetményeiket. A kormány gyors intézkedéssel akar segíteni ezen a visszás helyzeten s ezért elhatározta a minisztertanács, hogy összeiratja az említett helyeken lakó mindazon rok­kantakat, kiknek rokkantsági dija (sebe­sülési pótdija) már meg van állapítva és ezt okmányszerüleg igazolni tudják. Az összeírással a népjóléti minisztériu­mot vezető Bársony Elemér államtit­­kár bízatott meg. A minisztertanács felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy az esedékessé vált rokkantsági díjakat és sebesülési pótdíjakat jan. hó 1-től visszamenőleg mindazoknak fizesse ki, akik az összeírási lajstromban benn lesznek. A minisztertanács foglalkozott a hadsereg tisztjei és legénysége fizeté­sének megállapításával is. Az erre vo­natkozó javaslatot Horthy Miklós had­ügyminiszter terjesztette elő s a mi­nisztertanács elfogadta. A kormány helyes szociális érzékkel állapította meg azokat az elveket, amelyek a fiatal magyar hadsereg tisztjeinek, altisztjei­nek és legénységének anyagi exiszten­­ciáját alapozzák meg. A javaslat, mely legközelebb már végrehajtásra is ke­rül, a létminimumot veszi alapul, ame­lyet a legalacsonyabb rendfokozatok­ban is biztosítani kívánja mindenki ré­szére. A törzsfizetés mellé ugyanis minden családtag után megfelelő csa­ládi pótlék jár és így például a nős törzsőrmester nagyobb fizetést fog kapni, mint a nőtlen hadnagy. A ja­vaslat a szociális igazságnak megfele­lően nem tesz különbséget a tiszt és altiszt gyermeke között családi pótlék tekintetében. Az új illetményszabály­zatban az altiszti és az alacsonyabb tiszti fizetések nagyobbak a régieknél, míg a magasabb rangú tisztek fizetését leszállítják. Nagy előnye az új szabály­zatnak az is, hogy egyszerű, világos, úgy hogy bárki könnyen eligazodhat rajta. A fizetésrendezés a csendőrtiszti­karra is kiterjed, a csendőrtisztek azon­ban az eddigi javadalmaikat fogják kapni, minthogy az ő illetményeiket csak a legutóbbi időben jelentékenyen felemelték. A bolsevik­ek kegyetlen munkája. Mint teljesen megbízható forrás­ból értesülünk, a Budapesten lezaj­lott ellenforradalmi mozgalom után a szovjet­ kormány még tovább akar­ja fokozni azt a terrort, amely az ország megnyomorított fővárosának lakosságát már eddig is végső elke­seredésbe kergette. A tanácskormány a legkönyörtelenebb eszközöket al­kalmazza, hogy ideig-óráig m­eghosz­­szabbíthassa azt a proletárdiktatúrát, amelyet eddig is a magyar vér pa­zarlásával tudtak csak fenntartani. A tanácsok országos ülésének intéző bizottsága Garbai Sándor elnöklésé­vel ülést tartott, amelyen Kun Béla kijelentette, hogy a legkíméletlenebb eszközökkel kell elnyomni a burzsoá­ziát, mert a proletárdiktatúra csak úgy maradhat fenn, ha mindent le­tipornak, ami a diktatúra kiépítésé­nek útjában áll. Osztályharcot és osztálypolitikát kell hirdetni — úgy­mond — a burzsoáziát egészségesen és erősen kell elnyomni. Az ellenforradalom leveréséről be­számoló laptudósítások szerint a statáriális bíróság bőségesen ontja az embervért A letartóztatottak közt van Bartha volt őrnagy is, a Ludovika Akadémia parancsnoka. A bíróság, mely folytatólagosan tartja üléseit, halálra ítélte Kiss István, Grassely József és Szabó László, volt katonatiszteket, továbbá Osváth Zoltán volt tényleges századost, a 2. tüzérezred parancsnokát, Weldin­­brecht Antal volt tarto­tóhadnagyot, a 2. tüzérezred ütegparancsnokát és Imrei Ferenc volt tényleges szá­zadost, a 3­. üteg parancsnokát. A lapok tudósítása szerint a vö­rös hadseregnek igen sok halottja volt. Egyedül a Ludovika Akadémia körüli véres harcokban tizenhét ka­tona esett áldozatul. A Ludovika Akadémia növendékei a halálos ítéletet az olasz misszió közbelépésére nem hajtották végre.

Next