Szegedi Friss Ujság, 1919. július-december (20. évfolyam, 140-295. szám)
1919-09-13 / 203. szám
első borzalmak, sok embert kínoztak ott halálra a Cserny fiúk, akikre remegve nézett az egér főváros. Az első két kivégzett Nikolényi Dezső rendőrfogalmazó és Stenzel dr. ügyvéd volt. László Jenő ügyvéd vezényelte a tüzet a kivégzésnél. Egyáltalán ez a szörnyeteg adta az irányítást a túszok és ellenforradalmárok elfogatásánál. A Lenin-fiúk második a Horváth-féle és a harmadik, akciója a Kovács-tstvérek ellenforradalmi akciója volt. A főkapitányságon Schön Gábor 22 éves jogász korlátlanul rendelkezett a túszok életével és halálával. Április közepén egyes helyekről ellenforradalmi mozgalmakat jeleztek, mire Vágó és Lander utasítására a Csery-fiúk vidékre indulnak. Félházán a Návaytestvéreket ölik meg, Szatmáron, Mezőtúron, Makón és Hunvásárhelyen számtalan embert gyilkoltak meg hallatlan kegyetlenségei. A tulajdonképpeni szerepük mégis május 2 ika után kezdődik Pogány József beszédének hatása alatt. Landler adja ki az utasításokat, a névjegyzéket Korvin Ottó készítette el. Ekkor a Cserny-csapat hatszázra növekedett, de párhuzamosan megalakult a Fábik féle csoport, amely állandóan a Dunántúlon tartózkodik, továbbá a Samueily hóhércsapat. Ebben az utóbbiban van Samueily hetven főhóhérja, a humorista Kerekes Árpád, akinek a kezéhez rengeteg vér tapadt. A kivégzéseket rendesen az illető város vagy közsé főterén hajtották végre a legnagyobb nyilvánosság előtt. KORZO-MOZI R-T lyaxjaiB VAS SÁNDOR niaxiattság: i—SB. Fiait ír: U—IS. Pénteken, szombaton és vasárnap Szenzációs magyar film Star filmgyár remeke Dráma 4 felvonásban Főszereplők: Margittay Gyula Tímár Margit Stallay Kamilla Gál Annus Pastol Venise lután Gusztáv Előadások 5, 7 és 9 órakor — Kedvezd idő eseten a nyári bcBná^bM lesz meg-D1. n ^ f r» . iszte. könny ti, Wcsfben OXASCaKAnACf Karaszthy Géza, Sze-^ frtiaT.Tpeuo“e‘ím, kátfaDy papir, gépolaj, kocsikenő, serpentin stb. raktárában I a I a TELEFON S« A Sza. szám. V. Péntektől - vasárnapig, f' A Star gyér remeke A Práma 4 felvonásban. — Irta : Forró Pál- A főszerepekben Lóth Ila, Biga Beck, Oáti Gyula, Kosztra Viktor és Békefi László. Előadások 5, 7 és vasárnap ^'»4, 6, 7 és ^/79 órakor. Sportsapkák csinos kivitelben kaphatók, szövetmaradékok sapka készítésre elvállaltatnak. Török Mihály férfiszabó üzletében, Szent György utca 15. „Royal Apolló“” színház Cizella-tér. Szombat és vasárnap A sötétség lovagja rendkivüli izgalmas detektív dráma 4 felv. Az uzsorás nagy kalandor történet 3 felvonásbban Ecsertomgyár mesteri alkotása Előadásokta, Viz és 8 órakor Aríviv Iwrikagyűrüket legocsóbban két szilek üléses kivitelben, minden súlyban és fazonban 6 ón alatt. Zálog-, jegyet, tört aranyat és régi ékszert magas áron veszek. Gáspár (Orosz) Ferenc Kölczey-u. 7 — Bejárat közvetlen Oottschall hölgyfodrász mellett. SZEGEDI FRISS ÚJSÁG 1919. szeptember 13. hírek. 4 — Balogh Károly Belgrádban. Balogh Károly pénzügyi tanácsnok a tegnapi nap folyamán Belgrádba utazott, hogy a szerb minisztériumban a város ellátását érintő fontos ügyben interveniáljon. Így 1. hó 12-től kezdődőleg egy pár napig szállitási igazolványok nem adatnak ki — Városkormányzó a gyűlések ügyében. A francia városkormányzó nagymérvű elfoglaltsága miatt nem intézhet el például gyűlés tárgyában benyújtott kérelmeket momentán. E végből értesíti Dobay Gyula dr. kormánybiztos-főispánt, hogy gyűlés tartására vonatkozó kérelmeket a gyűlés napja előtt legalább 48 órával előbb tegye át a francia parancsnoksághoz. A francia városkormányzó előzetes tudta és engedélye nélkül nem engedi meg a gyűlések megtartását. Aki tehát ilyen ügyben kérelmet nyújt be a polgármesteri hivatalhoz, az számítson arra, hogy három napon belül nem intézik el az ügyét — Dorozsma kérelme Szegedhez* Dorozsma község elöljárósága arra kérte a várost, hogy engedje el a kiviteli és beviteti vámokat, mert a község lakossága a szegénységgel küzd és a forgalomban szeretnék a szegedi árakat fentartani. — Megindult a villamos. Néhány napi szénszünet van ma reggel hat órakor a villamos vasúti forgalom ismét megindult Azonban, ha új szénszállítmány népi érkezik, pár nap múlva ismét beszüntetik a forgalmat — A békéltető bizottság ülnökei a következő hétre. Abból a célból, hogy a békéttető bizottság ülnökei maguknak helyes időbeosztást készíthessenek, a bizottságelnöksége manden hét vasárnapján fogja közölni a berendelt ülnökök névsorát. Erre a hétre a következő ülnökök vannak berendelve ! Szeptember 16-án. A munkaadók részéről: Fischoff Samu, Reitzer Lipót, Varnay Dezső. A munkavállalók részéről: Bene János, Fiadl Jenő, Müller Dezső. Szeptember 17-én. A tmunkaadók részréről: Moltzer Tivadar, Kelter Mihály, Kecskeméti Antal. A munkavállalók részéről : Bene János, Berányi Árpád, Valentiny Ágoston. Szeptember 19-én. A munnkaadók részéről: Kecskeméti Antal, Marton István, Weihsz Géza. A munkavállalók részéről Dobai Mihály, Bene János, Ördög János munkavállalók. Huszonöt kilogrammos csomagot sem lehet kivinni. A nemzetközi élelmezési bizottság rendelkezése, hogy mindenféle árucikknek Szegedről való kivitele tilos, szombaton azzal a szigorítással lép életbe, hogy az eddigi engedélyezett huszonöt kilogrammos csomagot sem lehet kivinni. E rendelet ellen vétők az árus elobzásán kívül szigorú büntetésben is részesülnek. Beszüntették az arad-csanádi forgalmat. Azokra az utasokra, akik ma Aradra, vagy Makóra akartak utazni, ismét meglepetés vártaz állomáson. A forgalmi hivatal vezetősége értesítést kapott tegnap Aradról, hogy a vonatjáratokat mától kezdve beszüntetik és így Szegedről sem indíthatnak vonatot további intézkedésig. A forgalom megnyitásáról az állomásfőnökség annnak idején hivatalos értesítést ad ki : Betörés Újszegeden. Péntekre virradó éjszaka vakmerő betörés történt Újszegeden. Győrffy Lajos, Középfasor 176. sz. a. lakásának fiadlát törték fel ismeretlen tettesek s az ott lévő minted 9—10,000 korona értékű ruhaneműt és élelmiszert elvitték. Érdekes a dologban az, hogy a betörők előbb a szőregi vámháznál próbáltak szerencsét, aheddenleg a szerb csendőrőrs székel. Itt az egyik ottlakó vámőr sertéseit és kacsáit engedték ki az utcára, de mivel féltek, hogy az állatok sivalkodására a csendőrség és közelben lakók felébrednek, a jószágokat az utcán hagyták és a közelben más zsákmány után néztek Az újszegedi csendőrség a legerélyesebben folytatja a nyomozást A károsult magas jutalomban részesíti a nyomravezetőt . A malmosok kiegyeztek elbocsátott alkalmazottaikkal. A munkaügyi békéltető bíróság Csillag László dr. járásbíró vezetésével tegnap tárgyalta azokat a kereseteket, melyeket a szegedi malmok elbocsátott alkalmazottai indítottak a malomtulajdonosok ellent Elsőnek a Márer cég ügyeit tárgyalták le. Márer Gyula hajlandónak nyilatkozott alkalmazottainak a végkielégítést megfizetni. Csupán egyik alkalmazottját nem akarta kielégíteni Sikerült azonban ebben az ügyben is bírói egyezséget kötni A Back malom elbocsátott tisztviselői ügyének tárgyalása közben a bíróság megállapította, hogy a munkaadó túllépte a munkások feletti rendelkezési jogát, mert a szakszervezetekből való kilépésre akarta azokat rábűti. Hosszabb vita után a Backmajory elleni keresetek ügyében is sikerült egyezséget kötni. Egy tisztviselő magatartására vonatkozóan bizonyítást rendeltek el A szóbanforgó alkalmazottat azzal vádoltaa cég jogi képviselője, hogy kommunista célzatú kijelentéseket tett. — Földrengés Zala megyében.A zalaegerszegi auispani hivatal jelenti, hogy Zalaegergett csütörtökön'este''' 10 óra 45 perckor gyenge zörejjel járó kisebb falerengés volt észtelhető. A rezgések egy-két másodpercig tartottak és enyhe ingásokat idéztek elő bulozokon, lámpákon és ajtókon. Falrepedéseket neih okozott. A délnyugati irányban fekvő falvakból jelentik, hogy egyes községekben a földrengés nagyobb arányú volt, a templomokon és igen sok épület falán repedések keletkeztek. Az lugasok észak déli irányúak voltak. — Odányi Barnabás szeged városi rendőr a harcterén szerzett, két és fél éven át tartó hosszas szenvedés után f. hó 11- én, d. u. 2 órakor 43 éves korában meghalt Temetése hó 13-án d. u. 4 órakor lesz Felsőtiszapart 22. sz. alatti gyászházból Családja és kiterjedt rokonsága gyászolja. :— A munkásszinpad műkedvelői szombaton este és vasárnap a Munkásotthonban előadják a Remény c. halászdrámát félnyolc órai kezdettel A szombat esti előadáshoz jegyek korlátolt számban még válthatók. Vasárnapra az összes jegyek elfogytak. Mindkét este a munkászenekar együttese játszik a szünetek alatt .— Apró lopások. A rendőrségen ma jelentették, hogy Majtényi Ádám 28 éves főhadnagy lakásáról ismeretlen tettesbőr cigarettatárcáját ellopta. A kár 300 korona — Cserics Ferenc főhadnagy lakásáról pedig egy ezüst cigarettatárcatűnt el 1500 korona értékben. — Halmágyi Benő Kossuth utca 18. szám alatti lakos egy volt cselédje ellen emelt panaszt, hogy a pincéjét álkulccsal felnyitotta és onnan 10 liter bort és 15 kilogram gyümölcsöt 200 korona értékben ellopott . A rendőrök Malmos Ferencet tettenérték, amikor az a gimnázium udvaráról egy kincstári ágyat lopott el. . — Felhívás: A munkások, fabeszerzési szövetkezete felhívja a szövetkezet tagjait, hogy fabeszerzési könyvecskéikért szombat reggel 8 órától kezdve sürgősen jelentkezzenek a szövetkezet irodájában. Párisi körút 24. Tdefon: 9-1l8. Ideiglenes nyugtáját mindenki hozza magával. — Sok könyvújdonság érkezett Szalay könyvesboltjában. Kígyó-utca L — Szüreti táncmulatság. A szegedi ifjúság f.hó terén este 7 órai kezdettel az UjSzendi vigadóban szerpentin és konfetti csatával egybekötött nagy szüreti táncmulatságot rendez melyre a tánckedvelő ifjúságot tisztelettel meghívja a rendezőség. Tánc reggetig. Világításról egész éjjelen át gondoskodva van. A hídon való közlekedés korlátlan. — Dr. Müller Vilmos, a tátraházai tüdőgyógyintézet igazgató-főorvosa v. tanársegéd rendel kizárólag tüdőbetegeknek. Kossuth Lajos-sugárút 8., délután 2—4-ig. Szegényeknek vasárnap délelőtt ingyen rendelés — Vas- és fémmunkások rendes taggyűlése vasárnap délelőtt 9 órakor a Munkásotthonban. Tagsági kör felhozandó. A vezetőség — Müller és Társa bank- és váltóüzlet éresiti tiszteit ügyfeleit, hogy a becserélésre átadott fehérhim bankjegyek értékét kékpénzben folyósítja. — Vendégestét tartanak a Fekete-házban is.em, ma szombat este 7-től záróráig Diószegi és Bödőné tanítványai. — Őszi és téti divat. Costümök szövet- és szőrmekabátok, estélyi ruhák stb. beszereznek Zsolnay divattermében, Széchenyi-tér 9, Korzó-mozi ház, Telefon 1601. — Olcsó fürdőkádak, gyermek és ülőkádak, vízvezetéki javitáson Fogél Ödénél, Takaréztér u. 8. — Most épülő Belvárosi mozi 2 főhomlokzatának képe Domán M. és Fia cég Kárász-utcai kirakatában látható. — Vénusz illatszertár, Kelemen-u. 7. — Megérkezett az Érdekes Újság, Legjobb könyvek, Olcsó regény és Tolnai Világlap legujabb számaik. Kapnátok az összes ujságárusitő kocsikon. — Uj tánctanfolyam Krausz láncintézetékért Kossuth Lajos-sugárút 13. (Népbank épület) 8—10-ig.— Bpestről jövö utasoktól a Szegedi Friss Újság szerkesztősége megtaleló cíjazás mellett, délig, átvesz bíresli. lapokat — Hegedű oktatást vállalok zeneakadémiai módszer szerint lakásomon. Jelentkezni d. u. 3—5-ig Helvey Henrich, Szemháromság-utce ll.: — Egy lapos aranyóra kék esmail karikával, gyöngyből hízott M. K. monogramos Tánccal elveszett Újszegeden a strandfürdőről jövet a tiszai füzesben a hídig. Megtalálója magas jutalomban részesül a Müller bankban, Zugonics-tér. —Levél van a kiadóban: Boldogtalan, Fehér galamb, Boldogok teszünk. Azonnal, Felsős, Erdélyi asszony titka 22, Felléven úriember. Doprés, Kiscrét 50, Hernadás, 88 jó feleség, 24 barna. Jön a tél, Lehetne róla beszélni. Nem kalandkereső, Nőtlen 43 tengékre. Rácz Géza fogai ütermét Mikszáth Kálmán utca és Valériatér sarkán, a Bokor-féle házban megnyitotta. Hny szabad kézből eladó, mely áll 2 szoba, konyha, istálló és 2 paprikaszárítóból, azoonal át is vehető. Csonka-utca 5. szad. ninnvp görög és sárga kicsi- LFIIIIIjrvyjen és nagyban kapható : Kakay Albert-utca, a volt Fenyő-féle üzletben, a hídfaellett Megbizható halai takaritónőt keresek egy szoba takarítására. Ajánlatokat »Hadnagy« jeligére a kiadóba' kerek. Gyermek mellé egy leány felvétetik. Jókai-utca 11. Gyöngytyuk u. 28. sz. ház 40 ezer koronáért. Vajda-u. 6. sz. uj emeletes ház 55 ezer koronáért. Tájlai-utca 15.sz. ház 60 ezer K.-ért. Hétvezér-u. 60. sz. ház 70 ezer koronáért Csongrádi-sugarut 48. sz. 70 ezer koronáért Liliom-u. 3. sz- ház. 80 ezer koronáért Mórá-u. 7. sz ház lakással 80 ezer korontáért. Nemestakács-i u. 37. sz. ház 30 ezer K. Lechner-tér 7. sz. kat . lakással 90 ,ezer i,3 Feréz-u.,38. sz. ház korxismával II0 ezer K. Alföldi-u. 1. sz. tűz 170 ezer K. Újszegeden Főfasor 44. sz. Kert 15 ezer K. Baligitában kapás föld 140 négyszögöl ,2600 koronáért örök áron eladástt hirdetett ingatlanok csak Csanády Mihály megbízott jelenlétében vehetők meg. Ezeken kívül még számtalan házak, bérházak tőlem megvehetők, közelebbi felvilágosítás Teréz utca 4, Csanádynál