Szegedi Friss Ujság, 1922. július-szeptember (23. évfolyam, 155-232. szám)

1922-09-24 / 228. szám

hírek.­ ­ Elkészültek a kislakások. Szege­­den, mint ismeretes, 120 kislakás éplt a város különf­énő pontjain. A lakások­ba már hetekkel ezelőtt be lehetett vol­na költözni, azonban hiányzottak a víz­­vezetékhez szü­kséges ókmaesövek, ame­lyeket a fővárosból illett hozatis. Az igényjogosultak végre hétfőn beköltöz­hetnek lakásaikba, mert teljesen elké­szültek. Azonban mielőtt beköltöznének, családonkint huszonnyol­cezer koronát tartoznak Berzenczey Domokos város főmérnök kezeihez beszolgáltatni a kau­ció és az első félévi bér fejében. — Halálozás. Nagy veszteség érte a szegedi kegyes tanutórendet Torma Ká­roly kegyes tanítórendi áldozó pap, fő­­gimnáziumi tanár szeptember hó 23-án hajnali háromnegyed 1 órakor, életének 41 évében, két heti szenvedésteljes be­tegség és a haldoklók szentségének fel­vétele után hastífuszban meghalt. Lelki fedvéért a belvárosi templomban szep­tember hó 25-én reggel 8 órakor gyász­istentisztelet lesz, amely után a belvárosi temető halottasházában beszentelik, a halottat a belvárosi temetőben örök nyugalomra helyezik. Torma Károly mint ízel­­d lelkületű, igazi önzetlen férfi, mint tanár kitűnő tanerő, mint barát aranyos kedélyű, közvetlen ember volt. Tanít­ványai, rendtársai, mindenki, aid őt k­­fejezte, rajongással ferete. Kiváló gyors­író volt, aid lelkesíteni tudta növendé­ket és egész gyorsiró-generációt nevelt fel működése alatt. Különösen szerette a szépirodalmat és a művészeteket, a zenét, amelynek rajongója vol. Halála nagy veszteség Szeged társadalmára. — Nemesített vetőalagkiosztás. A A földmívelésügyi kormányzat a gazda­­közönség között nagy©bb menn­yiségű ne­­fejesitett gabonavetőüteget sirándékozik szétosztani. A vetőmag szétosztása csere atján igy történik, hogy, a gazdák a ve­tőmag istenitgisége helyett ugyanannyi tiszta és gaífmentes buzit tartottak aa filamnak adni. A nemesitett vetőmag- igénylés öeszeh­iba Ha, vasárflap déliflód­lse óra’Sf törtétik a TrépfStszelás­ ok­ Or-' ítigös Széchenyi-Szövetségén­ek hivata­­toa helyreégésoen, a Bohil-étterem­i kfilfi« termében. i ^ — Halálozda. Snnyes CMpás érné a S­zegedi Vékes- ca­féra-csdádokat. 'Ífcív. Dera Józsefné afe. Egressy Etel petékén ífélután­ n^y órakor elhunyt. A Jnegbol- Mogult temetőre vasárnap délután tesz a Jókai-u­tca S. ez. a. gyászházból a belvárosi temetőben lévő családi sirbolt- is. Az engesztelő szentmisét hétfőn dél­­dőtt 10 órakor tartják főreg a belvé­­rosi templo­mu­ban. — Országos ebkláliktée Szegeden. Az október hó 7-én és 8-án Szegeden, a Borzó-mozi nyári helyiszében megtar­tandó országos kutyasíiálcás nevezéd végső határideje szeptember hó 25-ike ",s hogy ez utolsó nevezési határnap egész délelőttjén Ludányi Bay Bertaian a kiállítás helyi elnöke (Teleki­ utca 22. és telefon 79.) a kiállitani szándékozó közönség rendelkezésére áll. Legyen ott sevezési ivek és kiállitási szabidat­­a feapható. — A telefonelőfisítés^ Bécsben. Bécsben most emelték a telefontarifát. E szerint a telefontálomás előfizetésére ha­ Tonfa legolcsóbban 1 millió koronába fog keríi'n! az osztrák fővárosban. — Halálozás. Schlesingar Jakab keres­­tedő fájdalomtól megtört sfefwtl jelend, l^­gy a kiffirtrésKhetetten akarat felesé-SH, Winkler Pannyt, a leghfibb, legönfel­­dozóbb feleseget és al^ft, testvért és rokont f. tió 2£ée szerető családja kö­réből elszólította. TeiSotete vas|«ap, M-én d. u. 2 ée fH óratí­r a Tégla­­­­gyár­ utca 31. sz alól. ~ Meghívó. A szegedi VI. ker. Ifjúsági önképző kör f. évi szept .hó 24-érf, va­­_^r­sp este .Csász­ár Mihály Petőfi Sin­­‘ífér^ugarut 87. t». vendéglőjében nagy­szabású szüreti bálát rendez. Kezdete este 7 órakor­­ reggelig tart. Jó ételek­ről, italokról, h­eg a jó zenéről gon­doskodva van. Rendezőség. — Kinevezés: A »Turul« biztositó rt. Mölcs Károly urat, a Pátria könyvelőjét titkárrá kinevezte és megbízta szegedi f­ó­rjának vezetésével. — Kana-ban 1. vasárnap este k­ez­­dődik tiactanfolyamaisg. Jelentkezés kedd, csütörtök, szombat este 8-tól. Kssom Imre. — Kendő jogh­allgyitót, aki gépinit tud, azonnal alkalmaz Fekete dr. figyrőd, Mérey-u­tca 6/a. — Farkas Elza tmávaő ném­et-francia és továbbképző tanfolyaamot tart Attila-H.9 — Dr. Bide faire gyem­diornot köz­­földi taousmáity útjáról hezsdezett és újból megkezdte rendelések. Arany, cafat beváltás Tóth, Kőrcsey-u. 7 — Brnydjavitást és áthúzást elváttalok Steiner Józsefné ernyő és fazekAiön­tegfes­­ségek készitéje Kőrcsey-u. 17 Teteton 15­43 — Aranyat, szászot, briffiánst magas sápi áron vesz Babós­érás, Oraszte­ utca 6. — Révész tánckartanai a Tiszában október elején megkezdődn­ek. Baba, diák és felnőtt kurznsek. Jelentkezni: Polgár­utca 22. II. em. — Hatósági lüsztkiosztás szeptem­­berre — 30-áig tart. — fekszeripar vásárol, alakit, javít arany, ezüst ékszereket. — P.malacok kétszázötven egy vagy több résztetben eladó. Kitfiae erős cson­­tozatuak, tenyésztésre kiválóan alkalmas. Érdeklődni lehet Belátryi Dezső úrnál, Dugonics-tér 7. — Meghivő. A szegedi magyar álla­m­­vasuti alkalfilatrvittak Teotestezési Egye­­sfilcte f. hó 24-én délu­tán 4 --akor a városhána kSi^^yfiléal terihében alaktdó gyülést tart, m­elyre a felvételre jelent­kezett tikokat tisztelettel m­eghivta az előkészítő bizottság. — Akszeiipar.Takaréktár­n. Oros-palota — Levél van a kiadóban: Jó írású, Közeleg a tél, Klárika, Miriam, Megértés, Mimóza, Ok, 46, Onzeika jó barát, Re­mény, Titoktartó stb. jeligékre. SZEDEM FRISH TÍJSA, 1922. szeptember 24. H mozik m­űsora: Korsó Mozi. Vsslmápt A f8M­­afaiff kfob 8 telvosásban, a Pejf^VBfeft professner 2 fÉvenidbsit Ü PáemtI tdasMaony 3 Mvonásfean. Szóebeigr­ Moqd. VasáisAp­t A sárér­­tnni feleség, sassén­i é fidwwis­­ban és Az StDétti­­owtilf, dSHOrtóMt 5 felvonásban. Belvárosi MozL Vasám^ Mtsáer Sheaky fikaoperetta 3 film és' S anénpedi ré8zi?en. A filmen és szternopa Végh^ iza, Oáspákié íróra, pár Lásdó te Lahdtár AcétS. AtMÁÍMH Palhé'Revfi. ■ • ■■■ *" ■ Sséchenyi Mozi. Hétfőn te keddel csak fdnöttrtnek a UHoatvésír dráma a leánykereskedelem fertőjéből, kát felv. te An eezérigue bére^afi panin­ vígjáték S felv. Belváreei Alesi. Hétfőn és kendM Ilona dráma 5 fflv. te as AMatlaifeág hatalmas amerikai történet 6 felvonásban. Kend Alons: Hémá te ked. Liliom­­­vásár 6 lak., Az owlijgifi hercegnő 5 felv. Csak felnőtteknek. A világ­gazdasági talpraállítása Wash­ington, szept. 23. Az amerikai bank és ipari köröknek Európa érdeké­ben megindított akciója vb e eredmény­­nyel járt. Harding elnök, aki alig né­hány nappal ezelőtt vette át ismét hiva­talát, felesd felgyógyulása után kijelen­tette több newyor­d és washingtoni lap tudósítójának, hogy most már elérkezett­nek látja az időt, hogy a világ gazdasági helyzetének olvadását világkonferencián megvitassák. sga a konferencián Amerika is részt vesz. A konferenciát Wash­ingtonban tartják meg s a világ összes nemzeteit meghívják rá. A konferencia program­­jiára vonatkozóan Harding elnök csak irányvonalakat állít fel. A részletes pro­gramot a különböző államokkal való eszmecsere útján állapítják meg. Har­ding elnök kijelentette, hogy a wash­in­­gtoni konferenciát a brüsszeli pénzügyi konferencia fol­ytatásaképp a jövő év ja­nuárjában fogják megtartani. Politikai fordulat Bulgáriában Szófia, szept 23. Nagy feltűnést kel­tett a bolgár kormánynak az az intézke­dése mellyel ma szabadlábra helyeztette az összes letartóztatott háborús bolgár minisztereket. A rendelkezés annál fel­tűnőbb, mert alig egy héttel történt in­tézkedés arra, hogy bíróság elé állítsák őket és még a kormánytagok is halálos ítéletet követeltek fejükre. A hirtelen vádozást politikai fordulatnak tartják, a­mely s­zoros összefüggésben áll a­­meg­­vitótött keleti helyzettel és a török győzelemm­el. 4 Nagy összeesküvés Athénben. Athén, szept. 23. Itt összeesküvést fe­deztek fel, amelynek célja a jelenlegi rendszer Megbuktatása volt. Corilo ka­tonai f­őorvost letartóztatták és további letartóztatások várhatók. A royalista ka­­stánysajtó az ostromállapot kihirdetését k­öövetel. Athén, E­pt. 23. A kormány az egész terítésére kihirdette aZ ostrom­­árlapszot. VenfzeldSc­hivel erősen szer­­vezkedik és újra a köztársaságot akar- Jfic kikiáltani aZ országban. I Szipd'kSristi földbérli-szakssztilji akik a föld­­háztki­y­te földffihivja bornak és még össze sem fíjritak, htgy az Országos Pőfobirtok­­rendenc 8110­% ujfüldött tárgyaló birójá- hafc végatee szerinti ötezerrimk végett f. hó 2S4g a Szegedi Népbank Szövetkezet hivaniti helyiségében a hivatalos övök alatt jelentkezzenek. megújítotm* a Szeged-Csontfrldi Takartepeoztir épületé­ben, 8 sarok­helyiségben, a mai kornak megfelelő férfi és női infaa divatf­zletemet és külföldi szöveteket és bélteánikat nagy vilasztéki Mn­­nkínia árban tartok raktá­ron. — Tiszteltim Finebor Aurál, a Menyecske-céllávom tulajdonosa. Fájdalotálól megtört szlvd jelentjék, hogy a legjobb anya, anyós te nagyanya OEIA JóZSEFMÉ­sztti. Egressy Etel 1922. évi nepletsber 22-én dfintin 4 ónkor az IMtan elhunyt. Tem­etése 1922. évi Képtefflber 24-én d­ulán 4 órakor len Jókai-utca 3. sz. alól a belvárosi temetőben levő családi sírhelyre. Az engenfeld szait Bi­se áldozat lelki fedvéért f. hó 25-én d. e. 10 órakor a belvárosi szt. Dem­eter-templom­ban fog az Egre Idának bemuta­tatni. Emlékét örökké őrizni fogjuk I Szegeden, 1920. évi szeptember hó 23-án. Vékes Bertolamé sa St. Kisa Elei, Dr. Gera József, Balás Károlyné sat. Gera Erzsébet te Gera telván gy­ermekei; Vékes Bertalani és Balás Károly vejel; Ifj. Vékes Bertalan, Vékes Margit, Vék­es Irén, Balás Elemér, Balás Pista te Bapa Blasl­ui:oV­ái és kiterjedt rokonság?. ­i sziplidz­heil műsora. Hétfő: Vigyen el az ördög, operett. Kedd: Hamlet, tragédia. B. 2. Szerda: Lengyelvér, operett. B. 4. Csütörtök: Ártatlan Don Juan, bohózat. Bérlet A. 11. Péntek: Ártatlan Don Juan. Szombat: Ártatlan Don Juan. Vasárnap d. u.: Lotti ezredesei. Vasárnap este: Cigánybáró, operett. Hétfőtől az előadások kezdete fél 8. A gazdag mű­sorú színházi hét hét klasszikus reprizzel és egy újdonsággal érkezik. Kedden Shakespeare Hamletje kerül színre Szászhalmyval a címszerep­ben. Gertrudis királyné Tóvölgyi Margit, Ofélia Orsolya Böske lesz. Réth Mari­anne, Klenovics, Herczeg, Rátkay, Czo­­bor, Érczkövi, Molnár, Hajdú még té­nyező szereplői az előadásnak. A csütörtökön bemutatóra kerülő »Ártat­lan Don Juan« páratlan jóízű bohózat, a­mely harmadfélórán át szakadatlan de­rűben tartja a közönséget. A világ nagy színpadjain már a több századik előadá­sánál tartanak, akkora a vonzóereje. Szegeden Komáro­my Rózsi, Gábor Ma­ra, Kellen Rózsi, Orsolya Bőske, Nagy Edith, Herczeg, Érczkövi, Czobor vi­szik diadalra.­­ A jövő vasárnapra az elévülhetlen szépségű Cigánybárót tűz­te­­műsorra a színház. Barinkayt új te­norista, Tihanyi Tivadar énekli, Szaffit új énekesnő, Dodri Kató. A régi kitűnő tagok közül Turay Emma, Halmos Gyu­la, Rátkay, az újak közül Kellen Rózsi, Herczeg (Zsupán), Gábor Mara (Arzé­­na) vesznek részt a minden tekintetben elsőrendűnek ígérk­ező előadásban. A magyar korona 21­5 Züirichben, Zürichi járlnt: Berlin 0*38, Newyork 536, London 2364, Páris 4­72, Milánó 22­52, Prága 1690, Budapest 21­5, Zág­ráb 1­82, Bukarest OOO, Varsó 0.07, Bécs O-0-0-7, Osztrák bélyegzett 0-00-8. A magyar állami jegyintézet által megállaptott hivatalos árfolyamok: Napóleon 9400, dollár 2500, márka 1­ 90, osztrák korona 3-10,­szokol 77­00, dinár 30­80, lej 15­75, lengyel korona 3600. Terménytőzsde zárlat: búza 76 kg os ló,IBO, rozs 7200, árpa 7200, zab 6700, tengeri 9200, repce 15000, korpa 5000 100 korona kezdő­­fizetéssel, amely azonban már az első hét után 110 koronára emelkedik, rövid gyakorlat után pedig ak­kordban 160—180 K-ra felmegy. 14 éven fel­ü­l lednsokat 83 korona kezdő fizetéssel. STárk­ nap sZámosokat 176 korona nagy­bérrel. Ezen készfizetésekhez járul havonta 8 f0 kg. liszt 2.80, 6.20 és 18.5 K kg.-kénti árban, 80 dkg. zsír 50 K, 16 kg. bur­gonya 2.40 K kg.-kénti árban és 80 kg. fa 100 K árban, amit minden munkás és családos munkásoknál minden család a­lap fi­ap és amely természet­beni szolgáltatások ma tudva­levőleg naponta és fcsonn­éBE 110 szoronát tesznek ki. Beléphetnek azon munkások is, akik a vezetők által ,félreve­­zetve, most már 8 hét óta sztrájkban állanak és akiket, mihelyt a létszám meg 10, az előttünk álló télen munkába többé vissza nem rozsdnak.

Next