Szegedi Friss Ujság, 1922. július-szeptember (23. évfolyam, 155-232. szám)
1922-09-16 / 221. szám
hírek. — A szeptemberi közgyűlés. Szeptember 24-én lesz a törvényhatósági biztonság havi rendes bíszgyűlése, amelynek ilősorozatán elsősorban a városnál még üresedésben levő állások beföltése szérepel. Pénteken írják ki a pályázatokat, amelyek szeptember 23-án járnak le. A közgyűlés tárgysorozatán szerepel még a tápéi takarmányüzem létesítésére vonatkozó tanácsi előterjesztés, továbbá a köztisztasági díjaknak 350—450 százalékos felemelése, a polgármesteri jelentés és az esetleges indítványok. — Vízben álló lakások. A naponkinti esőzések nemcsak a gazdaságoknak nem használnak, hanem kárt okoznak a városban is. A pincelakásokat újból elöntéssel fenyegeti a víz. Az őszi esős hónapokban ezek a bajok többször megismétlődnek. Télen a hóolvadás, tavasz alót ismét a gyakori esőzés kellemetlenkedik a pincelakásokba szorult bérlőknek. Pénteken délelőtt a városi bérház folyosóján, a lakáshivatal előtt nagyszámú elégedetlen ember gyűlt össze, akiknek a lakása a felszivárgó folytán lakhatatlanná lett. A Béke-utca, Damja- BICS, Szent László-, Kormányos-utca és Móra városrég mélyen fekv lakásai fenyegetettek egyelőre, bár valószínű, hogy a baj rövidesen Róktiséri is mutatkozni fog. A hatóságmeghallgatja a panaszokat, bár teljesen tehetetlen, mert lakást adni nem tud. Aigner Károly dr. főispán, aki egyúttal a lakásügyek kormánybiztosa, intézkedett, hogy, amenynyire lehet, a rendőrség a legvégső esetben folamatosítson kilakoltatásá. Az iskolák tüzelőfa ellátása. A kultuszminiszter arról értesítette a középiskolák igazgatóit, hogy a téli hónapokra szükséges tüzelősűennyiséget kidld az iskoláknak. A szegedi középiskolák részére 2300 mázsa szenet indítottak már útba. Remélhető, hogy nem kell ahhoz folyamodni, hogy az iskolák tanulóinak kellejen összeszedni a téli tüzelőt. A városi iskolák tüzelő ellátása is teljesen biztosítva van, úgy hogy szénszünet az idén nem lesz. ~ Elfogott valutaspekulánsok. Budapestről jelentik: Schwab kassai nagykereskedő feljelentést tett a rendőrségen, hogy megérkezése után zugügynökök körülfogták a keleti pályaudvaron és beváltották pénzét, de nagyon becsapták. A rendőrség a nyomozást megindította és tizenegy zugügynököt fogtak le. Ezekből az uzsorabíróság már négyet elitélt és büntetésük kitöltése után Zalaegerszegre internálják. — Megszűnt a bécsi nyomdászsztrájk, Bécsből jelentik. A két hétig tartó nyomdászsztrájk véget ért. A ma reggelnek az volt a szenzációja, hogy a bősi nép bhi és saokott olvasmányaihoz jutott. A sztrájk mk látszólag végződött sztrájkolók győzelmével, mert a legfontosabbtól, mely minden sztrájknak az alapja szokott lenni, az indextől elestek. Ez valószínűleg kiinduló pontja irt egy olyan akciónak, mely az indexrendszer beszüntetését fogja maga után vonni. Ennek az előjelei mutatkoznak. Politikai körökben úgy hírlik, hogy a kormány tárgyalásokat folytat a szociáldemokraták vezéreivel és ezeknek a tárgyalásoknak az a célja, hogy az indexrendszert elejtik és az Index-rendszer alapon való fizetéseket köszüntetik. ~ Politikai gyógykezelésből. Szabadkáról jelentik: A Bácsmegyei Napló arról ír, hogy Mária román királynő orvosi kezelésével Msrlenbadbani egy ott működő magyar orvost, Tuskay, Ödön dlr.-t büfk meg. Prágában erra erélyes politikai befolyás indult meg és a magyar Istvo» cseh orvosi jelöltek , a Urteyná Rezele orvosául. A marleabadirvosok körében kínos feltűnést keltett mék, hogy bár orvosi kérdésben bele,irtja magit a poliftistí. — Gépipari kiállitás. Bulyi Mihály ismert szegedi gépgyáros október 1-én megnyíló gépipari kiállítást rendez. Bugyi Mihály beadványban kérte a városi tanácsot, hogy, a kiállításon jelenjen meg Valkó Lajos kereskedelmi miniszterhez és Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszterhez azzal a kéréssel fordul, hogy : kiállítás ünnepélyes megnyitására jöjjenek le Szegedre. A kiállításon nemcsak szegedi, hanem vidéki gépiparos segédek és tanoncok is vesznek részt. oÄE!iEJ)! HUSS ÚJSÁÍÍ szeptember 1G. láger- és bűzgyapjúfonalak nagy mennyiségben érkeztek Iskola utca 25., Geignerhez sass: — Milliós bankjegyek Ausztriában, Bécsből jelentik. Az osztrák-magyar bank igazgatósága új bankjegy-cimletek kibocsátását határozta el. Az új címlet 500,000 korona értékű lesz. Az igazgatósa ezenkívül 1 milliós és 5 milliós pénztárjegyeket is fog kibocsátani. — Villamos baleset A Boldogasszonysugárúton a harmadik kerületi polgári fiúiskola előtt pénteken délelőtt 11 órakor egyik villamos kocsi nekiment a finen áthaladni akaró szekérnek, amely liszttel volt megrakva. A szekér összetört és az értékes liszt szertehujlott a kövezeten. A kocsisnak véletlen szerencse folytán kisebb zúzódáson kívül nem történt baja. — Holttányilvánnán. Az illetékes miniszter Czeglédi Antal szegedi lakost, aki 29-es gyalogezredben szolgált és még 1914-ben az orosz harctéren eltűnt , azóta életjeit magáról nem adott, holttá nyivánitotta. — Káilhy dr. jogi szeminírmma Pallavicini utca 1 fogadt egész nap. Telefon — Vagyoni romlótól óvhatja meg magát, ha bármi ügyében, bajában tanácsért, információért, közbenjárásáért a Református palotában levő «Herraes»Irodához fordul, melynek vezetője Somlyódy István nyugalmazott táblobíró. Bármiféle adóügyében bízza meg irodánkat, sikerrel eljár, adóvallomásokat is készít. Vámügyekben vámdijtétetek helyességét felülvizsgálja s alultízetett vámdíjakat visszaszerzi. Fuvardijak helyességét felülvizsgálja és a túlfizetett fuvardíjakat visszaszerzi. — Házasság: Szántó Ella és Berger Rezső f. hó 17-én délelőtt 11 órakor tartják esküvőjüket a zsinagógában. — Dr. Breuer Nelly fogorvos Kárászutca 6/a értesíti betegeit, hogy f. hó 17-től kezdve a rendelési idő d. e. 9—12 ig és d. u. 3—5-ig. Telefon 11—86. — A szegedi szabóiparos ifjúság enesili tagjait, hogy közhelyiségét Rákócziutca 8. alá helyezte át, ahol vasárnaptól a könyvtár a tagok rendelkezésére áll. Könyvtárórák : vasárnap d. u. 3—5-ig. — Orvosi dir. Dr. Egan Ernő, belgyógyász röntgenológus értesül betegeit, hogy 10 napra a lipcsei természettudományi és orvoskongresszusra távozott. — Arany-ezüstjét, műfogait Ausländer vásárolja legmagasabb áron, Kigyó Hitean. — Perzsa- és armyrnaszönyegek művészies javítását elvállalja Wilhelm Ella szőnyegjavitó és iparművészeti műhelye, Petőfi Sándor-sugárút 14., földszint. — Varrógépjét Zavagyij műszerésznél javitassa Iskola utca 3. — Ernyőjavitást és áthúzást elvállalok Stainer Józsefné ernyő és fürdésitöhtegességek készítője Kölcsey-u. 12. Telefon 15 43 Arany, mafiat beváltás Tóth, Kölcsey-u. 7 — Aranyat, ezüstöt, briliiánst magas napi áron vesz Babós órás, Oroszlán-utca 6. —■ Levél van a kiadóban: Egyedül, Életrajongás, Csak őjszi időben. Csintalan, Fantadiszta, Házias és jólelke, Isten hozott, Kellemes otthon. Két asszony stb jeligékre. Agyonnyomta a szalma. Kecskemétről írják: Tegnapelőtt nagy vihar vonult el Izsák fölött. A tanyákon dolgozó munkásokat munka közben érte a vihar, úgy hogy legtöbben még menedéket sem tudtak találni. Az egyik tanyáról Takács János 60 éves földmives kocsival szalmát szállított Alpárra. A vihar útközben érte Erős szélroham keletkezett, ami az erősen megrakott kocsi tetejét ledöntötte Takács leesett a kocsirólés a lehulló szalma egészen eltemette. Mikor a vihar elmúlt, a közelben lévő munkások rátaláltak a gazdátlan kocsira és hozzáfogtak a szalma felrakásához. A szalma alatt megtalálták Takács holttestét. A szalma agyonnyomta a 60 éves földmivest, akinek halálát fulladás okozta. A megindított nyomozás megállapította hogy a szerencsétlenségért senkit sem terhel a felelősség. Aranyat, brilliács hamisfopt régi ezüst pronzt és mindennemű ékszert Szegeden a legtöbbért vesz Gáspár, Köcsey utca 2. óra- és ékszerjavítás olcsón. A mozik műsora: Belvárosi Mozi: Szombaton és vasárnap Kutya van a kertben, Déczy István góbéfurfangja. Szkeccs Mikó László, Boháty Lajos, Krajnik Mária és Jari Mihály színpadi felléptével. —■ Ezenkívül az Apacskirály, amerikai dráma 5 felvonásban és a közkedvelt Pathé-Revil. Kor^ Mozit Szombaton A fehér rabszolganő, drámai játék hat felvonásban. Ezenkivül Hotel Imperial 6 felvonásban, Várkonyi Mihállyal a főszerepben. Széchenyi Mozi: Szombaton Menynyit ér egy asszony hat felvonásos amerikai vígjáték és Az üres fészek, modern házassági regény 5 felvonásban. A gyermektelen háuspár liszmesternsei felvétetik okt. 1-re, ki már ilyen alkalmazásban volt és iparosember, előnyben részesül. Ajánlatokat »Megfelelő* jeligére a kiadóba. Borpréa áttétellel eladó. Parádi Mihály, Báró Jósika utca 1. szám. A magyar korona 0*23 Züirichben. Zürichi sáríét: Berlin 0’37, Newyork 533, London 23-63, Paris 4057, Milánó 22-50, Prága 17-70, Budapest 0-23, Zágráb 195, Bukarest 0-00, Varsó 0.08, Bécs 00-0-7, Osztrák bélyegzett 0-00-8. A magyar állami jegyintézet által megállapott hivatalos árfolyamok: Napokon 0400, dollár 2500, márka 180, osztrák korpa 300, szokol 8200, dinár 3200, ki 1600, lengyel korona 3800. Terményiőssde zárlat: búza 76 kg os 8650, rozs 6450, árpa 7000, zab 6500, tengeri 8500, repce 14000, korpa 4700. Erős szolga felvétetűs Meisl Ignác és Fiainál, Attila-utca 1. sz. Kétéves kisfiú mellé idősebb néni bejárónak azonnalra kerestetik. Wigner Gyula, Kárász-utca 6/a szám. Jobb családból való erős fia sütőtanoncnak felvétetik. Schweiger-sütöde, Petőfi S.-sugárut 3. sz. Gyermektelen házaspár keres rendes tiszta vánnyal biró mindenesleányt V. asszonyt. Keveset használt gyárilag javitott eladók.— Czucz Ferenc gépgyára, Vitéz-utca 19 Tanoncok és eva’romokok felvéteinek. Telefon 9-60. koPénzes ídzsis: restetik jóforg.i.lma izleihez. Pénz b'zt ositva. Bev.: Balatonszabónál, Jókai u. 6. EiC'JPT^InPm lakkomat Szegeden ,hason o vagy kisebb lakásért. Iilekezni lehet a _____Demke-palota portásánál. ’Mnst-As azonnali szállitásra magas áron iTllSlUl vásárolok, hordót a megvásárolt musthoz díjmentesen adok. Kroó Imre, Valéria-tér 1.szám. Sürgősen keresek 5—10 holdig esetleg feles földet. Cim: Schiáfh Mihály, Dugonics-u. 32., naponta 12—2 óráig. tanyásbérletet. Eladó épületfák: kis és nagy gerendák, 7 db cementlépcső IVI-es, 3X3 3s szarufák. Iskola u. 31. udvar Asszonyok és leányok, kik nagyon szépen dolgoznak ksellő munkát, azok jelentkezzenek munkáért, lehetőleg 12—'1 óra között Tisza L.körut 37., II. eva., II. feleséghiánya miatt 2 dól 1 sertés, egy dobkályha és egy nagy láda. Nemestr kácsufea .11. szív HázdszeMiöDeltnieiuie )ó leadler? középkorú magányos no, a háztartás minden ágában jártas, migányos úrhoz v. plébániára. Jelige: .Október 1* 120 hold előnyös bérlethez 5—6 millióvil jár? korOCtofill kedvező feltételekkel IflIC RGicaiSUA sürgősen. Ajánlatok» »220 hold* jeligére a kiadóba. 8-10 asztalossegédet fehér munkára fdvisz Kiss Gyula 70 korona órabér. Ha padot hoz, fizetek érte. Vásárhelyi-sugárút 48. szám. fariskapíryFigalom ellenében jelentse Hoch rövidárusnál. Dugonics-tér 1. szám. Jíforpiacoszifa,más üzletnek is alkalmas, betegség miatt lakással együtt átvehető, Civi: Attila-utca 2. szám. Varróleányt ki önálló munkára is képes, felvesz dr. Dallosné gyermekruha divatterme, Széchenyi-tér 15. szám, II. elelet 4. Pálinkaffizókazánl SS Pozsonyi Ignác-utca 20. Ugyanoda ügyes fehérnemű varrónő kerestetik. MifutóHu jó fizetéssel felvétetik. Ifj. Fischer __vérek, Kölcsey-utca 4. szám Testegy jókarban levő szőlődaráló és bogyózó. KátaiAr^^ Szatymaz 10. tanyán. Kopáncson 372. szám alatt TI2 l0 fil nyolcadik dűlőben örök áron eladó ]E I é k s nagy Meidinger- és Kisebb kályha, dobkályhák. Kölcsey-utca 8., műteremben. Világos aluli dyholyisigg keresek a Feketesas-utca környékén. — Ajánlatokat »Műhely* jeligére a kiadóba. PGc 7 A fiszlAfkétszobás la-I 119£C1 U£3Cl kással azonnal átadó. Tudakozódhatna egész nap az üzletben Pulez tábornagy-utca 10 szám. darab IVa éves elsőrendű faj mely hizlalásra is kitűnő, eladó, üstökösutca 7. szám. és napszdletos flukcii tanoncokat jó fizetéssel keres Nagy asztalos, Dugonics-tér 12. szám ló IIL aoly vo., 6 és füves polyva eladó. Szűcs Béla, Szentháromság utca 1. Telefon 11—14. egy kazal árpiaszalma és buzapolyva. Tápé, Gyöngyösi-utca 420 szám. /*, egy hektoliteres, öntött vas, eladó.• Ördögh Mátyás, Domaszék 259. száza.