Szegedi Gyorsíró, 1905. szeptember - 1906. június (2. évfolyam, 1-10. szám)
1905-09-10 / 1. szám
kákát be ne oltsunk, a Mester lelkétől megserdült fát saját eszméink erejével termékenyebbé, erősebbé tenni ne segítsünk. Igenis szükség van arra, hogy e hagyománytól megszentelt alaphoz ne a német vaskalaposság értelmében ragaszkodjunk, amely az eredeti Gabelsbergeri írásmódok megvédése tekintetében a múzeumi ósdiságok konzerválását is kegyeletes kötelességének véli, — hanem a mi szerencsésebb körülményeink között, — ahol halála előtt a Mester botorkázó lépteink irányításáról is gondoskodott, — az általa megjelölt csapáson haladjunk el odáig, a meddig még az ő reflektorának világa sem érhetett el! Vitaírásunk, mely különben az előző revíziók mostoha gyermeke volt, már is oly területeket hasít fel a szabad rövidítések örökbe kapott nagyszerű elvének ekevasával, miket az ős hódító még művelésbe alig vett, — a levelezőirás területein pedig még az általa megjelölt út is ugaron áll; fordítsuk tehát ennek felszántására először is minden erőnket! De egyet a múlt tanúságai alapján komolyan kérnünk kell azoktól, akik e munkában résztvenni óhajtanak. Nagy kérdések megoldása előtt állunk, ahol nagy szükség van arra, hogy alapos megfontolással, körültekintő alapossággal minden szakemberünk hallassa nézetét. Ámde tartja kötelességének mindenki, aki a szakember elnevezésre s ennek alapján a hozzászólás jogára igényt tart, hogy tudását a rendszer jelen s legalább előző reformjának ismeretével kiegészítse. Csak így kelhetnek egymással elfogadható, komoly, valódi bizonyító okok és ellenérvek nemes küzdelemre, csak így vihetjük előbbre gyorsírásunk ügyét! Szívlelje meg e kérésünket minden magyar gyorsíró, midőn most, Markovits halálának 12-ik évfordulóján, az ő nagy művének kevéssé méltatott jelentőségére a közfigyelmet felhívni óhajtottuk! (Folytatása lapunk 2-ik számának autografált részében.) Tankönyv, egyesület és írásegység. — Katona Dávid. — A múlt év őszén a magyar gyorsírókat sokat foglalkoztató levelezőírási tankönyv jelent meg Sommer Farkasné Bányai Amanda úrnő szerkesztésében azon óhajjal, hogy „e munkának szerény emléke legyen jövendő tanítványok mind újabb, igaz sikereinek záloga“. Szerző elismeri előszavában, hogy tankönyvében egyes apróbb újításokat hozott be, melyek évtizedes tapasztalatainak értékesítései. Ezekkel óhajtok most foglalkozni. Közelebbről vizsgálva a könyvet, róla a következőket mondhatom : Vannak benne elfogadható és gyakorlatban megfelelő újítások is, de minthogy a tankönyvben előforduló írásmódok között sok a nem helyeselhető eltérés, amennyiben egyrészt vitaírási jelényeket alkalmaz alevelezőírásban, másrészt elavult, a használatból kiment írásmódokat visz be ; minthogy továbbá a tankönyvben sok nem megfelelő és a Gabelsberger—Markovits-iskola által elfogadott írással össze nem egyeztethető rövidítési móddal, illetve torlasztással találkozunk ; végül pedig leginkább, minthogy mereven szembehelyezkedik a tankönyv az oly nehezen megteremtett írásegységgel és mint Bódogh mondja, az egész tankönyv nem egyéb, mint „hadüzenet az egyesület új elnöke ellen“, illetve az általa kiadott hivatalos tankönyv és az általa vezetett ideiglenes revízió ellen, a tankönyv megjelenését nem helyeselhetem. Bár nem helyeslem mindenben az ideiglenes revíziós bizottság működését, mert néhány helyes írásmódot kiküszöbölt; nem helyeslem, mert nem volt következetes, amennyiben a már egyszer elfogadott írásmódokat a következő ülésein megváltoztatta és előbbi határozatától teljesen ellentétes álláspontra helyezkedett; tekintve azonban az akkori kényszerű helyzetet, t. i. a hivatalos tankönyv sürgős kiadásának szükségét, különösen pedig azon körülményt, hogy az országos magyar gyorsíró-egyesület közgyűlése nagy többséggel azokat elfogadta, mindenki-