Szegedi Gyorsíró, 1925. szeptember - 1926. június (21. évfolyam, 1-10. szám)

1925-09-20 / 1. szám

Akadhatnak — egyébként lelkes emberek, akiket magával ragad a láz, — elhagyják rendszerük terjesztését, de épen ezek ki­józanodása, épen ezeknek saját kárukon való tapasztalatszerzése hozza meg nekünk az elégtételt, rendszerünk diadalát. Türelemre van szük­ségünk, okos meggyőzésre, komoly munkára, nem fejnélküli kapkodásra. Ez volt, ez ma is és ez lesz a jövőben is a mi pro­grammunk és amikor most a múlt évinek kétszeres terjedelmében a békebeli viszonyokhoz közeledve jelenünk meg és havonként pontosan juttatjuk el előfizetőink­hez tanító és nevelő újságunkat, — amely­ben bemutatjuk a Babro-féle kettőshangzós jelölések feldolgozott elméletét és gyakorla­tát, úgy a régi, mint a reformrendszerrel, — köszönetet mondunk mindazoknak, akik le­hetővé tették a magyar nemzet legsúlyosabb korában lapunk életbenmaradását, különös elismeréssel vagyunk tanáraink és tanuló­­ifjúságunk iránt, akik nem hagytak el min­ket, hanem segítettek, támogattak és módot adtak ahhoz, hogy harmadik évtizedünket fokozott munkával megkezdhessük. Előfizetési díjainkban a legnagyobb ked­vezményt nyújtjuk iskoláinknak. Lapunk előfizetési díja 6­1.000 K, tanulóknak 40.000 K, legalább 10 példánynál 30.000 K. Az elő­fizetések és mindennemű közlemények a Sze­gedi Gyorsírók Egyesülete címen (Szeged, Földvár­y-utca 2.) intézendők. Gopcsa László dr. tb. tag emlékezése Fabro Henrikre. A Szegedi Gyorsírók Egyesületének meg­tisztelő felkérésére, úgyis mint eg­yesületük tiszteletbeli tagja, gyorsírási életünk egyik nemrég elhunyt nagyjáról, dr. Fahri Henrikről, egyesületük tiszteletbeli elnöké­ről emlékezem. Közel másfél évvel ezelőtt temettük el Fabro Henriket. Azóta a különböző gyors­íróegyesületek csaknem versenyezve siettek egymás után méltatni és kidomborítani az ő gyorsírói nagyságát. Hogy ma éppen én és éppen itt Szegeden áldozok az ő emlékének, annak oka nem­csak az, hogy az ö gyesírói szeretete min­denkor egybeforrt azzal a szegedi gyors­­íróegylettel, melynek tiszteletbeli elnöke volt, hanem az is, h­ogy Fabroról minden­kor legalkalomszerűbb a megemlékezés akkor, mikor éppen gyorsíróversenyek is tartatnak, amennyiben el nem vitatható, hogy úgy a fővárosban, mint a vidéken is, senkitől túl nem szárnyalva, évtizedeken át mindenkor nagy ügyszeretettel, lángoló lel­kesedéssel és rátermettséggel végezte a gyorsíróversenyek rendezésének és­­ vezeté­sének fárasztó munkáját. Hogy ki volt Fabro és mit tett a magyar gyorsírás érdekében 40 évi gyorsírói mű­ködése alatt, azt részletesen megállapítani a magyar gyorsírás története írójának fel­adata. Nekünk itt csak egy megállapításunk van. Az, hogy Fabro ezen 40 év alatt testestül­­lelkestül a miénk volt. Csakis a miénk. Csakis a Gabelsberger—­Markovits-iskola rendíthetetlen híve, csakis e rendszernek gyorsírója. És bárha mint tanuló, a szász­sebes­ algimnáziumban, majd a nagyszebeni főgimnáziumban az eredeti Gabelsberger­­rendszert német nyelven tanulta is, — alig­hogy a budapesti egyetemen megkezdette tanulmányait s megismerkedett Markovits áttételével, már­is annyira kitűnt gyorsíró­társai közül, hogy a budapesti magyar gyorsíró-egyesület 1885. évi március 15-ikí­­rásversenyén a legmagasabb 220 szótagos fokon az első díjat nyerte el, mi aztán döntő volt arra nézve, hogy 1886. január 1-én országgyűlési gyakornokká nevezzék ki. Ebből az állásából fokozatos haladással el­érte a legmagasabb állást, mit hazánkban gyorsiró elérh­et s mint az országgyűlési gyorsiroda főnöke hunyt el 1924. február 16-án Balatonfüreden. Ha már most elemezem Fabro gyorsírói életműködését, kijelenthetem, hogy Marko­­vitsot kivéve, egyetlen gyorsíró sem volt hazánkban, ki minden idejét és tudását ki­zárólag csakis a gyorsírásnak, mégpedig a Gabelsberger—Markovits gyorsírási rend­szer fejlesztésének és terjesztésének szen­telte. És bárha ügyvédi oklevelén kívül sok nyelvismerete, sőt újságírói képzettsége is volt, negyven éven át soha egy percig sem óhajtott egyéb lenni, mint gyorsíró. Mint gyorsíró pedig a gyorsírás fejlesz­tésének és terjesztésének minden területén, mindenütt és mindenkor csak sikerrel mű­ködött. Nagy sikerei voltak a gyakorlati gyors­írás terén. Ezt igazolják az országgyűlési naplókon kívül azok a gyorsírási feljegyzé­sei is, melyeket miniszterek kíséretében, a delegációkban s külföldi tartózkodásai ide­jén feljegyzett, mégpedig nemcsak magyar nyelven, hanem más idegen nyelveken is. Nagy sikerei voltak a tanítás terén. Ön­zetlen és vonzó tanításaiban, az úgyneve­zett „pénteki esti órákban“, mint egyes más tanfol­amoklum, különösen a Nyttkoszban éveken át több nyelven gyakorlatilag taní­totta növendékeit a gyorsírásra. Többször voltam jelen tanfolyamainak ezen vizsgá­latain s ekkor mindenki csak elismeréssel emlékezh­etett meg fáradságos munkásságá­ról. Nagy sikerei voltak mint gyorsírót elő­adónak is, különösen mikor előadásaiban lélektani búvárlatok alapján a gyorsírás legnehezebb problémáit boncolgatta, mikor a róla nevezett „Fabroizmusok" tanát fej­tegette. Ekkor előttem a gyorsírás birodala

Next