Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)

1861-03-28 / 24. szám

24-ik szám. Csütörtökön, tavaszelő (március) 28-án 1861. Harmadik évfől Megjelenik: Hetenkint kétszer, csütörtökön és vasárnap reggel. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek. Vidékre postán és Szegeden házhozhordással. Egész évre 8 frt, — félévre 4 frt, — évnegyedre 2 frt osztr. ért. Helyben elvitetve a kiadó­ hivatalból: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt, — év­negyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Egyes szám ára 8 ujkr. Hirdetések: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. kétszerinél 6 ujkr., többszörinél 5 ujkr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 ujkr. A nyilttérben a háromhasábos petitsor igta­­tási dija 20 ujkr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők­ JE JLw.*L2B SZEGEDI HÍRADÓ 1861. évi tavaszhó­ny árbói folyamára helyben házhoz hordva vagy vidékre postán 2 frt, helyben a kiadóhivatalból elvitetve 1 frt 60 kr. A „Szegedi Híradó“ kiadó­hivatala. Lapom olvasóihoz! Több nemeslelkű hazafi önzéstelen köz­­remunkálása lehetővé téve lapom ismét meg­indíthatni. Fogadják ezért mindenekelőtt há­lámat. A „Szegedi Híradó“ tehát rövid ideig , ismét saját felelősségem alatt szerkesztve, fog a határozott napokon fönakadás nélkül meg­jelenni, míg új szerkesztőjét bemutathatom. Azon gyanúsítások ellen, melyeket né­melyek lapom és személyem ellen boszúból terjeszteni fáradoznak, magamat mentegetni fölöslegesnek tartom; ismeri őket Szeged ítélt felették. Hazafiságomat, szabadelvű­s egemet és igazságérzetemet dobra soha sem itteni; ismer Szeged és e vidék műveltebb isze, 20 év óta; tudja, hogy mindenek fölött becsületes hazafi vagyok. Midőn e lapot alapítottam, e város és vidéke szellemi élete, valamint anyagi érde­keinek előmozdítása és képviseltetése volt az indok, mely vezérelt; az irány, melyet elérni vágytam. Vannak elegen, kik tudják, meny­nyi idő- és pénzáldozatomba került eddigi fen­­tartása; vannak, kik nem egyszer halják e nyilatkozatomat , hogy haszonlesés e válla­latnál nem vezérel s főn fogom tartani e közlönyt bármily mostoha viszonyok között, míg ezzel a hazának szolgálatot teh­etek. Lapom iránya marad az eddigi, haza­fias és szabadelvű; igyekezni fogok, az ígért szellemi közremunkálás segé­d­y ha tükre legyen e város és népes vi­t közvéleményének, mely magasztalandja valódi honfiúi erényt, valamint kérlelhetle­­nül sújtani fogja a bebizonyult hazafiatlansá­­got s egyéb társadalmi bűnöket, bárhol mu­­tatkozandnak is, egyetértésre és összetartásra buzdítson és igazságot hirdessen. Polgártársaim ismerik e szavak valódi értelmét, ismerik becsületemet az ígéretek teljesítésében is, és így fölöslegesnek tartom lapomat különös pártfogásukba ajánlani, ez most már el nem marad. Azon tisztelt hazafiak pedig, kik la­pomat ezt­án is becses dolgozataikkal és alapos tudósításaikkal gyámolitani szívesek lesznek, fölvetnek, hogy a kéziratokat és leveleket addig, mig lapom utja­i más intéz­­kedés nem történend, nevemre címezni szí­veskedjenek. * Szeged, 1861. tavaszelő 27 én. Burger Zsigmond, a „Szegedi Hiradó“ kiadó-tulajdonosa. Követválasztás Csongrádon. Folyó hó 14-én Csongrádon országgyűlési kö­vetté­len megválasztva egyhangú közakarattal E­d­e­r István polgármester, ki politikai jelleme, céljai, elveire nézve megyeszerte a legjobb oldalról isme­retes. Adja Isten, hogy képviselői pályáján politi­kai jellemének megfelelő tehetséget fejtsen ki és olyan fényes eredmények tényezője legyen, mint föltevések nagy népszerűségben álló egyéniségéhez­­kapcsolvák. Ezen választás alkalmával a választási elnök a választókhoz következő beszédet intézett: „Tisztelt választógyű­lés! Alkotmányos polgár legnagyobb fontosságú jogát gyakorolja, midőn or­szággyűlési követet választ; mert ezáltal közvetve a törvényhozás részesévé válik. Fölségi jog a törvényhozás, és igy azon nem­zet, mely e joggyakorlatának részesévé lehet, maga is fölséges; hanem, hogy valamely nemzet ily fé­nyes jogosultsággal bírjon, hozzá politikai érettség és erkölcsi nagykorúság kívántatik, mert a tör­vényhozás az államhatalmak közt legelső helyen áll, és ezért mind a bírói, mind a végrehajtói ha­talom már nem egyebek, mint az országgyűlés ál­tal meghatározott törvényeknek alkalmazói, illető­leg végrehajtói. Az alkotmányos élet, minek pedig koronája a törvényhozási jog, nálunk — mint tudjuk — nem idegen. Üvegházi növény, de a nemzet életé­vel és szabadságot szerető természetével egykorú ősi örökség, bizonyságául annak, hogy honalkotó Árpád harcos nemzete, mely Atilla országát diadal­mas fegyvereivel elfoglald, vagy jobban mondva, visszahóditá hagyományos örökségképen, nem va­lami csőcselékcsoport s öntudat nélküli szilaj csorda volt, mint a német írók ürügyük, hanem birt ép és egészséges fogalmával a nemzeti önállásnak és becsvágynak, és természetes értelmességét s életre­valóságát öntudatos nemzeti egyesség és célszerű társadalmi rendszer jelezte. Igen jellemző tehát azon észrevétel, mit erre vonatkozólag Horváth Mihály Magyarország történetében megírt: „A honfoglalás — úgymond — és államalapítás haté­konyan megfejthető azon okok által, melyeknek magában a magyar nemzetben kellett rejlenie, s ez ok nem más, mint a nemzetnek kevés száma mellett is nyilvánuló erőhatalma, erkölcsi tulajdon­ságai, erényei, hadi és polgári szerkezete. E nemzet alkotmányos élete — mellőzve itt a legősibb hajdankort — a vezérek korától bizo­nyossággal levezethető, midőn t. i. a nép hét tör­zsének és a 108 nemzetség főnökei eskütvén, esküt tőnek és Árpádot közös fejedelmükké választották. Ekkor köttetett ez alapszerződés Etelköz, a mai Moldva és Bessarábia gazdag síkjain, melynek 3-ik pontja szerént biztosítva jön a nemzet, hogy sem ők, sem fiaik soha a fejedelem tanácsából és az ország kormányából ki nem záratnak, de sőt a székely krónika ezen alapszerződés 6-ik pontjául következőket jegyezte föl : „Aki a nemzeti gyű­lésen megjelenni nem akar, ketté hasít­­tassék“. Ezen alaprendelkezések forrásai a nem­zet országgyűlési, törvényhozási jogának és önkor­mányzati tételének és törekvéseinek. Kétségtelen dolog, mert történelmi tény, hogy őseink nem csak a fegyvereket kezelték bámulatos ügyességgel, ritka szerencsével és hősies bátorság­gal , hanem az országrendezéshez szükséges, azon idők kívánalmainak megfelelő szellemi tehetségek is meg­voltak a nemzetben. Így az alpári döntő csata után Pusztaszeren 34 napig nemzeti gyűlést tartottak, hol Béla király névtelen jegyzője szerént a jogok és kötelességek, a nép, a főrendek s a fejedelem közti viszonyok bővebben meghatároztat­­tak, az igazság kiszolgáltatására birák rendeltettek stb. Alkotmány, de nem önkény volt az úr Árpád népe fölött, úgy az Árpádházi királyok, mint a vegyes korszak alatt és ezután; az alkotmány pe­dig a nemzetnek és királynak közakarattal fölállí­tott műve lévén, világos, hogy sorsa fölött nem idegen, ellenséges szeszély és önkény, de önmaga rendelkezett. Miért is mondhatni, hogy azon állam­viszonyok, melyek az 1222-ki aranybulla —alkot­mányos szabadságlevél — előidézői voltak, épen úgy a nemzet fölségi és önkormányzási joga sért­­hetlenségéért alakultak, mint Bocskay, Bethlen, Tököly és a Rákóczyak történeti hirű hadjáratai részint az ország függetlenségéért, részint az alkot­mányos és vallásszabadság előnyeiért áztatták hon­fivérrel a hazai regényes halmokat és délibábos ró­nákat; valamint kétséget nem szenved, hogy az 1848-as magyar nemzet azon évi alkotmányos nye­reményeiért és nemzeti léteiért harcolta azon dicső harcokat, melyek a magyar névnek egész Európa, de sőt az egész művelt és szabadelvű világ előtt közbecsü­lést s el nem érithető rokonszenvet szerez­tek, s épen igy küzdünk most mi, noha az ész és a jog szelíd fegyvereivel az 1847—8. évi jogálla­potokért. E haza földe mindenütt szent, mert nincs ta­lán egyetlen göröngye vagy porszeme, melyet ezer év viszontagságai között magyar vér nem öntözött, folyva mindig az önállásért és szabadságért; de sokszorosan szent mégis ez általunk lakott sík föld, melynek éltető jegét szívjuk, itten Alpár szomszéd­jában, hol a hős Árpád kemény hadi népe Zalánt, a bolgár fejedelmet döntő csatában legyőzé, és magát m­ég,­ nemzetét a legyőzött országának urává tévé, és itten Pusztaszer közelében, hol a győztes hadi nép kipihenés, tanácskozás és szervezés után elkölté a névtelen jegyző által fölemlített nagy ál­domást. És épen e félszigeten, Csongrádon meg­emlékeznünk illik, hogy azon földvárat, mely e városnak és megyének nevet adott, de mely már névben él csak s többé nincs jelen, mert helyisé­gét mostan a Tisza medre képezi; mondom, ezen várat Ond magyar vezér fia, Ete a meghódított szláv népség által építtette. E közel nemzeti szent emlékekkel tehát szerezzünk magunknak kitartó lelkesedést, hogy azon magasztos erő és tönlengő szabadságérzet, mely őseinket képesítő hazát és ped­g szabad hazát alkotni a négy folyam gazdag partjain s a hármas bérc termékeny völgyein, vé­rünkké váljék mindörökké. Ha nem mondhatná valaki, mi köze mindezek­nek a mai napi követválasztással ? mire én felelem: miképen egyik láncszem a következővel közvetlen kapcsolatban van, úgy vannak a mondottak észtani összefüggésben a mai követválasztási ünnepélylyel. Nemzeti ünnepet ülünk, az országgyűlési követvá­lasztási szabadság sátoros ünnepét. Illő tehát ilyen alkalommal az ünnepély fényét és méltóságát olyan visszaemlékezésekkel emelni, melyek bizonyságot tegyenek arról, hogy mi az ősök tiszteletreméltó művei iránt — hová a törvényhozási jog is, és pedig fölegesen tartozik — vallásos kegyelettel vi­seltetünk, és e jelen időben nem csak illendő, de elengedhetlen szükség is a nemzeti történelmi s alkotmányos emlékek fölelevenítése, mert jól tud­juk, 11 nehéz év förgetege viharzott el fejeink fö­lött, melyeken keresztül az alkotmányos nemzeti élet legázolva volt, midőn nem ragyogott fölöttünk a szabadság éltető napja, de kisértett ijesztő vér­szopó rémeivel a lelket ölő rabélet sötét éjszakája, idegen és hamis istenek előtt kellett szív és ész ellen meghajolnunk; törvény helyett önkény és fegyver uralkodott; köz- és magánjogaink fölforgat­­tattak; hazánk idegenekkel elárasztva jön; panasz­szót emelni nem volt szabad, mert a szólás és sajtószabadság erőszakos módokon és eszközökkel elfojtatott, szóval idegenekké lettünk saját hazánk­ban. Mondhatnék még többet, igen sokat, de mi­ért? minden egyes magyar ember, ha szíve és esze helyén van, jól ismeri ama keserű megpróbáltatá­sok kiragadhatlan szenvedéseit. És ha volna olyan magyar, a­mit nem hiszek — ki azon réméveket élete szebb és boldogabb napjai közé sorozná,"* ez nem volna magyar, nem ember, de oktalan vadál­lat vagy ördög, ki a kegyetlenség vagy a sátán pokoli szeszélyeiben bűnös kárörömmel gyönyörkö­dik. Ezek tudatával, — úgy tartom — midőn az alkotmányos szabadság hajnalságára 11 éves nehéz

Next