Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)
1861-07-10 / 54. szám
54-ik szám Szerdán, július 10-én 1861. Harmadik évfolyam Megjelenik: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztői lakás: Buzatér, Sziráky-ház, első emelet. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek. Vidékre postán és Szegeden házhozhordással: Egész évre 8 frt, — félévre 4 frt, — évnegyedre 2 frt osztr. ért. Helyben elvitetve a kiadó hivatalból: Egész évre 6 frt, — félévre 8 frt, — évnegyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Egyes szám ára 8 ujkr. Hirdetések: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. kétszerinél 6 ujkr., többszörinél 5 ujkr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 ujkr. A nyilttérben a háromhasábos petitsorigtatási dija 20 ujkr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. A hongyülés legújabb lépése. A királyi leirat meglehetősen kényelmetlen helyzetbe hozta országgyűlésünket, s el lehetett mondani, hogy a múzeumi gyűlésterem fölött „megnehezült az idők viharos járása.“ Ismerjük lényegében az egész leiratot, mely amily rövid tartalomban, ép oly finom a kidolgozásban, s ez utóbbiban rejlik erőssége, mint Trójának a palládiumban, mely hozzáférhetlenné téve. Mert hisz nem annyira az abban reánk kimondott törvénytelenség vádja volt a dolog neheze, mint inkább azon valóban kegyes atyai hang, mely midőn az 1790. évi koronázó országgyűlés alkalmával követett eljárásra utal, azalatt a háttérben egy titkos fényes alakot rejteget, ki szelíd szemrehányó hangjával ilyenformán látszik hozzánk szólani : „hát nincs bizalmatok bennem!“ És ez a hang ama bűvös palladium, melyet a vérmérsék és a logika következtetései szerint reánk nézve ép úgy lehet biztatónak, mint aggasztónak magyarázni, de amelyet az országgyűlés eszélytelenség, meggondolatlanság vádja nélkül el nem odázhatott magától, de azért sem, mert bizonyára éreznie is kell, hogy a jövő eshetőségekért a nehéz felelősség terhe igen könnyen az ő vállára billenhet. De hála Istennek, ez uj szirten is átestünk s pedig úgy, amint legkivánatosb vala, s az aggódó honfikebelről ismét egy teher esett le; pedig hogy mily nehezen járható meredek volt e szirt, azt csak a hongyülés azon többsége mondhatná meg, melynek akarata folytán a fölirat előbbi alakjában keresztül ment. Dicsőség és elismerés ezért nekik, kik a legszebb győzelmet aratták, mert önmagukat győzték le, fényesen megmutatva azáltal, hogy méltók választóik bizalmára, méltók e nemzetet képviselni, melynek érdekeit oly önzés nélküli tiszta kebellel, oly világosan látó értelemmel bírják fölfogni. S ha volna, ki ezért a következetlenség vádjával merné őket sújtani, az csak saját éretlenségét árulná el. Azt mondtam egy helyen, jellemezni akarván a jelen országgyűlés szellemét: „ha nagyok a veszélyek, van belátás, mely fölismeri azokat, s van erély és tapintat azok elhárítására.“ E szavakra most csak pecsétet üthetek. A többségnek, ha mereven következetes akart volna lenni, alig volt egyéb teendője, mint vagy újabb határozatot hozni, melyben kimondja, hogy megmarad előbbeni véleménye mellett; de ezzel elzárta volna a fejedelem elöl az utat, ki élénken óhajt a föliratban foglalt nagy fontosságú kérdések iránt őszintén nyilatkozni, vagy a változatlanul hagyott fölirathoz még egy magyarázó toldalékot csatolni, melyben kifejtse, hogy föliratában sértés a fejedelem és trón tekintélye ellen nincs; hogy a törvénysértés vádja őt nem illetheti, mert a mostani trónörökös helyzete egy elődével sincs hasonlatosságban; hogy a jelen eset alkotmányunk történelmében egyetlen stb. De mit használt volna ez. Aki nem azt hiszi, hogy ezzel ott lettünk volna, ahol voltunk, az a légből következtet. Legjobb volt tehát a harmadik eset, melyet az európai közvélemény is bizonyára helyeslésével kísérend : visszaállítani a föliratot előbbi szerkezetében, így anélkül, hogy létező törvényeinken sértés követtetett volna el, elértük azt, hogy elég tétetvén az uralkodó kívánságának, minden akadály el van hárítva az egyenes felelet kimondása előtti, s ezáltal, meglehet, oly örvényt kerültünk ki, mely, egy időre legalább, könnyen a Scylla és Charybdis részei közé sodorhatta volna a nemzetet. Mert hogy vész környezett bennünket, az legjobban észrevehető vola a bécsi centralista urak és fizetett közlönyeik magaviseletéből, kiket és melyeket irántunk a féktelen ellenszenvök szerencsénkre oly ügyetlenekké tesz, hogy nem is kell keresnünk, ők maguk mutatják meg az örvényt, melybe vezetni akarnak. Mióta a hongyülés foly, örökké csak azt kiabálták, hogy a magyar országgyűlés legnagyobb része csak féktelen szenvedélyét követi. Most valóban kiváncsiak lehetünk rá, milyen hangra változtatják az előbbeni nótát, mert íme láthatják, hogy igen is tud az mérsékelt és eszélyes lenni, egyedül azon szent érzelem sugalatából, mely az ő rideg keblükben nem honol, s amit nálunk honszerelemnek neveznek. Bezzeg mérgelődnek majd, hogy nem mentünk fejjel a falnak, hogy gonosz machinatiójukon kilógott a magyar képviselők politikai érettsége, mely képes vala fölismerni s elég ügyes elhárítani magáról azon Achilles sarkát, mely az európai diplomatia mesterkezei közt oly döntő szerepet játszik — a felelősség terhét. S most már, miután a nemzetgyűlés mindent megtett, mit gyáva öngyilkosság nélkül tehetett, nyugodt lélek, tiszta öntudattal bátran nézhetünk szemébe a jövőnek, mely ha villámokat rejt sötét méhében, az nem minket fog megrettenteni, kik, végezvén kötelességünket, jóra és roszra elkészülve vagyunk. A fölirat újra föl fog küldetni eredeti szerkezetében, s most már egyenes feleletnek kell rá jönnie. Csak két felelet van, mit e nemzet megérthet: igen! vagy nem! kibékülés vagy teljes meghasonlás — harmadik eshetőség nincs. Hallók a fejedelem legújabb nyilatkozatát, mit a bécsi urak háza küldötteinek ten, mely valóban nem igen kelthet valami vérmes reményt bennünk, hogy a föliratnak így is kívánt sikere lesz; ám mi megmutattuk, hogy semmi közünk az osztrák parlamenthez, nekünk csak a magyar trón örökösével, törvény szabta megkoronázandó magyar királylyal van ügyünk; mi egyedül tőle várjuk a szót, mely kibékülésre vagy végmeghasonlásra vezet. Mi újult bizalommal fordultunk felé, kérve, jöjjön velünk egy útra, azon útra, melyet a törvény kijelöl, s mely a megroskadt birodalom számára is egyedül lehet üdakozó. Ig_ Vázlatok Csongrádmegye június elején tartott közgyűléseiről. (Vége.) Azon elvekhez híven, melyeket az 1847—8-ki törvénykönyv megállapított, mindenesetre a jogegyenlőség a honi politikai hittanok első ágazatává lön, mivel államférfiaink egyik jelese, Nyáry Pál országgyűlési képviselő a f. évi junius 20-ai képviselőházi ülésben ekép nyilatkozott: „Az 1848-ki törvények kimondván a jogegyenlőséget, ebből természetesen következik, hogy amint eddig a nemes embert neki volt szabad boroztatni, ez elv kimondása után már a nem nemeseket sem lesz szabad, mint ezt Pestmegye határozatilag is kimondás stb. Lonovics József, a hazafias szellemű s nagy tudományu érsek az 1848-ki törvényeket a magyar aristocratia valódi nemes levelének tartja, s épen e hitben él e sorok írója és kijelenti, hogy a magyar nemesség, mely az alkotmány sáncain kivül állott népet magához emelte, s a közös teherviselést elhatározta, s az ország reformált alkotmányát a jogegyenlőség nemes elveire fektette, és mely ezen törvények védelmére az osztrák kormány fegyveres megtámadásai ellen vérét, vagyonát, nemzeti lételét mérlegbe vetette, kockáztatta, páratlanul áll a világtörténetben, miért is ezen erkölcsi és szellemi nagyság előtt önkénytelenül hódolatra, imádásra lelkesül a honfiúi kegyelet, nem pedig izgatásra és becstelenkedésre a nemesi név és nemesi osztály ellen. Az izgatás kellékei: a felsőbbséget engedélyekre késztetve, a fenálló rend elleni kikelés, vágyak ébresztése, szenvedély, lelkesedés, jó és rosz indulatoknak a maga érdekébe behúzása, állíthatom mindezen törekvések és indulatok szóban forgó észrevétel látkörén kívül estek. A törvény korlátain belül a legszélesebb szabadság joggal megilleti a köztanácskozásokbani megvitatásokat. Hanem az ilyenféle kifejezések: „mit beszélnek, mikor nem tudják a törvényt“, hullámzó indulatoskodásra utalnak és másrészről a másik vitatkozó fél szellemi tehetségeinek gúnyos megkisebbítései , melyek a köztanácskozási téren nem ildomosak; mert bát egyik vagy másik szónok nem tudná is a törvényeket, az ilyen hiány tévedés színében lehetne csak fölvetendő, nem azon meztelenségben, mi nem csak az érzelmet, de az értelmet is sérti. Nincs benne kétség, ha végrendeleti avagy törvényszerv A gyám- vagy gondapák nincsenek, ilyeket a fejedelem ad a nemesek és szabad honfiaknak a htk. I. r. 124. cime szerint, hanem teheti ugyanezt a nádor vagy vármegye az 1659: XXX. t. c. értelmében; minthogy pedig az 1847—8. évi törvények a jogegyenlőséget behozták, több mint bizonyos, miszerint ezen törvénykönyv XI. cikke tekintetbe vétele mellett a vármegye nemes és nem nemes árva fölött gyám vagy gondnok rendelés dolgában önállóan és teljes jogosultsággal intézkedhetik; állván pedig e jogtétel, fölidézett kifejezések annál sértőbbek, mert ezen vitás kérdésben a törvényes igazság a megtámadott fél vélekedése felé ellenállhatlan erővel hajlik. A megyei képviselő testület egyesülve a tisztikarral képezik a megyei hatóságot, s a képviselők sok tekintetben úgy állanak a tisztviselők irányában, mint az országgyűlési képviselők a felelős miniszterek ellenében. Ismerve tehát ezen hatáskört, hadd mozoghasson a képviselő is szabadon azon eszmevilágban, melyet sajátjának vall, s azon hatáskörben, melyet az országos törvény- és nem a tisztviselőktől nyert, s minden hullámütése a bíráló vagy a tekintélyek nézeteitől eltérő vélekedéseknek akár köztanácskozási, akár társadalmi téren ne vetessék izgatás- vagy egyéb gyanús dolognak, hanem az alkotmányos élet természetszerű kifolyásának, mert bizony ezen légkörben szokásos dolog, hogy minden tehetség saját fejével gondolkozik, és a tekintélyek tisztelete mellett nem esküszik a mester szavaira, hanem egy vagy más kérdésben független véleményt. Fölteszem a kérdést, abban van-e alkotmányos nyereség, ha életbe nem vágó kérdésekben mindig és kivétel nélkül a közgyűlés tagjai közt paradicsomi öszhangzás van, vagy ellenkezőleg ittott akadékszerű ellenmondás, mi a kölcsönös campaeitatiók segélyével a részrehajlás nélkül bíráló ész sugárlökései közt a valódi méltányosság és emberileg megközelíthető igazság Isten csarnokába vezet ?! Bevégzem soraimat Dessewffy Aurél gróf eme soraival: „A mi szivünknek sincs más ideálja, mint e hazának lehető legnagyobb boldogsága, e hazának mondom, melyet imádva szeretni nem csupán