Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)
1861-09-11 / 72. szám
bizottmány az adó felfüggesztésével kecsegteti a népet, ha a következő feltételeket elfogadja: A község kötelezze magát az adót tulajdon maga 6 hét alatt beszedni, a Finanz-Landes-Directiót törvényes hivatalul elismerni és e hivatalnak jövőre is mindenkor pontosan eleget tenni. A derék lakosok inkább hagyják magukat zsarolni, mintsem ilyféle ígéreteket tennének. — A magyar biztositótársaság, mint hallatszik, 80,000 frttal van megadóztatva, s pár nap előtt 29 ezret már kifizetett. Mennyire nagy kiterjedésüek e társulat ügyei, kitűnik abból, — mond egy bécsi lap — hogy Bécsben székelő föügynöksége august, hó első felére kész 45.000 frttal számolt be. — A kolozsvári ev. ref. fötanodában f. hó 2-án Gyulay Pál a tanév kezdete alkalmával remek beszédet tartott az egybesereglett ifjúsághoz. Sajnáljuk, hogy a két erdélyi lapban közlött beszédet lapunk szűk köre miatt nem közölhetjük. A félhivatalos „Donau-Zeitung“nak azt írják Pestről, hogy hír szerint a Magyarhonban levő pénzügyhatóságok oda utasíttattak, miszerint a magyar hírlapszerkesztőségektől a hátralékos hirdetési díjakat szükség esetében katonai erővel is behajtsák. Pesten eddig semmit sem tudnak e rendeletről. A félhivatalos „Konst. Korr.“ szerint egy részletes magyar minisztérium alakítása jelenleg több valószínűséggel bír, mint valaha. Gróf Forgáchot ez ügyben nemcsak Eszterházy gróf, hanem Degenfeld, Protobevera és Plener miniszterek is támogatják. Azon tilalomra nézve, hogy a hivatalnokok teljes szakást és magyar ruhát nem viselhetnek, az „Ost-Deutsche Post“nak Pestről helyreigazítólag azt írják, hogy ily rendeletet tényleg csak a cs. k. kereskedelmi minisztérium küldött az ottani cs. k. postaigazgatósághoz. Ebben megtiltatik a korszakás viselése s a hivatalnokok emlékeztetnek, hogy szolgálatban a szabályszerű egyenruhát viseljék, szolgálaton kívül azonban tetszés szerint jelenhetnek meg magyar ruhában is. A Kecskemét közgyűlése a városi alipartanoda ügyét aként dönté el, hogy az mind a kath., mind a ref. algymnasium osztályaiba fog beolvasztatni. (Ez Szegeden is kivihető lenne, csakhogy aztán a felreál azonnal felállítandó! Szerk.) — Fehérmegye részére Szekrényesy András, előbb cs. k. főtörvényszéki tanácsos urat emlegetik kir. biztosul. — Egy uj német élclap „Lacikonyha“ címmel kisérti meg a lenni vagy nem tenni nagy kérdést. A próbalap sok életrevalóságot tanúsít. Előfizetési ár félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Szerkesztő Beck W., kiadótulajdonos Wodianer F. — Az „Ördög Naplója“ cimű élclap augustus 30-ai számával megszűnt létezni. Az előfizetők pénzeik végett keretnek minél előbb intézkedni. A kiknek Gortjok járna vissza, azok a „Családi Kör“ félévi számaival lennének kárpótolva, ha e csere inyökre leend. — Gr. Forgách Antal m. hó 27-ről kelt köriratban felszólítja a főispánokat, hogy a megyékre nézve szükséges költségvetéseket minél előbb fölterjeszszék, hogy igy a szükséges utalványozás minél előbb megtörténhessék; továbbá, hogy a háziadónak további beszedését véglegesen tiltsák meg. — A „Hír“ írja, hogy Asbóth Lajos 1848 —49-ki emlékirataira eddig mindössze csak 60 előfizető jelentkezett. A Haza. (Vége.) Vendégem utósó szavai oly érzéssel voltak kiejtve, hogy önkénytelenül elhallgattunk egy ideig mindketten. E szünet alatt vizsgálom vendégem arckifejezését s látám rajta a múlt szomorú idők gyászos borúját, de látám egyszersmind a nyugodt megadást, melyet csak a legnemesb kebel érzete tud az arcon visszatükrözni. Tíz percnyi szünet múlhatott el e némaságban, melyet az ablak alatt elhaladó búcsus nép éneke szakasztott meg, mi vendégemre mintegy ébresztőleg hatott merengéséből. — Megbocsásson uram, hogy elbeszélésemet félbeszakitom, de a jó öreg barátra gondolok, s e kívülről beható ének figyelmeztetett, hogy talán már terhére is vagyok unalmas beszédemmel. — Ellenkezőleg, sőt fölötte kiváncsi vagyok azon nagy időkről hallani valamit, melyekben magam is lefizettem erömhöz képest hazafias tartozásomat. , — Legyen tehát, mint ön kívánja uram, — viszontó vendégem. — Amint a jó öreg szerzetesnek elmondám, miként hagyom oda apámat, mert hisz anyám már rég a holtak nyugalmát alva, komoly pillantást vetett felém, s a többi közt csak azon szavaira emlékszem már, midőn eként szólt: “Ha már egyetlen támaszától fosztod meg agg apádat, legalább arra törekedjél, hogy a szegény zaklatott hazának hű szolgája légy, kisérjen pályádon a magyarok hatalmas Istene!“ E szavak után megölelvén, megáldott, s azon némileg megnyugtató ígérettel bocsájtott el, hogy sorsomról apámat minél előbb tudósitni fogja. Csak pár nap időztünk Szegeden, s azonnal Lenkey csapatához szállítottak bennünket a perlaszi táborba. Alig egy heti gyakorlat után egy hadedzett régi huszár mellett már hadi szolgálatra alkalmaztattam. Egy hajnalban riadót fújtak, s mi csatakészen őrszemre parancsoltattunk. Fogalmam sem volt még a csatáról, s nem is sejtem, hogy még aznap érhet is valami. Mint később megtudom, a sáncokból az ellenfél kitörést merészelt, hogy ez alatt megfogyatkozott élelmiszert szállíthassanak táborukba. Erről parancsnokunk idejében értesült, s bennünket, vagy 200 huszárt s egy zászlóalj honvédet az ellenfél felé parancsolt, mig ő a becsempészendő gulya elé ment, miről az akkor ott szolgáló szegedi pásztorcsapat Rózsa Sándor vezérlete alatt idejében és körülményesen tudósította őt. Mi parancs szerint lanyhán viszonoztuk az ellenfél lövéseit, ami anynyira felbátorítá azt, hogy rendes támadás fejlett ki e kis hadi cselből, s az ellenféllel lévő vasas osztály már jobb oldalunkat bekerítéssel fenyegető. E tény utasításunkat túlhaladó, s lelkes parancsnokunk egy fordulattal oly állást fejtett ki, hogy most már ellenfelünknek kell e menekülésről gondoskodnia, mit hogy annál biztosabban eszközölhessen , fedezetül kartácstűzzel dolgoztatott ellenünk. Ekkor történt, hogy lovam kidőlt alólam, s egyik lábam a kartácszáporban megsérült. Eszméletlenül feküdtem lovam mellett, s csak akkor jöttem magamhoz, midőn a kórházban az orvos lábamat kötöze, melyből a golyót szerencsésen kivette. A csata eredménye, mint később értesülök, fényes volt, mert egy nagy falka gulya lett a magyar tábor nyereménye. Midőn lábam javulni kezdett, megengedték, hogy a kórház előtt élvezzem a szabad levegőt. Itt egy szomorú látvány tűnt elömbe. Egy éltes huszár ült az ajtó melletti padon. Dolmánya egyik ujja üresen csüggött alá; jobb lábára térden mankó volt csatolva, szemei örökre elhomályosodva! A nemzeti nagy küzdelem ez agg romja előtt az átmenők meg nem állhatók, hogy vagy szánalmukat, vagy átkukat ki ne fejezzék. — Itt van eredménye a Kossuth-dicsőségnek! — mondá egy pohos kereskedő, borzalommal fordítván el szemeit rólunk. — Ennek is jobb lett volna az ekét ott nem hagyni, — mormogá egy előttünk elhaladó parasztember. — Szegény huszár! — mondá sóhajtva és elérzékenyülve egy magyar nő. Az öreg huszár hallá mindezeket, s homlokbőre mély redökbe húzódott; hatalmas szürke bajusza megmozdult, föltekintett, mintegy látni akarván e szánakozó csoportot, s mondá hozzám, mert feledém megemlítni, hogy első megpillantásra azonnal bizalmasan szólottam hozzá s megismerkedtünk egymással. — Lásd öcsém e sopánkodó népet, azt sem tudja miért jajgat, kedvem volna mindegyiknek egypár szóval lelkére beszélni!.... — Vájjon mit mondana nekik bátyám? — kérdem tőle kíváncsian. — Először is annak a siránkozó asszonynak mondanám, hogy jobb lenne bizony könyyit más szerencsétlenek fölött hullatni, mert én mindegyik sebemet a haza becsülete védelmében kaptam. Lehet némelyek szolgálati hűségén kételkedni, de az enyém szemmel látható. Rajtam az ellenfél kardja és golyója jegyző fel szolgálati állapotomat, rajtam szánakozni, azért hogy kötelességemet teljesítem, annyi, mint feltenni, hogy jobb lett volna, ha hazámat elárulom. — És mit felelne bátya a paraszt embernek? — Azt felelném, hogy az eke szarvát csak akkor lehet fogni, ha az ország határai biztonságban vannak , s hogy még ellenség van, ki termesztményünkre ásitozik, kár is kell annak megvédésére. — Hát a kereskedőnek mit szólna bátya, ki azt mondá : íme ez a haszna a Kossuth-dicsőségnek! — Ne higyj neki öcsém; az igazi dicsőség oly szükséges a szívnek, mint a kenyér a testnek; ez táplálja a szolgálati hűséget, béketűrést és bátorságot. Ők csak itt volnának azok, kik reám szánakozó pillantást vetnek; elmondanám a pohos kereskedőnek, ki csak úgy húzza lábait maga után : Mi hasznát vetted lábaidnak? A paraszt embernek : Vájjon mit dolgoztál te kezeiddel? S elmondanám mindeniknek : Vájjon mire használtátok az Isten napját, mire forditátok tehetségeiteket, melyeket embertársaitok boldogítására kell vala használnátok? S ha nem tudtok felelni, ne sajnálkozzatok a hazáért elnyomorodott agg huszáron, mert ő sebhelyeit legalább pirulás nélkül mutathatja meg. Ezen átszellemült hangon mondott szavak elfeledteték velem, hogy egyik lábam még a fájdalom szúrásaitól sajog, s elmondatám ezen uj tanítómmal azon eseményeket, melyek őt e részvétre méltó állapotba estek. Háborús időben ily állapot a vitézség írott oklevele, s fel is volt dől- Vegyes hírek. — Southerland Edward herceg, a magyar ügy lelkes barátja a „Bolond Miska“ szerkesztőségéhez egy levelet intézett. E levélben a „Bolond Miska“ azon három számának elküldetését kéri, melyekben a „Vessünk fátyolt a múltakra“, „Magyarország nem akarja örökségét egy tál lencséért eladni“ és „Hogyan képzeli Bolond Miska azt, hogy mint akarják a birodalmi egységet megcsinálni“ című képek vannak közölve, mivel a herceg e képeket valamelyik nagyobb londoni képeslapban is közzétenni szándékozik. A nép szava is kezd Bécsben a magyar ügy mellett nyilatkozni. A Wieden bécsi külváros polgárai Smolkát a magyar ügyben tartott beszédéért elismerő irattal tisztelték meg. Az irat átadóinak Smolka következőleg válaszolt: „Nem merem hinni, hogy e kitüntetés engem megillet, de önök megjelenése azon magas becsesei bir, mely láttatja velem, hogy az igazság és jogosságért hangoztatott szabad szó derék emberek keblében viszhangra talált.“ — A derék „Volksstimme“ a népszabadság ügyében, igy szól: „Ha egy nép szabadságát elfojtják , mint elfojtották Magyarország szabadságát, akkor a miniszteriális zsoldos írók az erőszakot éltetik és szerintök minden más nézetű : emissarius, republikánus és idegen pénzért munkálkodó! Akármelyik osztrák nemzettörzs szabadsága volna veszélyeztetve, legyen az bár magyar, lengyel, cseh vagy olasz, mi abban saját szabadságunkat látjuk veszélyeztetve, és azt utósó tollvonásunkig védeni fogjuk.“ — Ricaseli megtartja ideiglenesen mindaddig a külügyi tárcát, mig a római kérdés megoldva nem lesz. — István főherceg ő fenségét novemberben Bécsben várják, holis 8—14 napot fog tölteni. — A „P. L.“ bécsi levelezője szerint mindig erősebben merül fel azon hír, hogy gróf Rechberg külügyminiszter állomásáról leköszön. Helyét, miután a Bécsben időző gr. Apponyi el nem fogadta, hir szerint Mennsdorff-Poully Galicia kormányzója foglalja el. — Az „Independance“nak írják Bécsből aug. 31-éről: „Southerland hgéz lgne mostani magyarországi utazása nagy örömmel fogadtatik a magyarok részéről, annál roszabb szemmel nézik itt. A nemes pár még csak meg sem akart állapodni Bécsben. Ezzel ellenkezőleg lord Po-Bloomfield magatartása, ki a legjobb viszonyban van Rechberg gróffal, annál jobban tetszik. Az angol követ tanácsolta ugyanis az első magyar felirat visszautasitását, s ugyan ő tanácsla a magyar országgyűlés feloszlatását is. Ugyan ő volt, ki kormányát megkérte, hívja vissza Pestről Dounlop urat, kinek a magyar fővárosból egyenesen lord John Russelhez küldött jelentései ellenkeznek az ő, Bloomfield, személyes politikájával, mely politika nagyon kedvez az ausztriai kormány egyesítési törekvéseinek. Bloomfield azzal kecsegteti magát, amivel Schmerling, hogy t. i. a mostani politika mellett kitartván, utójára Magyarország is hozzá fog csatlakozni. Schmerling úrnál egész névlajstrom jóérzelmű ember van följegyezve, mint mondja, s ezeket akarja felhasználni, miután különböző ürügyeket keresvén, fel fogja oszlatni a megyei bizottmányokat. No de valószínű, hogy Schmerling ur emberei ugyanazok, kiket Bach úr már használt, kiknek az országban se befolyásuk, se támaszuk. — Az ausztriai kormány attól tart, hogy Southerland hg és Kgne visszatérvén magyarországi nagy körutjukból, majd panaszkodni fognak az angol kormánynál mostani bécsi követje ellen, s már csak ezért is féltékeny szemmel tekintik a jó fogadtatást, melyben Magyarországon részesülnek Fóthon a hercegi pár tiszteletére rendezett lakomán Waldstein gróf egy pohárköszöntését viszonozván, így szólt a herceg: „Ha angol nem volnék , magyar szeretnék lenni“, mely szavak Bécsben feltűntek. — Bécsben nagyon panaszkodnak az angol lapokban megjelenő levelezéseken. Egy osztrák államférfit igen naívul jegyző meg közelebbről: „Egész sereg levelezőt fizetünk, s nekünk még pénzünkért sincs. A magyarok szerencsésebbek.“ Bécsben nagy sensatiót okozott Ricasoli sürgönye — az európai reactióra mért halálos csapásnak tekintetik. Már nem remélnek egyébben, mint abban, hogy Napoleon nem igen van rokonszenvvel Ricasolihoz, s csak attól tartanak itt, hogy e miniszter leteszi a külügyi tárcát, ami máris valószínűnek látszik. Azonban Olaszország mindenként megnyeri ügyét, — talál mindig férfiakat, kik a helyzet színvonalán állanak.“ — Bécsben bizonyos Warner nevű szabó szabadalmat kapott oly felső kabát készítésére, melyet kevés változtatással az oldalszárnyak behajtásánál azonnal Irakká lehet változtatni. Várjon találkozik-e olyan szabó, ki a dolmányt vagy attilát ily könnyen Irakká tudja változtatni?! — Az „Opinion nationale“ban Türr tábornok nyilatkozik, mikép Bonaparte Wysse hercegnővel egybekelésébe a szülők és a király is beleegyeztek.