Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)
1861-06-01 / 43. szám
43-ik szám. Szombaton, június 1-én 1861. Harmadik évfolyam. Megjelenik: hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztői lakás: Buzatér, Sziráky-ház, első emelet. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek. Vidékre postán és Szegeden házhozhordással: Egész évre 8 frt, — félévre 4 frt, — évnegyedre 2 frt osztr. ért. Helyben elvitetve a kiadó hivatalból: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt, — évnegyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Egyes számára 8 ujkr. Hirdetések: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. kétszerinél 6 ujkr., többszörinél 5 ujkr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 ujkr. A nyilttérben a háromhasábos petitsorigtatási dija 20 ujkr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. Az angol sajtó Deák Ferenc felirati indítványa felett. Oly alkotmányos országban, mint Angolban, nem csekély horderővel bírnak a lapok nyilatkozatai az európai államok intézményei felett, s ha nem is mindig teljesülnek a jós hangon elmondott nézetek , legtöbb esetben bátortalanítólag hatnak azon állami ügyvezérekre, kik minden alkotmányos alap mellőztével, saját önző elveikre kívánják vonni a különböző nyelvű s képzettségű népek kormányzatát. Midőn e sorokat írjuk, már több terjedelmes cikkben nyilatkoznak a külföldi lapok hongyűlésünk nagyszerű vitáiról; lapunk köre sokkal szűkebb, hogysem egyenként hozhatunk az irányunkban legnagyobb részben kedvező nyilatkozatokat, de a legfontosabbat mellőznünk, mi rólunk Angolkon legnagyobb lapjában a „Times“-ben mondatik, lapunk t. olvasói iránt közönyös figyelmetlenség lenne; közöljük tehát azt egész terjedelmében: „A történelem, úgymond e hatodik európai hatalomnak nevezett lap, nem tudja eléggé bámulni az ausztriai ház csodás és embert alig érő szerencséjét. Ha azonban most a Habsburgház hagyományai valami öröklött titkos eszközt rejtenek magukban, a szerencse istennőjének ellenséges hangulatábani kibékítésre: most elérkezett az ideje, hogy azt használja, mert birodalom soha sem volt nagyobb zavarban és feltűnőbb reménytelenségben. Pénzügyi viszonyairól nincs sok mondanivalónk. A semmit sem engedés politikáját követte, míg azon fenyegető veszély környező, hogy semmivel sem bir, mit oda adhatna. 1848-ban rendelkezhetett a szerbekkel és kocátokkal a magyarok, csehek, sőt Bécs ellen, most a szerbekre és horvátokra nem támaszkodhatik. Oroszország, elégületlen nemeseivel és fölkelő parasztjaival , és Lengyelország fölkelésének közös kilátásával, nincs azon helyzetben, hogy valakin segítsen, sőt inkább magának van idegen segítségre szüksége. Ausztria 1848-ban túlerős volt Szárdinia fölött. De most ez semmiképen sem áll, mivel Szárdinia növekedett hatalomban, lélekszámban és önbizalomban. Az azóta lefolyt 12 év gyümölcstelen és hasztalan küzdésben telt el, hogy bizonyos számú, egymástól különböző törzsek összhangzó egészszé olvasztassanak, ahelyett, hogy a birodalom törvényeit , pénzügyeit, kormányzatát javították volna, és most egy nagy katonai szerencsétlenséget nyomban követ egy súlyos szétzúzó csapás, amire — jóllehet előre láthatóvala — Ausztria államférfiai tudtunkkal még mindig nincsenek eléggé készen. A végzetteljes solferinoi bukás óta folytonos törekvése való egyetértést hozni létre Ausztria és Magyarország között. Ausztria nem mulasztott el semmi alkalmat engedményeket tenni, csak hogy szerencsétlenségre mindig valami olyast akart engedni, mire Magyarországnak nem volt szüksége. Magyarország régi, alkotmányos törvényeit kívánja, királyi császár helyett, elismertetését mint külön nemzet, mely a birodalom többi részével nem egyéb, mint esetleges kötelék által van összecsatolva, tudniillik, hogy ugyanazon uralkodó alatt áll. Ausztria a helyett képviseleti intézményeket ajánlott az egész császári államnak , melyben Magyarországnak része leendett volna. A magyar országgyűlés összeült, Magyarország s valószínűleg Ausztria sorsa is tanácskozásaitól függ. Deák beszéde semmi kétséget sem hagy fenn ezen következmény fölött. Mi Magyarország ügyét soha sem láttuk előterjesztve ily nyugalommal , tisztasággal. Az álláspontok szilárdak és conservativek. Deák nem kíván semmi újítást, csak a már meglevő újításokat akarja életbe léptetni. Az osztrák camarilla a forradalmár. Magyarország jogaira, hagyományaira és alaptörvényeire támaszkodik. Nem szükség, hogy elveket kölcsönözzön Rousseautól, Jeffersontól. Nem kíván egyebet, mint azt, ami sajátja, s ha ezt a császár meg akarja neki adni, úgy kész is megadni azt, ami a császáré. Egy nemzet nem állhat magasabb és jobban választott álláspontra. Egyszerre nyeri meg a szabadság és rendbarátok, a legbuzgóbb előhaladó és a múlt betűszerinti bámulójának rokonszenvét. Mi nem kétkedhetünk, hogy az országgyűlés az ily férfiú szavait magáéivá teendi, és hogy e beszédben a magyar nemzetnek jól megfontolt ultimátuma fekszik a császár előtt; és mindezen megszegett szerződések, a régi tisztes és elvitázhatlan jogok ellenében mit fektethet? Semmi egyebet, mint a physikai erőt, fejvesztett tanácsa —■ elcsüggedt hadserege, — elégületlen népe, — és bukáshoz közel álló államkincstárára támaszkodva. Volt-e valaha őrültség, mely remélhette, hogy ily harcéból ily segédeszközökkel győzelmesen szabadulhat? De Ausztria mindig csak Ausztria fog maradni!“ A tanárok és tanítók tegyék le az esküt az alkotmányra. Mielőtt kitűzött tárgyam indokolásába bocsátkoznám, szabadjon azon kérdést tennem : várjon az elemi tanítók, kiket egyes községek választanak s díjaznak, nem tartoznak-e a községi hivatalnokok sorába? Úgy hiszem e kérdésre nem lehet más felelet, mint, igen is! Voltak, az igaz, idők, mikor itt-ott az elemi tanítók a páriákhoz hasonlóknak tartatván, a legalsóbb rendű községi szolgákkal hivatalos rangsorozati minőségben szomorító párhuzamban állottak. E szánandó állapot okát, részint némely neveletlen, de különben eléggé vagyonos emberek ferde és földhöz tapadt gondolkozásmódjában, részint némely tanítóknak — főleg falvakban alkalmazottaknak — műveletlenséges erkölcstelenségében találjuk föl. A műveltebb osztályok a kellő képzettség és erénynyel bírt tanítókat mindig méltányosan becsülik, és egyéb házi vagy községi szolgák sorába soha le nem alacsonyíták. Mindezt csak azért említem meg röviden, mert még néhány évvel ezelőtt nekem is volt szerencsétlenségem, egy tekintélyes társaságban, bizonyos előkelő polgártól hallani, hogy az elemi tanítók nem hivatalnokok, hanem szolgák, kik bérért szolgálnak, mint csikós vagy gulyás. Természetes, hogy az ily fajta emberek a vak szerencse által fölkaroltatván, vagyonra szert tettek ugyan, de szivük és lelkök a kellő nevelés hiánya miatt parlagon maradt. Hála a korszellem hatalmának! jelenleg az anyagi kincsen kívül szellemi fönség is kívántatik, hogy valaki a polgári osztályban díszes helyet foglalhasson el. Az értelmiség világa a babfélétek homályát annyira eloszlatá, hogy nemcsak azt keressük „ki,“ hanem „milyen“ is az ember. így tehát nem félek kimondani, hogy valamint a tanárok, úgy az elemi tanítók is szinte a hivatalnokok közé tartoznak, s mint ilyenek köteleztetnek politikailag a törvényes közegek harcosai lenni. Ezen előzmény után szabadjon a kitűzött tárgyhoz szólanom. A szabadságra született magyar nemzet szellemi küzdelmeinek sikerült az absolut kormányt lábairól leütni annyira, hogy legalább a közigazgatás és törvénykezés terén jogos helyét újra elfoglalhatta. Az alkotmányosan megválasztott hatóságok választóik előtt, a törvényes hatóságok által kinevezettek pedig az illetékes elöljáróság kezébe tevék le az esküt, mint községi törvényes hivatalnokok. Az 1848-iki törvények a tanügyre nézve részletes rendezkedésbe nem bocsátkoztak ugyan, de a lelkes törvényhozók jól tudván, hogy a felelős közoktatási miniszter e tárgyban a haza igényei szerint fog eljárni, azon reményt táplálták, hogy a tanodákból a haza- és nemzetáruló szellem ki fog szetni, s minden tanító és tanár az alkotmánynak nemcsak hódolni, hanem kötelességeit hazafias erényektől áthatottan teljesíteni is fogja. A tanítói és tanári kar törekedett is 1848-ban az akkori törvényes minisztérium iránti hódolatát nyilvánítani, és a kedves hazáért lángoló szeretetét a tanodában, úgy mint azon kívül tettekben is kitüntetni. A viszonyok azóta fölötte változtak. Számos derék és a hazát igazán szerető tanár és tanító vagy letaszíttatott tanszékéről, vagy a legnagyobb lealáztatások, szellemi és anyagi károsítások után juthatott csak némi alárendelt állomáshoz. Mert helyet kellett adniok ama bel- és külföldi tanügyi civilizátoroknak, kik hazájokban vagy itthon is máskép meg nem élhetvén, a felsőbbi tervek köbölei által, mint szolgalelkü nyomorult eszközök az ország tanodáiban a legjelentékenyebb befolyással biró állomásokra aljas hizelgés, csalás és csempészet utján beszállásoltattak. Ezek közöl az alkotmány szele — mely az ilyetén lelkű embereknek gyakori felszédülést okoz — némelyeket már megszöktetett ugyan; de vannak és lehetnek köpönyegforgatók, kik azt vélik, hogy a magyar mellény feketesárga lelküket eléggé eltakarja, ezeknek nem árt sterükre tapintani, s elrontani hátuk mögött a hidat, melyen egy szép éjszakán az ellenfél táborába átmehetnek, mihelyt t. i. a kedvező szél onnan feléjük legyint. Lehetnek, kik miként a mahomedánok Mekka felé, úgy sóhajtoznak ama város felé, melyben Magyar hazánk megátalkodott sírásói, és rabszolgalánc gyárosai tanyáznak. Lehetnek még, mondom, mert árva és elárult hazánk sok titkos ellenséget, kaján ördögöt s mézes ajkú tudást, vérszopó nadályt, a tömérdek különféle osztályú „ubi bene, ibi patria“ jelszavú önzőket, rideg lelkű semlegeseket stb. kénytelen táplálni vérző anyai kebelén. Félre tehát minden hímezéssel, hámozással! Kimondom nyíltan és őszintén, hogy itt az ideje, azt kívánja a haza szent Ügye, követeli a honfiúi kötelesség érzete, igényli az alkotmány örszelleme, hogy a tanítói osztály is tegye le az esküt a magyar alkotmányra. Bensőleg meg vagyok győződve, mikép a becsületes jellemű , tiszta lelkű s hazafias érzelmű tanítók örömmel ragadják meg ez alkalmat is, a a honszeretet oltára előtt az alkotmányosság iránti ragaszkodásukat esküvel is kijelenteni. Hisz erre ragyogó példával ment elő Szeged város képviselő testülete, mely önkényt kívánkozott a haza válságos napjaiban ezen erkölcsi nemes kötelesség teljesítésére, melyet az ünnepélyes szent eskü letételére szólita föl. A kinek lelkületével nem fér össze a magyar alkotmányosság elismerése, az vesse el az álcát, engedje át helyét nálánál érdemesnek, hernyóként kösse be magát semlegesség gubójába, és mint feketesárgás lepke talán még Eldorádóba is juthat. De esküszegő ne legyen! Az eskü vége alatt ne mételyezze meg a serdülő honpolgárok fogékony érzelmeit, mert a magyarok Istenére mondom: százszoros átkot érdemel az ilyen. Meg kell jegyeznem, hogy midőn az összes tanítók és tanárokat az eskületételre a haza érdekében fölhívni indítványozom : a papi tanitórendekre, melyek úgyis már szerzetesi alapszervezetüknél fogva az igaz erény és hasznos tudomány terjesztésére , esküvel kötelezvék, (az igaz erények közt a honszeretet is benfoglaltatván,) az eskületételt nem kivánom kiterjesztetni. Végre bizalomteljesen bátor vagyok Szeged város alkotmányos és szeretve tisztelt hatóságának becses figyelmét fönnebbi igénytelen indítványomra kikérni, s remélem, hogy hazánk hazafias tanítói s tanári kara alkotmányunk iránti hűségét kész esküvel is tanúsítani. Egy szegedi polgár. Pesti posta. Május 27-én 1861. Azon ügyek közé, melyeket nemzetnek egy pillanatra sem szabad soha szeme elöl téveszteni, tartozik a többi közt a közlekedés ügye. Utak, hidak, hajózás, posta, vasút, gőzhajó, távirda: megannyi ágai a közlekedés ügyének.