Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)

1861-09-21 / 75. szám

Szombaton, September 21-én 1861. Harmadik évfolyam. 75-ik szám. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Egyes szám ára 8 ujkr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Megjelenik: hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztői iroda: Széchenyi-tér , Pfann-ház, első emelet. Előfizetési föltételek: Vidékre postán és Szegeden házhozh­ordással: Egész évre 8 frt, — félévre 4 frt, — évnegyedre 2 frt osztv. ért. Helyben elvitetve a kiadó-hivatalból: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt, — év­negyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Hirdetések: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. kétszerinél 6 ujkr., többszörinél 5 ujkr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 ujkr. A nyilttérben a háromhasábos petitsor igta­­tási dija 20 ujkr. Előfizetési felhívás szegedi­ híradó October—decemberi folyamára. Azon nemes részvét, mely lapunkat ke­­letkezte óta figyelmére méltató, feljogosít ben­nünket, hogy t. olvasóinkat vállalatunk szi­ves pártolására továbbra is bizalmasan fel­hívjuk, Ígérvén , hogy valamint eddig főfel­­adatunk volt városunk érdekeit, a haza és tiszavidék állapotát elfogulatlan hű szel­lemben képviselni, úgy a körülményekhez képest ezentúl is mindent el fogunk követni, hogy lapunk a legnagyobb magyar város ne­vére mindenkor méltó legyen. Az előfizetési föltételek lapunk homlo­kán olvashatók. Szeged, 1861. septemberben. Szerkesztő: Kiadó-tulajdonos: Szabó Mihály. Burger Zsig­mond. A helybeli iparossegéd-egylet ügyében. A címzett egyletnek f. hó 8-án tartott választ­mányi gyűlésében némely belgazdasági aprólékos Ügyek elintézése után örömmel értesült a választ­mány, mikép a pártfogók száma folyvást szaporo­dik, jelele annak, hogy Szeged iparos osztálya a haladó kor intelmeinek hódolva, a szellemi mivelő­­dés előmozdításáért kitelhetőleg áldozni polgári s h­azafiai kötelességének ismeri. Ellenben az iparos ifjúság szellemi kiskorúságát jelenti azon hanyag­ság, melyet a Szegeden foglalkozó számos iparos­segéd mutatni látszik azon egylet iránt, mely egye­dül az ő érdekében, az ő javára annyi nemes szív­­sugalta áldozattal alapíttatott é s gondosan ápol­­tatik. Vagy talán haszontalan tett volna az egylet tagjává lenni, vagy az ifjú iparosokat annak láto­gatására buzdítani? Vagy mivel némely mesterem­berek úgy gondolkodnak, hogy t. i. ha ők el lehet­tek, megélhettek ilyetén egylet nélkül , miért jár­nának oda legényeik is , talán ily szegényes gon­dolkozásmód von el némely ifjakat az egylet láto­gatásától ? Lehet, hogy vannak ily fonák nézetű s gon­­dolkozású emberek, kik ha maguk egyet vagy mást nem tanultak, másokra nézve is fölöslegesnek, szükségtelennek tartják azt. De vizsgáljuk e ferde felfogást közelebbről. Tegyük, hogy mielőtt mesterségre lépett az ifjú, kitanulta p. o. Szegeden a 4 elemi s 3 reáliskolai osztályt. Vagyis 5 évig részesült a tanodai okta­tásban. Most legyen 4 évig gyakornok, 5—6 évig legény vagy segéd, s ha ez idő alatt épen nem vagy csak hanyagul ismételgette a tanultakat, mire céhbe áll, maga gazdája s utóbb családfő lesz , sok költségbe és fáradságba került tudományát nagy részint elfelejti, s alig képes értelemmel olvasni s bármily közönséges levelet szerkeszteni. Az ily el­­művelődés s a szellemi élet eltörpülése vájjon hasz­nára van-e az embernek akár mint iparosnak, akár mint honpolgár- és családfőnek? könnyen belát­hatni. Már­pedig az iparossegéd-egyletnek kitűzött célja s legfőbb hivatása : a szellemi művelődés, a külső simaság megszerzése, a nemes irányú társal­gás, a szerzett ismereteknek az emlékezetbe visz­­szaidézése és folytonos gyarapítása, az írás-, olva­sás-, számolásbani gyakorlás, hasznos könyvek ol­­vasása, s az irodalom terményeivel való megismer­kedés, szív- és elme-művelő hírlapok olvasgatása, szóval az értelem és érzelem nemesítése s olyatén fejlesztése, mikép az illető iparos ifjúból egykor a műveit iparos osztálynak kitűnő tagja, a hazának díszes és hasznos polgára legyen s valahára magá­nak s családjának boldogitására kellő képességgel bírjon, s emberi s hazafias kötelmeinek a lehető legnagyobb mérvben megfeleljen. Az iparossegéd-egylet ifjú tagjai gyakoroltat­nak a közéletben előforduló közönséges iratok, p. o. nyugtatvány, árjegyzék stb. szerkesztésében. Mű­élvezetül oktatást nyernek a zenében is. Legújab­ban pedig Pozsgay másod­alelnük vezetése mel­lett a különféle mesterségnél szükséges rajzban is történik gyakorlás. A legutóbbi választmányi ülésben határozta­­tott, hogy a teli­ városi hatóság, mint az egylet főpártfogója keressék meg, miként a t. c. céhbizto­sok a céhgyű­lések alkalmával az illető céhtestüle­­tet figyelmeztessék az egylet jótékony céljára, az iparosmesterek pedig ekép közvetve serkentsék se­gédeiket az egylet iránti részvétre s annak — mint belépett tagok — látogatására. Valóban csodálnunk kell ama keskeny határu gondolkozásmódot és azon fonák nézetet, mely né­melyeket az egylettől visszatartóztat, vagy azt, mint haszontalant, elmellőzteti. E közöny alkalmasint az egyleti eszmék újdonságából, vagy talán né­mely sértett hiúságszi­hte sérelmek érzetéből, vagy, mi legvalószínűbb, az érzéki élvezetvágyak zsarnok uralmától származik. Minél műveltebb valamely nemzet, annál ott­honosabbak nála az egyletek, s minél több a szel­lemi s anyagi tökélyre törekvő egylet , annál virág­zóbb ott az ipar, emelkedettebb a szellem, gazda­gabb a családi élet, nagyobb, hatalmasabb s önál­lóbb elvekkel biró ott a nép minden osztálya, ott­honosabb a jólét, biztosítottabb a polgári szabadság s a jog érzete. Midőn tehát a műveltebb nemzetek iparos if­­jai vetélkedve törekednek minden művelődési esz­közt felhasználni , akkor a magyar iparos növen­dékek akár elfogultságból, akár hanyagság vagy testi múló elvek vadászata miatt elhanyagolják ön­nön maguk javát s megvetik jóakaróik tanácsait s érettük tett áldozataikat? Itt az idő a művelődés zászlója alá seregleni. Ott áll a díszes egyleti helyiség. Tiszta, egészsé­ges légii tágas termek várják a korral haladni akaró ifjú iparost. Ott vannak a hírlapok, a hasznos könyvek, az ártatlan időtöltésre szánt játékszerek. Oda várják az áldozni tudó pártfogók s a közjóért fáradni s tenni kész tanárok a magyar iparos osz­tály ifjú bajnokait, nem várva, se nem keresve egyéb jutalmat, mint melyet az öntudat éreztet az erény sikere fölött. A műveltségben folytonosan előrehaladó szá­zadunkban a testi és lelki okszerű képzettség nem­zeti létünk, erkölcsi értékünk és polgári jólétünk legszilárdabb alapjául szolgál. Szent vallásunk őreinek megnyugtatására ki kell jelentenünk, hogy az egylet jelszava: a val­­láserkölcsiség, munka és szorgalom s testvériség. Az énekbeni gyakorlást csak művelődési eszközül, de nem külön célul használja az egylet. Váljon a vallási és a honfiúi tiszta érzeményt gerjesztő és ápoló dallamok kárára lehetnek-e az ifjúságnak? Ami pedig némely erkölcsnemesítő színdarabok ela­­dását illeti: csak kiskorú ész gondolhatja, hogy ezáltal az egylet tagjainak színészekké képeztetése céloztatnék. Csak hasznos és kellemes időtöltés, ártatlan szellemi élvezet, kül- és belidomitás itt az egyedüli cél. Az utcai hetykeség és korcsmái ti­­vornyázás helyett üdvös művelődési és nemes mu­­latozási tárgyul szolgál ez az egylet tagjainak. Vajha iparos ifjaink a művelt nemzetek iparosainak nyomdokán haladva, e téren is törekednének a ma­gyar fajnak és névnek — saját javuk mellett — díszt és dicsőséget szerezni! Bója Gergely, egyleti alelnök. Safarik-ünnepély Nyitra megyében. E hő 16-ike valóságos visszatükrözése volt az Újvidéken megünnepelt Tököly-ünnepélynek, hol a szerb és magyar nemzet őszinte baráti, testvéri ke­zet szorítva, átkot mondott azokra, kik aljas haj­togatások által a népszabadság megsemmisítésére a poklokkal szövetkeztek. Safarik József emlékére isteni gyásztisz­telet tartatott f. hó 15-én Brezován. Igazán jól esett az ember lelkének láthatni és tapasztalhatni azt, miként óhajtja a szláv nép az őszinte és test­véri viszonyt a magyarokkal. Ezen ünnepélyre töb­ben a mágnás urak közöl is megjelenvén, a nép­ben a legőszintébb érzelmeket ébresztették, ezáltal a haza oltárán egy örökkön örökké égő érzelmet tettek le, melynek neve: egyenlőség. Gróf Eszter­ház­y a dicső b. Jeszenák Já­nosnak veje és b. Sehmerzing, mind a kettő országgyűlési képviselőnk, ott díszelegtek őszinte szeretetteljes viseletükkel, a többi, őket hitn sze­rető hazafiak közt, — ott voltak Konrád testvé­rek — Schubert stb. — nagyszámú urak, kik ezen egyesülési ünnepélyen igen-igen jól érezték magukat. Az isteni tisztelet után baráti lakoma tartatván, Tor­may György első emelt szót, éltetvén az összejött vendégkoszorút, ily szavakkal: „Barátim! A dicső Safarik sírjánál nem azért jöttünk össze, hogy sírjunk, de azért, hogy neki megérdemlett tiszteletünket lerójuk. Safarik­­nak két meggyőződése volt, t­ör , miként a szláv nemzet csak akkor lehet igazán szabad, ha kedves hazánk­­ ősi szabadságát visszanyeri; 2-or : mi­ként a közszabadság kivívása csak egy fegyver ál­tal eszközölhető, és az a szeretet és egyetér­tés fegyvere. Ha mi tiszteletünket nyilvánítani akarjuk Sa­­fariknak, ennek sírja fölött tegyük egymásnak azon szent ígéretet, hogy mi ezen meggyőződést magunkévá teszszük; hogy mi ősi szabadságunkat visszanyerve, méltányosak leszünk egymás iránt a polgári jogok kiosztásánál; és hogy kedves hazánk örökségét szeretet- és egyetértésben akarván élvezni, bármikor is, ha ez veszélyben forog, közösen ké­szek vagyunk azt megvédni. Aki tehát igazán ezen két meggyőződést magáévá akarja tenni — emel­jen velem poharat. (Éljen! slava.) És most, midőn ti mindnyájan ezen meggyő­ződést követni akarjátok, legyen szabad Safarik sírkövére felírnom azt, amit ma jelszóul kimond­­tunk — „Csak szabad hazában lehetnek szabadok a nemzetek, — csak szabad nemzetek közt élhet szeretet és egyetértés.“ És végtére legyen szabad egy ciprus bokrot ültetnem Safarik sírjára azon meggyőződéssel, hogy míg e ciprus lombjai közös ápolásunk alatt élni fognak, addig éljen köztünk a szeretet és egyetértés,­­ a ciprus pedig soha sem fog kihalni, s így örökké éljen a magyar és a szláv közt a szeretet és egyetértés.“ Azután poharat emelt Hross Tamás, aki mindazt, amit Tormay elmondott, magáévá teszi, mert azt igazán dicsőnek, isteninek tartja, s azzal végzi beszédét: „Éljen tehát a magyar és szláv nemzet és Tormay.“ Tormay éltette ismét Deákot és Smol­­kát s az összes országgyűlést. Báró Schmer­zing magyarul szólalt fel, s igen buzgón szólt a közös szabadságról, melyet kíván kiterjeszteni mindenkire. Szóltak még Konrad, Tomasovics, Hross, Tormay. Igazán örvendhet mindnyájunk kebele ily nyilvánítások hallatára, bár követnék máshol is ezen dicső és szép egyesülési utat. Azért köszönet Tormaynak a köszönet mind­nyájunk nevében, és legyen meggyőződve, hogy tiszta önzéstelen törekvése mindenhol elismerésre és hálára tart. Egy jelenvolt szemtanú főbbek nevében. (P. N.)

Next