Szegedi Híradó, 1862 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1862-11-22 / 94. szám
helyét odahagyván, véletlenül meglüvetett. Felsége egy közel fekvő házba vitette őt s mellette maradt, mig sebét bekötözték. Életéhez van remény. — Hamisított angol bankjegyeknek jöttek nyomára s az ezeket készítő társulatot is fölfedezték. Az ügy mindenütt nagy feltűnést okozott. Eddig elő az angol bankjegyek hamisíthatlanoknak tartattak és papirjuk csakugyan utánozhatlannak találtatott. De az illető papírgyárban nem alkalmazták a kellő ellenőrködést és két munkás másfél évig hordta a gyárból a bankjegypapírt, anélkül, hogy fölfedeztetett volna. A bankjegyek nyomása már nem jár annyi nehézséggel s azt egy társulat eszközölteté. A két munkásnak már nyomában vannak. Az angol bank pedig arra látja magát kényszerítve, hogy hitele helyreállítására a nem kis mennyiségű hamis gyártmányt beváltsa. — New-York egyik kávéházában a vendégek fegyverroppanást hallottak; rögtön észrevevék, hogy a fizetőasztaloknál ülő hölgyek egyike nehéz sebet kapva, összerogyott. A tettesnek még kezében volt a füstölgő revolver. Neve Rorman tengerésztiszt steward miniszter unokaöcscse. A leányt a legbecsületesebbnek tartva, szenvedélyesen beleszeretett; azonban jó madár volt, ki a kegyetlenség szine alatt irgalmatlanul kizsákmányolta; sőt ezen szerepet is megunva, egy szép reggelen eltűnt. A szerencsétlen szerető hetekig kereste kétségbeesve; végre megtalálta azon kávéházak egyikében, hol a hozzá hasonló nők csalmadarak csupán a prostitution. A törvényszék a gyilkolás megkísérlésének vádja alól fölmenté, de mivel nyilvános helyen összezörrenésre adott alkalmat, tizenöt krajcár birságra itélte. — Brasiliában Verhindo folyamban olyan nagy gyémántot találtak, mely minden eddigit négyszeresen fölülmúl terjedelemben és súlyban. Neve Pedro segundo. — Liverpool közelében egy „Hindut” nevű ” amerikai kőolajjal terhelt hajón tűz ütött ki. Megmenteni semmit sem lehetett. A legénység, ötnek kivételével, kik a tengerbe fúltak, úszás által megmenekült. A kőolaj az egész partrészen oly kiállhatatlan bűzt terjesztett, hogy magában Liverpoolban a börze termeinek padlatát mészhalyag olvadékkal kellett befecskendezni. — Varsóban beszélik, hogy egy orosz nyugalmazott tábornok magános szállására beállított négy fiatal ember, kettő az előszobában maradt, kettő pedig bement a tábornokhoz s ezer ezüst rubelt kértek tőle „hazafias célokra.“ E kérésüket fölvont revolverekkel támogatták. „Adok, mert önök kényszerítenek“ volt a válasz s a tábornok fizetett. A fiatal emberek nyugtázták s megköszönték az adományt és maguk után becsukva az ajtókat, eltávoztak. Még eddig minden kutatás eredménytelen. — Bécs földalatti utcáiban a napokban újra kutatás történt. Ez utcák egyes helyeit a Stadtgraben s Karolina-kapu mellett fedezték föl; magasságuk 5 láb, végükig még nem járták be. Átalánosan hiszik, hogy e földalatti utak a török háborúk alkalmával azon célból építettek, hogy Bécset szükség esetében légbe röpíthessék. Gyanították azt is, hogy e roskadozó építmények holmi csavargók lakhelyéül szolgál, de a kutatások által e gyanú alaptalannak bizonyult be. — Rómából jelentik: Mint tudva van, a pápai államokban csak ö Szentségének van arra joga, hogy valamely végrendeletet megváltoztasson, vagy semmisnek nyilvánítasson. Történt a napokban, hogy egy fiatal ember ö Szentsége elé járult s említett joga gyakorlatát kérte ki atyja végrendeletének megváltoztatására, melyben 40,000 frank, a hátrahagyott vagyon fele ama lelkésznek van ajánlva, ki meghatározott napon bizonyos templomban az első misét mondja. Ő Szentsége nem teljesité a fiatal ember kérelmét. A mondott napon azonban megjelent az illető templomban, itt először misézett, s igy elnyerve a mondott összeget, azt a háladatos örökösnek átszolgáltatá. (P. H.) TÁRCA. Az öntudat hatalma. (Francia beszély.) II. Badenviller egy kis város a Fekete hegy aljánál egy hegynyílásban, melynek fekvése mintáúl szolgálhatna a költőnek, ki a földi éden leírását akarná megkísérteni; hegyektől és erdőktől bekerítve, a völgy a város alatt nyúlik el, tehintve virágokkal, melyeket a meleg források fejlesztenek. Csekély terje még inkább emeli szépségét, egy pillantással beláthatni minden kecsét s a fül minden zörejt azonnal meghall. Szóval e földzúgnál, mely vadon hegyszorulatokban van elrejtve, nem hiányzik sem kecs, sem pompa, sem üde növényzet. Itt valóban el lehetne mondani, hogy a természet kedvét találta benne e keskeny térségen mindazt öszpontosítani, amit máshol szétszórt. Badenviller, miként neve jelenti, fürdőhely. Már a rómaiak idejében is fürdőhelyül használtatott, miként ezt a még máig is látható épületromok tanúsítják. Napjainkban a középosztály által látogattatik, kik gazdálkodás vagy polgári tartózkodás tekintetéből visszahúzódnak a felső körök által látogatott Badentől. Látni itt néhány svájcit pipázni kötögető nejeik mellett, csöndes badenieket s nagy számú alsaciaiakat. Azon percben, midőn történetünk fonalát újra fölveszszük, a „Carlsruhe város“hoz címzett vendéglőben lakó fürdővendégek egy kis akácfasor alatt valának egybeseregelve, mely nem messze fekvék a vendéglőtől, s Prescofné asszony épen hozzájok csatlakozott leányával. Prescofné aszszony mülhauseni polgárnő, hol rokonai polgármesterek valának, miként ő ezt gyakran szereti fölemlítni, egyike vala azon tiszteséges családanyáknak, kiknek minden szava, tette, gondolata arra megy ki, hogy férjhez adandó leányuk van. Férje halálakor még fiatal lévén, özvegy állapotából örömest csinált bizonyos társadalmi állást, szerencsétlenségei úgy, miként erényei közbirtokként tekintettek. Midőn leányai felnövekedtek, ügyesen felhasználá a közrészvétel, mely iránta nyilatkozott, s a három elsőt szerencsésen férjhez adá. De midőn a negyedikre került a sor, oly nehézségekre bukkant, melyekre épen nem számított. Hasztalan látogatá a fürdőhelyeket, beveszélyeket, magasztalván polgármesteri őseit, egy kérő sem akart mutatkozni. Végre belátván, hogy leánya Mülhausenben tiszteséges házasságra nem tehet szert, elhatározta magát máshol szerencsét kisérteni s a badenvilleri fürdőkbe ment, hol már hat hetet töltött. Miután minden fürdővendéget névszerint üdvözölt s köszvényes bajaik állapotáról vagy rokonaikról tudakozódott volna, Presconné asszony leültető leányát, s a társalgás, mely jöttekor egy percre megszakadt, ismét folyamatba indult. — Azt veszem észre, — mondá egy jól elhízott asszonyság, — hogy van valami különös ezen miss Morpeth viseletében. Egyedül jönj ide egy társalgónő-félével! Mit jelentsen ez? — Ez nem oly rendkívüli, mint kegyed gondolja, — válaszolá egy másik asszonyság, ki ismerni látszék Angolországot, miután férje a „Revue Britanique“ járata, — nem szabad felednünk, hogy miss Morpeth angolné, s az angolok mindenfelé magánosan utaznak, vagy kedveseikkel; ez már szokásuk. — Mily erkölcstelenség! — mondá Presconné. — De voltaképen, ki is az a Burns úr, ki a szép angolnő minden léptét kiséri? A nő azt állítja, hogy egyik házi barátjuk, de ily barát figyelme nem terjed ki minden apróságra, inkább udvarlójához hasonlít. — Egyébként elég éltes már. — Épen az éltesek szokták az ily jellemű nőket fölkeresni. — Ezen Burns úr bizonyosan igen gazdag? — Mily alávalóság! — kiálta föl Presconné, — én csak szegény özvegy vagyok, de ha oly leányom volna, mint miss Morpeth.......... — Kegyetek, — szakítá félbe azon asszonyság, ki a „Revue Britanique“t olvasá, — igen szigorúan ítélik meg őt. Angolhan szabad ország, a habeas corpus és hastings nagy befolyást gyakorolnak erkölcseikre, a közszokásokban pedig csak részt kell vennie neki is. — Nem a szokás itt a kérdés; ezen angolnő kacér. Nem zavarta-e meg a fiatal Launay úr fejét is, ki boldoggá tehetne bármily jól nevelt kisasszonyt? — Csend! — mondá a testes asszonyság,— épen itt közéig felénk. Launay Ede valóban az akácfasor végén előbukkant. Lassan közeledett, üdvözlé a fürdővendégeket s leült szó nélkül egy különálló padra. Presconné asszony, miután köhögött, hogy a fiatal ember felé fordulhasson, s egy székről félre huzá öltönyét, mely épen közte és leánya közt volt, hogy helyet mutasson neki, fölhivá hangosan közeledésre; de Launay udvariasan megköszönte az ajánlatot s helyén maradt. Ez sérté az éltes asszonyságot. — Igazán, önnek küztünki megjelenése ezen órában valóságos kitüntetés; ha nem csalódom, ön ezen időben szokott máskor miss Morpethtel sétálni? Várjon mi akadályozd önt ma sétájában? — Miss Morpeth tudtomra adá tegnap, hogy ma reggel honn marad. — Úgy meg kellett szándékát változtatnia, — mondá a testes asszonyság, — mert ime épen most jö vissza Baorból, elválhatlan barátjával, Burns úrral. Launay élénken fölkelt. A fiatal angolnő valóban megérkezett a vendéglő kapujába, leszállván egyikéről azon fanyerges szamaraknak, melyeken a Fekete-erdőbe kirándulni szokás. Észrevévén Edét, fülig elpirult, megijedt könnyűséggel a földre szököst s besietett a vendéglőbe, nem is várva útitársára. Burns úr meglepetve nézett körül, hogy e zavarodás okát fölfedezze, de a fiatal francia láttára, ki pár lépésnyi távolban állt tőle halványan és mozdulatlanul, azonnal mindent megérteni látszék s elégedetlenül elfordítván fejét, a vendéglő lépcsőin szinte föl akart menni, midőn Launay ur megfogá karját. — Uram, — mondá izgatottan, — pár szót óhajtanék önnel váltani. Az angol vonásai elsimultak, mintha várni látszott volna e fölkérést. — Szolgálatára állok, uram. Elindultak mindketten a park felé. Néhány száz lépést haladván, Launay visszatekintett s egyedül látá magukat. — Uram, — mondá hirtelen megállapodva, — ön bizonyosan tudni fogja, mily indok vezete önhöz. — Sejtem némileg. — Ön előtt nem lehet titok sem miss Morpeth iránti szerelmem, sem reményem, melyet szives fogadtatásom költe keblemben. Anélkül, hogy ismerném a jogokat, melyek önt bizalmára érdemesítik, annyit tudok, hogy ő tanácsadójá el tekinti önt. S ezért öntől kérem számon ma reggeli viseletét. Én őt magát kérdezem s ő zavarba jött, ön nevét egy zavaros válaszba vegyité, melyet nem érthetek; könyüi megszakíták kérdéseimet. Szíveskedjék megmagyarázni, mi okoz azon nagy változást benne, mely ön megérkezte óta öt éve; miért kerül miss Merpeth engem; s végre, hogy tényre hivatkozzam, miért változtatá meg tegnap előttem kijelentett szándékát a séta miatt? — Ön sokat kérdez egyszerre, — válaszola hidegen Burns úr. — Mi e sétát illeti, melyet vele tevék, magánosan akartam vele szólani, s ezért tegnap megígérő, hogy ma velem jövend Blairba. — Eként ő engem rászedett! — Mondja inkább, hogy meg akará édesíteni a visszautasítást ezen ártatlan hazugsággal. Ön visszatartózkodása miatt panaszkodik megérkeztem óta, de erre gondolva, önnek be kelle vala látnia, hogy mielőtt elhatározná magát oly választásra, melytől jövője függ, ismernie kell vala azt, kitől félnie, vagy kiben remélni fog egykor. — Nem tudom , jól fogom-e föl szavait, uram? — válaszola Launay elpirulva, — de itt rólam s állapotom részleteiről van szó, mikkel szívesen szolgálok. — Szóljon, uram! — Én bretanni vagyok egy tisztes családból, atyám mint hajóskapitány halt el Brestben! Tizenöt éves koromban árván maradván, a királyi hajókon mint sebész szolgáltam, s alig másfél éve, hogy hivatalomból kiléptem. Azai vagyonomat illeti, — itt remegett Launay szava, —azt könynyen igazolhatom, 400,000 frankom van kamaton, mit kész vagyok kimutatni. — Mindez igen érdekelné miss Morpethet; de engedjen meg, önt illetőleg még ez nem elég. — Uram, — kiálta föl Launay, — ez sértés! — Eszélyesség. — S mily joggal kérdez ön több részletet? Mily jogai vannak önnek miss Morpeth fölött? S ön maga uram, kicsoda? — Egy barát, ki szerencséje fölött őrködik, semmi egyéb. — Nem mondhatom-e én is kölcsönösen: önt illetőleg ez még nem elég? — Uram, — mondá az angol büszkén, — ön közeledett hozzám; én nem kértem önt sem arra, hogy hozzám bizalmas legyen, sem pedig, hogy nekem higgyen; én kérdezhettem önt anélkül, hogy feleletre kötelezném magam. Miután ezen illedelmes határok önnek nem tetszenek, beszélgetésünknek nincs többé célja. E szavakra Burns úr hideg udvariassággal üdvözlé Launayt s visszaindult a fogadó felé. Midőn a vendéglőbe belépett, miss Fanni, ki távolról figyelemmel kiséré a társalgást a fiatal franciával, előre hajlott, hogy kitalálja vonásain az eredményt, de vizsgálódása hihetőleg semmi kedvezőről nem győzte őt meg, mert kezeit öszszekapcsolá és sóhajtva lehajtó fejét. Burns úr egy gyöngéd szánalmi tekintetet vetett reá s félig suttogva mondá: — Várjon még gyermekem, talán jóra fordul még minden. Irodalom és művészet. — Ráth Károly — a győri lap szerint — Zrínyi Miklós a költőnek hét, eddig élő ismeretlen, igen érdekes levelére akadt a pannonhalmi zárda irattárában, melyeket a győri „Történelmi és régészeti füzetek“ közelebb megjelenendő VII. füzetében bocsájtand közre. — Felletár Emil és Nékán Sándor mint szerkesztők újévre „Vegyészet és gyógyszerészet“ címűl tudományos folyóiratot indítanak meg. Előfizetési feltételek: Budapesten és vidéken egész