Szegedi Híradó, 1863. május-december (5. évfolyam, 35-104. szám)

1863-05-30 / 43. szám

1863. Ötödik évfolyam. ]V£egj eleu : Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztési iroda: Oroszlán-utca Ivánkovits-ház. Hiad­óh­ivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden h­ázh­ozh­ordással és vidékre postán. Egész évre.......................................................8 frt Félévre................................................................4 „ Évnegyedre......................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre............................................G frt —­ kr. Félévre ............................................3 „ — „ Évnegyedre............................................1 „­00 „ 43-ik szám. Szombaton, május 30-án. Hird­etések­: Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr, két­szerinél 4 kr, többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija " 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger D Zsig­­m­ond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes szám­ára S kr osztv. ért. Gazdasági egyleti közlöny. Meghívás. Miután a f. évi május 25-kére ki­tűzött igazgató választmányi gyűlésre csupán Bánhidy József, Osztrovszky József és Pálfy Ferenc urak jelentek meg, azért az alapszabályok által meg­kívánt nyolc választmányi tag hiányában a gyűlés meg nem tartathatván, a cson­­grád megyei gazdasági egylet igazgató választmányának gyűlésére újabb határ­időül f, évi június 14-kének délelőtti 9 órája kitüzetik, felhivatván a választ­mányi tagok, miszerint erre a vidékről is megjelenni annál inkább el ne mu­lasszák, minthogy ezen gyűlés tanács­kozásának egyik legfőbb tárgyát a Csongrádmegye részére alakítandó föld­hitelintézeti vidéki bizottmány szervezése képezendi. Szeged, május 25-én 1863. Bérczy Antal, egyleti alelnök. A magyar földhitelintézet és a belga bank. Pest, május 27. Több helyről van értesítésünk az al­földről , hogy ott e napokban a belga bank ágensei jártak volna, kik a Langrand-Du­­moonceau & Comp. cég kölcsöneit ajánlgat­­ták a birtokosoknak, kamatok és törlesztés fejében fizetendő mellett, melyet a kölcsönvevőknek a legközelebbi cs. kir. adó­pénztárba kellene fizetniük. Az ügynökökről nem szólunk; azok ellen tiltakozott Hajnik Pál úr, a brüsseli bank egyedüli meghatalmazottja, kijelent­vén közelebb a „Pesti Napló“ban is, misze­rint a belga hitelintézetnek ilyetén járókelő ügynökei nincsenek Magyarországban, an­­nálfogva a magukat ilyenekül bemutató hí­vatlan egyéneknek a közönség hitelt ne adjon. Annyi azonban tény, hogy a belga bank, miután alapszabályait a v­. kir. hely­tartótanácshoz bemutatta s engedélyt kapott üzletét Magyarországra is kiterjeszteni , jog­gal és szívesen ad kölcsön a hazánkbeli földbirtokokra. És így épen most — midőn a magyar földhitelintézet is ma­holnap megnyitja pénz­tárát a folyamodóknak — idején lesz a kö­zönség tájékozására a két intézetről egypár szót szólni. Tekintsük legelőször is a célt. A belga bank tisztán egy nyereséges üzletre összeállott tőkepénzesek társulata, úgy átalában, mint különösen Magyarország­gal szemben. A Maas és Schelde partjain sok tőke keresi a biztos elhelyezést. S midőn otthon 30 mellett alig kel el a kínált köl­csön, igen természetes, hogy ily 20—30-­­hoz szokott tőkeszegény ország felé örömest fordul a pénztőzsér, mert hazánk körülmé­nyeinek fölismerése előre is biztosítja őt azon nyereséges üzletről, melyet itt a föld­­birtokosainknak adandó jelzálogi kölcsönök­kel okvetlenül tenni fog. És hogy a belga bank szemében egye­dül e nyereség a cél, legvilágosabban kitet­szik abból, hogy a részvényesek, a tőkéik után járó 5% kamaton kívül, a tiszta haszon 60%-jét egymás közt fölosztják. A magyar földhitelintézetet nem ily­enző érdekek, nem nyerészkedési szándék hozták létre. Ez nem „részvényes társaság“, hol a tagok haszonosztalékot húznak, hanem oly magyar földbirtokosok önkéntes egyesü­lete, kik a megszorult gazdának ol­csó kölcsönt akarnak adni, e célból vagyonaik tetemes részét hazafias készséggel lekötik, az eként alakított intézet tartaléktő­kéjébe fizetett pénzek után pedig nemcsak nyereséget nem kívánnak, de még a hazánk­ban törvényes kamatra sem tartanak igényt, hanem annál 10-tel kevesebbel m­egelé­­gesznek. Valóban igaza volt a nm. m. kir. hely­tartótanácsnak, midőn a magyar földhitelin­tézetre vonatkozó fölterjesztésében , ezen minden haszonvágytól ment áldozatkészséget annál méltánylandóbb színben igyekezett föltüntetni, minél több sajnos tapaszta­lás mutatta csak a közelebbi idők­ben is, hogy a nyerészkedésre irányzott hitelintézetek kölcsönei nem hogy fölsegélték volna, sőt in­kább elviselhetlen terhekbe bonyo­­líták a földbirtokost. Azonban tegyük föl, hogy a kölcsön­kérő mindezzel nem gondol, neki csak pénz kell, hogy magán segíthessen: milyen pénzt kap Brüsselben? Tetszésétől függ a banknak: „kész­pénzt“ adni, vagy „hitelleveleket.“ A készpénz ezüstben fizettetik s vi­szont az adós is ezüstben tartozik fi­zetni mind a kamatokat, mind a törlesztési járulékokat. Oly messze ország hitelleveleit termé­szetben elfogadni és itt értékesíteni egy kissé bajos volna, és így ha papírokban kapja is a folyamodó kölcsönét, beváltásukért igen csak az intézet közbenjárására kell szorul­nia , tehát ezúton is csakugyan ezüst pénzt kap,­­ azzal a különbséggel, hogy az ily záloglevelek pénzbeli értékesítéséért az inté­zet bizonyos dijakat is számit föl, illetőleg von le magának s azzal is kevesedik a nyert összeg. Ami már az akár egyenesen, akár be­váltott papírokból kapott ezüst pénz termé­szetbeni visszafizetését illeti: jelen financiális viszonyaink közt ki tudná meghatározni, mi­lyen olcsó, vagy milyen drága lesz ez a kölcsön? A 10 agróval ma kapott 100 irtot, nem 30 vagy 40-nel kell-e visszafizetnie? A fönforgó körülmények által engedett combinatió szerint, az ezüstben vagy agróval fizetendő kamatok veszedelmes volta sokkal bizonyosabb, mint nem. S ezektől — mint az országos gazdasági egyesület közgazdasá­gi szakosztálya megjegyzi — csak az nem félhet, ki külföldre vihető árucikkeket szo­­­kott termelni, azaz a nagyobb birtokosok. A magyar hitelintézet kölcsöneiben az a célszerű, hogy azok a földbirtokos külön­böző körülményeihez alkalmazzák. Aki sür­gős bajából szabadulandó, csak rövid időre szükséges bizonyos összeget , az kaphat készpénzt. Aki meglevő terheitől vagyoná­nak megtartásával szeretne szabadulni, az a záloglevelekben oly nyugalmas és kedvező fizetési feltételekkel járó kölcsönt nyer, mely 630% évenkénti fizetése mellett 34 */2 év alatt tőkéstől elenyészik. Aki végre nincs ily hosz­­szú kölcsönre szorulva, mert birtokán még nincs teher, de rendelkezhető tőke hiányában nem tud célszerűen gazdálkodni, annak szá­mára ott vannak az 5 és 10 éves jövedékje­gyek, azokból elláthatják jószágukat a szük­séges beruházással, mely a felkölcsönzött összeg V* vagy */10 részét évenként bizonyo­san visszafizeti. Az értékpapírokkal szintén nem kell bajlódnia az adósnak, miután az intézet, mint bizományos, azokat minden díj nél­kül pénzzé teszi, és így készpénzben adhat­ja át a kölcsönt. A takarékpénztárakkal létrejött egyez­kedés folytán, a pénz fölvétele és a kama­tok befizetése is fölöttébb könnyítve van, a­mennyiben a kölcsönzők mindezt a hozzájuk legközelebb eső takarékpénztáraknál, vagy vidéki bizottmányoknál is eszközölhetik. Egy szóval : a magyar földhitelintézet szerencsésen egyesíti magában mindazon elő­nyöket és jókat, melyeket más hitelbankok a kölcsönvevőnek nyújtani szoktak. Nagy kár, hogy még életbe nem lép­hetett. Bár ha a legutóbbi távsürgönynek hitelt adhatunk, közel vagyunk hozzá, hogy az el­nökség fáradni nem tudó buzgalmának el­végre sikerülend a bélyegmentességet meg­nyerni , akkor az intézet ajtainak oly régen várva várt megnyitása is azonnal megtörténik. Szat­imári Károly Hazai mozgalmak. Szeged, május 29. —yi. Lehetetlen nem örülnünk, vala­hányszor alkalmunk nyílik oly jelenségeket említeni, melyek a hazai akár anyagi, akár szellemi közügyek fölvirágzására céloznak. Ezúttal is egy örvendetes tudósítással szol­gálhatunk olvasóinknak, kik bizonyosan ve­lünk együtt érdekkel kísérik a hazai gazda­ság előmozdítására irányzott törekvéseket. Legújabban — így ír a „Sürgöny“ bécsi le­velezője — Ő Fölségének egy legkegyelme­sebb elhatározása érkezett a magy. udv. kan­­celláriához, mely (t. i. elhatározás) a haza gazdasági köreiben bizonyosan közhálával fog fogadtatni. A magyar kancellária fölter­jesztése nyomán ugyanis eldöntetett a kér­dés, hogy ama 340.000 forintra rugó tőke, mely az 1859. hadi célokra hazánkban be­folyt adakozásokból fönmaradt, mily módon fordítassék a hazai lótenyésztés emelésére. E kérdés tárgyalására annak idejében pályadí­jak írattak ki, melyeknek elsejét Ritter altá­bornagy úr, másodikát gr. Waldstein Antal nyerte meg. A pályázó munkák fölött akkor a pesti lóverseny-egylet bizottmánya ítélt, melyhez a cs. k. hadsereg részéről szakértő képviselők és a magyar gazdasági egylet ló­­tenyésztési osztályának küldöttei járultak. Ezen bizottmány akkor lényegben elfogadta ugyan Ritter altábornagy úr javaslatait, aján­lott azonban némi módosítványokat. Felter­jesztése szerint az új alapítványnak intéző bizottmánya a koronkinti pesti lóverseny­egyletnek bizottmánya lenne, az ügykezelés­re nézve pedig az akkori tárgyalások alkal­mával a vegyes bizottmány comitét jelölt ki, mely a következő urakból állott: gr. Károlyi György, b. Wenkheim Béla, gr. Hunyadi József, gr. Pálfy Pál és b. Orczy Béla. — E vegyes bizottmány javaslatai a kancellária által támogattatván, Ő Felsége által is leg­kegyelmesebben helybenhagyattak. Eszerint a fönérintett tökéből 40,000 frt legközelebb folyóvá fog tétetni, mely összegen egy év lefolyta alatt Angolhonban jó angol fajta te­­nyész kancák és hágó mének fognak vétetni s a pesti lóversenyek alkalmával árverelés utján eladatni, és pedig kizárólag magyar­honi lakosoknak; e megszorítás csak azon esetben szűnik meg, ha az eladandó ló vé­telárának fele sem volna az árverezés útján megkapható. A lovak vevői kötelezik magu­kat, hogy a lovakat nem fogják olyanoknak eladni, kik azokat az országból kiviszik; e kötelezettséget el kell vállalni a későbbi ve­vőknek is, s ki e részben szavát szegi, min­den későbbi ebeli árverelésekből ki lesz zár­va. Az intéző bizottmány csakugyan a pesti lóverseny-egylet bizottmánya leend, s az ügykezeléssel a fölebb nevezett öt mágnás fog megbizatni. — Az ily kísérletek termé­szetében fekszik azonban, hogy nem valami véglegesen befejezett alakban léphetnek élet­be, tért kell hagyni a tapas­ztalásnak javítá­sokra és módosításokra. Ez az eset a szó­ban levő ügyben is. Szakavatott részről, ne­vezetesen gr. Waldstein Antalnak másoddíja­­zott munkájában igen érdekes javaslatok ter­jesztettek elő, melyek ugyan az első megte­endő kísérletnél tekintetbe nem vétethetnek, de amelyeknek a gyakorlati téren kipróbálá­sa kívánatos lehetne. Ez érveknél fogva te­hát határoztatott, miszerint a fenebb előadott intézkedések egyelőre csak egy évre szolgál­janak, és a gyakorlati eredményektől füg­­gend majd azoknak megújítása vagy módo­sítása. Nem tartjuk fölöslegesnek mi is­­. ol­vasóinkat figyelmeztetni, hogy Hajnik Pál, mint a brüsseli bank egyedüli meghatal­mazottja, nyilatkozott a pesti lapokban, mi­szerint e banknak mozgó ügynökei nincsenek, ha tehát mégis ilyenek ajánlkoznának hitel­eszközlésre, azoknak a közönség hitelt ne adjon. A pest-losonci vasútra vonatkozólag ír­ják Bécsből, hogy ennek létesítése ügyében nagy erélylyel folynak a tárgyalások, me­lyek míg egyfelől már végekhöz is közeled­nek, másfelől nagyon kedvező eredményt ígérnek. Ennélfogva e vasút részvényeinek kibocsátása már a közel­jövőben várható, miután a bécsi bankárokkal folytatott tár­gyalásokból kitűnt, hogy a legtöbb szilárd hitelű ház az új vállalatot pártolván, benne részt venni hajlandó. Egy részről sem tartot­ták szükségesnek az állam kamatbiztosítékát, minthogy maga a vállalat minősége az állam­­biztosítás által elérhető 5s/fon-nál nagyobb jövedelmet biztosít. Arad, május 26. A f. hó 23-án d. u. 7 óra tájban Csa­nádi megyés püspök Bonifaz Sándor ö mél­tóságának városunkban véghezment ünnepé­lyes bevonulása nagyszerű volt. A város ha­táránál hivatalos küldöttség, a város szélén ismét egy polgári testület, melynek élén Horváth Ádám volt polgármester s egyszer­smind püspök ö méltósága tanulótársa, s a város belsejében a sz. János szobra előtti sátorban a jelenlegi polgármester úr s a plébános-helyettes által fogadtatott el. A sá­torban szokott papi öltönyt fölvevén, csak­nem az egész város lakóitól s az összes ha­rangok zúgásától kisérve, az egyház ajtajá­­nál a papi ellátás után a templom belsejébe hatolt s az oltárhoz közel számára fölszerelt helyet elfoglalta. Imája végeztével egy kanonoknak látszó lelkipásztor lépett a szószékre, képzelhetni, hogy a zsúfolásig megtelt hallgatóság előtt feltűnő volt az idegen pap; percnyi időköz után, hozzáfogott a lelke mélyéből rögtönzött szózathoz, melyben az aradiakat kiválólag fölmagasztalván, az ünnepélyt kiemelte s a bekövetkezendőket magamiheztartás végett a hallgatóságnak elmondta. Mennyire jól esett nekem, mint egykori Szeged város lakójá­nak, a közérzület kifejezését hallani, midőn a nagy számú ájtatoskodó sokaság a szónok­­lott lelkipásztort jeles, kitűnő, lelkes s de­rék papnak mondta; ezen, vidéki városban is közszeretet s tiszteletben részesülő lelki­­pásztorban szegedi prépost, Kreminger Antal O­ngát ismertem föl. Ő nga a bérmálandó sokaság között intézkedett s hivatását szép rendben vezette. A szent bérmálásban mintegy 2500-an vettek részt. A püspök O mga határunkra valódi ál­dást hozott, mert f. hó 24-kén esti 7 órától 11-ig hatalmas esőnk volt. O mga mai nap délután 4 órakor .

Next