Szegedi Híradó, 1863. május-december (5. évfolyam, 35-104. szám)

1863-07-01 / 52. szám

1863. Ötödik évfolyam. Előfizetési föltételek: IV megj­elen: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel Szerkesztési iroda: Oroszlán-utca Ivánkovits-ház. Kiadóh­ivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Szegeden tiszh­ozbom­lással és vidékre postán. Egész évre...................................................8 frt Félévre.............................................................4 „ Évnegyedre Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre.............................. 6 frt — kr. Félévre ........................................3 „ — „ Évnegyedre.................................... 1 , 60, ...............2 Egyes szám­ára ti­kr oszk­. ért. 52-ik szám. Szerdán, Julius 1-én. Hirdető volt: Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr, két­szerinél 4 kr, többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­­m­ond könyvkereskedéséhez cimezendők. Előfizetés szegedi­ híradó 1863. évi julius—decemberi folyamára. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: félévre 4 frt, évnegyedre 2 frt o. é. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: félévre 3 frt, évnegyedre 1 frt 60 kr. Néhány szó zenedék és zene-egyletek felállításáról. „A nemzet, nyelvében és művészetében él.” Régi vágyam, kedves honfitársaimhoz e tárgyban szólani. Habár nem is legked­vezőbb időben hozom föl ez ügyet, jövőre legalább kitűzve lenni vélem a zászlót, mely kedvezőbb korviszonyok között, óhaj­tott célhoz vezetend. Alig van ország, mely annyi anyagi és szellemi erőt mutathatna föl, mint édes magyar hazánk, s mégis ennyi ész, erő és a legszentebb akarat mellett is, hány láng­ész, hány genialitás esik áldozatul amiatt, mert nincsenek oly intézeteink, hol a hiva­tott lélek magát tökéletesítse, érdemelt fény­ben tündökölhessék. Fájdalom­ hazánkban sok nemére a művészetnek vagy épen semmi, vagy igen kevés gond fordíttatott. Hol a magyar festői akadémia? hol a szobrászati és zenészeti mű­­iskola? Ezen kérdéseimre, — meglehet — so­kan azt fogják mondani: Pesten van. Volt, de ez is magán­intézet lévén, Marasztonink halálával szintén megszűnt lenni. Szobrászati műiskolánk soha sem volt. — Zenedénk van : Pesten, Aradon, Győ­rött. Debrecen most alkotja, melynek alakító előleges tanácskozmányában parányiságom is részt vett. A kecskeméti folytonosan várja az alap­szabályok megerősítését. Szeged város múltja, jelene, sőt jövője is — tekintve szerencsés fekvését, — egy­­iránt fényes; iskolái a legvirágzóbb állapot­nak örvendenek régi idők óta. A város lakói ipar, kereskedés és gaz­dálkodás által oly anyagi jólétnek vannak birtokában, hogy gyermekeiket, kevés áldo­zattal, s mi legmegnyugtatóbb: szülői fel­­ügyelet mellett, művészetekben is tökéletesít­hetnék. A hideg angol nem elégszik meg azzal, hogy jól tud számítani, hanem büszke mű­vészi találmányaira is. A fényűző francia nem csak a belső kényelemre fordítja figyelmét, midőn épít, hanem a külső, művészi modorra is ügyel. Az olasz tengerre bocsátja hajóját, s dalolva üdvözli hazája partjait, a művészet honát. És csak mi volnánk kizárva a művészet üdüleldéjéből? — Igaz, hogy: „Megnehezült az idők járása fölöttünk,­ de ne feledjük, hogy mi épen olyan nagyra hivatott nemzet vagyunk, mint a kerek föl­dön élő akármelyik. Mely nemzet szereti úgy ősi zenéjét, mint a magyar? S ezt látva, ifjaink miért ne kezelnék azt a siro-rivó hangszert, melyen néha-néha lezokognák a jelen bánatát. Ha van Pesten, Győrött, Aradon, ha lesz Debrecenben, mért ne lehetne Szegeden is zenede? Egyes kődarabokból emelkedik a leg­­nagyobbszerű­ pyramid is. Van még néhány fillérünk, tegyük össze. Szeged van leginkább hivatva, — már csak szerencsés fekvését, physicai körülmé­nyeit és különösen kedvező vidékét tekintve, hogy kebelében, mint központban, zenedét állítson föl, melynek fényes jövője kétségbe vonhatlan. Az a sok szegedi ifjú sarjadék, az a tömérdek vidéki lelkes tanuló ifjúság meny­nyire örülne, ha meggazdálkodott pénzéért zenét tanulhatna. A zene kétségkívül egyik leghatalmasabb emeltyű a szív nemesítésére. Az ifjú, üres idejét a művészet m­úzsá­­jávali társalkodásban töltvén, a fogékony szív nem csak ép marad, hanem nemes­­bedik is, s igy az unalomból öröm válik, és sok, talán nem illő dolgoktól fogván el az ifjakat, mely szülő az, ki nem a legnagyobb hévvel sietne, gyermekét a művészet eme nemes lobogója alá fölavatni ? Siessünk emelkedni minden tekintetben! ezt követeli tőlünk a kor szelleme és gyerme­keink jövője! Nincs fájóbb, mint azon felsíró önérzet, mely azt mondja, hogy: mi vagyok, s ked­vező körülmények közt mivé lehettem volna! Óvjuk meg gyermekeinket e kínos ér­zettől ! S midőn Szeged város érdemteljes elöl­járóságát a zenede ügyének sajátjává téte­lére tiszteletteljesen felhívjuk, nem mulaszt­hatom el, még e tárgyban némi észrevétele­met adni. A zenedében, bármi nyelven tanítják is a zene elméletét, a zene, mely az egész vi­lág nyelvét beszéli, zene marad. Fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy hazánk zenedéiben nemzeti zenénk alapos tanítása tökéletesen ki van zárva. Magyar részvényesek alapíták, magyar emberek tartják fönn, magyar ifjak s leány­kák a tanítványok, és mégis­ idegen ajkúak a tanárok, kik mindent tanítanak, csak nem­zeti magyar zenénket nem. Tudnék még e tárgyban többet is mon­dani, de ez ügy bővebb tárgyalását e lapok köré sem engedvén, csak azon óhajtásomat fejezem ki, hogy ha Szeged városa csakugyan állít zenedét, mit én lelkem­ből óhajtok,­­ állítson föl egy tanszéket is benne, mely­ben a magyar zene, mint rendszeres szaktan taníttassék, mi által mind nemzeti zeneirodalmunk, mind pedig a nemzet vég­­hetetlen sokat nyer, így nevezetesen: Miután magyar ifjaink magokat mind­eddig a népzene vezetésére nem szentel­ték , s igy nemzeti zenészeink — nem merem őket cigányoknak nevezni — kénytelenek voltak idegen ajkú karmesterektől tanulni, minek az jön következése, hogy ezen jó urak oly elferdítve taníták be magyar dalainkat, — mihez még népzenészeink is adtak egy kis cifrát, — hogy számtalan eset volt, mi­dőn a zeneszerző saját szerzeményét sem is­­meré föl. Ezen a hasonló esetek elkerülése, vagy legalább ellenőrzése végett, de még ősi ze­nénk alapos ismeretének megszerzése tekin­tetéből is, a magyar tanszék fölállítása elke­­rülhetlenül szükséges. Jövőre ez és más hasonnemű tárgyban többet. Isten velünk. Nyizsnyay Gusztáv, minden bizonyításnál. Az óriási orosz biro­dalom, Frank- és Spanyolhan csak azon ön keretű államok, melyek Európában a magyar birodalom területi kiterjedését túlhaladják. — Természetesen azon szétdarabolt állapot, mi a nagy németföld, olasz és lengyel honegy­séget, politikai súrlódások, párttusák, dyna­­sticus érdekek, hódítási vágyak, békekötések, vagy az európai egyensúly címe alatt szét­forgácsolva tükrözi vissza, a föntebbi induc­­tional tekintetbe nem jött, mert a létező po­litikai felosztás szolgálhatott csak ezen egybe­­hasonlítás valódi kulcsául. Nem lehet mondani, mintha mi őseink harci erényeit nem örököltük, s elsatnyultunk volna. A bon közelmúlt története állításom mellett bizonyít, és valóban, noha a hosszú béke ölében, a változott életmód, kényelmes öltözködés, és sok más egyéb ok hozzájáru­lásával, testi erőben sokan őseink után ma­radtunk, hanem a szellemi képzettség által öntudatunk erősödvén, szellemi bátorságunk s ügyességünk nagyságával, a létező arány különbségét teljesen kiegyenlítők, s elmond­hatjuk Horáccal: „Fortes creautur fortibus et bonis, Est in iuveneis, est in equis patrum, Virtus, neque imabellem feroces Progenerant aquilae columbam.” S ezen öröklött erény tévé azt, hogy a har­cias szellem, kevésbé edzett gyengébb ideg­zetű s nem annyira kifejlődött testi izmok és életszervek mellett is, magát a hősies tet­tek ragyogó példáival az utókorban is érvé­nyessé, és velünk született katonai jellemün­ket az egész világ előtt bebizonyítá. A hadi erények hajdan, némi gyakor­lati bölcseség , egészséges világ-életphiloso­­phia hozzájárulásával, elégségesek voltak honszerzés és a szerzett bűn megtartására; nekünk utódoknak többre van szükségünk; exact tudományok, hasznos és szép ismere­tek, általános műveltség, szellemi és erkölcsi fensőségnek kell csatlakozni, kacagányos vi­téz őseinktől öröklött harcias jellemeinkhez. Az ész hatalma kifogott az anyagi te­hetségek ókori csodaerőin s arra jön ezek fö­lött, s ezeknek eszközei anyagaivá váltak amannak. Azonban a legmagasabb röptű lángész is teljes gyakorlati értékkel csak ak­kor szerepelhet, ha van anyagi alap, melyre szellemi súlyát fektetheti. Emelkedjünk tehát, és­pedig spártai egyszerűség, nélkülözés, kitűrés, vagyono­­sodás által anyagilag, frank és angol törek­vések, kutatások, találmányok, ismeretek, erkölcsi hódítások s nagy lélekerőt igénylő vállalkozások által szellemileg. Ki tagadhatná apáink bölcseségét és emberszeretetét ? Meg tudták tartani a meg­szerzett hazát, vérfürdőkbe került, mikbe az ellenség vére is patak­szerűen omlott, de meg­tartották ; idegen népségek előtt magyar ven­dégszeretettel föltárták az ország kapuit, s gazdákká és urakká tevők maguk mellett nagy Magyarországban s a belföldi idegen elemeket pedig testvéreikké fogadák föl, és ha széthordozák országszerte közveszély ese­tében a véres kardot, volt harcra kész elem, s küzdöttek mindnyájan mint félelmet nem is­merő gladiátorok a családi tűzhelyek, az or­szág becsülete, jóléte és épségéért. Jelszó volt a szabadság, s nem ismerték a nemzeti­ség- és nyelvkülönbséget; mindez testvéri egyetértéssel megfért egymás mellett, észre­vétlenül azon áldásos eszme keretei közé fog­lalva, mely a nemzeti és egyéni személyes méltóság és a lovagias önérzet védpajzsát képezi. Mi átalakult időket élünk, sokan nem magyar nyelvű testvéreink közöl kétkedve kérdik: „a mi bajunk váljon az övéik­e is? s a munka, az áldozat, mit mi a közhaza érdekében szükségesnek tartunk, nekik üdvös, általuk teljesítendő-e? megvan a bizodalmat- lanság, ki idézte elő a pártos s kétkedő szellemet?... ne vitassuk. Elégedjünk meg ezen létező baj tudtával, és mondjuk ki, hogy ezen eltérő gondolkozást, s jelenkorunk­nak ezen részszellemét fölismertük, minek legyőzésére, lerakván anyagi fegyvereinket, fölöltjük a szellemi meggyőzés s erkölcsi te­hetségeink osztani fegyvereit, és szívünk fölé tartva az örök igazság áttörhetlen páncélját, fogjuk mutatni idegen nyelvű testvéreinknek, miszerint nincsen agyunkban egyetlen gondo­lat, szívünkben egyetlen dobbanás, mely a közhaza szent java, mely értünk s mely ér­tük, s mely egybe foglalva közös mindnyá­junkért és mindnyájukért, nem azon egy nemes célra vetné föl magát, s adna életjelt. Tehát tisztázván eszméinket s kiegyengetvén a félreértés göröngyeit, egyesüljünk. De hogy mindez sikerrel megtörténhessék, az általános műveltség meghonosítására kell szükségkép lehető legnagyobb mértékben törekednünk, és ennek szellemi ágait, a létező népelemek életfájába gondos kertészi igyekezet és vigyá­zattal beoltanunk, mert a műveltség azon szellemi szövetnek, melynek világától vezé­relve, az öntudatlan tévedés emberei vissza­térnek az igaz és való ösvényére, az ellen­vélemény­nek, minden árnyalataiban, s a párt­­felfogások minden elágazásaiban. Csongrád város népszáma 16—17 ezerre­­ rúg, s ezen népes magyar helyen jár össze­­­­sen sok mindenféle lap — de minő arányt­­ mutat számuk a népesség nagyságához? — Lehet-e mondani, hogy hasonló népességű­­ és vagyonú város, melynek fekvő birtokbeli­­ kiterjedése majd 50,000 holdat tesz, képvi­selve van elégségesen, az értelmiség s az ol­vasó közönség szép koszorújában? s állíthat­­­juk-e lelkiismeretesen, hogy kielégítő szám­arányban versenyezve törekszik az általános miveltség azon színvonalára, melyet az or­szág bölcse egyedüli alapjául jósol valamely nemzet biztos politikai jövendőjének ? — — És meggondolván, miszerint az aránylag csekély számú lapokat, jobbára a kevésbé vagyonos, miveltöbb osztályúak járatják, s azon anyagi tényezők pedig legnagyobb ré­szint, kik a városi népesség vagyonosabb s birtokosabb részét képezik, s kiket az 1847/8 évi országgyűlési törvények szabadokká, bir­tokosokká s urakká varázsoltak, a hírlapiro­dalom által nem érdekelvék, mintha ezen haza iránt — saját érdekükben — nékiek kötelességeik e téren nem is volnának, s mintha a honi irodalom emelkedését, és ez­által saját ismereteiket s a nemzeti szellemi fensőséget előmozdítani, ápolni terjeszteni s öregbíteni, s minden áldozattal fentartani nem köteleztetnének, ezen vádkörülmények tudatával, olyan képével ismerkedünk meg e város szellemi életének, mely azon futó ö­­römeinket, miket az országos értelmiség nagy­mérvű előhaladásán naponta érezünk, meg­háborítja, sötétlő színeivel beárnyazza. Ezen tespedési, s a tudományos oku­lástól idegenkedő rémszellem az, melynek tellegeit, ha a hazai műveltség napsugárai mielőbb keresztül nem törik, s el nem osz­latják ; talán nemzeti és országos tételünk is, a bizonytalan jövő kor eseményei közt kérdésessé válhat. Azonban vigasztaljon ben­nünket e részben annak tudata, miszerint az ókor polgárisodása épen ahol legmagasabban állott, kizárólag a városokra volt szorítva, míg most egész országokra kiterjed, s hogy a legjobb időkben is, mindig csak a lakosok kis részét tevék azon polgárok, kiknek mítér­­zéke és politikai képzettsége felöl annyit be­szélnek. (L. a XIX. század uralkodó eszméi stb. b. Eötvös Józseftől. II. kötet, 462. lap.) Mindazáltal kérdés marad, vájjon az a­l. Elmélkedések. (Folyt.) Őseink harci erényekben kitűnők voltak. Nem kell ezen állítást igazolni. A magyar birodalom földleírási kiterjedése, mely Fényes szerint 6175­­ mérföldre rúg, többet mond

Next