Szegedi Híradó, 1863 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1863-01-07 / 2. szám

Vegyes hírek.­ ­ Az amerikai potomac hadsereg több ezre­dei lábbelijükön némi kis hibára jöttek. A bakan­csok eleinte nagyon tisztességeseknek látszanak, hanem rövid gyaloglás után a katonák egyszer , csak azon veszik észre, hogy harisnyájuk talpát­­ koptatják. A bakancsok talpa szépen eltűnt, miután a szállítmányozó úgy gondolta jónak, hogy a ba­kancsok talpai ne legyenek odavarva, hanem csak egy kis csirizzel odaragasztva.­­ A „Lloyd“ bécsi leveleje írja jan. 1-éről, hogy Schmerling miniszter visszatértével Veronából, a kormánykörökben tevőlegesebb belpolitikára szá­mítanak, melynél a magyar-osztrák alkotmány nagy kérdése sem lesz kifeledve. Az államminiszter a reichsrulti szünidőt azon kísérletre fogja fölhasználni, hogy a pangó alkotmánykérdést a megoldáshoz közelebb vigye.­­ A Türr tábornok által föntartott és a magyar emigratió kölönyéül szolgáló milánói „Al­leanza“ — írja a „M. S.“ — nov. 15-kétől fogva Helfi Ignác vezetése mellett mint napilap jelenik meg. E lap tárcája a magyar szépirodalom kitűnőbb termékeit folyvast közré, és költészetünknek már eddig is számos termékét ismertette meg az olasz közönséggel. — Garibaldi Caprerába érkezése a „Movi­­mento“ban így van leírva. Sardagna gőzös, anél­kül, hogy Maddalenét érintette volna, érkezett meg Garibaldival Caprerába. A tábornok ágya egy csónakba tétetett át, s így szállitatott ki rajta a szárazra; a tengeri utazás nem esett terhére, s észrevehetőleg gyönyörködött kedves sziklai látá­sán; ágyát két rendes orvosa vitte Occhipinti úrral egész a lakházig, melynek egy kis földszinti szo­bájában tették azt le, a négy hónap óta távol volt gazdával. A jelenvoltak közt legérzékenyebben volt megindulva Frusciani, ki a tbk egész beteg­sége alatt Caprerában volt, s már nem igen remélte őt viszontláthatni. Garibaldi dec. 22-én reggeli 8 órakor költözött be saját házába, 10 óra után, mi­után bekötözték s megreggelizett azt kérte, hogy vigyék őt ki s hordozzák meg szántóföldein, ahol rázkódás nélkül történhetik, mert nagyon óhajtja földjeit, szőlőit és olajfáit viszontlátni; ez utóbbia­kat Frusciani elnevezte­ az „Olajfák hegyé“nek. — Naponkint kétszer engedtetik meg neki ezen séta kirándulás, s már is tetemesen üdült Caprera lég­körében mind testileg, mind szellemileg. Nagyon örült, hogy hazamenetelre határozta el magát, ahol legalább szabadléget szíhat. Megérkezése napján kevés, másnap valamivel több hó esett Caprerán, most pedig ősziesen kellemes a légmérsék­­lebe óhajtott állapotban van, a daganat már jóformán elmúlt, csúfos baja egészen elmaradt. A karácsony estét Garibaldi ágya körül töltötték, s minthogy hó esett és jég is volt, shorbethet is készítettek, mely bizonyára első volt Caprera szigetén. Caprera levegője egészen befejezendi Garibaldi gyógyu­lását. TÁRCA. Xtti népels.. (Londoni utamból.) (Folyt.) Érdemesnek tartom itt az európai nevezetes­ségű kupolyák átmérőjeit Bruckmann után föl­jegyezni. A darmstadti Dom kupolya, átmérője 105 láb. Zsófia moschee Konstantinápolyban, átmérője 107 láb. Pál temploma Londonban, átmérője 112 láb Mahomet koporsója Belaporén, átmérője 135 láb. — Mária Dom Floreneben, átmérője 139 láb. tíz Péter temploma Rómában, átmérője 139 láb. A londoni brit múzeum olvasó csarnoka, át­mérője 140 láb. A Pantheon Rómában, átmérője 142 láb. A londoni 1862-iki világkiállítási palota, át­mérője 160 láb. A Pál templom két collossalis tornya nem csak azért nevezetes, hogy a renaissance stylben építve, fölöttébb egybevágó kiegészítő részét teszi a főalkotmánynak, hanem azok béltartalmukra néz­ve is figyelmet érdemelnek; egyikben van helyezve a nagy harang, 11,470 font nehézségű, tehát majd csaknem annyi súlyú, mint a moskaui úgynevezett Iván Well ki elrepedt óriási nagy harang, mely 12,000 font súlyt nyom. E harang érchangját rit­kán, 8 akkor is csak 3 egyén halála alkalmával hallatja, t. i. az uralkodó, a canterburi érsek és a sz. Pál Diaconjának halála esetén. A másik templomban van a nagy óra, mely­nek vastag, de csengő hangja rendkívüli erős oly­annyira, hogy a város környezetében 20 angol mértföld távolságra hallható. Az a renaissance építmények között a római sz. Péter után a londoni Pál templom tartatik Eu­rópában legsükerültebb kiállításnak. Tekintsük meg a Goth-stylben épült úgyneve­zett Westminster Abbey sz. egyházat is. E szép példánya a Goth Ízlésnek jelen formáját szinte a nagy építesz tíri Christofer Wrennek köszöni, jól lehet már Eduárd idejében építteték föl, több utána következő uralkodó által megbövíteték, mig néme­lyek által szárny- és oldalépítményekkel annyira fölhalmoztatott, hogy eredeti idomát vesztve, egy tömkeleghez hasonlított; mig végre a nagy építész a 17-ik század végével azt jelen idomába átvará­zsolva, az utókornak mintául hagyományozá. Ami egy csendes falunak a parochiája, épen az a nagy britt nemzetnek Westminster, minden­ben­­született britt, születés-, faj-, nem-, rang- és vallás­­különbség nélkül ez egyházat magáénak tartja. — Bármely országrészből a nagy brittania fia London­ba érkezik, dolga után sem lát addig, még a Westminsternek iodólatát — mire nemcsak vallási, de hazafias szelleme is vezényli — be nem mutatja, tízámosan törekednek értékben arra, hogy haláluk után a szentélybe bejuthassanak; de ezen a britt nemzetnek szent csarnoka csak azon hazafiak ham­vainak tárja föl kapuit, vagy bár hamvaik a ten­gerekben, vagy távol világrészben porlódnának is, csak azok emlékeit fogadja be kebelébe, kik él­tükben Brittania nagyságához, hatalmához, dicső­ségéhez és előhaladásához bármily irányban járul­tak; nevezhetjük azért Westminstert Pantheonnak, vagy ha úgy tetszik Walhallának, mert itt királyok, költők, hercegek, iparosok, admirálok, kereskedők, országlárók, polgárok, hercegnők, énekesnők stb. helyt találnak; a sz. Pál templomában vagy egyéb egyházak­ és magán sírboltokban nyugvó nemzet nagy fiainak ha hamvai nem is, de emléke itt örökíttetik és dicsőittetik a nemzeti kegyelet által. E Walhalla előcsarnokai és az egész halózat reggeli 9 órától késő estig a látogatók és az ájta­­latoskodók számára nyitva áll, míg a tágas, jel­vényekkel tömött díszes 9 mellékkápolna zárva van ugyan, hanem 6 pennyért mindenkinek készséggel fölnyittatnak, nem is szabad egy idegennek sem elmulasztani, hogy az itt halmozott szobrázat re­mekeit szemléletien hagyja. Maga a hármas csúcsivá­sz. egyház egy tágas-, közép- és két oldalhajózat­­ból áll; az oldalhajózatok 48 óriási oszlopzat által függnek egybe a főhajózattal, s csaknem minden része már máiglan is fölöttébb érdekes emlékekkel, mondhatni zsúfolásig telve van, mely körülmény nem kevéssé tanúsítja azt, hogy Nagybrittaniának nem egy-két nagy fia létezett már. Ha Anglia, mi kétséget sem szenved, nagy fiainak kegyeletes emlékeit tovább is e helyen örökíteni akarja. Westminster a jövő században aligha tágas mellékkápolnákkal szaporítatni nem fog.­­ A temetkezés Londonban már a jelen korban is nem kis aggodalomra nyújt alkalmat. Az angol szokásaihoz tartozik, hogy magának és kedveltjei­­nek még éltében örök nyugvóhelyről gondoskodjék, mire nézve a nem előkelő ember is, ha egyébkép pénze van, iparkodik valamely egyház sírboltjában, közkatakombákban, vagy vagy valamely társulat temetőjében helyet váltan; de annyira megtelvék már a templomok sírboltja, a katakombákbani te­metkezés pedig, — melyek a város központján az utcák alatt külön irányban terülnek el — 1855. év óta egészségi szempontból elzáratván, nem ma­­­rad egyéb bátra az angolnak, mint megrögzött szokásaival fölhagyni, s a jobbmóduaknak is az európai continens szokása szerint valamely sírkert­­ben nyugvóhelyről gondoskodni. Londonban évenkint legkevesebb 64.000 hul­lának eltakarítását kell végrehajtani, mi bizonyára nem kevés gondot és föladatot nyújt az illetőknek, tekintetbe véve a városnak minden oldalról terjesz­kedését, nőttön növekedését és azon körülményt, hogy a város közvetlen szomszédságában, — mely talán már egy évtized múlva hatalmas palotáknak színhelye lesz — sírkertek el nem helyezhetők. Az angol számítás azonban fölhasználta ezen aggo­dalmas körülményt is. Üzérkedési, illetőleg nyerész­kedési cikke tevén a temetkezést, részvényes tár­sulatok alakultak, melyek távolabb a várostól föl­det vásárolva, sírkertekké alakították azt, vetél­kedve a társulatok egymással a sírkerteknek mentül csinosabban leendő kiállításában. A szegénység eltakarításáról a város gondos­kodik, árlejtés útján alkuba lépvén egy részvényes társulattal, mely a kitűzött szabályok szerint az eltakarítást végrehajtani köteleztetik. Nem juthattam ismeretéhez annak, hogy ezen utóbb nevezett társulat szegényeit mi módon taka­rítja el, de ha következtetnem szabad egy általam megtekintet úgynevezett sz. Pál előkelő sírkert helyezetéről, aligha­nem állíthatnám, hogy ezen sírkert terjedelmében egy öt rétegű mélységre ke­vesebb földet, mint hullát tartalmazhat. A sz. Pál sírkert, mely terjedelmére nézve igen kicsiny, hihetetlen mennyiségű holtakat szám­lál, ebben mondhatni a jobb módúakkal telt, és csak 21/2 acrét (1 acre 1125 ) öt tartalmazó sír­ban 56,000 személy hullája takarítatott el. Londonban nemcsak megpendült, hanem tü­zetes tárgyalás alatt is volt azon eszme, hogy az ó­kor mintájára nem volna-e célszerűbb bizonyos vegyészeti szer alkalmazásával a halottakat rögtön hamuvá alakítani. Ezen eszme az újabb időben számos pártolásra talált, s leginkább azzal indo­­koltatok, hogy mig egyrészről kevesebb gonddal, helylyel és költséggel járna; másrészről kiki ked­­veltjeit lakában, urnákban tarthatná, kegyeletes emlékeit inkább megőrizhetné; azonban az angol kegyelet s vallásáhozi ragaszkodás, ezen pogány időbeli szertartást megérlelésre még nem vezető, s hinnünk engedi, hogy ezen eszme az utópiák or­szágába sorolandó. Képessy József. (Folyt. köv.) számokat azonban rögtön kárpótolja azzal, hogy két első száma kettős ivén fog megjelenni. — A „Vasárnapi Újság“ folyó évi első szá­mán meglátszik, hogy fenállásának a 11-dik évét ünnepli. Eddig jóságáért szerettük, most már szebb és nagyobb is lett, s így annál inkább megérdemli a magyar nép pártfogását. — Vidéki közlönyeink száma ismét egy de­rék politikai lappal szaporodott. Ez az Egerben megjelenő „Mátra.“ Szerkesztője Szederkényi Nándor. Irányelve olyan, mely hű kifejezése leend azon vidéki közérzületének. A versenyzés az „Egri postá“val ott sem árt. Irodalom és művészet. — A „Bolond Miska“ a rászabott három hó­napi fölfüggesztés következtében, csak január 18 án jelenhetik meg; a két első vasárnapon elmaradó Egyveleg. — A berlini törvényszék e napokban egy fiatal leányt lopás miatt 4 havi fogságra ítélt. A tárgyalás alatt egy fiatal ember tört elő a vádlot­tak padjáig, a leányt átölelő declamálva: „Meg kell még egyszer csókolnom, M­adieu Lujza.“ — A törvényszolgák csak nagy nehezen tudták eltávo­lítani, mire a prózai államü­gyész e „Ferdinánd“ot a „törvényszék előtti magaviselése“ért 24 órai fog­ságra kérte ítélni, mit a bírák teljesítettek is. — Az állandó seregek Európában. A legújabb statistikai összeállítás szerint az euró­pai állandó seregek kerek számban 2,867000 em­bert tesznek; ehez számítandó még 200,000 ember, kik a tengeri hadat képezik. A harcmesterség tehát körülbelül három millió embert vesz igénybe. Egyedül Schweic van ezen drága holmitól meg­kímélve, miután csak 160,00 katonája van az or­szág védelmére. Az említett három millió katoná­nak körülbelül fele ideiglenesen elbocsáttatik és ez állandóan el van vonva a polgári, termesztő foglal­kozásoktól. Béke idején Európa seregei évenkint 874 millió tallért emésztenek meg. Ehez járul még a nemzetgazdászati mulasztás. Föltéve, hogy mind­egyik ezen másfél millió erős ember közül napon­kint csak fél tallért kereshetne, kitűnik, hogy az európai tartományoktól ezen emberek nem dolgo­zása által naponkint legalább 750,000 tallér vonatik el. Ha még 300,000 lovassági és tüzérségi ló munkaerejének mulasztása is tekintetbe vétetik, akkor az évi veszteség, 300 dolog napot véve, leg­alább 250 milló tallérra, vagyis egy milliárd frankra teendő. Színház. — Jan 3. Itt először adatott „Völgy lilioma“ szomorú játék, franciából fordította Feleki. Az 5 felvonásos darab szép de igazságtalan meséje következő: Mortsauf gróf [Eg­­ressi] durva korhadt ember, örök zsémbelődésével kiálltat­­lan és nevetséges mindenki előtt. Henriette, a gróf neje, (Szigetiné­ nemes, fölál­lzó, szép és okos. A nő nem sze­reti férjét, de soha sem csalja meg. A gróf szereti nejét, de minthogy nincs oka, nem félti, különben is kihűlt ember lévén. Egy nap a nő egyik szomszédját látogatja meg a férj kíséretében. A férj távozik a teremből, a nő egyedül marad és imádkozik honhagyott beteg leánykája egésségéért Ima közben a ház egyik nemes barátja téved a terembe. Vaudenisse Felix, a grófnő előtt ismeretlen ifjú tengerész [Bálla] ki a magasztos nő fölött elámu­lván, mint egy „ol­tárképet csókolja meg az imádkozót, a nő erre fölriadva, készül az ifjat kérdőre vonni, de ezt nem teheti, mert ide­genek jönnek közbe, ezután a gróf is megérkezik s meg­hívja Felixet vendégül. A grófnő könyörög férjének, ne te­tegye, a gróf nem érti nejét, s az ifjat ujra meghívja. Fe­lixet két nő szereti, egy férjes kacér hölgy Ludler Arabella [B. Mari] és egy gyermek leányka Chessel Emmeline [Sz. Teréz] ez utóbbi Felixnek régi ismerőse, Henriettének ba­­rátnéja. Kezdődnek a szenvedések. Mindenki eped, szeret, és senki sem szerettetik az által, akit ő szeret. Azonban végre az is­­ eljön Henriette-ékhez, találkozik vele, kitől heves szemrehányással illettetik, amit mégis érdemel. Ment­séget kér. Elmondja ifjúságának szomorú napjait, merész botl­ását a tengeren töltött legszebb idejének ridegítő élet­­körülményével menti. A nő, ki szintén szenved férjétől, nem panaszkodik de megbocsájt, és rokon keblet, ha nemes ba­rátot, de csak barátot esküdtet az ifjúban, részére. A barátságból s­érelem, ebből epedés lesz, végre a nő bele­hal. A legnemesebb nő meghal anélkül, hogy ezen virágzó korbani elhervadást valami bűnnel megérdemelte volna. Ha­lála óráján Emmelinet és Felixet megáldja, leánykáját gond­jaikra bízva. A kacér Arabellával mi történik, nem tudjuk, Henriette anyja, egy dölyfös hercegnő, ki egykor leányát férjhez erőszakoló, elménckedve tovább éldegél. Elég hogy Henriette a nemes magasztos nő elesik. A többiek, kik mind kisebbek, túlélik. Élesen és szerencsésen körvonalazott

Next