Szegedi Híradó, 1864. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)
1864-06-01 / 44. szám
1864. Hatodik évfolyam. megjelen: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztési iroda: Egyháztér, 867. sz. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre...................................................................8 frt Félévre ... ...............................................4 „ Évnegyedre............................................... . 2 „ Egyed számára Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre............................................................6 frt — kr. Félévre ...........................................................3 „ — „ Évnegyedre............................................................1 „ 60 „ S /er otztr. ért. Előfizetési feltételek: 44-ik szám. Szerdán, június 1-én. Ihirdetésdr.: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Széttekintés állapotaink fölött. (Folytatás.) XVIII. Ezen előnyök — úgy gondolom — némi kárpótlást nyújtanának azon veszteségekért, mik évenkint a külföldi vállalkozó tőkepénzesek jövedelmei gyanánt, a köznemzeti tőke kárára, szükségkép a külföld vagyonértékét növelik. Nincs szándékom eszméimet a kor uralkodó nézetei s a nemzetgazdászati elvek irányával ellentétbe helyezni, hanem mégis azon igénytelen kérdést kockáztatom: azon előnyök, miket a kereskedővilág, a nagyobb birtokosok, az állam, s egyesek a vasúti gyors közlekedés által nyernek, vannak-e kellő arányban még mostan azon pénzbeli veszteségekkel, miket ezen vállalkozások évenként külföldre kifolyatnak; ide értve azon lehető hátrányokat is, melyek idegen tiszti- és szolgaszemélyzeti, külföldi építkezési anyagszerek és építészek , idegen kezelési nyelv alkalmazásából erednek ?!... A gyors közlekedés, kétségtelen, nem csak közlekedési, de hadászati szempontból is nagy áldás, és a nagyobb gazdászatok, gyár- és kézműipar érdekei előmozdítására nevezetes emeltyű, de a tetemes pénzösszeg, mi évenkint ez úgy is pénztelen hazából kifoly ezen vállalkozások által, és benn az országban, sok tekintetben idegen tényező és munkaerők ellátására — a hazaiak mellőzésével — fordíttatik, ha nem hoz is végső veszélyt a hazára, ennek mindenesetre sok ideig megérezhető bajokat okoz. Lehetne még több védő és támadó észrevételeket tenni, de maradjanak ezek ezúttal , legyen feladatunk azon törekvés, hogy mielőbb hasonló vállalatok csakis belföldi tőkepénzek eredményei legyenek, amigyen pedig ezen szerencsésebb kort elérnek, a hazai törvényhozás, az évenkénti pénzkifolyás által származó közgazdászai veszteségeket igyekezzék olyan értelemben teendő intézkedésekkel mérsékelni, minekre a fentebb elősorolt igénytelen alapgondolatok utalnak. Ismerhetjük ez időszerinti fogyatkozásainkat... lehető, hogy nincsen elégséges szakemberünk, lehet, hogy anyagszereink az igényelt minőségben hiányzanak, de legyen ellenére a törvényhozó hatalom ezen országos érdekeknek, és addig, míg hazánkban képzett szaktehetség található, míg anyagszereink a külföldivel kiállják a versenyt; soha meg ne engedje, hogy a hazai érdek mellőzve vagy hátratéve legyen. Tetemes hátrány a nemzetgazdászatra nézve valamely országban, ha csak a földművelés jövedelmeire támaszkodik; de sokszorosan lesz érezhető e baj, ha a műveltebb gazdászat nem képes magát érvényesíteni és csak a közönséges földművelés azon foglalkozás, mi a köznemzeti vagyontőkét mérsékelt, vagy épen csekély haszonnal kamatoztatja. Emeli tehát az ország nemzetgazdászatának kincseit, értékét, a nemesebb állatfajok tenyésztésével, hasznosabb gabona és sokféle termények termelésével, s gépek alkalmazásával, nemesebb gyümölcsök és szőlőfajok átalánosításával, s a müveit kertészet, okszerű erdészet, méhészet, borászat és pincészet kezelésével, kiterjedt selymészet, és ha lehet gyapot termeléssel stb. Űzött műgazdászat, de még ez mind nem elég, okvetlen szükséges ezekhez a virágzó mü- és kézműipar; a földművelés és müipar olyan két tényezője a nemzetgazdászatnak, melyek egymást kölcsönösen emelik s elősegítik; de sőt a müipar azon hatalom, mely valamint egyrészről a műgazdászat felvirágozását teszi lehetővé, úgy másrészről alapját azon törekvés és előnyökből veszi, miket az okszerű földművelés fenntartása és fejlett állapota részére nyújt. A műipar által a köznemzeti vagyonérték nevezetes sokszorozót nyer, s így a pénzforgalom növekedik, s ennek jótevő dagálya pedig azon lendítő erő, mi a tudományos szakismeretekkel, és nagyobb beruházásokkal egybekötött műveit gazdászat elterjedhetésére anyagi és szellemi emeltyűket szolgáltat; valamint megfordítva — mint már mosdva volt — az okos gazdászat a ma ipar lépcsőjét képezi. Hazánkban léteznek már a műiparnak sok részben nemcsak elemei, de nevezetes tényezői is; vannak szép számmal vashámoraink, üveghutáink, papírgyáraink, gőzmalmaink; vannak gyapjúszövet, gyapotfonó, selyemszövet, karton, cukor, csontliszt, sör, pálinka, roszelis, szesz, ecet, hajó, olaj, dohány, kalap, kocsi, pokróc, vas, timsó, salétrom, kőedény, porcellán, festék, gyertya, szik, vegytani anyag, műszergyáraink, selyemgombolító intézeteink stb., de ezen létező gyárvilági üzlet a hazai műiparbeli szükségeket nem fedezi, s mérsékelt tőkéivel a hazai nyers termények bevásárlása és földolgozására nem képes, és igy a nemzeti közvagyonnak nyers terményekben kamatozó nagyobb része olcsó pénzen a külföld birtokába kerül, s mi a külhoni gyárak feldolgozása után ezen nyers terményekből előállított gyártmányokat drágán vagyunk kénytelenek be- illetőleg visszavásárolni. És így hazai műiparunk kevés külföldi pénzt hoz nálunk forgalomba, míg ellenben a szerencsésebb külföld tekintélyes s nagy tőkékkel rendelkező, kitűnő szakértelemmel kezelt, kifejlett s virágzó műiparával, mely tán mindig vagy legalább sokszor jobbat s olcsóbbat és többet állíthat piacunkra; s ekkép a kedvező nyereséges versenyre nincsen s nem lehet sikeres kilátás. Ezen műiparbeli szenvedőleges állapotaink súlyát, ezen ínséges évfolyamban nagy mértékben érezhetjük itten a magyar alföldön, hazánknak leggazdagabb talajú földön, a kedvezőtlen időjárás szülte aszály, az egyetlen jövedelmi forrást, mit a termelés és állattenyésztés képvisel, kiapasztá, és hogy az éhhalál uralkodóvá nem töd, s hogy is a társadalmi függési kötelékek közül a végső szükség által zaklatott állati — az életfentartási ösztönök által indokolható — indulatok ki nem szabadultak, csakis az erélyes kormányszékek emberies intézkedései s a törvényhatósági és községi tisztviselők és ínségbizottmányok ébersége, cselekvőleges és hálás elismerésre méltó maguktartása s közbenjárása, a bel- és külhoni mindkét nembeli lelkes és vagyonos emberbarátok és jótékony szívűek felebaráti szeretetének kell tulajdonítanunk. A magyar alföld anyagi jövője biztosítására szükséges-e ezen földterületen gyártelepeket meghonosítani? Olyan kérdés, melynek megvitatása nem ide tartozik; annyi bizonyos azonban, hogy a gyárüzleti világban mindenható gőzerő az alföld síkjain épen úgy előidézheti a szükséges gépek cselekvőségét, mint a hegyek közt; kőszenet vagy fakészletet pedig a tüzeléshez a gőzhajók és vasutak mérsékelt árakon hozhatnak. Egyébiránt föltéve, hogy napjainkban Magyarország felső része virágzó gyáripar fölött rendelkezik, az alföldi ínség aligha mostani alakjában mutatkoznék, mert az alföld műipara nélkül is lehető volna olyan országos pénzforgalom, mi a mostani alföldi ínséget jótevőleg ellensúlyozná. Ezen állítás elméletinek látszik, de nem volna nehéz más téren és körülmények közt ennek gyakorlati becsét is kimutatni. Arra, hogy az országban virágzó és jövedelmes műzipar legyen honossá, korszerű törvények szükségesek, melyek a mérsékelt pénzerővel rendelkező hazai vállalkozó birtokosoknak és tezséreknek, elegendő és olcsó pénzt teremtsenek, nagyobbszerű gyárak felállítása, fölszerelése és fentartására, s melyek reál, ipar, gyári, kereskedelmi, vegyészi, gépészi, szóval mindenféle nemzetgazdászati szakismeretekkel ellátott tehetségeket s tényezőket, — a közoktatási alapértékből valláskülönbség nélkül felállítandó nemzeties színezetű iskolák , főtanodák , akadémiák által — adjanak a gyárüzletek értelmes vezetése, kezelése s a gyármunkáknak tökéletes minőségben, és a bel- és külforgalom szükségeinek megfelelő mennyiségben leendő teljesítése végett, miszerint a gyártmányok jósága, szépsége, finomsága, tartóssága, olcsósága vagy legalább mérsékelt árszabása legyen azon biztos ajánló-levél, mi a gyárüzlet hitelét bel- és külföldön szilárddá, tartóssá, maradandóvá tegye, és igy keresettekké az általa gyártott müiparbeli cikkeket. (Folyt, következik.) Egry Sándor: Hazai mozgalmak. Szeged, 1864. május 30. —nyi. Erdélyi vasút. Bortermesztők egylete. Az arad-szebeni vasút ügyében a szerződési terv egyrészről a kormány, másrészről a hitelintézet és a tiszai vasúttársaság között — mint a „P. Ll“ot Bécsből 27-ről értesítik — összeegyeztetett. A feltételek következők: A hitelintézet lemond engedély-elsőségi jogáról, öt percentes előlegkamatoztatást kíván 1864-re, hat percentest 1865 re, s a visszafizetést 1865. September végére. Az aradvöröstoronyi vonalra adandó engedély ügyében az ajánlatok fölötti tárgyalás egyidejűleg megtörténendik. A miniszertanácsi végzés és a császári határozat legközelebb váratik. De épen azon körülmény, hogy ez még hátra van, alkalmat nyújt ugyanazon lapnak egy hazánkfiának Bukarestből írt következő levelét közölni : Miután a „P. Lt.“ — írja a román nép hangulatát tökéletesen ismerő tudósító — oly meleg érdekkel viseltetik az erdélyi vasút ügye iránt, e percben hivatásául tekintheti, az osztrák kormánynak minél nyomatékosabban ajánlani, hogy a helyett, miszerint az Aradról Oláhországba vezető vonalt harmarkodottan létesítse, helyesebben cselekednék, ha az oláh kormánynyal a csatlakozási pontra vagy pontokra nézve egyetértésre lépne, mely legjobb forrásból merített meggyőződésem szerint mindkét részre nézve megnyugtató eredményt szülne. Oláhország ugyanis nem ragaszkodik oly makacsul az orsovai ponthoz és a Vulkán melletti csatlakozásban megnyugszik ugyan, ellenben épen oly örömest fogadná el Buzeonak Brassóval való összeköttetését, és csupán az Olt völgyén a Vöröstorony felé vezetendő vonal ellen tenne kifogást. Oláhország a bécsi kormány eljárása által mélyen sértve érzi magát és dacból az első lépést nem teszi meg. Ha Ausztria is nagyhatalmi önérzetében azt hiszi, hogy kénytelenek akaratához alkalmazkodni, azon veszély állhat elő, hogy zsákutcát fognak építeni, mely soha sem fog a dunai fejedelemségekbe való kivitel eszközéül szolgálhatni. E tudósításhoz a „P. Lt.“ azon óhajtást csatolja, vajha azok, kiket a jövő ez elhatározásért felelőssé fog tenni, e felelősség nagyságáról megemlékeznének, mert mit egy órában elmulasztunk, azt az öröklét sem adja vissza. Nem régen közlöttük a bortermelők egyesületének rövid tervvázlatát. Ez ellen az „Aug. Nachrichten“ egész erejével föltámad, és talán nem téved a „P. Napló“ somogyi levelezője, midőn azt mondja, hogy e megtámadások nyilvánvalólag csak koncféltésből és azért írattak, hogy a bortermelők egyesületének keletkezését, ha lehet, akadályozzák és telhetőleg megnehezítsék. Körülményeink nem olyanok, hogy ez akadékoskodó cikkek boncolásába bocsátkozzunk, de legalább ízlelőül közlünk belőlök egy töredéket. A londoni és hamburgi tárlatokról az ,Ung. Nachrichten" nemzetgazdája, hogy azok érdekkel voltak ugyan, s ezek következtében külföldi lapok sokat írtak a magyar borokról, a legjobb borok osztályába helyezvén azokat. És, teszi hozzá, a hazai lapok nem mulasztották el, kötelességszerűleg a külföldi szózatok viszhangjaivá alakulni. De — úgymond — ez átalános feltűnő elismeréssel szemközt a tovább látó nemzetgazda előtt (mármint például a nevezett lap nagyhírű nemzetgazdája), kinek józansága (?) a kimondott vagy nyomtatott dicsénekek által el nem tüntethető, föl kell tűnni, hogy ez állítólag eredménydús kiállítások semmi gyakorlati eredményt sem bírnak felmutatni. Mert ha ilyen csakugyan eléretett volna, azon panaszokat, melyeket az alapító urak a borkivitel pangása felől hallatnak, a valódi állás megfoghatatlan elferdítésének kellene tartani. De az alapítók adatai a borkivitel pangásáról a valósággal tökéletesen öszhangzók, minélfogva az említett kiállítások szomorú eredménytelenségének dönthetetlen tanúbizonyságai. Mielőtt tehát oly nagyszerű célnak szentelt egylet alapításához fognának, természetesebb lett volna ama kiállítások eredménytelenségének okai iránt tisztába jöni, miután ez az egylet jövedelmezőségére nézve nagy fontosságú. Ezután neki esik az „U. N.“ bölcse az egész világ közvéleménye ellenére a magyar borok kisebbítésének. Ha áll az, így folytatja, hogy a tények beszélnek, akkor említett kiállítások csekély eredménye következtében legközelebbi teendője lett volna az országos magyar gazdasági egyesületnek, mely azon kiállításokat gyámolította és vezette, szakértőkből bizottságot összehívni azon feladattal, hogy ez eredménytelenség okait vizsgálja és földerítse, hogy föl lehessen találni azon eszközöket, melyek a bajt eloszlathatnák. De erről oly keveset hallottunk, mint a bortermelő külföldre tett utazásokról, melyek a borművelést tanulmányozták volna. Azon kétes (?) fogadás oka, melylyel boraink külföldön találkoztak, valószínűleg máshol keresendő, mint az, melyet ilyen gyanánt fel szoktak hozni. Az ár nem lehet az, mert a magyar borok átalában olcsóbbak a franciáknál és rajnaiaknál. A főakadály tehát bizonyosan boraink zamatjában és egész jellemében keresendő stb. stb. Így folytatja ez az úriember több számon keresztül bölcs okoskodásait. Csak azt sajnáljuk, hogy a nevezett lap egyúttal cikkiró arcképét is nem közli, hogy a merre megfordul, azonnal rá lehetne ismerni. E rövid idézésből is fölismerhető a szellem mely nemzetboldogitó cikkeit sugallta. H.-M.-Vásárhely, május 21. 1864. Tisztelt szerkesztő úr! Szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a tűz nálunk mindinkább gyakori kezd lenni. Kutainkban nincs viz, s igy kénytelenek vagyunk égni hagyni házainkat.