Szegedi Híradó, 1864. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)

1864-12-03 / 97. szám

1864. Hatodik évfolyam. ]V­egj­elen : Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Lateris­esztési iroda: Egyháztér, 337. sz. Eiiadóthivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Szegeden házh­ozhordással Egész évre........................ Félévre ... . . . Évnegyedre........................ Előfizetési feltételek: és vidékre postán: .......................8 írt ....................4 „ • 2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre......................................6 írt — kr. Félévre ....................... 3 „ — „ Évnegyedre .... . . . 1 „ 60 „ Egyes szám­ára & kr osztr. ért. Ihirdetésok­: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­­mond könyvkereskedéséhez címezendők. Válasz a hattyas-ballagitói földek kérdésében közölt v ellennézetek­re. Kellemetlen érzéssel fogunk e sokat vi­tatott s már-már elmérgesített kérdés újbóli taglalásához, mert tudjuk, hogy a legérdeke­sebb dolog is hosszan pörgetve, unalmassá válik; azonban e lapok 89., 90. és 91-ik számaiban, isten látja lelkünket, minden mel­lék tekintet nélkül, egyedül városunk érdeké­ben közölt fölszólalásainkat, az ellennéze­­tüek nevében Ássa Kürthi úr oly modorban támadja meg, három számon át összehalmo­zott rengeteg valótlanságaival oly jobb sorsra méltó erőlködéssel igyekszik állításainkat gyöngíteni, ismert dolgokat elferdíteni, szóval a szerecsent fehérre mosni, miszerint a gyá­vaság gyanúja nélkül lehetetlen hallgatva visszavonulnunk, s hogy az ellennézetü cikk­író saját szavaival éljünk, „nem akarva is“ újra „hozzá kell szólanunk“ e kérdéshez, hogy még jobban megvilágítsuk ez ügyet, s „az igazságot érvényre jutni segítsük.“ Hogy Ássa Kürthi úr hányadmagával lehet az ellennézetü oldalon, nem tudjuk, de hogy számuk a második oldalon állókhoz oly arányban áll, mint tengerszem az óceán­hoz, ezt hangosan ki merjük mondani, s ez, úgy hiszszük maga elég erős argumentum az ellen­­nézetű cikkek ellenében; és valóban, Ássa Kürthi úr cikkeitől, itteni hatásukat ismerve, nyugodtan alhatnánk, ha azt nem hinnénk, miszerint e tárgy fontosságánál fogva mesz­­szebbre is figyelmet kelthetett, mi pedig azt óhajtjuk, hogy az igazság a távol ködéből is tisztán kivehető legyen. Utáljuk a tárgytól eltérő s személyes­kedésre fajuló polémiákat, de anélküli,hogy ilyen bűnt akarnánk elkövetni, mielőtt cikkei cáfolatához fognánk, meg kell rónunk Ássa Kürthi úr modorát, melylyel gyöngesége ér­zetében célzatos izgatással vádol lapot és cikkírót, s „újabb időben nem ismer cikket, mely egy hatósági közeget merészebb meg­támadással illetett volna.“ Az ily modoron nagyon megérzik a hatalom jogávali ijeszt­getés, s az ily fegyver ellenünkben nem fér össze a lovagiassággal. Ássa Kürthi úr, miután „tiszteli mindenki véleményét,“ igy fakad ki ellenünk: „de azon praeoccupatio s zaklató erőszakolás, melylyel cikkíró saját nézetét, mint csalhatatlant s bevégzett igazságot — föl­tolja a közönségre, azon vakitásra és lárma indításra szánt túlzások és elferdítések, me­lyektől hemzseg a cikk — elfogulatlan önzetlenséget és jóakaratu tiszta meggyőződést nem árulnak el.“ Ami az önzetlenséget és tiszta meggyő­­zést illeti, e tekintetben — higgye meg Ássa K. úr — sem önnel, sem ellennézetű társai­val nem cserélünk; az önzetlenség és tiszta meggyőződés bizonyára azon részen van, ahol az igazság, melyet mint minden kissé nagyobb dologban, úgy itt is a közvélemény jelöl ki, mely, mint A. K. úr is tudni fogja, ritkán csalódik, s ha pillanatra félre is lehet vezetni, de elaltatni nem. Hogy a közvélemény, ez oly becses portéka, itt melyik részen van, azt A. K. úr nagyon jól tudja, s higgye el, mi ennek tisztábahozása végett nem rettegnénk a legszabadelvűbb eszköz alkalmazásától, mely kettőnk közül nyíltan rámutatna arra, kit illet a közvélemény tógája. A. K. úr szereti s élvéül vallja a sajtó­szabadságot, de — úgymond — egyéni ma­gánnézetek szóvivőinek a közhatóság elleni féktetlenségében sajtószabadságot és üdvöt nem lát. Tehát A. K. úr szerint ott vagyunk, hogy a közhatóság ellenében sajtó útján féktelen­kedni lehet. Boldog Magyarország, hallod ezt? s irigyelsz még valamit Wash­ington államától? Ha A. K. úr cikkeinkben csak­ugyan a tisztesség korlátain túlhágást, sőt féketlenséget lát, úgy tiszteljük a sajtószabad­­ságróli elveit, de nem oszthatjuk, mert az ilyen elvek szerint annyi volna a „noli me tangere,“ hogy a szellemi közegek számára alig maradna fen az ártatlan novellák és verseken, meg a rész követet s több efélék regisztrálásán túl valami. Nem tudjuk, Cicero pro domo sua beszél-e A. K. úr, de eljárása nagyon emlékeztet az olyan példákra, melyek nem ritkák a történelemben, hogy a forradal­már, ha hatalomra jutott, ellenévé válik azoknak, kiknek sorából kilépett, s az ellen­zékből választott miniszter féktelennek bélyegzi a sajtót, mely valamely nem helyeselhető eljárását megtámadni a közvélemény nevében elég bátor volt. Azonban ennyi elég A. K. úrról s e kis eltérésért is az olvasótól bocsánatot kérünk. És most térjünk a dologra, nézzük A. K. úr ellennézeteit, melyekkel a város érde­két oly dicsteljesen védelmezi, midőn próká­­tori tollat ragad a tanácsi határozatnak, job­ban mondva Fotti Mária ügyének védelmére. Lássuk tehát A. K. úr ellennézetű cikkeit, miként bizonyítja be azokban ellenünk szótt vádjait, minő állításokkal s adatokkal igyek­szik Fotti Mária ügyét a város ellenében az igazság színvonalára emelni s ezáltal a kö­zönség részvétébe ajánlani; mi voltunk e vakítók és elferditők, vagy ő, ki egyesnek érdekét védi ezreké ellenében. Evégből há­rom cikkében fölhordott főbb állításait egyen­ként, sorrendben vesszük bonckés alá. Először is bevezetésül mindjárt Fotti Jánost nagyon rokonszenves alakban igyek­szik bemutatni, a város áldozatkész, vállal­kozó szellemű polgárának nevezi, amiért 8769 forint perbeli (de még végérvényesen el nem döntött) követelését a városnak nagylelkűen elengedte, s ezért cserében elvállalt 15 évi haszonélvezetre egy oly 600 (most már 710, Fotti János saját állítása szerint pedig 800) holdnyi földterületet, mely „az ideig a város birtokában értéket nem képviselt (!, s jöve­­delmezés szempontjából nem létező volt.“ (!?) előadja, hogy a városi tár akkori időben csakúgy szükségben szenvedvén, mint jelen­leg (?) örülhetett, hogy a 8769 forint leendő perbeli kiadással együtt e csupán sásbokrokat termő földektől ta­rnl.Ha,rabozluk, melyok«t jövedelmezővé tenni egyébként úgy sem lett volna képes, mig így 15 év múlva egy jól­­termő párt volt ingyen (!) átalveendő, szóval nagy bölcsen kisüti, hogy Fotti János ajánlata annyira előnyös volt a városra nézve, hogy azt a perbeli követelés elenyésztetése nélkül is egyedül elkellett volna fogadnia, s hozzáteszi még, hogy ha Fotti János elő nem lép az eszmével, a hattyús és ballagitói föl­deken mai nap is sásbokrokat forgat a szél búzakalász helyett. S mindezeket azért mondja el így, hogy később felkiált­hasson : hát az ilyen ember nem érdemel méltánylatot? Hiszen ha így állna a dolog s a város nagylelkűségek gyakorol hatására képes hely­zetben volna, akkor, higgye meg A. K. úr, mi sem szóltunk volna ellene; csakhogy nem úgy van ám az, ahogy A. K. úr mondja, hanem nagyon is másképen. Mert először is, bármennyire kívánja A. K. úr, nem engedhetjük meg azon állítását, mely szerint a városi tár 1848 ban is csak oly szükségben lett volna, mint jelenleg, mert ha szükséges vállalatokra nem volt is heverő tőkepénze, de adósságai sem voltak, oly jelenségre pedig épen nem emlékszünk, hogy hivatalnokait ne bírta volna fizetni, mint az mostanában nem egyszer megtörténik. Olyan nagy kényszerűség tehát épen nem volt, hogy e még csak első bíróságilag el­döntött pertől csak ilyen vagy bármi áron menekülnie kellett volna, hiszen nagyon jól tudja azt A. K. úr is, hogy ez időben a vá­ros százezrekre menő kölcsönöket bírt fölvenni más célokra, s ha erre képes volt, az örökö­sen pörlekedő Fotty János urat is csak ki­tudta volna elégíteni, anélkül, hogy belehalt volna. Aztán meg bármennyire erőltessük sze­münket, még­sem láthatjuk azt a nagy előnyt, mely a földek ekkénti átengedésével a város részére jutott. Mert csak a kemesi földek példáját hozzuk föl, hogy A. K. úr meggyő­ződjék arról, miszerint a város e földekről is sokkal előnyösebben intézkedhetett volna. Ezen 376 holdnyi földterület, a Fotti J. vállalkozása előtt egy évvel, tehát 1847-ben, töltéskészítés és kiszárítás kötelezettsége mel­lett 10 évre adatott a tápéi lakosoknak. A 10 év leteltével a város e földeket a legjobb állapotban s oly töltéssel védetten vette át, melynél szilárdabb és jobb e vidéken alig van. Vájjon az alsóvárosi nép, melyhez e kitűnő termékenységü földek oly közel esnek, ugyanennyi időre s hasonló föltételek mellett nem két kézzel kapott volna-e a hattyas­ballagitói földeken? Így aztán 10 év múlva a város csakugyan párt, még pedig biztosí­tott várt kapott volna birtokába, nem úgy mint most 16 év múlva, midőn e földekkel a biztosság (s ez a legfö) tekintetében csak­nem ott van, ahol volt 16 év előtt, mert szakértők legújabb vizsgálata szerint a Fotti­­töltés most is úgy áll, hogy egy jóravaló árvíz ismét elsöpörheti. Akkor aztán ránéz­hetünk A. K. vázára. Ilyen eljárás mellett a nemes város már rég húzhatná e földek bérjövedelmeit, mert azok a szegény emberek kötelezettségeik pontos teljesítése mellett sem tolakodtak volna a város nyakára örökös hosszabbítási kérel­mekkel. Hol van itt tehát a városra nézve az a nagy előny, a­mit A. K. úr erőnek ere­jével ki akar sütni Fotti Mária érdekében? bizony furcsa szemüveg kell hozzá, hogy ilyesmit lásson az ember. De legnagyobb sajnálatunkra le kell vonnunk még a boldogult Fotti János úrról azt a nymbust is, melybe A. K. úr igyekszik burkolni. Azt mondja A. K. úr, hogy ilyen meg amolyan áldozatkészséget tanúsított Fotti J. a város iránt, midőn perbeli követelésének elengedésével a kérdéses földek átvételébe bocsátkozott, s miért? ennek magyarázatát adja fönebb idézzük soraiban, s később, ahol többször nyomatékkal elmondja, miszerint e földek csak sásbokrokat termő, vizjárta, vad és műveletlen földek voltak, melyeknek ter­­mékenynyé tételére a vállalkozó haszonélvező­nek évekre volt szüksége. Nem úgy van ez A. K. úr, hanem más­kép, t. i. úgy, hogy Fotti J. a hattyas balla­gitói földek átvételével körülbelül 400 hold olyan földet kapott, melyek már tökéletesen vllva voltak­, ujjá­t Ulmi­­­utinulus uB-nek kibéreltettek s a városnak már azelőtt is hasznot hajtottak; élő tanúink vannak arra, hogy e földek már 1828-, 29- és 30-ban ma­gas haszonbéri jövedelmet adtak, s ugyan­csak egyik tanú atyja is a fenebbi években ezekből több holdat bírván bérbe, holdjától 20 váltó forintot fizetett, s ugyane földek 1831-től 1839 ig folyvást használtattak. Azon időben pedig 20 váltó forint aligha­nem volt annyi, mint ugyanannyi most pengőben. Később pedig 1840-től egész 1847 ig idézett tanú maga, valamint mások is bírtak folyton e földekből bérben, 1200 □ öles holdját 18— 20 pengő forintért, s e földek ezidőben már úgy álltak, hogy csak igen kevés hold ada­tott ki 8­arton alul. Tehát nem Fotti János értékesítette és javította azokat, hanem olyan földeket kapott kezére, melyek már akkor is Szeged legjobb s legkapósabb földjei voltak, dacára annak, hogy töltéssel a vizár ellen biztosítva nem valának. Azonban nem szük­séges itt tanukra hivatkozni; nyílt tények ezek , miket százan, meg százan tudnak. — Tehát nem áldozatkészség működött e földek 15 évves megszerzésében Fotti J. urnál, hanem a lehető legeszélyesebb spekulatio; tudta Pál mit kaszál, ezt elhiheti A. K. úr. Ezáltal azonban korántsem kívánjuk Fotti János urat visszatetsző színben föltüntetni, sőt dicsérjük életrevaló ügyességét, de ilyen körülmények közt épen nem engedhetjük meg az Ássa K. úr által alaptalanul ráruházott érdemet, vala­mint az ebből következett méltányosságot sem tekinthetjük indokoltnak. Ez eddig Ássa Kürthi úr cikkeinek mint­egy bevezetését képezi, mely után cikkeink azon részének cáfolatába kezd, ahol mi Fotti Jánosnak károsodási panaszai ellenében e földekből vett hasznait voltunk bátrak állítani, ő részletezi Fotti J. károsodásait, mi ezt nem tettük oly lelkiismeretesen haszna kimutatá­sánál, mert nem erre helyeztük a fősúlyt,­­ minthogy az nem is a kár vagy haszon kér­désében fekszik, hanem A. K. úr kedvéért már most meg kell tennünk, hogy ellenében ezt is döntő adatokkal kimutassuk, mi föl­hozott sántikáló adatai s elfogultságot vagy járatlanságot tanúsító számításai ellenében, azt hiszszük, nem lesz nehéz. Erről a jövő számban, e gy­ér. földszinti lakosok tapasztalhatták. A nedves és penészes lég gyakran betegséget idéz elő a háznál, legtöbb kárt okoz pedig a szoba­bútorokban és ruhafélékben, azonkívül ez utóbbiak annyira magukba veszik a penész­­szagot, hogy az másoknak is, kik nem szok­ták meg, kellemetlenséget okoz. Mindenki óhajtana e bajoktól menekülni, főleg pedig a házigazda, kinek a falak ned­vessége még azon bajt is szüli, hogy éven­­kint kell házat javíttatni, néha tetemes költ­séggel. Pedig e nedvességnek a házakból eltávolítása nem épen nehéz, csak a módot kell célszerűen alkalmazni. És e módot köny­­nyű feltalálni, ha megvizsgáljuk, hogy honnan származik a falak nedvessége. Ez pedig épen attól származik, a­mire az ember nem is gondol, t. i. a csurgástól. A földet az eső nedvesíti meg, és minél több az eső, annál nedvesebb lesz a föld is, mi azután a falakra behat. De az eső magában még nem okozna nagy nedvességet, hanem okozza ezt a csurgás a házfedélről. A lecsurgó víz min­dig a fedél szélességének arányában szaporo­dik, minél szélesebb a fedél, annál több víz csurog le róla s mondhatjuk, hogy a csurgás az esőt százszorosan neveli a ház mellett a falak tövében, igy nem csoda, ha a ház fa­lait megnedvesíti. A ház gazdájának fő gondja legyen tehát a csurgást a háztól eltávolítani Az értelmes építész, már az épület ter­vezésénél azon működik, hogy a csurgást minél kevesebb térre vezesse, a legtöbb azonban ezzel mit sem gondol, sőt az építető gazda néha fukarságból oda is vezeti a csur­gást, hova szabály szerint meg nem enged­hető. És e hiba főleg akkor követtetik el, midőn a csurgás a szomszéd udvarára vite­tik, mi dh­al ucuiuoctu U­­iUUiOiiCuiuwU­­­bunuist a legnagyobb kellemetlenséget, hanem saját házához viszi a nedvességet, mit tűzfal mellé vont félhajú fedéllel elháríthatott volna. A csurgás teljes alkalmazása mellett a nedvességet a falaktól két móddal lehet el­távolítani. Egyik legbiztosabb mód: csatornát vonni az eresz alá, mi által egy pontra gyűjt­­vén a vizet, az ártalmatlanul elvezettetven­k. Másik mód a ház mellékének táblaköveibeli kirakása vagy asphaltali beöntése, azaz, ha a házak mellett az utcára járdát rakunk. Ha a járda teljesen készíttetik, akkor a házzal mintegy összeforrva lenni látszik és két célra szolgál, t. i. kényelmes járásra s a háztól a nedvességnek eltávolítására. A járdakészítés­­nek városunkban szokásba vett módja több­nyire csak az első c­élnak felel meg, míg ellenben a nedvességnek épen gyarapítására szolgál azáltal, hogy épen a ház töve a csur­gás alatt apró kövekkel rakatik ki, vagy ha széles köveket raknának is oda, azokra ke­vés gond fordíttatván, nyílásai közt az eső­víz könnyebben behat a földbe, így aztán a fukarkodás és hanyagság sokszoros kárt okoz, mert felcsapódván a lecsurgó esővíz, a vakolat egyenkint leválik a falról és az foly­tonos javítást kíván, mint tömérdek épületeké­nél tapasztalható. Ugyan ez okból a járda sem menti meg a házakat tökéletesen a ned­vességtől és csak akkor tökéletes a vízmentes­­ség, ha csatorna is van az épületen, így aztán lassan kint, még a régi nedves falak is kiszáradnak. A házakról, a vakolatnak lehámlása el­len , igen célszerűen használtatik a cement­vakolás , miután ezt a nedvesség nem por­lasztja el, sőt attól inkább keményedik, s azért ki csak teheti, a nedves szobában hasz­nálni el ne mulaszsza. Van azonban a ned­ves szobafalaknak még egy kellemetlen ol­dala, mely kivált a festett szobákban mutat­kozik. A mellett, hogy a nedves fal minden bútort megront, még igen dísztelen is, mert a festék rajta mindig sötétebbnek látszik, és gyakran megpenészesedik. E bajt akkor le­het elhárítani, ha a vakolat leveretik a ned­ves helyen, (inkább többet kell leverni) a vakolattól letisztított falat jól meg kell se­perni, egy ideig száradni hagyni, azután azt olvasztott szurokkal vagy asphalttal bevonni s ezt azonnal portól tiszta homokkal vagy igen apró kavicscsal behinteni; midőn pedig megkeményedett, belehet vakolni, mi h­a'tran száradt, (ez igen lassan történik) ajy' jegyen, lehet reá festeni. Meg kell úgy távolítja el nőnk, hogy ez eljárás c*la a fal nedves­­a faltól a neves tol*'- Hogyan kell az épületektől a nedvességet eltávolítani. Hogy mennyi bajt és kellemetlenséget okoznak a nedves szobák, azt különösen a

Next