Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-26 / 8. szám

350 frt, az országosan gyűjtött adakozásokból a nagyméltóságu magyar kir. helytartótanács által leküldetett 13,191 frt 83 kr, 6 db cs. kir. arany, 1 db 1/4 fontos ezüst pénz, mely­ből a fenmaradt 2742 frt 94­­/2 kr. a nagy­méltóságu magyar királyi helytartótanácshoz visszaküldetett, a helyben gyűjtött, és más vidékekről érkezett adakozásokból fenmaradt 1532 frt 69 kr, ebből azonban a városi ta­nács által napdijakra 148 frt 80 kr. utalvá­­nyoztatván; a tiszta maradék 1383 frt 89 kr. 4-szer a terményekben és tápanyagokban nyert könyör - adományokról Gegus Dániel ta­nácsnok által készített számadás, mely szerint a szeged-csongrádi takarék­pénztár által adott 3 fontos 2085 db. kenyér, Leffter Mihály által adott öt fontos 624 db. kenyér, Bamberger Sámuel által adott öt fontos 900 db. kenyér, Eisenstädter S. és társai által adott 1 fontos 665 db. kenyér, Bürger Nándor által adott 1590 adag leves és 795 adag kenyér, Jordán gőzmalmos által adott 600 font liszt jön ki­osztva. A szegedi nő­egylet leves intézete által pedig csupán hatósági intézkedés folytán, 24224 adag leves és 12112 adag kenyér, úgy a köl­csön búza kiosztása után fennmaradt 96 mérő és hozzá adott 5 mérő búza gyűjtemény osz­tatott ki, végre néhai Fotty János által adott 8 pm., Bérczy Antal által adott 2 pm., Imre Antal által gyűjtött 5 pm. búza, s egyébb fő­zeléknemű, hatóságilag a házi szegények közt osztatott ki. A felolvasott számadásokban a bizott­mány saját tetteit látván, kijelenti, mikép azokat helyeseknek találja és részéről, saját intézkedései valóságos foganatosításának ismeri, és elfogadja: az újszegedi tiszaparti véd­töltés helyrehozására fölvett 23000 írtból fenmaradt 4792 írt 71 krnak úgy a magán kölcsönül nyert 15,000 frtból maradt 2397 frt 58 krnak, tőketörlesztése végett az állami ínség alaphoz le­endő visszajuttatására és a beterjesztett szám­adásoknak a városi számvevőség általi megvizs­­gáltatások után, a megyei központi inségse­­gélyező bizottmányhozi terjesztésére, a tek.­városi tanácsot felkéri. A helyben gyűjtött könyör-adományokból fenmaradt összegekre nézve pedig, — ámbár a koldulás megszüntetését, és egy dolgozó ház­nak felállítását, mind a közbátorság, mind az emberiség szempontjából égető szükségnek is­meri a bizottmány, s elnök polgármestert kü­lönösen, úgy a tekintetes városi tanácsot ezek iránti kezdeményezés és erélyes működésre fel­kéri ; — de miután a fenmaradt összeg ezen in­tézetek tőkéje alapjának csekély, és különben is az adakozóknak, az adomány­­­adáskor az ínség és szegénység enyhítése volt céljuk, s ez az ínség megszűnte után, a sze­gény ápolda eszméjével leginkább egyez; a helyben gyűjtött adakozásokból fenmaradt 1383 frt 89 krt. a bizottmány a helybeli szegény ápolda alaptőkéjéhez adatai legcélszerűbbnek tarja, és ezen összegnek e célra leendő fordí­tása iránt a tek. tanácsot felkéri. Végre minthogy az Ínség enyh­ítési ügyben, ezen intézkedés által a munkálatok befejeztet­tek, polgármester a bizottmány­­tagok szives közreműködéséért — a szenvedő emberiség ne­vében — forró köszönetet mondva, az ülést el­oszlatta. Jegyzetté n­yita H­­áros Lajos, aljegyző, tanulókat ruhával némileg ellátni, e hitre tömegesen hozzák beíratni gyermekeiket. — Tudunk tanodát, hova a múlt év október havában csak 6 tanonc íratott be, mig e hó folytán öt nap alatt 30-at adtak iskolába a szülők. Ebből azt következik, hogy sok sze­gény szülőben meg van a jóakarat, járatná gyermekeit iskolába, de nem engedi a földhöz tapadt szegénység. Sokszor megtörténik, hogy a tankönyvet sem bírják megszerezni, e miatt a gyermek otthon vesztegel s felnő mint a haszontalan kóró! *) A mélyen tisztelt nő­egylet fenebb említett üdvös intézkedése által azon cél éretett el, hogy pár száz tanulóval népesebbek az elemi iskolák, s igy ennek alapján azon tanulók a nevelés és tanítás áldásos jóteményeiben részesülve, hasznos tag­jai lehetnek az emberiségnek. Óhajtandó volna, hogy e szent célra vezető kezdeményezést a t.­városi hatóság is figyelembe venné. Hal­hatatlan Széchenyink mondá: „ Arra töreked­jünk mindenekelőtt, hogy a nép nevelést nyer­jen.“ Egy népbarát. Szeged, január 24. 1865. — Szegény gyermekek üzön­­napja. A múlt csütörtöki napot egész örömünneppé varázsolta a nőegylet a ruhátlan elemi tanu­lókra nézve. Reggeli 9 órakor I. Krikay úr házánál a külvárosi fi- és leánytanodákból megjelent mintegy 80—90 tanuló a tanítók felügyelete alatt. A nőegylet mélyen tisztelt elnöknője s néhány belvárosi választmányi tag ruhaneművel dúsan megrakott asztallal fogadta a gyermekeket, kik, midőn meglátták a nagy halmaz fehérnemű, csizma, nadrág felöltő és szoknyából álló ruhakészletet; volt öröm a szívben s derültség az arcon, hogy is ne, hisz jól tudták, hogy mindazokat ők fogják kapni. A felruházandó tanoncok közül az első a ház folyosóján leveté száz ágra szóló rongyait s az újba öltözött, e példát valamennyien követ­ték s lett átalános vetkeződés, öltözködés; szóval Krikay úr háza egész délelőtt valóságos miniatűr mozgalom színhelye volt. Ez alka­lommal több gyermek szülei jelen voltak s hálakönyeket sírva — az ég ezer áldását kérve a te­ncegyletre — mondottak köszönetet a jótéteményekért. Végül egy a tanulók közül is köszönetet mondott társai nevében, kérvén a Mindenhatót, hogy az irgalmasság testi csele­kedeteinek e nemes gyakorlásáért áldás kísérje a lelkes és szépre törekvő nőegylet minden lépteit. Eddig mintegy 120 tanuló van ellátva ruházattal. Ma a felsővárosi fi- és két leány­osztály szegény tanoncait öltöztetik föl. Azt hittük, hogy a hanyag iskoláztatás a szülők­nek az iskolától való idegenkedésében rejlik, a tapasztalás másként győzött meg bennünket. Más tanévekben egész hónapon át alig adtak a szülők 4—6 gyermeket iskolába s most, hogy a tisztelt nőegylet elhatározta a szegény N.-Sz.-Miklós, január 22. 1865. — (Mindenekelőtt 4 rendezett ele­mi osztályt­­.-Sz.-Miklóson!) — A „Sze­gedi Híradó“ első számában B. J. úr tudósítja szegedi földjeit, miszerint Nagy- Sz.-Miklós egy földműves iskolát állított fel, és szerkesztő úrral egyetemben célszerűnek vélné Szegedre is áthozni ezen üdvös intézetet. Tagadhatlan, hogy Szegedbe is beillenék ily­nemű tanoda, mely kétségkívül egyesek művelt­ségével csak hasznára válnék az egész lakos­ságnak, de elfeledte­­. B. J. úr megírni, hogy Szeged sokkal előbbrelátó, semhogy ily tanodát, mely csaknem egyesek műveltségére és fej­lesztésére céloz, felállítson, hanem inkább biz­tosabb eszközöket választ a közműveltség elő­mozdítására, melyért lelkes fiai fáradoznak, miért is minden város részében 4 elemi osz­tályt állított fel, és azok tökéletesbítésére fordít főfigyelmet, míg ellenben N.­Sz.­Mikló­­son az előbbi mellett, sajnos, még elemi osz­tályokról sincs gondoskodva, habár 10—12 ezer lakossal bir, nem volt még képes széjjelszag­gatott tanodáit egyesíteni, hogy igy négy elemi osztálylyal bírván, gyermekei legalább a gym­nasium avagy reáltanodákba fölvétethessenek, de igy ha azokba fölvétetni akarnak, vagy mindenféle tanítók keze ügyébe, vagy még nagyobb költséggel idegen helyre kénytelenek menni, hol a harmadik és negyedik elemi osztályt elvégezve, folytathatják tanulmányai­kat. Azért helyesnek véltem néhány szóval figyelmeztetni jobb gondolkodású polgártársai­mat , miszerint ne csak egyes földművelők, hanem előbb az egész lakosságra nézve üdvös intézkedéseket léptessenek életbe, hogy így mind a földművesek, mind az iparos osztály gyermekei illő és a kornak megfelelő művel­­tetésben részeltessenek. Nagy-Sz.­Miklóson 8 elemi tanoda van ugyan, de ezek jobbadán első vagy legfölebb másod­osztályúak, (milye­nek: magyar 2, német 2, szerb 1, román 1, izraelita 2) és ezekbe is fiuk és leányok kö­zösen járnak. Nem lehetne ezek fölé még két rendezett osztályt emelni, hogy így Nagy­-Sz.­­Miklós ifjú csemetéi más városokéinál hátrább ne maradjanak? E pár szó korántsem J. B. J. úr ellen van intézve, ki nekem csak alkalmat adott fölszólalásra, látván, mily szánandó módon van N.-Sz.-Miklós tanügye elhanyagolva, azon N.-Sz.-Miklósé, mely iránt, tekintve műveit osztályának a kaszinó, dalárda létesítése és a színház pártfogása körül tanúsított buzgalmát, valóban szebb reményeket ápolhatunk keb­lünkben. Átlátom én a földművelő iskolák hasznát, sőt kívánnám, hogy minden nagyobb helység­ben legyen, amennyiben az onnan kerülő ifjak az egész földműves osztályt, mely most csak piperében és henyélésben leli örömét, a vett rész iránytól jó példával elvonnák. Ám hogyan legyen földművelő tanoda nagyobb elemi osz­tályok nélkül? Földművelő tanoda, a­melyben természettant, állat-, föld- s növénytant tár­nak a jámbor hallgatók elébe, holott ezek még csak kellőleg írni s olvasni sem tudnak. S mi ennek az oka? Egyrészt a nagyobb elemi tanodák hiánya, másrészt a fenálló tano­dákban is a gyermekeknek nemcsak hiányos, hanem sajnos, hanyagul kezelt taníttatása. Legyen ugyan gazdasági tanodánk, fordít­suk arra is gondunkat és filléreinket, de meg ne feledkezzünk az elemi tanodákról, amelyek szükséges előlépcsőzetet képeznek a „föld­művelő tanodá“hoz szintúgy, mint egyéb fel­sőbb tanodákhoz. Vajda igénytelen szavainak sikerét láthatná Kiáltó György. Pest, január 16. 1865. (Farsangi hírek a fővárosból.) Megnyílt a farsang; 14-én volt az orvos­­tanhallgatók segélyegylete javára adott zárt­körű vigalom, s nyitotta meg a farsangot, miután a korábbi bálok, p. o. a népszínházi álarcos és a „Horgony“ című vendégház „Flóra“ bálja minőségüknél fogva nemcsak népszerű­séget nem, de még figyelmet sem keltöttek, az a szokás lévén itt, hogy csak azon vigal­makban vesz részt az elegáns közönség, kü­lönösen a hölgyek, melyek zártkörűek s bizo­nyos elismert tekintélyek által rendeztetnek, s ekként a hírlapi tudósítást érdemlő vigal­mak legelsejének csak az orvosok bálját mondhatni. Ezt pedig követte 15-én, tegnap, az első „Redoute-bál,“ vagyis inkább „Redoute meg­nyitási ünnepély.“ Arra, hogy az orvosok adták az első vigalmat, azt mondhatnék, hogy „az egészség hivatott őrei“ rosz példával járnak elő, mert saját hitvallásuk szempontjából annyi áll, hogy a bálozás nem sorozható az egészség­javító eszközök közé, de hiába, ők is nemcsak or­vosok, de emberek is, s emellett a jótékony cél is mentheti őket azon pályájuk elvi szem­pontjából következetlenségnek látszó tettért, hogy ők siettek oly alkalmat adni az emberi­ségnek, mely esetleg többnemű egészségtelen állapottal boszulhatja meg magát; különben pedig azt is mondhatjuk, hogy épen köteles­ségükben áll nekik az önfentartási ösztönnél fogva alkalmat nyújtani a megbetegedésre. (?) Lett légyen azonban hiba az orvosoktól, hogy az első bált ők adták, vagy nem, elég az hozzá, hogy ez megtörtént az „Európa“ szálloda termében. Közönség fényes, de csekély számú, s főleg hölgy kevés volt. Jön is aztán nagy világa a kosaraknak, úgy hogy mondhatom, boszanta bennünket táncosokat, valódi ostrom­nak volt kitéve minden hölgy, s petrezselyem árulásnak hite-hamva sem volt. S ha megemlítem, hogy a háziasszony gróf Károlyi Edéné volt, ki egyik fődísze is jön a vigalomnak, s hogy reggeli 5 óráig mu­lattunk a legszélesb jókedvben, azon gondol­kodom, mit írjak még valami érdekest? Az olvasónők kedvéért kötelességemben állna ugyan a báli öltözékekről írni, de fájda­lom, erre kevés erőt érzek magamban; legyen tehát elég annyi, hogy a fényűzés nagy volt, s bársony és selyem ruhákon kívül más alig volt látható. Hát mért nem írom le a vigadókat, kü­lönösen mért nem magasztalom a szép hölgye­ket, mért nem nevezek bálkirálynét? Kérdik talán önök? Felelet: azért nem, mert annyi szép hölgy közül nem is tudnék bálkirálynőt ki­jelölni, s ha tudnék is, csak saját ízlésemről adnék tanúságot, anélkül, hogy az általam bálkirálynővé teendőt ennek más is elfogadni tartoznék. Mert teljes biztossággal állíthatom, hogy vagy én nem járulnék szavazatommal a mások által tett bálkirályné megválasztásához, vagy mások nem járulnának az enyiméhez. Azért tisztelt hölgyeim, szokjanak el attól, hogy bálkirálynővé emeltessenek, mert meg­történhetik, hogy épen attól tagadják meg a lovagok e koronát kegyetek közül, ki azt leg­inkább megérdemelné; de ez csak azon lova­gok rész ízléséről s korántsem kegyetek bájai csatavesztéséről tanúskodik. Ezen magyarázat, tudom, kevéssé kedvelt s nem képes a sértett hiúság boszúságát enyhíteni, mi nőknél lel ugyan némi magya­rázatot lényükben rejlő hódítási hajlamaikban, de férfiaknál már érvényesülnie kellene, és még­sem érvényesül; például az orvosok bál­jában a terem közepén csoportosult táncosok közt mellettem néhányan fenhangon boszan­­kodtak, hogy a füzértáncban nem hívják fel őket a hölgyek s nem kapnak emlékjelvénye­ket, s gyermekes irigységgel nézték azokat, kik ily emlékjelvényektől, vagy ha úgy tetszik, érdemjelektől hemzsegő melleket büszkén mutogatták. Hanem most már teljes elismeréssel is vagyok a hölgyeknek a petrezselyem iránti ellenszenvükre nézve. Az orvosok bálját másnap követé a „re­doute-bál,a­mit azért nevezének „redoute meg­nyitási ünnepélynek,“ mert nagyobb meglepe­tést, mondhatom bámulatot idéztek elő az új redoute pazar fényű termei s ritka pompájú berendezése, mint élvet maga a bál, mely nyilvánosságánál fogva a hölgyekben nagy fogyatkozást szenvedett, s ezért a „vigalom“ vigságából sokat vesztett. Minthogy teljesen csak most készülék el a redout-termek s lőnek először átadva a nyilvánosságnak, talán érdekelni fogja önöket a termek leírása. Terem tulajdonképen három van, nagy s kis terem, s a csemegetár, mind egymásból nyíló, csupán üvegfalzattal elválasztva s egy sorban; azután van még étterem, mely vas­­ivezetékkel emeletre van berendezve akként, hogy az emelet, mint széles karzat körti éttermet. A nagy teremről azt mondják, hog Ferenckülvárosi templom tornyostól, minde­nül belefér, s van benne hihetőség, de terem valóban elég nagy, a Ferenckülvi templom pedig elég kicsiny. A nagy teremben van nyolc páholy s oldalon karzat. Midőn az óriási csillároknak, a nagy rémben vagy 500, a kis terem és cseme­tárban külön-külön több mint 200 s igy­­ szék­ében körülbelül 900 gázlángból szétsugi fénye nappalá varázsolja az éjt, s a te­ aranyozásain csillog a fény, elkápráztatji szemet s csaknem azt hiszi az ember, h ármában tündérpalotába tévedett. Ez épület valóban dísze a fővárosna kincse a nemzetnek; mondják, kik sokl jártak Európában, hogy ehez csak a pár palotát lehet hasonlítani. Ha e roppant terem megtelik azokkal szép hölgyekkel, kikkel a fővárosi balaki találkozni szoktunk, akkor elmondhatj hogy paradicsomban (Mohamedán értelem) vagy tündér országban járunk. úgy hallom, hogy két vonatok is fogy rendeztetni valamelyik redoute-bálra; érden lenne a vidékieknek felrándulni (?) hanem akik elhozzák ám magukkal gyöngyeiket is, a fővárosi fiatalság számlálni fogja a napos­s órákat, melyek elmúlta nekik oly kivi­élvet fog hozni. Akkor aztán „vigadó“ is lesz a „vigards mert a „redoute“ a 18-karabált jelentő hird­­ésben már „vigardá“nak neveztetik, női sokan „ vigadó “ra szavaztak. Vasárnap, 22-kén lesz a vigardában , első álarcos bál, 30-án a jogász segély egy­ zártkörű vigalom, február 4-én a képzőművé­szeti társulat nagyszerű jelmez­bálja. S ezzel berekesztem soraim, mert Mor­pheus is megkívánja — még pedig bármife katonai exekutiónál erősb kényszerrel — az adóját. K. K. Kecskemét, január 22-én 1865. (Tűzvész. — Földrengés — Dal- és táncestély.­­ Időjárás.) E hó 17-én este kilenc órakor és 19-é délután 3 órakor a harangok hangosan hir­dették a vészt, melynek a hatóság éberségt a nép tevékenysége miatt elharapóznia ha nem lehetett, de mindkét alkalommal egy-egy ház lett martaléka. Szomorú figyelmeztetést az elemnek, hogy biztosítsunk, s hogy anny teendőnket egy jól szervezett tűzoltó-egyre alakításával szaporítsuk. Ezt a helybeli­vel tanuló ifjúság már kebelében életbeléptété­t egyes tagjai nyilatkozata után nyilvános titok, hogy műkedvelői szini-előadást fog tartani, melynek jövedelméből vizfecskendő megszer­zését eszközlendi. Ugyancsak 19-kén este 8 óra 26 perckor egy hatalmas dördülés alatt megrendült a föld s megrendült sokak keble, kik előtt uj tünemény vala az e síkon valóban szokatlan ritka jelenség. Az épületek táncol­tak, a legnagyobb félelem és rettegés azonban ama legmagasabb állású egyéné volt, kiről írja a kedves ajkú koszorús Tompa: --------------mindjárt lerántom A tornyot alólad! Remegett a szegény toronyőr s kiabált le, mire nem hallgatott senki. Néhány másod­­percnyi rengés után, két-három kémény összedőlt, de nagyobb veszély nem történt. Elment a hullám szerintem északról délre, mások szerint keletről nyugatra, azon jó kö­vetkezést hagyván maga után, hogy a kutak vizei ötszámra emelkednek fölébb. Múlt évben említem az itteni dalárda megalakulását. E dalárda tegnap este (21-én) dal- és táncestélyt rendezett a nagy kávéház teremében maga javára. Habár azt mondja a nóta : „Szomorú a magyar nóta Háromszáz esztendő óta,­ mégis csak vígan voltunk mi a lélek emelő dalok s az ezeket váltogató zene tündér va­rázsa alatt. Érdemes tehát a dalároknak, hogy kedvet daloltak belénk, de ennek dacára sem hallgathatom el, hogy egyes dalárok han­gos és különböző szavai: „Ezt daloljuk, azt daloljuk,“ a közönségnél nem csekély hatást tenek nevetségességek miatt. Máskor a dal­ismétlés esetében a derék karmester határoz­zon. Ez eset csak egyszer, az éjféli szünóra alatti dalolásnál fordult elő, addig pedig és azután táncolt a kedves, derült ifjúság reg­gelig. Kiemelendőnek látom a megjelent höl­gyek azon ügyességét, miszerint megmutatták, hogy az egyszerű öltözetben mennyi szépség rejlik. Egyszerűek voltak, ez dicséretükre legyen mondva. Hátra hagyom, a­mit talán előbb kellett volna említenem, a teremben virágzó leanderek között egy tükör előtt pompázó szökőkutat. Időjárásunk hó után esőt hozott s most is a lehulló cseppek csacsogása élénkíti egy­hangú levélírói helyzetemet. Dacára azonban e nem alkalmi időnek vetéseink szépek s reménynyel biztatók. Pénzes Dániel: Levelezések. *) Tudtunkra ezelőtt, mig t. i. az elemi tan­könyveket kizárólag Bécsben adák ki, a magas kor­mány minden tanodai igazgatóhoz nem csekély meny­nyiségü ily könyvet küldött a szegény iskolás gyer­mekek számára; néhány év óta az elemi tankönyvek ismét Budán adatnak ki s ezidő óta nem hallottuk hogy az üdvös intézkedés gyakorlatban lenne. Pedig, nagy jótétemény volt. Szerk.

Next