Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1865-01-26 / 8. szám
350 frt, az országosan gyűjtött adakozásokból a nagyméltóságu magyar kir. helytartótanács által leküldetett 13,191 frt 83 kr, 6 db cs. kir. arany, 1 db 1/4 fontos ezüst pénz, melyből a fenmaradt 2742 frt 94/2 kr. a nagyméltóságu magyar királyi helytartótanácshoz visszaküldetett, a helyben gyűjtött, és más vidékekről érkezett adakozásokból fenmaradt 1532 frt 69 kr, ebből azonban a városi tanács által napdijakra 148 frt 80 kr. utalványoztatván; a tiszta maradék 1383 frt 89 kr. 4-szer a terményekben és tápanyagokban nyert könyör - adományokról Gegus Dániel tanácsnok által készített számadás, mely szerint a szeged-csongrádi takarékpénztár által adott 3 fontos 2085 db. kenyér, Leffter Mihály által adott öt fontos 624 db. kenyér, Bamberger Sámuel által adott öt fontos 900 db. kenyér, Eisenstädter S. és társai által adott 1 fontos 665 db. kenyér, Bürger Nándor által adott 1590 adag leves és 795 adag kenyér, Jordán gőzmalmos által adott 600 font liszt jön kiosztva. A szegedi nőegylet leves intézete által pedig csupán hatósági intézkedés folytán, 24224 adag leves és 12112 adag kenyér, úgy a kölcsön búza kiosztása után fennmaradt 96 mérő és hozzá adott 5 mérő búza gyűjtemény osztatott ki, végre néhai Fotty János által adott 8 pm., Bérczy Antal által adott 2 pm., Imre Antal által gyűjtött 5 pm. búza, s egyébb főzeléknemű, hatóságilag a házi szegények közt osztatott ki. A felolvasott számadásokban a bizottmány saját tetteit látván, kijelenti, mikép azokat helyeseknek találja és részéről, saját intézkedései valóságos foganatosításának ismeri, és elfogadja: az újszegedi tiszaparti védtöltés helyrehozására fölvett 23000 írtból fenmaradt 4792 írt 71 krnak úgy a magán kölcsönül nyert 15,000 frtból maradt 2397 frt 58 krnak, tőketörlesztése végett az állami ínség alaphoz leendő visszajuttatására és a beterjesztett számadásoknak a városi számvevőség általi megvizsgáltatások után, a megyei központi inségsegélyező bizottmányhozi terjesztésére, a tek.városi tanácsot felkéri. A helyben gyűjtött könyör-adományokból fenmaradt összegekre nézve pedig, — ámbár a koldulás megszüntetését, és egy dolgozó háznak felállítását, mind a közbátorság, mind az emberiség szempontjából égető szükségnek ismeri a bizottmány, s elnök polgármestert különösen, úgy a tekintetes városi tanácsot ezek iránti kezdeményezés és erélyes működésre felkéri ; — de miután a fenmaradt összeg ezen intézetek tőkéje alapjának csekély, és különben is az adakozóknak, az adományadáskor az ínség és szegénység enyhítése volt céljuk, s ez az ínség megszűnte után, a szegény ápolda eszméjével leginkább egyez; a helyben gyűjtött adakozásokból fenmaradt 1383 frt 89 krt. a bizottmány a helybeli szegény ápolda alaptőkéjéhez adatai legcélszerűbbnek tarja, és ezen összegnek e célra leendő fordítása iránt a tek. tanácsot felkéri. Végre minthogy az Ínség enyhítési ügyben, ezen intézkedés által a munkálatok befejeztettek, polgármester a bizottmánytagok szives közreműködéséért — a szenvedő emberiség nevében — forró köszönetet mondva, az ülést eloszlatta. Jegyzetté nyita Háros Lajos, aljegyző, tanulókat ruhával némileg ellátni, e hitre tömegesen hozzák beíratni gyermekeiket. — Tudunk tanodát, hova a múlt év október havában csak 6 tanonc íratott be, mig e hó folytán öt nap alatt 30-at adtak iskolába a szülők. Ebből azt következik, hogy sok szegény szülőben meg van a jóakarat, járatná gyermekeit iskolába, de nem engedi a földhöz tapadt szegénység. Sokszor megtörténik, hogy a tankönyvet sem bírják megszerezni, e miatt a gyermek otthon vesztegel s felnő mint a haszontalan kóró! *) A mélyen tisztelt nőegylet fenebb említett üdvös intézkedése által azon cél éretett el, hogy pár száz tanulóval népesebbek az elemi iskolák, s igy ennek alapján azon tanulók a nevelés és tanítás áldásos jóteményeiben részesülve, hasznos tagjai lehetnek az emberiségnek. Óhajtandó volna, hogy e szent célra vezető kezdeményezést a t.városi hatóság is figyelembe venné. Halhatatlan Széchenyink mondá: „ Arra törekedjünk mindenekelőtt, hogy a nép nevelést nyerjen.“ Egy népbarát. Szeged, január 24. 1865. — Szegény gyermekek üzönnapja. A múlt csütörtöki napot egész örömünneppé varázsolta a nőegylet a ruhátlan elemi tanulókra nézve. Reggeli 9 órakor I. Krikay úr házánál a külvárosi fi- és leánytanodákból megjelent mintegy 80—90 tanuló a tanítók felügyelete alatt. A nőegylet mélyen tisztelt elnöknője s néhány belvárosi választmányi tag ruhaneművel dúsan megrakott asztallal fogadta a gyermekeket, kik, midőn meglátták a nagy halmaz fehérnemű, csizma, nadrág felöltő és szoknyából álló ruhakészletet; volt öröm a szívben s derültség az arcon, hogy is ne, hisz jól tudták, hogy mindazokat ők fogják kapni. A felruházandó tanoncok közül az első a ház folyosóján leveté száz ágra szóló rongyait s az újba öltözött, e példát valamennyien követték s lett átalános vetkeződés, öltözködés; szóval Krikay úr háza egész délelőtt valóságos miniatűr mozgalom színhelye volt. Ez alkalommal több gyermek szülei jelen voltak s hálakönyeket sírva — az ég ezer áldását kérve a tencegyletre — mondottak köszönetet a jótéteményekért. Végül egy a tanulók közül is köszönetet mondott társai nevében, kérvén a Mindenhatót, hogy az irgalmasság testi cselekedeteinek e nemes gyakorlásáért áldás kísérje a lelkes és szépre törekvő nőegylet minden lépteit. Eddig mintegy 120 tanuló van ellátva ruházattal. Ma a felsővárosi fi- és két leányosztály szegény tanoncait öltöztetik föl. Azt hittük, hogy a hanyag iskoláztatás a szülőknek az iskolától való idegenkedésében rejlik, a tapasztalás másként győzött meg bennünket. Más tanévekben egész hónapon át alig adtak a szülők 4—6 gyermeket iskolába s most, hogy a tisztelt nőegylet elhatározta a szegény N.-Sz.-Miklós, január 22. 1865. — (Mindenekelőtt 4 rendezett elemi osztályt.-Sz.-Miklóson!) — A „Szegedi Híradó“ első számában B. J. úr tudósítja szegedi földjeit, miszerint Nagy- Sz.-Miklós egy földműves iskolát állított fel, és szerkesztő úrral egyetemben célszerűnek vélné Szegedre is áthozni ezen üdvös intézetet. Tagadhatlan, hogy Szegedbe is beillenék ilynemű tanoda, mely kétségkívül egyesek műveltségével csak hasznára válnék az egész lakosságnak, de elfeledte. B. J. úr megírni, hogy Szeged sokkal előbbrelátó, semhogy ily tanodát, mely csaknem egyesek műveltségére és fejlesztésére céloz, felállítson, hanem inkább biztosabb eszközöket választ a közműveltség előmozdítására, melyért lelkes fiai fáradoznak, miért is minden város részében 4 elemi osztályt állított fel, és azok tökéletesbítésére fordít főfigyelmet, míg ellenben N.Sz.Miklóson az előbbi mellett, sajnos, még elemi osztályokról sincs gondoskodva, habár 10—12 ezer lakossal bir, nem volt még képes széjjelszaggatott tanodáit egyesíteni, hogy igy négy elemi osztálylyal bírván, gyermekei legalább a gymnasium avagy reáltanodákba fölvétethessenek, de igy ha azokba fölvétetni akarnak, vagy mindenféle tanítók keze ügyébe, vagy még nagyobb költséggel idegen helyre kénytelenek menni, hol a harmadik és negyedik elemi osztályt elvégezve, folytathatják tanulmányaikat. Azért helyesnek véltem néhány szóval figyelmeztetni jobb gondolkodású polgártársaimat , miszerint ne csak egyes földművelők, hanem előbb az egész lakosságra nézve üdvös intézkedéseket léptessenek életbe, hogy így mind a földművesek, mind az iparos osztály gyermekei illő és a kornak megfelelő műveltetésben részeltessenek. Nagy-Sz.Miklóson 8 elemi tanoda van ugyan, de ezek jobbadán első vagy legfölebb másodosztályúak, (milyenek: magyar 2, német 2, szerb 1, román 1, izraelita 2) és ezekbe is fiuk és leányok közösen járnak. Nem lehetne ezek fölé még két rendezett osztályt emelni, hogy így Nagy-Sz.Miklós ifjú csemetéi más városokéinál hátrább ne maradjanak? E pár szó korántsem J. B. J. úr ellen van intézve, ki nekem csak alkalmat adott fölszólalásra, látván, mily szánandó módon van N.-Sz.-Miklós tanügye elhanyagolva, azon N.-Sz.-Miklósé, mely iránt, tekintve műveit osztályának a kaszinó, dalárda létesítése és a színház pártfogása körül tanúsított buzgalmát, valóban szebb reményeket ápolhatunk keblünkben. Átlátom én a földművelő iskolák hasznát, sőt kívánnám, hogy minden nagyobb helységben legyen, amennyiben az onnan kerülő ifjak az egész földműves osztályt, mely most csak piperében és henyélésben leli örömét, a vett rész iránytól jó példával elvonnák. Ám hogyan legyen földművelő tanoda nagyobb elemi osztályok nélkül? Földművelő tanoda, amelyben természettant, állat-, föld- s növénytant tárnak a jámbor hallgatók elébe, holott ezek még csak kellőleg írni s olvasni sem tudnak. S mi ennek az oka? Egyrészt a nagyobb elemi tanodák hiánya, másrészt a fenálló tanodákban is a gyermekeknek nemcsak hiányos, hanem sajnos, hanyagul kezelt taníttatása. Legyen ugyan gazdasági tanodánk, fordítsuk arra is gondunkat és filléreinket, de meg ne feledkezzünk az elemi tanodákról, amelyek szükséges előlépcsőzetet képeznek a „földművelő tanodá“hoz szintúgy, mint egyéb felsőbb tanodákhoz. Vajda igénytelen szavainak sikerét láthatná Kiáltó György. Pest, január 16. 1865. (Farsangi hírek a fővárosból.) Megnyílt a farsang; 14-én volt az orvostanhallgatók segélyegylete javára adott zártkörű vigalom, s nyitotta meg a farsangot, miután a korábbi bálok, p. o. a népszínházi álarcos és a „Horgony“ című vendégház „Flóra“ bálja minőségüknél fogva nemcsak népszerűséget nem, de még figyelmet sem keltöttek, az a szokás lévén itt, hogy csak azon vigalmakban vesz részt az elegáns közönség, különösen a hölgyek, melyek zártkörűek s bizonyos elismert tekintélyek által rendeztetnek, s ekként a hírlapi tudósítást érdemlő vigalmak legelsejének csak az orvosok bálját mondhatni. Ezt pedig követte 15-én, tegnap, az első „Redoute-bál,“ vagyis inkább „Redoute megnyitási ünnepély.“ Arra, hogy az orvosok adták az első vigalmat, azt mondhatnék, hogy „az egészség hivatott őrei“ rosz példával járnak elő, mert saját hitvallásuk szempontjából annyi áll, hogy a bálozás nem sorozható az egészségjavító eszközök közé, de hiába, ők is nemcsak orvosok, de emberek is, s emellett a jótékony cél is mentheti őket azon pályájuk elvi szempontjából következetlenségnek látszó tettért, hogy ők siettek oly alkalmat adni az emberiségnek, mely esetleg többnemű egészségtelen állapottal boszulhatja meg magát; különben pedig azt is mondhatjuk, hogy épen kötelességükben áll nekik az önfentartási ösztönnél fogva alkalmat nyújtani a megbetegedésre. (?) Lett légyen azonban hiba az orvosoktól, hogy az első bált ők adták, vagy nem, elég az hozzá, hogy ez megtörtént az „Európa“ szálloda termében. Közönség fényes, de csekély számú, s főleg hölgy kevés volt. Jön is aztán nagy világa a kosaraknak, úgy hogy mondhatom, boszanta bennünket táncosokat, valódi ostromnak volt kitéve minden hölgy, s petrezselyem árulásnak hite-hamva sem volt. S ha megemlítem, hogy a háziasszony gróf Károlyi Edéné volt, ki egyik fődísze is jön a vigalomnak, s hogy reggeli 5 óráig mulattunk a legszélesb jókedvben, azon gondolkodom, mit írjak még valami érdekest? Az olvasónők kedvéért kötelességemben állna ugyan a báli öltözékekről írni, de fájdalom, erre kevés erőt érzek magamban; legyen tehát elég annyi, hogy a fényűzés nagy volt, s bársony és selyem ruhákon kívül más alig volt látható. Hát mért nem írom le a vigadókat, különösen mért nem magasztalom a szép hölgyeket, mért nem nevezek bálkirálynét? Kérdik talán önök? Felelet: azért nem, mert annyi szép hölgy közül nem is tudnék bálkirálynőt kijelölni, s ha tudnék is, csak saját ízlésemről adnék tanúságot, anélkül, hogy az általam bálkirálynővé teendőt ennek más is elfogadni tartoznék. Mert teljes biztossággal állíthatom, hogy vagy én nem járulnék szavazatommal a mások által tett bálkirályné megválasztásához, vagy mások nem járulnának az enyiméhez. Azért tisztelt hölgyeim, szokjanak el attól, hogy bálkirálynővé emeltessenek, mert megtörténhetik, hogy épen attól tagadják meg a lovagok e koronát kegyetek közül, ki azt leginkább megérdemelné; de ez csak azon lovagok rész ízléséről s korántsem kegyetek bájai csatavesztéséről tanúskodik. Ezen magyarázat, tudom, kevéssé kedvelt s nem képes a sértett hiúság boszúságát enyhíteni, mi nőknél lel ugyan némi magyarázatot lényükben rejlő hódítási hajlamaikban, de férfiaknál már érvényesülnie kellene, és mégsem érvényesül; például az orvosok báljában a terem közepén csoportosult táncosok közt mellettem néhányan fenhangon boszankodtak, hogy a füzértáncban nem hívják fel őket a hölgyek s nem kapnak emlékjelvényeket, s gyermekes irigységgel nézték azokat, kik ily emlékjelvényektől, vagy ha úgy tetszik, érdemjelektől hemzsegő melleket büszkén mutogatták. Hanem most már teljes elismeréssel is vagyok a hölgyeknek a petrezselyem iránti ellenszenvükre nézve. Az orvosok bálját másnap követé a „redoute-bál,amit azért nevezének „redoute megnyitási ünnepélynek,“ mert nagyobb meglepetést, mondhatom bámulatot idéztek elő az új redoute pazar fényű termei s ritka pompájú berendezése, mint élvet maga a bál, mely nyilvánosságánál fogva a hölgyekben nagy fogyatkozást szenvedett, s ezért a „vigalom“ vigságából sokat vesztett. Minthogy teljesen csak most készülék el a redout-termek s lőnek először átadva a nyilvánosságnak, talán érdekelni fogja önöket a termek leírása. Terem tulajdonképen három van, nagy s kis terem, s a csemegetár, mind egymásból nyíló, csupán üvegfalzattal elválasztva s egy sorban; azután van még étterem, mely vasivezetékkel emeletre van berendezve akként, hogy az emelet, mint széles karzat körti éttermet. A nagy teremről azt mondják, hog Ferenckülvárosi templom tornyostól, mindenül belefér, s van benne hihetőség, de terem valóban elég nagy, a Ferenckülvi templom pedig elég kicsiny. A nagy teremben van nyolc páholy s oldalon karzat. Midőn az óriási csillároknak, a nagy rémben vagy 500, a kis terem és csemetárban külön-külön több mint 200 s igy székében körülbelül 900 gázlángból szétsugi fénye nappalá varázsolja az éjt, s a te aranyozásain csillog a fény, elkápráztatji szemet s csaknem azt hiszi az ember, h ármában tündérpalotába tévedett. Ez épület valóban dísze a fővárosna kincse a nemzetnek; mondják, kik sokl jártak Európában, hogy ehez csak a pár palotát lehet hasonlítani. Ha e roppant terem megtelik azokkal szép hölgyekkel, kikkel a fővárosi balaki találkozni szoktunk, akkor elmondhatj hogy paradicsomban (Mohamedán értelem) vagy tündér országban járunk. úgy hallom, hogy két vonatok is fogy rendeztetni valamelyik redoute-bálra; érden lenne a vidékieknek felrándulni (?) hanem akik elhozzák ám magukkal gyöngyeiket is, a fővárosi fiatalság számlálni fogja a naposs órákat, melyek elmúlta nekik oly kiviélvet fog hozni. Akkor aztán „vigadó“ is lesz a „vigards mert a „redoute“ a 18-karabált jelentő hirdésben már „vigardá“nak neveztetik, női sokan „ vigadó “ra szavaztak. Vasárnap, 22-kén lesz a vigardában , első álarcos bál, 30-án a jogász segély egy zártkörű vigalom, február 4-én a képzőművészeti társulat nagyszerű jelmezbálja. S ezzel berekesztem soraim, mert Morpheus is megkívánja — még pedig bármife katonai exekutiónál erősb kényszerrel — az adóját. K. K. Kecskemét, január 22-én 1865. (Tűzvész. — Földrengés — Dal- és táncestély. Időjárás.) E hó 17-én este kilenc órakor és 19-é délután 3 órakor a harangok hangosan hirdették a vészt, melynek a hatóság éberségt a nép tevékenysége miatt elharapóznia ha nem lehetett, de mindkét alkalommal egy-egy ház lett martaléka. Szomorú figyelmeztetést az elemnek, hogy biztosítsunk, s hogy anny teendőnket egy jól szervezett tűzoltó-egyre alakításával szaporítsuk. Ezt a helybelivel tanuló ifjúság már kebelében életbeléptétét egyes tagjai nyilatkozata után nyilvános titok, hogy műkedvelői szini-előadást fog tartani, melynek jövedelméből vizfecskendő megszerzését eszközlendi. Ugyancsak 19-kén este 8 óra 26 perckor egy hatalmas dördülés alatt megrendült a föld s megrendült sokak keble, kik előtt uj tünemény vala az e síkon valóban szokatlan ritka jelenség. Az épületek táncoltak, a legnagyobb félelem és rettegés azonban ama legmagasabb állású egyéné volt, kiről írja a kedves ajkú koszorús Tompa: --------------mindjárt lerántom A tornyot alólad! Remegett a szegény toronyőr s kiabált le, mire nem hallgatott senki. Néhány másodpercnyi rengés után, két-három kémény összedőlt, de nagyobb veszély nem történt. Elment a hullám szerintem északról délre, mások szerint keletről nyugatra, azon jó következést hagyván maga után, hogy a kutak vizei ötszámra emelkednek fölébb. Múlt évben említem az itteni dalárda megalakulását. E dalárda tegnap este (21-én) dal- és táncestélyt rendezett a nagy kávéház teremében maga javára. Habár azt mondja a nóta : „Szomorú a magyar nóta Háromszáz esztendő óta, mégis csak vígan voltunk mi a lélek emelő dalok s az ezeket váltogató zene tündér varázsa alatt. Érdemes tehát a dalároknak, hogy kedvet daloltak belénk, de ennek dacára sem hallgathatom el, hogy egyes dalárok hangos és különböző szavai: „Ezt daloljuk, azt daloljuk,“ a közönségnél nem csekély hatást tenek nevetségességek miatt. Máskor a dalismétlés esetében a derék karmester határozzon. Ez eset csak egyszer, az éjféli szünóra alatti dalolásnál fordult elő, addig pedig és azután táncolt a kedves, derült ifjúság reggelig. Kiemelendőnek látom a megjelent hölgyek azon ügyességét, miszerint megmutatták, hogy az egyszerű öltözetben mennyi szépség rejlik. Egyszerűek voltak, ez dicséretükre legyen mondva. Hátra hagyom, amit talán előbb kellett volna említenem, a teremben virágzó leanderek között egy tükör előtt pompázó szökőkutat. Időjárásunk hó után esőt hozott s most is a lehulló cseppek csacsogása élénkíti egyhangú levélírói helyzetemet. Dacára azonban e nem alkalmi időnek vetéseink szépek s reménynyel biztatók. Pénzes Dániel: Levelezések. *) Tudtunkra ezelőtt, mig t. i. az elemi tankönyveket kizárólag Bécsben adák ki, a magas kormány minden tanodai igazgatóhoz nem csekély menynyiségü ily könyvet küldött a szegény iskolás gyermekek számára; néhány év óta az elemi tankönyvek ismét Budán adatnak ki s ezidő óta nem hallottuk hogy az üdvös intézkedés gyakorlatban lenne. Pedig, nagy jótétemény volt. Szerk.