Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-01 / 44. szám

1865. Hetedik évfolyam. nyegy elem: Hetenkint kútszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Laterix.esfstési iroda: Egyháztér , 367. sz. ISxnd­ólrixjatrul: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre..........................................................8 írt. Félévre...............................................................4 „ Évnegyedre..........................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre.....................................................6 írt — Félévre..........................................................3 „ — Évnegyedre.....................................................1 „ 80 Egyes szám­ára 8 kr osztr. ért. kr. 44-ik szám. Csütörtök, június 1-én. Hirdetéseid : A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 4 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 új krajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsig­­m­on­d könyvkereskedéséhez címezendők. A föld-haszonbérlők helyzete. i­. (T.) A haszonbérlet, bár első pillanatra szerencse-szerződésnek látszik, de voltaképen nem az, mert a bérlő részéről nem csak anyagi befektetést, kockáztatást, hanem sok fárad­ságot, a bérlő egész idejét, szakértelmét is igényli, ami a szerencse-szerződéseknél­­nem így áll, mert ott csak a kockázat és a vára­kozás játsza a fő szerepet; továbbá a haszon­­­bérleti virtuális jog nem relativ vagy ingó va­gyon, hogy­ azt mondhatnók rá: „előtte volt, minek vette meg, s ha ő meg nem vette volna,, ugyanazon az áron megvette volna más,“ mert a realitás vagy ingó vagyon misége, értéke határozott körvonalakban áll előttünk, mig a bérletbeli haszon utóvégre is csak a gondvi­selés kegyelmétől függ, s azonkivül minden­kor nagy kérdés marad, hogy az illető haszon­­bérletet más valaki is elvállalta volna ugyan­azon föltételek alatt, sőt ha a haszonbérlet árverés útján adatik ki, tényleg be van bi­zonyítva, hogy csak az, aki kivette — mint legtöbbet ígérő — adott érte annyit, a töb­biek mind kisebb ígéreteknél maradtak. Már a mondottakból is kitűnik, hogy te­hát a haszonbérleti szerződéseknek már a pri­ori emberileg megközelíthető méltányos elvek s számtételek alapján kell köttetniük, ha igaz­ságosak akarnak lenni, ily méltányos s igaz­ságos kötést tenni árverés útján vajmi ritkán sikerül, s itt még azon ellenvetés is elveszti minden élét, miszerint jobb volna tehát ha a földbirtokos maga kezeli s nem adja bérletbe földjeit, mert azon csapások, melyek a bérlőt — önhibáján kívül, s itt mindig csak erről van szó — érték, a legnagyobb valószínűség­gel a birtokost sem kímélték volna meg, annál­­inkább kell pedig a méltányosság nyomatékát utólagosan a latba vetni, mert amíg ez eset­ben csak igazságot gyakorolunk s elősegítjük azt, hogy a haszonbérlő célját eléri, fizetési possibilitását fentartja, további haszonbérlőül megmaradhat, addig más oldalról eszközöljük a haszonbérlő existentiáját, ennek nyomán a haszonbérlők önálló osztályának keletkezését; de kikerüli az illető földbirtokos azáltal azt is, hogy a bérlő önfentartási ösztönétől szo­rítva a kötelezettségek alóli rész­lelkű kibú­vást , avagy hosszú, mindkét részre káros per­lekedést megkísértse. Mindezt Angliában tapasztalataik nyomán már rég belátták az illető földbirtokosok, akik pedig a művelt világnak nemcsak legemelke­­dettebb gondolkozású gentlemannjai s jó ha­zafiak, de egyszersmind legbelátóbb, legprak­tikusabb számolói, s ezen belátás nyomán ke­letkezett ott a haszonbérlők azon köztiszte­letben levő s önálló osztálya, mely kitűnő szor­galma, munkássága, praktikus szakértelme se­gítségével, saját vagyonosodásával önmagának s családjának jólétet, megelégedést, gyerme­keinek jó nevelést biztosíthat; hazájának s a haza intézményeinek gyámolításában pedig va­lódi Hercules oszlopa lévén, a közjó felvirá­goztatásában hatalmas tényezőként szerepel. De vizsgáljuk meg a haszonbérlők hely­zetét más oldalról is, s tapasztalni fogjuk, hogy azokat oly váratlan események fujták s forgatták ki a józan combinatio minden alap­jából, amilyenek egy században egyszer, leg­több ha kétszer szoktak előfordulni. Ilyen a többi közt a magas kormánynak a bécsi bankkal kötött azon szerződése, mi­szerint már kevés idő múlva köteleztetik a bank az ezüsttel való fizetés megkezdésére; a bank tehát kibocsátott jegyeinek azon többle­tét, mely az alapul letett nemes ércnek sza­bályszerű háromszoros értékét fölülmúlja, be­vonja s bentartja, s ez által az agyót lenyomja, amit tulajdonképen a fentebbi operatív által elérni akart, hogy ezüstteli fizetését könnyeb­ben megkezdhesse. — Igen de ezáltal a ga­bona ára is le van nyomva, s minden eddigi értékviszonyosság felforgatva. Az a szerény­körű földhözragadt haszonbérlő hogyan szá­míthatna a kormány és bank között, ki tudja hol, hány év előtt, ki által kötött vagy nem kötött, titokban tartott vagy nyilvánosság elé hozott, de részletes, kiható horderejében az ahoz nem értők által nem mérlegelhetett szer­ződésekre is.­­ A haszonbérlő e tekintetben csak annyit tud, hogy Austriának sok státus­adóssága van, ennélfogva hitele­s bankjegyei­nek értéke jobb lábon is állhatna; ez érte­lemben tény az, hogy a nemes ércek a bank jegyeivel (az úgynevezett agioval) névszerinti értékükön folytonosan jóval felülfizettetnek; így ha a külföldi terménykereskedő behozza érc­pénzeit vagy ezzel azonos értékű jó váltóst, kap 100 helyett például 125 frtot bankjegyek­ben, s megveszi a termesztő búzáját 5 forint helyett 6 frt 25 frért, és a haszonbérlő ezen számításában már 18 év óta nem csalatkozott. Ez tehát exotikus eset, s nem a bérlő hibája;­­ ily átalános értékviszony felbomlását a kor­­­­mány 1811-ben is a devaluatio által igyekezett helyreállítani s eszközölni azt, hogy ne egye­sek terhére essék a kormány pénzügyi opera­­tioja, — méltányos és igazságos tehát, hogy ez esetben is ne csupán a haszonbérlő érezze azt, hanem a földek birtokosa is, ki azt ha­szonbérbe adta, mert ezen intézkedése a kor­mánynak egyebeken kívül a földek jövendő­beli haszonértékét is devalválta, mire a jó­hiszemű bérlő nem számíthatott, elég neki az időjárás visz­­tagságaival küzdenie. Az igazság és méltányosság eszméjével nem tudom egyeztetni azt sem, midőn a ha­szonbéri szerződés értelmében, például­­a réti földeknél, vízkiöntés esetében is — habár le­szállított — bérfizetést kívánnak az illetők, minden tekintetbevétele nélkül annak, hogy vehetik-e valami hasznát, vagy épen semmi hasznát sem vehetik a haszonbérlők. Kérdem, miért kívánnak ily esetben semmiért valamit, hol van itt az aequivalens, vagy ennek csak árnyéka is? Szomorú és nyomorult a mi hely­zetünk, mert egy részről ily képtelenség a szerződésben nálunk fel sem tűnik, az illetők pedig, kiknek javára szól csak úgy a mar­kukba mosolyognak, hogy találkoznak sokan a haszonbérlők közül, kik ily képtelenséget is készek aláírni. Ezen eljárás az egyik rész­ről kiáltó méltánytalanság (ilyesmit egy angol gentlemann semmi áron sem engedne a szer­ződésbe igtatni) a másik részről pedig túlsá­gos mohóság, vagy épen gyengeség. Vizsgálódásunk alapjául vehetjük meg, mi­szerint a haszonbérlőkre ez idő szerinti három év óta átalánosságban nehezülő veszteségek elvisetlenekké lettek, s hogy azok tehetetlen­ségük érzetében, jól vagy rosszul, de meg­válni kénytelenek, haszonbéri vállalataiktól. Miképen történhet ez, s mi következik ebből? A haszonbérlete következtében vagyonát vesztett, de aránylagos leengedésben nem ré­szesült bérlő, családja s önfentartása ösztöné­ből vagy kész bepereltetését elszenvedni, a pert — dacára az erős kegyetlen szerződés­nek — évekig hozni-vonni, anélkül, hogy ez idő alatt bért fizetne, avagy fizethetne, vagy egyszerűen mindenét odahagyva, távozik a bérletből; ez utóbbi ritka eset, mert az em­bernek természetében fekszik, hogy különösen fontos kérdésben — mint például itt existen­­tiája kérdésében — az existentiát közvetlen érintő méltatlanságot hasonló renitentiával vi­szonozni nem mindenkor vonakodik. — Ebből aztán következik, hogy a mostani bérlők bu­kásával a hivatott bérlők közül sokan kivál­nak szakmájuk köréből s helyüket jobbak aligha foglalják el; de ha találkoznának is ilyenek — ami nagy kérdés — várjon, okulva elő­deik bukásán, megadnák-e azon követelési ösz­­szeget, melyből előbbi bérlőjének a birtokos leengedést tenni nem akart? — bizonyára nem! Tehát a föld birtokosának leengedést kell tenni, ha haszonbérbe akarja adni földjeit, s kérdem, ha már engedni kell, miért nem annak a régi bérlőnek engedett, aki, mert vagyona nagy részét ott vesztette el, inkább méltó arra, hogy ugyanott, bár leengedés mellett , rehabilitálja magát. Ez esetben úgyszólván minden kíván­ságnak elég tétetnék, s minden meg lehetne mentve, míg ellenesetben: se pénz , se posztó, se becsület, se jó szó. Anglia praktikus nagy­birtokosai belátták azt is, hogy a haszonbérlők szakértelmes, be­csületes , önálló osztálya mellett még némi ha­szonbérrendszerre , a haszonbérl­ő szerződések méltányos alapelveinek egyszer­­ mindenkorrai elfogadására is szükségük van; a belátást tett követő, s ma e téren is közjólétnek, közmeg­elégedésnek örvend a nép. De a haladás, valamint egyes embereknél, úgy a népeknél is, nem egyedül külső tények­ben , hanem az eszmék tisztulásában, kifej­lesztésében is aránylagosan nyilatkozik. A tények és megtisztult eszmék mig a múltnak eredmé­nyei,addig egyszersmind a jövőnek csirái is. Amerikai levelek. in: Amerikai egyesült államok. Morganza, febr. 2., 1865. (A nép kívánsága. — Monroe tan. — Mexikó. — Az uj császárság helyzete. ( Párhuzam az Egyesült­ Ál­lamok és Európa szárazföldi és tengeri hadereje között) Alig tevém a postára e-hó 15-én irt le­velemet, midőn értésemre jön, hogy Baton­­­ Rougeból elutazandunk Morganzába, mely hely a Missisippi jobb oldalán mintegy 10 magyar mértfölddel feljebb B.­Rougetól van; tegnap­előtt értünk ide, itt semmi város nincs, ha­nem a folyó partján egy kisded, földsáncok­­ból épült erőd van, amely körül táborozunk. Alkalmasint hosszabb ideig itt maradandók, hogy lovaink egy kissé magokhoz jöjjenek, a múlt három havi nagy fáradozás után. A teljes győzelemnek a legközelebbi há­rom vagy négy hónap alatti bekövetkezését itt annyira bizonyosnak látják, hogy már annak előlegezésére, a nép minden osztálya, kivétel nélkül, kívánja a Monroe doctrina teljes életbeléptetését. Mi értetik ama doctrina alatt ime röviden elmondom. Az egyesült államok kivíván függetlensé­­geket, s a szabad kormányformát megállapít­ván, óriási léptekkel haladtak a jólét útján. Ez figyelmessé téve a többi amerikai népeket, hogy bizon­yobb a köztársasági forma alatt élni, s Dél-Amerika, leginkább a spanyol ura­lom alatt levő tartományok egymás után tá­madtak föl e század elején A spanyol kor­mány Európában mindkét kezével el lévén fog­lalva Napóleon ellen, igen csekélyen segít­hette kormányzó helyetteseit Amerikában, és így rövidebb vagy hosszabb ideig tartó harcok után ama tartományok független köztársasá­gokká alakultak. Az 1815-ben, Franciaország ellen győzedelmeskedő coalitio után alakult szt. szövetségtől azonban igen várható volt, hogy a terveket romlással fenyegető köztársasági eszme ellen Amerikában is be fog­ avatkozni, de az 1818. utóján az Egyesült­ Államok el­nökévé választott Monroe a congressushoz in­tézett egyik nyilatkozatában hatalmasan tilta­kozott minden beavatkozási eszme ellen, ki­jelentvén, hogy Amerika az amerikai­aké, azaz, hogy minden külföldi államok ál­tal intézett támadást, a köztársaságok ellen, az Egyesült­ Államok fegyverrel utasítanak vissza. Eme szavak és az azokban kifejezett elv „Mon­roe doktrína“ vagyis „Monroe elv“ alatt is­meretesek, és azt minden amerikai első köte­lességének ismeri fentartani. Monroe nyilatko­zata, mely az Egyesült Államok hatalmas szár­nyait terjeszte ki a többi köztársaságok vé­delmére , igen meghűtötte az európaiak be­avatkozási kedvét, de azt szokták mondani: „ami halad el nem marad.“ — Mindaddig, míg az Egyesült­ Államok békében éltek egy­mással , a Monroe elv védőleg őrködött a többi kis köztársaságok fölött, de 1861-ben itt a polgárháború kitörvén, az európai hatalmak elérkezettnek hitték az időt, midőn megkezd­hetik beavatkozó szándékukat: mindjárt 1861. elején a spanyolok megrohanták a Santana ál­tal elárult St.­Domingot, de mint lászik nem nagy sikerrel, miután legújabb hírek szerint újra odahagyják, más részről Napóleon Angol- és Spanyolországgal szövetkezve, megtámadta Mexikót ugyancsak 1861 végén. — Had szól­jak egy keveset Mexikóról. Mexikó egy nagy kiterjedésű igen szép, termékeny tartomány, igen gazdag arany és ezüst bányákkal. 1521-ben, Montezuma csá­szár halálakor, a spanyol uralom alá került; e folyó század elején azonban a spanyol kan­tárból fejét kihúzta, s egy bizonyos Iturbide tolta fel magát császárnak; ő is azonban csakhamar elűizetett s Európába szaladt segítégért; de a Monroe nyilatkozat következtében segélyt nem nyerhetvén, leginkább a papi­ párt hívása kö­vetkeztében mégis visszatért Mexikóba, a nép azonban elfogta, és császár uramat felakasz­totta 1821-ben, épen 300 évvel Montezuma halála után. Mexikó ez idő óta köztársaság, de a 300 éves spanyol uralom által elerkölcs­­telenedett nép nem tudta magát beletalálni a szabad kormány­formába, és sokáig játszó­ esz­közévé lön, majd a papságnak, majd egyes személyeknek , mint Santana, Miramon s a­­­­kik majd mint diktátorok, majd mint önma­gukat feltolt elnökök kormányoztak és rabol­ták az országot, míg végre az 1860-ban meg­választott Juarez Jen elnökké, és az Egyesült­ Államokéhoz hasonló törvények hozattak, a csend és béke helyre kezdett állni a sokat szenve­dett országban, de ime az európai beavatkozás is megérkezett. Az Egyesült­ Államok kormánya a legret­tenetesebb polgár­háborúban léven, nem gátol­hatta a beavatkozást, más részről biztosíták a francia, angol és spanyol hatalmak, hogy nem a köztársasági kormányformát változtatni men­nek Mexikóba, hanem kényszerűni akarják Ju­arez elnök kormányát, hogy némely adóssá­gokat megfizessen. Az angol és spanyol kor­mányok céljaikat érve, a soledadi szerződés után visszahúzták seregeiket Mexikóból, de Napóleonnak egészen más volt a szándéka; előbb magának akarta a tartományt, de lát­ván a nehézségeket, Miksa osztrák herceget beszélte rá, hogy vállalja el a mexikói csá­szárságot, eget és földet ígérvén neki. De ime az Egyesült­ Államok szava most kezd magasra emelkedni: a senatus megtil­totta Miksa császár elismerését, egyedül a köztársasági kormányzat lévén Mexikó kormá­nya, az itteni nép kivétel nélkül hangosan kívánja a Monroe elv föntartását, ennélfogva az itteni háború végzése után nagy dolgokat fogunk látni. Az Egyesült­ Államok kormánya e belháború előtt úgy volt tekintve, mint va­lami nagy szájú gyermek; e háború azonban megmutatta mily erőt képesek kiállítani; a száraz­földi erőről nem is szólok, egész Európa nem képes a tengeren annyi katonát átszállí­tani, hogy a jelenlegi erőt itt legyőzzék, ki az amerikai földet, a kiszállás nehézségeit, a tengeri út hosszúságát ismeri, lehetlennek fogja látni még az eszmét is, hogy egy Eu­rópából ide érkezendő hadsereg itt működhes­sék ; példa erre Mexikó, hol majdnem 50 ezer francia sereg, képtelen lett volna Juarez ta­nulatlan hadseregét szétűzni, ha a belárulók által nem lett volna segítve; de az egész papi párt Labastida érsek alatt, azután a régi, za­vargó­ párthoz tartozó főurak, kiknek a népies kormány semmiképen sem volt ínyökre, s to­vábbá sok tábornok a hadseregből, mint Mi­ramon, Marquez, Uraya, Cortinas és sok má­sok árulókká lőnek a köztársaság ellen; de még ily körülmények közt is, ha Juarez el­nök ama fölhívását, melyet 5. februáriusi le­velemben említek, kihirdette volna, ha nem is a háború kezdetén, de legalább a főváros elfoglaltatása után 1863-ban; igen kétséges, hogy Miksa bírt volna-e Mexikóba menni vagy sem, így tehát, mint mondom, szárazföldi há­borúról az Egyesült­ Államok és az európaiak közt szó sem lehet. Marad tehát a tengeri háború, a győzelem itt is az Egyesült­ Álla­mok részén van; a hajóhad az úton föltalált különféle vashajók és Monitorok által oly erős, hogy az európai hajós­sereget együtt véve (ki­­vévén az angolt) igen rövid idő alatt képes összetörni; szó sem lehet tehát, hogy a ma­gára maradt francia hajóssereg kiállhassa a harcot az Egyesült­ Államokkal; igen ha az an­gol hajóhad szövetkeznék a franciákéval, ak­kor a számosság ereje az ő részükön lenne; de a végső győzelem még ez esetben is igen kétes, mert nem az amerikai hajóhad menne Angol- vagy Franciaország partjai alá, hanem ők lennének kényszerítve idejönni, ami pedig nagy különbség. De nem valószínű, hogy az angol kormány a franciákkal szövetkezzék, 1-szer. Nincs oka az angoloknak mindaddig háborúba elegyedni, míg az Egyesült­ Államok Canadát meg nem támadják, 2-szor. A háború bármiként végződnék, az angolok nem nyer­nének , de vesztenének, mert egy részről Ca­nadát nem bírnák megmenteni, más részről az innét kiküldött kalózhajók az angol keres­kedelmet minden tengeren tönkretennék. Így tehát igen valószínű hogy az angolok semle­gesek maradandnak, s igy a magára hagyott francia hajóhad igen keményen meg fog kor­­bácsoltatni az Egyesült­ Államok által. Innét azután minő háború keletkezik s minő befolyása lesz az európai népek ügyére, azt még ma előre mondani nem lehet, de hogy nagy események elébe megyünk, az állít­ható , s hogy ez események, ha csakugyan be­következnek, igen nagy változást hoznak ma­gukkal, mind itt, mind Európában, az is bi­zonyos. (Folyt. köv.)

Next