Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1865-06-01 / 44. szám
1865. Hetedik évfolyam. nyegy elem: Hetenkint kútszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Laterix.esfstési iroda: Egyháztér , 367. sz. ISxndólrixjatrul: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre..........................................................8 írt. Félévre...............................................................4 „ Évnegyedre..........................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre.....................................................6 írt — Félévre..........................................................3 „ — Évnegyedre.....................................................1 „ 80 Egyes számára 8 kr osztr. ért. kr. 44-ik szám. Csütörtök, június 1-én. Hirdetéseid : A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 4 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 új krajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. A föld-haszonbérlők helyzete. i. (T.) A haszonbérlet, bár első pillanatra szerencse-szerződésnek látszik, de voltaképen nem az, mert a bérlő részéről nem csak anyagi befektetést, kockáztatást, hanem sok fáradságot, a bérlő egész idejét, szakértelmét is igényli, ami a szerencse-szerződéseknélnem így áll, mert ott csak a kockázat és a várakozás játsza a fő szerepet; továbbá a haszonbérleti virtuális jog nem relativ vagy ingó vagyon, hogy azt mondhatnók rá: „előtte volt, minek vette meg, s ha ő meg nem vette volna,, ugyanazon az áron megvette volna más,“ mert a realitás vagy ingó vagyon misége, értéke határozott körvonalakban áll előttünk, mig a bérletbeli haszon utóvégre is csak a gondviselés kegyelmétől függ, s azonkivül mindenkor nagy kérdés marad, hogy az illető haszonbérletet más valaki is elvállalta volna ugyanazon föltételek alatt, sőt ha a haszonbérlet árverés útján adatik ki, tényleg be van bizonyítva, hogy csak az, aki kivette — mint legtöbbet ígérő — adott érte annyit, a többiek mind kisebb ígéreteknél maradtak. Már a mondottakból is kitűnik, hogy tehát a haszonbérleti szerződéseknek már a priori emberileg megközelíthető méltányos elvek s számtételek alapján kell köttetniük, ha igazságosak akarnak lenni, ily méltányos s igazságos kötést tenni árverés útján vajmi ritkán sikerül, s itt még azon ellenvetés is elveszti minden élét, miszerint jobb volna tehát ha a földbirtokos maga kezeli s nem adja bérletbe földjeit, mert azon csapások, melyek a bérlőt — önhibáján kívül, s itt mindig csak erről van szó — érték, a legnagyobb valószínűséggel a birtokost sem kímélték volna meg, annálinkább kell pedig a méltányosság nyomatékát utólagosan a latba vetni, mert amíg ez esetben csak igazságot gyakorolunk s elősegítjük azt, hogy a haszonbérlő célját eléri, fizetési possibilitását fentartja, további haszonbérlőül megmaradhat, addig más oldalról eszközöljük a haszonbérlő existentiáját, ennek nyomán a haszonbérlők önálló osztályának keletkezését; de kikerüli az illető földbirtokos azáltal azt is, hogy a bérlő önfentartási ösztönétől szorítva a kötelezettségek alóli részlelkű kibúvást , avagy hosszú, mindkét részre káros perlekedést megkísértse. Mindezt Angliában tapasztalataik nyomán már rég belátták az illető földbirtokosok, akik pedig a művelt világnak nemcsak legemelkedettebb gondolkozású gentlemannjai s jó hazafiak, de egyszersmind legbelátóbb, legpraktikusabb számolói, s ezen belátás nyomán keletkezett ott a haszonbérlők azon köztiszteletben levő s önálló osztálya, mely kitűnő szorgalma, munkássága, praktikus szakértelme segítségével, saját vagyonosodásával önmagának s családjának jólétet, megelégedést, gyermekeinek jó nevelést biztosíthat; hazájának s a haza intézményeinek gyámolításában pedig valódi Hercules oszlopa lévén, a közjó felvirágoztatásában hatalmas tényezőként szerepel. De vizsgáljuk meg a haszonbérlők helyzetét más oldalról is, s tapasztalni fogjuk, hogy azokat oly váratlan események fujták s forgatták ki a józan combinatio minden alapjából, amilyenek egy században egyszer, legtöbb ha kétszer szoktak előfordulni. Ilyen a többi közt a magas kormánynak a bécsi bankkal kötött azon szerződése, miszerint már kevés idő múlva köteleztetik a bank az ezüsttel való fizetés megkezdésére; a bank tehát kibocsátott jegyeinek azon többletét, mely az alapul letett nemes ércnek szabályszerű háromszoros értékét fölülmúlja, bevonja s bentartja, s ez által az agyót lenyomja, amit tulajdonképen a fentebbi operatív által elérni akart, hogy ezüstteli fizetését könnyebben megkezdhesse. — Igen de ezáltal a gabona ára is le van nyomva, s minden eddigi értékviszonyosság felforgatva. Az a szerénykörű földhözragadt haszonbérlő hogyan számíthatna a kormány és bank között, ki tudja hol, hány év előtt, ki által kötött vagy nem kötött, titokban tartott vagy nyilvánosság elé hozott, de részletes, kiható horderejében az ahoz nem értők által nem mérlegelhetett szerződésekre is. A haszonbérlő e tekintetben csak annyit tud, hogy Austriának sok státusadóssága van, ennélfogva hiteles bankjegyeinek értéke jobb lábon is állhatna; ez értelemben tény az, hogy a nemes ércek a bank jegyeivel (az úgynevezett agioval) névszerinti értékükön folytonosan jóval felülfizettetnek; így ha a külföldi terménykereskedő behozza ércpénzeit vagy ezzel azonos értékű jó váltóst, kap 100 helyett például 125 frtot bankjegyekben, s megveszi a termesztő búzáját 5 forint helyett 6 frt 25 frért, és a haszonbérlő ezen számításában már 18 év óta nem csalatkozott. Ez tehát exotikus eset, s nem a bérlő hibája; ily átalános értékviszony felbomlását a kormány 1811-ben is a devaluatio által igyekezett helyreállítani s eszközölni azt, hogy ne egyesek terhére essék a kormány pénzügyi operatioja, — méltányos és igazságos tehát, hogy ez esetben is ne csupán a haszonbérlő érezze azt, hanem a földek birtokosa is, ki azt haszonbérbe adta, mert ezen intézkedése a kormánynak egyebeken kívül a földek jövendőbeli haszonértékét is devalválta, mire a jóhiszemű bérlő nem számíthatott, elég neki az időjárás visztagságaival küzdenie. Az igazság és méltányosság eszméjével nem tudom egyeztetni azt sem, midőn a haszonbéri szerződés értelmében, példáula réti földeknél, vízkiöntés esetében is — habár leszállított — bérfizetést kívánnak az illetők, minden tekintetbevétele nélkül annak, hogy vehetik-e valami hasznát, vagy épen semmi hasznát sem vehetik a haszonbérlők. Kérdem, miért kívánnak ily esetben semmiért valamit, hol van itt az aequivalens, vagy ennek csak árnyéka is? Szomorú és nyomorult a mi helyzetünk, mert egy részről ily képtelenség a szerződésben nálunk fel sem tűnik, az illetők pedig, kiknek javára szól csak úgy a markukba mosolyognak, hogy találkoznak sokan a haszonbérlők közül, kik ily képtelenséget is készek aláírni. Ezen eljárás az egyik részről kiáltó méltánytalanság (ilyesmit egy angol gentlemann semmi áron sem engedne a szerződésbe igtatni) a másik részről pedig túlságos mohóság, vagy épen gyengeség. Vizsgálódásunk alapjául vehetjük meg, miszerint a haszonbérlőkre ez idő szerinti három év óta átalánosságban nehezülő veszteségek elvisetlenekké lettek, s hogy azok tehetetlenségük érzetében, jól vagy rosszul, de megválni kénytelenek, haszonbéri vállalataiktól. Miképen történhet ez, s mi következik ebből? A haszonbérlete következtében vagyonát vesztett, de aránylagos leengedésben nem részesült bérlő, családja s önfentartása ösztönéből vagy kész bepereltetését elszenvedni, a pert — dacára az erős kegyetlen szerződésnek — évekig hozni-vonni, anélkül, hogy ez idő alatt bért fizetne, avagy fizethetne, vagy egyszerűen mindenét odahagyva, távozik a bérletből; ez utóbbi ritka eset, mert az embernek természetében fekszik, hogy különösen fontos kérdésben — mint például itt existentiája kérdésében — az existentiát közvetlen érintő méltatlanságot hasonló renitentiával viszonozni nem mindenkor vonakodik. — Ebből aztán következik, hogy a mostani bérlők bukásával a hivatott bérlők közül sokan kiválnak szakmájuk köréből s helyüket jobbak aligha foglalják el; de ha találkoznának is ilyenek — ami nagy kérdés — várjon, okulva elődeik bukásán, megadnák-e azon követelési öszszeget, melyből előbbi bérlőjének a birtokos leengedést tenni nem akart? — bizonyára nem! Tehát a föld birtokosának leengedést kell tenni, ha haszonbérbe akarja adni földjeit, s kérdem, ha már engedni kell, miért nem annak a régi bérlőnek engedett, aki, mert vagyona nagy részét ott vesztette el, inkább méltó arra, hogy ugyanott, bár leengedés mellett , rehabilitálja magát. Ez esetben úgyszólván minden kívánságnak elég tétetnék, s minden meg lehetne mentve, míg ellenesetben: se pénz , se posztó, se becsület, se jó szó. Anglia praktikus nagybirtokosai belátták azt is, hogy a haszonbérlők szakértelmes, becsületes , önálló osztálya mellett még némi haszonbérrendszerre , a haszonbérlő szerződések méltányos alapelveinek egyszer mindenkorrai elfogadására is szükségük van; a belátást tett követő, s ma e téren is közjólétnek, közmegelégedésnek örvend a nép. De a haladás, valamint egyes embereknél, úgy a népeknél is, nem egyedül külső tényekben , hanem az eszmék tisztulásában, kifejlesztésében is aránylagosan nyilatkozik. A tények és megtisztult eszmék mig a múltnak eredményei,addig egyszersmind a jövőnek csirái is. Amerikai levelek. in: Amerikai egyesült államok. Morganza, febr. 2., 1865. (A nép kívánsága. — Monroe tan. — Mexikó. — Az uj császárság helyzete. ( Párhuzam az Egyesült Államok és Európa szárazföldi és tengeri hadereje között) Alig tevém a postára e-hó 15-én irt levelemet, midőn értésemre jön, hogy Baton Rougeból elutazandunk Morganzába, mely hely a Missisippi jobb oldalán mintegy 10 magyar mértfölddel feljebb B.Rougetól van; tegnapelőtt értünk ide, itt semmi város nincs, hanem a folyó partján egy kisded, földsáncokból épült erőd van, amely körül táborozunk. Alkalmasint hosszabb ideig itt maradandók, hogy lovaink egy kissé magokhoz jöjjenek, a múlt három havi nagy fáradozás után. A teljes győzelemnek a legközelebbi három vagy négy hónap alatti bekövetkezését itt annyira bizonyosnak látják, hogy már annak előlegezésére, a nép minden osztálya, kivétel nélkül, kívánja a Monroe doctrina teljes életbeléptetését. Mi értetik ama doctrina alatt ime röviden elmondom. Az egyesült államok kivíván függetlenségeket, s a szabad kormányformát megállapítván, óriási léptekkel haladtak a jólét útján. Ez figyelmessé téve a többi amerikai népeket, hogy bizonyobb a köztársasági forma alatt élni, s Dél-Amerika, leginkább a spanyol uralom alatt levő tartományok egymás után támadtak föl e század elején A spanyol kormány Európában mindkét kezével el lévén foglalva Napóleon ellen, igen csekélyen segíthette kormányzó helyetteseit Amerikában, és így rövidebb vagy hosszabb ideig tartó harcok után ama tartományok független köztársaságokká alakultak. Az 1815-ben, Franciaország ellen győzedelmeskedő coalitio után alakult szt. szövetségtől azonban igen várható volt, hogy a terveket romlással fenyegető köztársasági eszme ellen Amerikában is be fog avatkozni, de az 1818. utóján az Egyesült Államok elnökévé választott Monroe a congressushoz intézett egyik nyilatkozatában hatalmasan tiltakozott minden beavatkozási eszme ellen, kijelentvén, hogy Amerika az amerikaiaké, azaz, hogy minden külföldi államok által intézett támadást, a köztársaságok ellen, az Egyesült Államok fegyverrel utasítanak vissza. Eme szavak és az azokban kifejezett elv „Monroe doktrína“ vagyis „Monroe elv“ alatt ismeretesek, és azt minden amerikai első kötelességének ismeri fentartani. Monroe nyilatkozata, mely az Egyesült Államok hatalmas szárnyait terjeszte ki a többi köztársaságok védelmére , igen meghűtötte az európaiak beavatkozási kedvét, de azt szokták mondani: „ami halad el nem marad.“ — Mindaddig, míg az Egyesült Államok békében éltek egymással , a Monroe elv védőleg őrködött a többi kis köztársaságok fölött, de 1861-ben itt a polgárháború kitörvén, az európai hatalmak elérkezettnek hitték az időt, midőn megkezdhetik beavatkozó szándékukat: mindjárt 1861. elején a spanyolok megrohanták a Santana által elárult St.Domingot, de mint lászik nem nagy sikerrel, miután legújabb hírek szerint újra odahagyják, más részről Napóleon Angol- és Spanyolországgal szövetkezve, megtámadta Mexikót ugyancsak 1861 végén. — Had szóljak egy keveset Mexikóról. Mexikó egy nagy kiterjedésű igen szép, termékeny tartomány, igen gazdag arany és ezüst bányákkal. 1521-ben, Montezuma császár halálakor, a spanyol uralom alá került; e folyó század elején azonban a spanyol kantárból fejét kihúzta, s egy bizonyos Iturbide tolta fel magát császárnak; ő is azonban csakhamar elűizetett s Európába szaladt segítégért; de a Monroe nyilatkozat következtében segélyt nem nyerhetvén, leginkább a papi párt hívása következtében mégis visszatért Mexikóba, a nép azonban elfogta, és császár uramat felakasztotta 1821-ben, épen 300 évvel Montezuma halála után. Mexikó ez idő óta köztársaság, de a 300 éves spanyol uralom által elerkölcstelenedett nép nem tudta magát beletalálni a szabad kormányformába, és sokáig játszó eszközévé lön, majd a papságnak, majd egyes személyeknek , mint Santana, Miramon s akik majd mint diktátorok, majd mint önmagukat feltolt elnökök kormányoztak és rabolták az országot, míg végre az 1860-ban megválasztott Juarez Jen elnökké, és az Egyesült Államokéhoz hasonló törvények hozattak, a csend és béke helyre kezdett állni a sokat szenvedett országban, de ime az európai beavatkozás is megérkezett. Az Egyesült Államok kormánya a legrettenetesebb polgárháborúban léven, nem gátolhatta a beavatkozást, más részről biztosíták a francia, angol és spanyol hatalmak, hogy nem a köztársasági kormányformát változtatni mennek Mexikóba, hanem kényszerűni akarják Juarez elnök kormányát, hogy némely adósságokat megfizessen. Az angol és spanyol kormányok céljaikat érve, a soledadi szerződés után visszahúzták seregeiket Mexikóból, de Napóleonnak egészen más volt a szándéka; előbb magának akarta a tartományt, de látván a nehézségeket, Miksa osztrák herceget beszélte rá, hogy vállalja el a mexikói császárságot, eget és földet ígérvén neki. De ime az Egyesült Államok szava most kezd magasra emelkedni: a senatus megtiltotta Miksa császár elismerését, egyedül a köztársasági kormányzat lévén Mexikó kormánya, az itteni nép kivétel nélkül hangosan kívánja a Monroe elv föntartását, ennélfogva az itteni háború végzése után nagy dolgokat fogunk látni. Az Egyesült Államok kormánya e belháború előtt úgy volt tekintve, mint valami nagy szájú gyermek; e háború azonban megmutatta mily erőt képesek kiállítani; a szárazföldi erőről nem is szólok, egész Európa nem képes a tengeren annyi katonát átszállítani, hogy a jelenlegi erőt itt legyőzzék, ki az amerikai földet, a kiszállás nehézségeit, a tengeri út hosszúságát ismeri, lehetlennek fogja látni még az eszmét is, hogy egy Európából ide érkezendő hadsereg itt működhessék ; példa erre Mexikó, hol majdnem 50 ezer francia sereg, képtelen lett volna Juarez tanulatlan hadseregét szétűzni, ha a belárulók által nem lett volna segítve; de az egész papi párt Labastida érsek alatt, azután a régi, zavargó párthoz tartozó főurak, kiknek a népies kormány semmiképen sem volt ínyökre, s továbbá sok tábornok a hadseregből, mint Miramon, Marquez, Uraya, Cortinas és sok mások árulókká lőnek a köztársaság ellen; de még ily körülmények közt is, ha Juarez elnök ama fölhívását, melyet 5. februáriusi levelemben említek, kihirdette volna, ha nem is a háború kezdetén, de legalább a főváros elfoglaltatása után 1863-ban; igen kétséges, hogy Miksa bírt volna-e Mexikóba menni vagy sem, így tehát, mint mondom, szárazföldi háborúról az Egyesült Államok és az európaiak közt szó sem lehet. Marad tehát a tengeri háború, a győzelem itt is az Egyesült Államok részén van; a hajóhad az úton föltalált különféle vashajók és Monitorok által oly erős, hogy az európai hajóssereget együtt véve (kivévén az angolt) igen rövid idő alatt képes összetörni; szó sem lehet tehát, hogy a magára maradt francia hajóssereg kiállhassa a harcot az Egyesült Államokkal; igen ha az angol hajóhad szövetkeznék a franciákéval, akkor a számosság ereje az ő részükön lenne; de a végső győzelem még ez esetben is igen kétes, mert nem az amerikai hajóhad menne Angol- vagy Franciaország partjai alá, hanem ők lennének kényszerítve idejönni, ami pedig nagy különbség. De nem valószínű, hogy az angol kormány a franciákkal szövetkezzék, 1-szer. Nincs oka az angoloknak mindaddig háborúba elegyedni, míg az Egyesült Államok Canadát meg nem támadják, 2-szor. A háború bármiként végződnék, az angolok nem nyernének , de vesztenének, mert egy részről Canadát nem bírnák megmenteni, más részről az innét kiküldött kalózhajók az angol kereskedelmet minden tengeren tönkretennék. Így tehát igen valószínű hogy az angolok semlegesek maradandnak, s igy a magára hagyott francia hajóhad igen keményen meg fog korbácsoltatni az Egyesült Államok által. Innét azután minő háború keletkezik s minő befolyása lesz az európai népek ügyére, azt még ma előre mondani nem lehet, de hogy nagy események elébe megyünk, az állítható , s hogy ez események, ha csakugyan bekövetkeznek, igen nagy változást hoznak magukkal, mind itt, mind Európában, az is bizonyos. (Folyt. köv.)