Szegedi Híradó, 1865. július-december (7. évfolyam, 53-105. szám)

1865-10-19 / 84. szám

TÁ & Agathokles, Syrakus a zsarnoka. — Regény. — (Folyt.) Mikon monda Karkinosnak: — Ezek az én gyermekeim. — Köszönté, és életbe állítá barátjának mindnyájokat. Négy fiú, feleségestül; tizenhét unokafi és lány, és három ükunoka. A tiszteletreméltó és nemestartású Phais anyát övéi körülvevék, valamint a virágdús rózsafán egy halvány rózsát majd zöld, majd fakadó, részint félignyílt bimbók, s más már kifejlettek körülvesznek. Miután valamennyinek tudtára adalék az idegen kiléte, a nagyok úgy, mint a kicsinyek oly szívességgel viseltetének hozzá, mintha benne Milton ifjú napjait akarnák üdvözölni és tisztelni. Azután letelepednek az asztalhoz, kiki ismerő helyecskéjét. Már akár kellemetessége, akár ritkasága ezen nézőjátéknak, láthatólag meghatá a harcfi lelkületét. — Ábrázata derültnek látszék az örömtől és mosolya közben egyszersmind szemei egy-egy könytől látszanak nedvesülni. — Igen, Milton, öreg barátom! — mond Karkinos, — én azt hiszem, hogy nálad boldogabb Siciliában nincs. Életed azonban a nyugtalan Syrakusa közelében kockáztatva van, mint a háborgó Aetna torkolatában épített kunyhóé. Mit se hallál Agathokles, Syrakusa fejedelme felől? Nem félsz veszélyes szomszédságától ? — Már a korinthiak is figyelmeztetőnek reá, — válaszolt Milton. — Hanem én azt hallom Agathoklesz felől, hogy ő épen oly bölcs, mint szigorú. Én nem rejtőzhetem előtte. Felette szint azon sors uralkodik, mely én felettem. Mi az Isteneket féljük, halandóktól azért mit sem tartunk. — De nem fájlalod azt, hogy Agathokles a nép szabadságát elnyomván, magát a syrakusiak kényurává, s a syrakusiakat rabszolgákká tévé? — Azt alig hiszem Karkinos, hogy ő ezt téve; de hiszem igen is, hogy a syrakusiak őt urukká tevék. Mert bármi fortélyos s bármi hatalmas legyen is egy ember, egy egész nemzetet mégis láncra nem fűzhet, mihelyt ez gyűlöli a láncot. Csak alávaló, gyáva nép teremt magának zsarnokokat; a zsarnok azonban egy szabadságszerető nemzetet szolgává soha sem tehet. Mikonnak egyik fia mondá: — A mi ide költözésünk, valamint mérsékelt vagyonunk is egy Agathoklesnek irigységét épen oly kevéssé ingerelheti fel ellenünk, mint szemességét. Egy másik fia ismét ezt adá hozzá: — És nem az ország teszi boldoggá az embert, melyben valaki lakik, hanem az ember hoz boldogságot az országra. Bárhova megyünk is, mindenütt felettünk az ég, mely áldással szintoly dús, mint villámokkal. — Valóban, — mond Karkinos, — ha Agathokles tudna irigy lenni, úgy a ti boldogságtok legméltóbb volna, hogy utána sóvárogjon. Ezt azonban az ő irigysége sem meg nem zavarhatná, sem el nem vehetné. Még sokat beszélgetnek az öreg játszótársak ifjúkorukról. Szinte megifjulának visszaemlékezéseikben. Mikon némi finom vonásokat mondott el életéből, de Karkinosz sehogy reá nem bírható, hogy magáról, vagy élete történeteiről valamit szóljon, ő azt másnapra halasztá, midőn Milton viszontlátogatását megteendi. Szolgája már néhány óráig várakozik az előudvarban a lovakkal. — A vendég azonban nehezen látszék távozni a szobrász boldog családjától. Másnap reggel, mint ígérve volt, megjelenők Karkinos küldöttje, ki az ősz Mikonnak ifjúsági barátja lakásához vezető utat a syrakusi országutakon át megmutassa. — Mikon öszvérre ült s szokása szerint egy rabszolgától kisérve útnak indult. Amint egy óra múlva a város tornyai és palotái távolból a kelő nap sugártengerében elébe ragyogónak, egyszerre néhány lovagot lát a feléje sebes vágtatva közeledni. Öltözetük azt mutató, hogy ők nem csupán harcosok, hanem tisztek is valónak a syrakusi hadseregnél. Fövegük, pajzsuk és lándzsájuk tündöklők az aranytól. — Mikont nevezék, s midőn megtudák, hogy az öszvéren ülő ősz legyen Mikon, a szobrász, tiszteletteljesen közeledőnek hozzá és mondák: — Parancsunk van téged Agathokleshez, Syrakusa urához vezetni. Az ősz öreg megijedt és monda: — Mi indíthatta várjon a fejedelmet, az én uramat arra, hogy engem maga elé hivasson? Parancsának azonban engednem kell. Vezessetek Agathokleshez! Midőn Agathokles várához érének, az előudvarban várakozott a fejedelmi testőrség hosszú, fényes sorokban állva. Trombita-harsogás üdvözlé a megérkezőket. Fényesen öltözött szolgák emelék le az öreget öszvéréről, s szorgalmasan gyámolíták, midőn a széles márvány - lépcsőzeten felment, mely jobbról - balról drága fegyverzetű apródokkal vala megrakva. — Mikon egy gazdag ékezető termen vezetteték keresztül, melynek szőnyegei, falai, bútorai és ékességei pazar fényben mutatták egy nagy fejedelem uraságát, ki Syrakusának annyi kincset gyűjtött, hogy az Göröghonban úgy, mint Afrikában közpéldabeszéddé vált. Aranynyal hímzett bíbor - függöny lebbenek vissza egy ajtóról, midőn az ember hozzá közeledik. Mikon bement egy más szobába, mely szépségre és gazdagságra minden előbbit felülmúlt. Hallgatva és mély tisztelettel kettős sorokban állának egy emelkedettebb arany trón mindkét oldalán a fejedelem első tanácsosai, hadvezérei és nagyjai, a trónon ült Syrakusa fejedelme Agathokles, méltóságának teljes felségében. — Tiszteletteljesen, lehunyt szemekkel, de félelem nélkül lépe a trónhoz a szobrász, s midőn szemeit fölemelé, bámulva ismeré meg Karkinost a trónon. Ez inte a körülállóknak, s azok elhagyák hallgatva a teremet. — Agathokles leszólt a trónról, megölele a megzavarodott szobrászt és monda: — Én ugyan téged fényesebben fogadhatlak, mint te engem; de Mikou, oly szépen, mint te engem tieid koszorújában fogadói, — nem! Te megmutatod nekem egész gazdagságodat, én is meg akarom neked pompám egy részét mutatni. A mi ösvényeink a fazekas műhelyéből különbözők valónak, lásd az enyém ide vezető engem. Amint első ámultából kicsinyenként felocsúdott a szobrász, mondá: — A dicsőség útja ritkán útja a boldogságnak is. Te a világban nagy nevet nyerel, de egy hosszú életet vesztél. Mindketten már csak utolsó lépéseit lárjuk életösvényünknek, szemeink a hetvenhét éves virasztástól már bágyadtak. Nemsokára becsukódnak, Agathokles, adják az Istenek, hogy jó véged legyen. A fejedelem bevezeté ezután barátját többi szobáiba is, ismét ki egy nyitott erkélyre, honnét a syrakusai kikötőt és a távol tengert lehetett látni. — Eközben a fejedelmi szolgák arany és ezüst edényben hordák a legdrágább frissítőket. Mikon mégis, régi szokásához hűen, csak kenyeret és mézet evek, s hozzá fris tejet; a kikötőből 700 négy és hat evezős hajó evezett a tengerbe. — így parancsoló a király, barátja tiszteletére. Az óriási hadihajók, mind nagyságukra, mind mozgásbeli ügyességre és gyorsaságra nézve csodálkozásra ragadták Miltont. — — Ezekkel akarom — mond Agathokles — még e nyáron Afrikát megrendíteni, s a meghódíthatlan Carthagot meghódoltatni. Egy részük arra van szánva, hogy a phoeniciaktól Siciliából és Sardiniából minden gabnaszállítást elzárjon. Syrakusa általam idővel az egész Óceánon uralkodjék. Miután Milton szemeit a hajóhad nagyszerű és megható színjátékával eléggé hizlaló, ismét egy sor pompaszobán vezető őt keresztül fejedelmi barátja, a fényes királyiak másik szárnyára; s midőn egy a legdrágább keleti szőnyegekkel bevont és beaggatott erkélyre kilépnének, az egész Syrakusát lábaik alatt látták, miként az öt, egymással vetekedő városból képződik. Túl Ortygia tűnik fel palotáival a tengerből; fent a parton Syrakusa és a pompás Akradina, e mellett az új város virágzó szépségében, és a tüchnei utak Fortuna-temploma körül; és e mögött Epitüche külváros házsorai és kertei tűnőnek elő. Szörnyű népzaj hullámzék a vár körül, minden útról az Agathokles palotája előtti tágas térre. Hirtelen megrendült a kürtök, tárogatók és sípok harcias zenéje. A syrakusi hadsereg vonult át fényes renddel a palotatéren. A király figyelmezteté barátját az első csapat vezetőjére. — Azon ifjú ott, — mond Agathokles, az én unokám. Atyja Afrikába ment eleségért. Vitézebb és eszesebb, mint korától várhatni. Az aethnai sereg parancsnokságát bizám reá. Az ott, ki ama tüzes ménen kezéig, fiam, Agathokles. Ezt fogom utódommá, s méltóságom örökösévé kinevezni. Most vonult fel a sereg aethnai táborába. Néma bámulattal vizsgáló Mikon az előtte elvonult hadsereget. Valahányszor egy útonérkezett csapat a térre lőve, s a királyt az erkélyen megpillantó, mindannyiszor egy örömriadás harsogott: „Éljen Agathokles, éljen a király!“ s a nézők véletlen tömege ismétlő a kiáltást. Midőn a menetnek vége volt, Agathokles kérdé a szobrászt: — Hahád, miként szeret engem Syrakusa!? — — Oh király, — felele Mikon — Zeusz mosolyog, midőn sasa romboló menyköveivel játszik; neked édesen esik ezereknek erőltetett örömrivalgása, mint gyermeki gagyogás. Én azonban, ha úgy vélnék, mint te, szédelegnék ezen a nagyságon, minden tagomban reszketek a népnek, azon százezer fejű és tétovázó sokaságnak örömriadásainál. — Téged nem a magasság, hol mi, és a mélység, hol a syrakusiak állnak, hanem a szokatlanság ijeszt kedves Mikonom. — Mond Agathokles. — Nem gondolsz Dienesre. — válaszolt Mikon, — ki előtted uralkodok Syrakusán, miként vészé el Timyleon által. — De Agathokles nem Dienes ám! — mond a király. — Közel 28 év óta uralkodom Sicilián, s ki látott valaha alattvalóim előtt reszketni? Csak a trónon fejedelmük, közöttük polgártársuk vagyok; ott félni, itt szeretni tanultak. Ha közgyülekezetekbe megyek, poroszlók nem kisérnek. Sétalovaglásaimat mindig egyedül teszem. Az uralkodás csinyja abban áll, hogy a nép és fejedelem egy legyen, mint azon sok ágbogú csemete, melynek virága csak végcsúcsán van. Én az én hatalmammal csak azon virág vagyok, melyet Syrakusa saját kebeléből fejlesztett ki. Az én régem, Sicilia élete. — — Tán nem ez volt valaha Dienes álma is ? — kérdé Mikton. — Nem! — felelé türelmetlenül a király, — a nyomora, ki barkóját és haját azért engedő megnőni, mivel idegen kés élet torka körül játszani nem tűrhető; a világgal és önbecsületével is meg volt hasonulva. Én igen jól tudom, Milton, hogy szeretetreméltó nép nincs; én a magamét sem szeretem, csupán csak annyiból, amennyire reá nagyságom fenntartására nézve szükségem van; valamint a bokor is szárával, gyökereivel és ágaival együtt csupán gyümölcse végett létezik. — Hanem önmagát szeretetreméltóvá teheti az ember, ha elég okos a népnek semmi egyebe, mint csak gyümölcse lenni akarni. Én az vagyok. — Nyújtsák az Istenek oh király dicsteljes napjaidat még sok ujfényű évekig! — mond a szobrász. — Kétlem, hogy az Istenek ez egyben kedvedet töltendik. Az én életem már hanyatlik. Mindegy. Egész lételem egy hetvenkét éves tréfajáték volt, mely néha gyönyörködtetett , azonban többször untatott. Én úgy bánok a népekkel, mint te a márványnyal, majd keményen vésem őket, majd gyengéden simítom. S végre is mit nyerek mindezekkel? a te szobraid úgy, mint az én alkotványaim az idő martalékává leendők. Inkább élnél-e te örökké szobraid, mint a hozzád hasonlók között? Bizonyosan nem! Én épen úgy gyűlölöm az emberi nemet, mert az egy gyáva, egy mindennapi és gyenge lény, marcona, félénk és rögtön fékezhető, mint egy barom. Hozzám nem hasonlít. De tréfán kívül, Milton, boldogabb volnék, ha az Istenek kevesebb észt adtak volna, hogy másfélékről álmodozhattam és ámíthattam volna magamat. Lásd én mindent megnyerek, hogy végre mindent gyűlöljek. A végcél kihullatott verejtékemet sem éri meg. — — Oh király, — mond Milton — neked már a világ eleget nem tehet, mert tenmagad veszted el magadat. Agathokles ezen szavaknál gondolkozásba merült. — — Örülök, hogy veled ötven évi kerülgetés után ismét találkoztam. — mond hosszas hallgatás után. Én igen szeretek veled lenni. Visszaélek ismét gyermekéveimbe. Időről-időre meg foglak majd magányodban látogatni. Majd akkor vigadjunk gond nélkül. Élettörténeteimmel azonban még adósod vagyok. Ám halljad őket! — Elhagyák az erkélyt, Agathokles pompásan megvendéglő ifjúsági barátját. Midőn az asztalnál ülének Syrakusa minden nagyjaival, a külhoni fejedelmek és szabad városok követeivel együtt, fölemel Agathokles egy nagy aranybillikomot s monda: — Mindaddig nem hagyom el a fazekasmesterséget, mig egy ily edény készítésének mesterségét meg nem tanulom. Azonban mindegyik cserépmű, egyik mint a másik. Syrakusa fejedelme ezen vendégség alatt minden dicsteleit leraká. Semmiről sem lehet megismerni, hogy ő legyen a király. Víg tréfákkal és enyelgéssel buzdítá a társaságot örömre és fesztelenségre. Azon látszék lenni, hogy a körülötte levőket is magához hasonlólag felvidítsa. Hangos kacajjal kisérék közönségesen a jelen voltak elmés ötleteit, s abban még az utasok is elég józanok voltak, hogy őt tréfáiban istenítsék. Zschokke után: Csermetényi Iván. (Folyt. köv.) (Sz.) Szeged, október 18. 1861. — A külföldi piacok hangulata nem javult s az utolsó bécsi börzén is 25.000 mérőre terjedt a buzafogyaték 5 kr. árhanyatlás mellett. Nálunk az árak, hiányzó kínálat mellett szilárdak ; a szállítások napról napra kevesbülnek s a nagyobb részletek tulajdonosai a jelen árak mellett a gabonán túladni nem hajlandók. A beköszöntött esős időjárás utainkat mindinkább rongálja s a szállítások a vizi bevásárlási állomásokhoz mindig több-több nehézséggel járnak. Másrészről az esőzés a folyók vizét szaporítván a hajózásra jótékony hatással leend. Hallomás szerint a Száva ismét hajózható. Eladatott 3300 mérő búza 86—87 fontos, bérmentve a vasúthoz állítva 2 frt 72 ■/, kron; 2000 mérő 88'/,—89 fontos szintén bérmentve vasúthoz állítva 2 frt 85 kron; 2000 mérő 86—87 fontos hajóról 2 frt 67', kron; 1500 mérő 88 fontos gabonatárból 2 frt 85 kron; 300 mérő 88 fontos gabonatárból 2 frt 80 kron. A rozs iránt folyvást élénk a kérdezősködés, a rendelkezésre kész cikk azonban teljesen hiányzik. Az árpa-készletek, melyek Nagylaktól Aradig fekszenek s illő árak mellett kináltatnak, a Maros hajózhatlansága miatt el nem szállíthatók, s igy a megbízások , melyek, a déli irány felé, nevezetesen Morva és Szilézia számára 1 frt 65—70 krra szabattak, nem foganatosíthatók. Az idei rozs-aratás eredménye a mi vidékünkön nagyon jókor nyilatkozik s remélhüte, hogy e cikkért minél előbb jobb árakat fizetnek. Kukoricáért, tavaszi szállításra, magasabb árakat kívánnak, s egy előkelő eladónak hiába kínáltak 1 frt 35 krt mérőjéért, ellenben téli szállítások iránt nem mutatkozik kedv s ma a kukorica mérője, bérmentve vasúthoz állítva alig érné el az 1 frt 25 krt. Az árpából és zabból épen semmi sem fogyott. Mai hetivásárunkra, az esős időjárás következtében gyönge beszállítás történt s a búzából 2 frt 70—75 kron; a rozsból 1 írt 65 kron; a kukoricából 1 frt 5—10 krron ; az árpából 1 írton; a zabból szintén 1 írton adatott el valami csekélység. Temesvár, okt. 14-én 1865. A bécsi és pesti jobb tudósítások következtében a közelmúlt napokban a gabonaüzletben a hangulat itt is javult némileg. Tavalyi és idei búzából több készlet vásároltatott, részint a pályaudvarhoz, részint hajóhoz díjmentesen állítva, kiválólag kivitelre. Az árak következők: Tisztabuza 87—88 fontos 2 frt 50 kr.—2 frt 65 krig. Rozs 77—79 fontos 1 frt 50—1 frt 55 krig — Árpa 66—68 fontos 1 frt—1 frt 10 krig. — Zab 45—47 fontos 90—95 kr. új kukorica 59 kr.—1 frtig. Tavalyi kukorica 1 frt 20—1 30 krig. — Időjárásunk változó , több napon át meglehetős esőnk volt. A Bega csatorna hajózható. Arad, okt. 15. A lefolyt hétben szép eső volt, mely téli vetéseinkre s a Maros hajózhatására kedvező. A terményekbeni forgalom e héten is gyenge volt, miután a tulajdonosok, jobb árakat remélve, magas igényeket támasztanak, miket a vevők csak ritka esetben hajlandók teljesíteni. Azon körülmény, hogy búza és rozsból a szállítmányok a hetivásárokon észrevehetőig megcsökkentek, e fajokban némi áremelkedést eszközölt, de reméljük, hogy a szüreti kukoricatörés bevégeztével a szállítások ismét megjavulnak. Búza 87—88 fontos, 2 frt 55—65 kr. m.; Rozs 80 fontos 1 frt 40—41'/, kr. m.; Ó kukorica 1 frt 20—25 kr. Uj 90 kr. m. Árpa 80—90 kr. Zab 90—95 kr. 10% tetézéssel. Szesz 40 kr foka hordóstól, szerződésileg november-februárra 38/1—39 kr. Időnk esős; a Maros vízállása lassú növekedésben. Bécsi pénzárfolyam október 17. b% metalliques 66.05. nemzeti kölcsön 70.80. bankrészvények 775. — hitelintézeti részvények 168 50. ezüst agio 108 25. londoni váltók 108.90. arany darabja 5.23. Sorshúzás. Temesvár, okt. 18-án: 07, 70, 80, 1, 74. V i i á NI á s. V K XVJ[ JHE M. BC jW cs k. Nyílttá r.*) MEBHmS* Laura leányunknak Russ Béla úrral f. ., hó 22-én délutáni 4 órakor, a helybeli izraelita templomban történendő esküvő]jére minden ismerős és barát tisztelettel , meghivatik. Szeged, október 18-án 1865. Dr. Herz Lipót és neje. Észrevételek Bánhidy G. urnak a „Sz. H.“ 78. számában megjelent válaszára. Üres ékeskedés s a komoly tények elferdítésében páratlan mesterkéltséggel telt válaszára röviden következő észrevételeim vannak : Ön válasza folyamában ép 10 órai látogatásról beszél s „fegyveres betörő“ címmel rágalmaz. Ugyan nem pirul ön az ily túlhajtott igaztalanság miatt?! Ha nem tudja, hát tanulja meg, hogy az igazságot s más becsületét saját becsülete kimentése és tisztázása rovására bepiszkolni erkölcsi bűn, s valóban sajnos dolog az, ha valaki ily eszközökhöz nyúlni nem vonakodik. Azért jobb lett volna önnek a múltkor valóban erkölcsi megrovás alá eső viseletéről írt megjegyzéseimet komolyan szivére venni s hallgatni. Máskor vessen ön a lelkiismeret mérlegébe is valamit! H.-M.-Vásárhelyen október 16. 1865. Szirmay Aurél. *) Az e rovatban közlöttekért csak a sajtóhatóság irányában vállal felelősséget a Szerk. Felelős szerkesztő: Szabados János. Szeged, október 17-én: 1' 6" 6"' 0 alatt. „ „ 18 án:V 6" 6"' 0 alatt , 19 én: r 6" 0 " 0 alatt. Pest, October 17-éu. 2' 4" 0" 0 fölött.