Szegedi Híradó, 1866. január-június (8. évfolyam, 1-51. szám)

1866-01-04 / 1. szám

ISGÖId­TO MINTERT) Nyolcadik évfolyamé lVrogyolon: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Baerjesiastesi iroda, Buzator, 808. sz. Kiadóh­ivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési feltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre..........................................................8 frt. Félévre...............................................................4 „ Évnegyedre ..........................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre .....................................................6 frt — kr, Félévre . .....................................................3 „ — „ Évnegyedre................................................ 1 „ 60 „ térfél «sí Csütö­rö­kön­, január é* jf 3 / ,105 Hirdetések­ : A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négy­hasábos petitsor igtatási díj 15 njkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Ringer Zsig­mond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes szám­ára 8 kr asztv. ért. A ,,Szegedi Híradó“ az uj évvel 8-dik évfolyamába lépvén, Szeged és vidéke t. közönségét annak további pártolására s terjesztésére újólag is kérjük. Az előfizetési föltételek lapunk homlokán olvashatók. Reflexiók. Politikai­ dolgaink rendezése kétségkívül első teendőink közé tartozik, melyekre méltó­képen figyelnünk kell; azonban az idő halad , e közben nem szabad figyelmünket­­a köz­gazdászati napi kérdésektől sem elvonni, mert igen csalatkoznék az, aki netán hinné, hogy anyagi jobblétünk egyedül politikai viszonyaink tisztázásától függ. Az országgyűlés sikeres működése jóllehet elvitázhatlan horderővel egyengeti az utat anyagi jobblétünk előm­ozdí­tásában is, de m­íg ennek jótékony malasztjait magán- vagy közgazdászati tekintetben a gya­korlati életben is ki- és behatólag érezni fogjuk, addig igen sok szükséget is fogunk látni, és pedig annál bizonyosabban, mennél inkább kiviláglik, hogy a birtokos és iparos osztály apraja nagyja — majdnem kivétel nél­kül — az előbbi évtizedhez képest elvesztette reális birtokának mintegy fele értékét (oka ennek részint az agró alábbszállítása, de na­gyobb részben az 1863-iki terméketlenség és a gabona csekély ára, úgy az ennek nyomása alatt keletkezett concurrentia hiánya a birtok­vételre és ugyancsak ezzel kapcsolatban az eladóvá lett birtok nagy száma); ehez arány­lag s talán még sajtolóbb alakban csökkent, alászállott az illetők jövedelme is (ennek is­mét a fentebbi okok súlya mellett közelebbi oka a gabonaneműekbeni túltermelés és pedig nem egyedül Magyarországban, hanem Francia-, Moldva-, Oláh- s Oroszországban is, ebből kifolyólag a gabona ártalansága következett. Azonkívül 1863-ban fél Magyarország egy évi jövedelme a külföldről nem jött be. Végered­ményben tehát az említett két osztály összes magán­adóssága rendkívül nagy számokban fejezte ki magát, mert az egy évi jövedelem­­hiányt is kölcsönpénzzel kellett pótolni. Hogy ezen öss­zeségben, tegyük, ezer milliónyi veszte­ség a realitások értékében nem eredményez­hetett egyebet, mint épen ily magas összeg erejéig a hitelképtelenséget vagyis a hitel csökkenését, az igen természetes, a­mit még növelt a hiányos s talán késedelmes igazság­szolgáltatás. Leginkább 1863-ban, de 1865- ben is külföldről a szokásos évi összegnek csak kis része folyt be hozzánk nyers termé­nyeinkért, ellenben majd annyi mégis kivándo­rolt, mint amennyit évenkint a külföldi cik­kekért kiadni szoktunk. Ezen jelenségek és kalamitások után a gyakorlati életben relatív értelemben vett áta­lános elszegényedést szültek, minek ismét kifolyása lett, hogy mindenki összébb vonta sátorfáit és kiadásait a lehető minimumra szállította le. Ezt siülik tehát kereskedőink és iparosaink is. Ha tehát egyrészről tény az, hogy a fekvőségek értéke az előbbi évtizedhez képest mintegy felényire összeolvadt s ennek nyomán a hitelképesség csökkenése aránylagos hitel­csökkenést idézett elő, továbbá tény az is, hogy a­míg az előbbi évtizedben az akkor, tegyük, két­ezer millió értékű fekvőségek alig két vagy három­száz millió adóssággal voltak terhelve, most a felényi értékű fekvőségeket, vagyis tegyük ezer millió frtnyi értéket három év óta nevezetesen szaporodván az adósságok, legalább még egyszer annyi vagyis mintegy négy-öt­száz millió adósság terheli. (Mindezt csak például vett s határozott számokban azért fejeztük ki, hogy a fekvőség más érté­kének a rajtuk fekvő terhekhezi arányát némi­leg kitüntethessük.) Másrészről pedig tény­ az, hogy ha vala­mikor, úgy leginkább a jelen kalamitások közepette a fekvőségek csak egy bizonyos vagyis kisebb arányú adóssági terheket bírnak elviselni végpusztulás nélkül, mert ha például száz hold föld öt­ezer forinttal van terhelve, nem bírja meg ennek valódilag véve 10%-nál ritkán kevesebb kamatait, az aránytalan nagy adót — a törlesztésről nem is szólva — aként, hogy a jövedelemből még egy bármily­ez erény igényű család is megélhessen. Egyéb­ként azonos arányú tételekben a viszony ezer hold földnél is körülbelül ez marad. Továbbá tény ismét az, hogy a fekvő­ségeket sem a belföldiek, sem a külföldiek nem igen hajlandók vásárolni még alantos áron sem, mert a belföldiek tehetsége több­nyire ki van merülve, a külföldiek pedig lát­ván és tapasztalván átalános elszegényedésün­ket, mint például a belga bank, ma már szé­pen, lassan visszavonulnak, mert a vásár re­ményeiknek épen nem felel meg; de tény az is, hogy a még hitelképesek vagy helyesebben jó hitelűek, magyarországi oly pénzüzéreknél, kik tőkéiket kamatra szokták kiadni (és ezek száma három év óta nevezetesen azért szapo­rodott, mivel bármihez látott pénzével az üzér, vesztett), előzékeny, kész hitelre találnak, és pedig nem valami szokatlan uzsora mellett. Pénzszűke tehát nincs, csak hitelszűke és átalános kimerültség. Ezen tételek és viszonyok együttleges számba vételével bajos tehát megérteni, hogy Korizmics úr és elvtársai mi jó vagy üdvös eredményt vélnek elérni azáltal, hogy ha a folyópénz vagyis bankjegyek nevezetes szapo­rítása eszközöltetnék? „A kibocsátandó je­gyeknek alapot kell teremteni“ — így mondja Korizmics úr — de honnan?! És ha valóban sikerülne ezen alapot megteremteni (Plener úr bizonyosan megteremtette volna azt, ha csak­ugyan még lehetséges), és ha a kívánt bank­jegyek készen állnak, quid tunc? mi módon juthatnak ezek a magánosok birtokába kölcsön­­képen ? Az olyan pupilláris biztosítékot szol­gáltató vagyon, mely egyszersmind a kölcsönt is igénybe kívánja venni, vajmi kevés ez idő­­szerint, mert ezek már többnyire le vannak terhelve. Azon egy pár millió, melyet a ma­gyar földhitel-intézetnél oyanok kérelmeznek, kiknek kérvénye még kielégítésre vár, csak egy pár csep volna a szomjas földre, és ez ha kielégítetnék, egyetlenegy symptomáját sem­ enyésztetné el a nemzet vagyoni sorvadásának, csupán csak egy pár száz családnak szerezne pillanatnyi, helylyel közel talán maradandó enyhülést. Ha pedig Korizmics úr az iparos osztályt is kívánná részeltetni a nagy mérvű kölcsönben, még több és nagyobb akadályokba ütköznék, mert e téren institutióink igen gyönge lábon állanak, amellett a testületnél több soliditást is kellene feltalálnunk. Egy­­átalában pedig gondolni sem lehet arra, hogy e téren csak 20 mil­ió is elhelyezhető volna pupilláris biztosíték mellett. • Inkább érthető volna Korizmics L. úr célzata és terve, ha a nemzet garantiája által országosan fedezett s kibocsátandó négyszáz milliónyi összeget a legsürgősebb és később jövedelmező közgazdászati célokra kívánja for­­dítatni, mire nézve részletezett szíves fel­világosítását örömmel üdvözölnénk. Érezzük mindnyájan, hogy égető bajaink orvoslására sürgősen kell valamit tenni, vala­mi alapos nagyobb horderejű lendítést, ami egy nemzethez illő életképességet és hatályos erőt fejtsen ki, de hogy mi legyen az, avégre még csak tapogatózunk. Nagy eszme ez és ugyanazért foganatosí­tásában nagy erőt is igényel, melynek kifej­tésére egyes emberek elégtelenek. Beható tanulmány tárgyává kell azt tenni, melynek talapzatát véleményem­ szerint az országos gazdasági egyesület kebeléből választandó na­gyobb számú bizottság volna hivatva alkalma­tos keretem foglalni s hozzá az anyagot mű­­értőleg megválasztani, úgy mégis, hogy a vidéki gazdasági egyesületek és kereskedelmi kamrák szolgáltassanak ahoz részletezett és locális érdekű elaborátum­okat minél hamarább. Ezen óhajtott országos nagy mérvű intéz­kedés, hiszem, hogy a csatornázás ügyét fogja mindenekelőtt felkarolni s lehetőleg végrehaj­tani, mint oly eszközlést, mely sokkal kevesebb befektetéssel aránylag sokkal több hasznot ígér az alföldnek, mit azonban a felföldnek csak vasutak biztosíthatnak. Nézetem­ szerint tehát bátran elejthetjük a pénzjegy-szaporítás eszméjét magában véve, mint ami semmiesetre sem fogna bennünket a kívánt célhoz közelebb vezetni s a helyett lassan bár, de annál biztosabban :sikert látan­­dunk, ha az országos nagymérvű intézkedésig is a) az adó lejebb szállíttatik; b) a dohánytermesztés felszabadíttatik ; c) a kenyértenyesztés ügye, különösen a­­ gazdasági egyletek útján tanulmányoztatván, ennek termesztése átalánosabbá váland; d) ha a szakkereskedelem elvén és alap­ján a kormány okszerű összeköttetésbe, szer­ződésre lép a külfölddel minden irányban; e) ha a marhatenyésztésre és hústerme­­­­lésre is kiterjesztjük eszközléseinket; f) ha az uzsora­törvény eltöröltetik; g) ha tevékenységünket felfokozzuk; h) ha alkalmas, korszerű kereskedelmi s hiteltörvényeket nyerünk stb. Ezek és ezekhez hasonló feltételek élet­beléptetése, a kormány helyes politikája, az ország dolgának normális, kielégített és nyu­godt folyása, a mostoha időjárás megszűnése minden kétségen kívül jólétbe helyezik az or­­­­szág lakóit négyszáz millió bankjegy kibocsá­­­­tása nélkül is. Ha pedig itt e föltételek nem teljesülnének, akkor Korizmics úr négyszáz­­­milliója — bizony mondom — a közjólét­­ gyarapodására nem volna egyéb cifra papirosnál. Tassy Ede: Minő előnyt nyújthat a „Népbank“ az iparos osztálynak? Van a „Népbank“ elfogadott alapszabá­lyainak egy pontja, melynél fogva az egyesü­let tagjainak iparcikkekre is ad kölcsönt. Hogy mennyi jótékonyság háramlik ebből különösen a szegényebb iparosra, azt csak az képes felfogni, ki ez osztály jelen nyomasztó helyzetét ismeri. Jelenleg a szegényebb iparos nem annyira a közönségnek, mint inkább az iparcikk-áru­­soknak dolgozik s igy a készítmény többnyire második kézből kerül a közönséghez. Mert a szegény iparos, ki úgyszólván napról-napra él, nem hevertetheti addig ké­szítményét, m­ig vevő érkezik, ki azért az illő árt, a fáradtságos munka­ díját megadja, hanem kénytelen az iparcikk-árusok számára dolgozni, hogy pénzhez jutván , családját fentarthassa s uj munkához szükséges anyagot vásárolhasson. Hogy pedig az iparcikk-árus nem bevezteti hiába az árukat boltjában, azt már tapasztal­hatta a közönség, mely ez áruk drágasága miatt méltán panaszkodik. Azonban mégis csak a szegény iparos hozza a legrövidebbet, mert a haszon, amit az iparoikk­áros rak zsebre, a mű készítőjét illette volna, ha a szükség eszközként nem adja őt amannak kezébe. Ezek után lássuk, hogy mit képes tenni a „Népbank“ az iparos-osztályért. A mellett, hogy számára csekély havi betételek után szép kis tőkét biztosít, kölcsö­­nei által képessé teszi őt az önállóságra. A szegényebb iparos ugyanis ez egyesület tagjai közé lépvén, a midőn a készítmény számára vevő nem akad, az egyesülethez fordul, mely a mű értéke s az alapszabályokban meghatá­rozott feltételekhez képest lassan kint törlesz­tendő pénzhez juttatja s anyag­szerzésre, további munkára képessé teszi őt s a készít­ményt zálog gyanánt elfogadja. Ily módon a „Népbank“ egyszersmind az iparcikk-árusok helyét foglalja el, de úgy, hogy a haszonban az iparos részesül. Mert nagyon természetes, hogy az ipar­készítmények az egyesületnél hiába nem he­vernek, hanem egy közraktárba állíttatnak ki, melynek költségeit vagy a „Népbank“ vagy annak iparos-osztálya egyesülten viseli, a fel­ügyeletet pedig felváltva két iparos egyesületi tag teljesíti s a darabokat a szabott s föl­­­jegyzett árak szerint eladja s a jegyzőkönyvbe bejegyzett árucikk után az eladási összeget beírja, mely összegből a kölcsön s annak ka­matja levonatvan, a többi az illető iparosnak átszolgáltatik. Hogy a szorgalmas iparosnak e raktárban levő szilárd készítménye gyorsan fog kelni, az kétséget sem szenved, mert ez után képe­sítve lesz az iparos az iparcikk-árusokkal versenyezni s hasonló áron szép és jó mun­kát adni. Gondolkozzanak e fölött komolyan iparo­saink és siessenek részvételük által létrehozni s megszilárdítani az egyesületet, mely hivatva van a többi közt az iparos-osztályt is kiemelni azon nyomasztó helyzetből, mely az országot sújtó csapások folytán számára is kijutott. Jövőre a nevezett egyesület keletkezésé­ből a földművelő osztályra háruló haszonról fogunk szólani. Amerikai levelek, IX. San. Francisco, nov. 17-én 1865. Egy örvendetes hir szállt a tengereken keresztül s a Szegedről jött szeptemberi levél megerősítette azt, melynél fogva a magyar országgyűlést végre-valahára ismét összehívják, mire e levelem kedves szülővárosomba érke­zik, a tény már meg is történt s a föld min­den részeiben szétszórt magyarok, kiknek lelke oly örömest mulat a haza földén, epedve várják az újabb kedvező híreket. Kedvezők lesznek-e? Csak az Isten tudja, ki annyi világot látott, oly sokat tapasztalt s annyit csalódott, attól nem lehet rész néven venni, ha a kétkedés sötét szelleme szállta meg lelkét. Azt is örömmel olvastam, hogy a cholera, mely annyi országot meglátogatott, hazánkat elkerülte. Remegve gondoltam­ reá, hogy hátha annyi csapáshoz még e pusztító vész is járul s a szeméttel az aranyat is elsöpri. Pedig úgyis sok vesztesége volt hazánknak jeles honfiakban, aranyat érő szellemekben, kiknek helye sokáig betöltetlen marad. Nem kevésbé örültem azon, hogy hazám­fiai oly örömest szeretnék meghonosítani a külföldi legcsekélyebb jót is s hogy a többi közt az amerikai édes burgonyával is kísérle­tet akarnak tenni, melyet kitűnősége miatt ajánlottam. — E cikkből jelenleg küldeni célszerűnek nem találom, mert mikorra meg­érkeznék Európába, épen tél lesz, a burgonya megfagyhat az után s igy a költség hasztalan leendene. Sajnálom, hogy akkor nem érkezett hozzám a felszólítás, midőn még a déli tar­tományokban valók, onnét nemcsak könnyeb­ben történhetett volna a szállítás, de a bur­gonya is sokkal zamatosabb izű ott. Itt is terem ugyan, de még­sem oly kitűnő jó, mindamellett a jövő tavaszszal fogok belőle küldeni. És most valamit Californiáról. Amerika e részében egyik legfélelmesebb állat a szürke medve (grizli bear), mely rop­pant nagyságúra nő és hatalmas erejű, de m­ár nagyon kipusztult és csak a laktalan hegyek közt található. Van farkas vagy in­kább vad kutya is, igen csalfa, de félénk állat, vadmacska, a szarvasok és őzek min­den nemei, nyulak bőségben; a szárnyas­ vadak ellepik az öböl szigeteit és oldalát, számtalan vadkacsa, fehér és hamvas vadludak s­a­t. Azonban a­mi valóban félelmes, az a csörgő kigyó, mely itt meglehetős számmal találtatik. Szeptember elején vadászni voltam egy bará­tommal az öböl felső oldalán, a Napa és So­noma völgyek között emelkedő hegyeken. — Diana asszony nem igen mosolygot reánk, ámbár nyúlunk elég volt, de nagyobb állatot semm­ikép sem bírtunk kapni. Az idő délutánra hajolván, a találkozásra, rendelt hely felé lova­goltam, mely tőlem fél mértföldnyi távolságra lehetett; egy a hegy kanyarulatán lévő szép árnyékos térség, az itt odáig cserjés bokrok közt kanyargó gyalog csapás volt. Midőn a bokrok közül kiértem, barátom már a helyszí­nén állt, egy hosszú botot tartott kezé­ben és nagy figyelemmel szemeit egy bizonyos pontra függesztette. Mintegy húsz lépésnyire érvén, lovam hirtelen megállóit és a félelem minden jeleit lehetett rajta észrevenni, m­inden nógatásom dacára is ijedten hátrált; nem bír­ván képzelni, mi hozhatta ily rettegésbe az állatot, leszálltam és megkötvén egy fához, ba­rátomhoz kezdek közeledni, a­ki ezalatt inte­getett. Ez mind igen rövid idő alatt történt, és most, hogy a lónak mozgása többé zajt nem okozott, magam is kezdek észrevenni oly zör­gést, mintha valaki egy száraz ágat, melyen sok száraz levél van, erősen rázna és ugyan azon percben barátom előtt mintegy két ölnyire a száraz füvön csúszni egy barna kígyót vet­tem észre. Egészen ellenkezőleg a többi kí­gyóktól, kik futás által akarnak menekülni az ember elől, ez lassan csúszott, farkát dühösen rázta, és széles, lapos, majdnem szögletes fejét föltartva mintegy kihívólag nézett, mintha mon­daná: vigyázzatok, mert éltetekkel játszódtok! Feléje közeledvén, a kígyó csomagba tekerőd­­zött, fejét élénken emelgette, farkát pedig még nagyobb méreggel rázta; mondják, hogy ilyen­kor ugrani szokott. Birátomnak egy jól inté­zett csapása azonban invalidussá tette, és mi­után fejét szétmorzsolta, vizsga alá vettük.

Next