Szegedi Híradó, 1866. január-június (8. évfolyam, 1-51. szám)
1866-01-04 / 1. szám
ISGÖIdTO MINTERT) Nyolcadik évfolyamé lVrogyolon: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Baerjesiastesi iroda, Buzator, 808. sz. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési feltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre..........................................................8 frt. Félévre...............................................................4 „ Évnegyedre ..........................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre .....................................................6 frt — kr, Félévre . .....................................................3 „ — „ Évnegyedre................................................ 1 „ 60 „ térfél «sí Csütörökön, január é* jf 3 / ,105 Hirdetések : A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díj 15 njkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Ringer Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes számára 8 kr asztv. ért. A ,,Szegedi Híradó“ az uj évvel 8-dik évfolyamába lépvén, Szeged és vidéke t. közönségét annak további pártolására s terjesztésére újólag is kérjük. Az előfizetési föltételek lapunk homlokán olvashatók. Reflexiók. Politikai dolgaink rendezése kétségkívül első teendőink közé tartozik, melyekre méltóképen figyelnünk kell; azonban az idő halad , e közben nem szabad figyelmünketa közgazdászati napi kérdésektől sem elvonni, mert igen csalatkoznék az, aki netán hinné, hogy anyagi jobblétünk egyedül politikai viszonyaink tisztázásától függ. Az országgyűlés sikeres működése jóllehet elvitázhatlan horderővel egyengeti az utat anyagi jobblétünk előmozdításában is, de míg ennek jótékony malasztjait magán- vagy közgazdászati tekintetben a gyakorlati életben is ki- és behatólag érezni fogjuk, addig igen sok szükséget is fogunk látni, és pedig annál bizonyosabban, mennél inkább kiviláglik, hogy a birtokos és iparos osztály apraja nagyja — majdnem kivétel nélkül — az előbbi évtizedhez képest elvesztette reális birtokának mintegy fele értékét (oka ennek részint az agró alábbszállítása, de nagyobb részben az 1863-iki terméketlenség és a gabona csekély ára, úgy az ennek nyomása alatt keletkezett concurrentia hiánya a birtokvételre és ugyancsak ezzel kapcsolatban az eladóvá lett birtok nagy száma); ehez aránylag s talán még sajtolóbb alakban csökkent, alászállott az illetők jövedelme is (ennek ismét a fentebbi okok súlya mellett közelebbi oka a gabonaneműekbeni túltermelés és pedig nem egyedül Magyarországban, hanem Francia-, Moldva-, Oláh- s Oroszországban is, ebből kifolyólag a gabona ártalansága következett. Azonkívül 1863-ban fél Magyarország egy évi jövedelme a külföldről nem jött be. Végeredményben tehát az említett két osztály összes magánadóssága rendkívül nagy számokban fejezte ki magát, mert az egy évi jövedelemhiányt is kölcsönpénzzel kellett pótolni. Hogy ezen összeségben, tegyük, ezer milliónyi veszteség a realitások értékében nem eredményezhetett egyebet, mint épen ily magas összeg erejéig a hitelképtelenséget vagyis a hitel csökkenését, az igen természetes, amit még növelt a hiányos s talán késedelmes igazságszolgáltatás. Leginkább 1863-ban, de 1865- ben is külföldről a szokásos évi összegnek csak kis része folyt be hozzánk nyers terményeinkért, ellenben majd annyi mégis kivándorolt, mint amennyit évenkint a külföldi cikkekért kiadni szoktunk. Ezen jelenségek és kalamitások után a gyakorlati életben relatív értelemben vett átalános elszegényedést szültek, minek ismét kifolyása lett, hogy mindenki összébb vonta sátorfáit és kiadásait a lehető minimumra szállította le. Ezt siülik tehát kereskedőink és iparosaink is. Ha tehát egyrészről tény az, hogy a fekvőségek értéke az előbbi évtizedhez képest mintegy felényire összeolvadt s ennek nyomán a hitelképesség csökkenése aránylagos hitelcsökkenést idézett elő, továbbá tény az is, hogy amíg az előbbi évtizedben az akkor, tegyük, kétezer millió értékű fekvőségek alig két vagy háromszáz millió adóssággal voltak terhelve, most a felényi értékű fekvőségeket, vagyis tegyük ezer millió frtnyi értéket három év óta nevezetesen szaporodván az adósságok, legalább még egyszer annyi vagyis mintegy négy-ötszáz millió adósság terheli. (Mindezt csak például vett s határozott számokban azért fejeztük ki, hogy a fekvőség más értékének a rajtuk fekvő terhekhezi arányát némileg kitüntethessük.) Másrészről pedig tény az, hogy ha valamikor, úgy leginkább a jelen kalamitások közepette a fekvőségek csak egy bizonyos vagyis kisebb arányú adóssági terheket bírnak elviselni végpusztulás nélkül, mert ha például száz hold föld ötezer forinttal van terhelve, nem bírja meg ennek valódilag véve 10%-nál ritkán kevesebb kamatait, az aránytalan nagy adót — a törlesztésről nem is szólva — aként, hogy a jövedelemből még egy bármilyez erény igényű család is megélhessen. Egyébként azonos arányú tételekben a viszony ezer hold földnél is körülbelül ez marad. Továbbá tény ismét az, hogy a fekvőségeket sem a belföldiek, sem a külföldiek nem igen hajlandók vásárolni még alantos áron sem, mert a belföldiek tehetsége többnyire ki van merülve, a külföldiek pedig látván és tapasztalván átalános elszegényedésünket, mint például a belga bank, ma már szépen, lassan visszavonulnak, mert a vásár reményeiknek épen nem felel meg; de tény az is, hogy a még hitelképesek vagy helyesebben jó hitelűek, magyarországi oly pénzüzéreknél, kik tőkéiket kamatra szokták kiadni (és ezek száma három év óta nevezetesen azért szaporodott, mivel bármihez látott pénzével az üzér, vesztett), előzékeny, kész hitelre találnak, és pedig nem valami szokatlan uzsora mellett. Pénzszűke tehát nincs, csak hitelszűke és átalános kimerültség. Ezen tételek és viszonyok együttleges számba vételével bajos tehát megérteni, hogy Korizmics úr és elvtársai mi jó vagy üdvös eredményt vélnek elérni azáltal, hogy ha a folyópénz vagyis bankjegyek nevezetes szaporítása eszközöltetnék? „A kibocsátandó jegyeknek alapot kell teremteni“ — így mondja Korizmics úr — de honnan?! És ha valóban sikerülne ezen alapot megteremteni (Plener úr bizonyosan megteremtette volna azt, ha csakugyan még lehetséges), és ha a kívánt bankjegyek készen állnak, quid tunc? mi módon juthatnak ezek a magánosok birtokába kölcsönképen ? Az olyan pupilláris biztosítékot szolgáltató vagyon, mely egyszersmind a kölcsönt is igénybe kívánja venni, vajmi kevés ez időszerint, mert ezek már többnyire le vannak terhelve. Azon egy pár millió, melyet a magyar földhitel-intézetnél oyanok kérelmeznek, kiknek kérvénye még kielégítésre vár, csak egy pár csep volna a szomjas földre, és ez ha kielégítetnék, egyetlenegy symptomáját sem enyésztetné el a nemzet vagyoni sorvadásának, csupán csak egy pár száz családnak szerezne pillanatnyi, helylyel közel talán maradandó enyhülést. Ha pedig Korizmics úr az iparos osztályt is kívánná részeltetni a nagy mérvű kölcsönben, még több és nagyobb akadályokba ütköznék, mert e téren institutióink igen gyönge lábon állanak, amellett a testületnél több soliditást is kellene feltalálnunk. Egyátalában pedig gondolni sem lehet arra, hogy e téren csak 20 milió is elhelyezhető volna pupilláris biztosíték mellett. • Inkább érthető volna Korizmics L. úr célzata és terve, ha a nemzet garantiája által országosan fedezett s kibocsátandó négyszáz milliónyi összeget a legsürgősebb és később jövedelmező közgazdászati célokra kívánja fordítatni, mire nézve részletezett szíves felvilágosítását örömmel üdvözölnénk. Érezzük mindnyájan, hogy égető bajaink orvoslására sürgősen kell valamit tenni, valami alapos nagyobb horderejű lendítést, ami egy nemzethez illő életképességet és hatályos erőt fejtsen ki, de hogy mi legyen az, avégre még csak tapogatózunk. Nagy eszme ez és ugyanazért foganatosításában nagy erőt is igényel, melynek kifejtésére egyes emberek elégtelenek. Beható tanulmány tárgyává kell azt tenni, melynek talapzatát véleményem szerint az országos gazdasági egyesület kebeléből választandó nagyobb számú bizottság volna hivatva alkalmatos keretem foglalni s hozzá az anyagot műértőleg megválasztani, úgy mégis, hogy a vidéki gazdasági egyesületek és kereskedelmi kamrák szolgáltassanak ahoz részletezett és locális érdekű elaborátumokat minél hamarább. Ezen óhajtott országos nagy mérvű intézkedés, hiszem, hogy a csatornázás ügyét fogja mindenekelőtt felkarolni s lehetőleg végrehajtani, mint oly eszközlést, mely sokkal kevesebb befektetéssel aránylag sokkal több hasznot ígér az alföldnek, mit azonban a felföldnek csak vasutak biztosíthatnak. Nézetem szerint tehát bátran elejthetjük a pénzjegy-szaporítás eszméjét magában véve, mint ami semmiesetre sem fogna bennünket a kívánt célhoz közelebb vezetni s a helyett lassan bár, de annál biztosabban :sikert látandunk, ha az országos nagymérvű intézkedésig is a) az adó lejebb szállíttatik; b) a dohánytermesztés felszabadíttatik ; c) a kenyértenyesztés ügye, különösen a gazdasági egyletek útján tanulmányoztatván, ennek termesztése átalánosabbá váland; d) ha a szakkereskedelem elvén és alapján a kormány okszerű összeköttetésbe, szerződésre lép a külfölddel minden irányban; e) ha a marhatenyésztésre és hústermelésre is kiterjesztjük eszközléseinket; f) ha az uzsoratörvény eltöröltetik; g) ha tevékenységünket felfokozzuk; h) ha alkalmas, korszerű kereskedelmi s hiteltörvényeket nyerünk stb. Ezek és ezekhez hasonló feltételek életbeléptetése, a kormány helyes politikája, az ország dolgának normális, kielégített és nyugodt folyása, a mostoha időjárás megszűnése minden kétségen kívül jólétbe helyezik az ország lakóit négyszáz millió bankjegy kibocsátása nélkül is. Ha pedig itt e föltételek nem teljesülnének, akkor Korizmics úr négyszázmilliója — bizony mondom — a közjólét gyarapodására nem volna egyéb cifra papirosnál. Tassy Ede: Minő előnyt nyújthat a „Népbank“ az iparos osztálynak? Van a „Népbank“ elfogadott alapszabályainak egy pontja, melynél fogva az egyesület tagjainak iparcikkekre is ad kölcsönt. Hogy mennyi jótékonyság háramlik ebből különösen a szegényebb iparosra, azt csak az képes felfogni, ki ez osztály jelen nyomasztó helyzetét ismeri. Jelenleg a szegényebb iparos nem annyira a közönségnek, mint inkább az iparcikk-árusoknak dolgozik s igy a készítmény többnyire második kézből kerül a közönséghez. Mert a szegény iparos, ki úgyszólván napról-napra él, nem hevertetheti addig készítményét, mig vevő érkezik, ki azért az illő árt, a fáradtságos munka díját megadja, hanem kénytelen az iparcikk-árusok számára dolgozni, hogy pénzhez jutván , családját fentarthassa s uj munkához szükséges anyagot vásárolhasson. Hogy pedig az iparcikk-árus nem bevezteti hiába az árukat boltjában, azt már tapasztalhatta a közönség, mely ez áruk drágasága miatt méltán panaszkodik. Azonban mégis csak a szegény iparos hozza a legrövidebbet, mert a haszon, amit az iparoikkáros rak zsebre, a mű készítőjét illette volna, ha a szükség eszközként nem adja őt amannak kezébe. Ezek után lássuk, hogy mit képes tenni a „Népbank“ az iparos-osztályért. A mellett, hogy számára csekély havi betételek után szép kis tőkét biztosít, kölcsönei által képessé teszi őt az önállóságra. A szegényebb iparos ugyanis ez egyesület tagjai közé lépvén, a midőn a készítmény számára vevő nem akad, az egyesülethez fordul, mely a mű értéke s az alapszabályokban meghatározott feltételekhez képest lassan kint törlesztendő pénzhez juttatja s anyagszerzésre, további munkára képessé teszi őt s a készítményt zálog gyanánt elfogadja. Ily módon a „Népbank“ egyszersmind az iparcikk-árusok helyét foglalja el, de úgy, hogy a haszonban az iparos részesül. Mert nagyon természetes, hogy az iparkészítmények az egyesületnél hiába nem hevernek, hanem egy közraktárba állíttatnak ki, melynek költségeit vagy a „Népbank“ vagy annak iparos-osztálya egyesülten viseli, a felügyeletet pedig felváltva két iparos egyesületi tag teljesíti s a darabokat a szabott s följegyzett árak szerint eladja s a jegyzőkönyvbe bejegyzett árucikk után az eladási összeget beírja, mely összegből a kölcsön s annak kamatja levonatvan, a többi az illető iparosnak átszolgáltatik. Hogy a szorgalmas iparosnak e raktárban levő szilárd készítménye gyorsan fog kelni, az kétséget sem szenved, mert ez után képesítve lesz az iparos az iparcikk-árusokkal versenyezni s hasonló áron szép és jó munkát adni. Gondolkozzanak e fölött komolyan iparosaink és siessenek részvételük által létrehozni s megszilárdítani az egyesületet, mely hivatva van a többi közt az iparos-osztályt is kiemelni azon nyomasztó helyzetből, mely az országot sújtó csapások folytán számára is kijutott. Jövőre a nevezett egyesület keletkezéséből a földművelő osztályra háruló haszonról fogunk szólani. Amerikai levelek, IX. San. Francisco, nov. 17-én 1865. Egy örvendetes hir szállt a tengereken keresztül s a Szegedről jött szeptemberi levél megerősítette azt, melynél fogva a magyar országgyűlést végre-valahára ismét összehívják, mire e levelem kedves szülővárosomba érkezik, a tény már meg is történt s a föld minden részeiben szétszórt magyarok, kiknek lelke oly örömest mulat a haza földén, epedve várják az újabb kedvező híreket. Kedvezők lesznek-e? Csak az Isten tudja, ki annyi világot látott, oly sokat tapasztalt s annyit csalódott, attól nem lehet rész néven venni, ha a kétkedés sötét szelleme szállta meg lelkét. Azt is örömmel olvastam, hogy a cholera, mely annyi országot meglátogatott, hazánkat elkerülte. Remegve gondoltam reá, hogy hátha annyi csapáshoz még e pusztító vész is járul s a szeméttel az aranyat is elsöpri. Pedig úgyis sok vesztesége volt hazánknak jeles honfiakban, aranyat érő szellemekben, kiknek helye sokáig betöltetlen marad. Nem kevésbé örültem azon, hogy hazámfiai oly örömest szeretnék meghonosítani a külföldi legcsekélyebb jót is s hogy a többi közt az amerikai édes burgonyával is kísérletet akarnak tenni, melyet kitűnősége miatt ajánlottam. — E cikkből jelenleg küldeni célszerűnek nem találom, mert mikorra megérkeznék Európába, épen tél lesz, a burgonya megfagyhat az után s igy a költség hasztalan leendene. Sajnálom, hogy akkor nem érkezett hozzám a felszólítás, midőn még a déli tartományokban valók, onnét nemcsak könnyebben történhetett volna a szállítás, de a burgonya is sokkal zamatosabb izű ott. Itt is terem ugyan, de mégsem oly kitűnő jó, mindamellett a jövő tavaszszal fogok belőle küldeni. És most valamit Californiáról. Amerika e részében egyik legfélelmesebb állat a szürke medve (grizli bear), mely roppant nagyságúra nő és hatalmas erejű, de már nagyon kipusztult és csak a laktalan hegyek közt található. Van farkas vagy inkább vad kutya is, igen csalfa, de félénk állat, vadmacska, a szarvasok és őzek minden nemei, nyulak bőségben; a szárnyas vadak ellepik az öböl szigeteit és oldalát, számtalan vadkacsa, fehér és hamvas vadludak sat. Azonban ami valóban félelmes, az a csörgő kigyó, mely itt meglehetős számmal találtatik. Szeptember elején vadászni voltam egy barátommal az öböl felső oldalán, a Napa és Sonoma völgyek között emelkedő hegyeken. — Diana asszony nem igen mosolygot reánk, ámbár nyúlunk elég volt, de nagyobb állatot semmikép sem bírtunk kapni. Az idő délutánra hajolván, a találkozásra, rendelt hely felé lovagoltam, mely tőlem fél mértföldnyi távolságra lehetett; egy a hegy kanyarulatán lévő szép árnyékos térség, az itt odáig cserjés bokrok közt kanyargó gyalog csapás volt. Midőn a bokrok közül kiértem, barátom már a helyszínén állt, egy hosszú botot tartott kezében és nagy figyelemmel szemeit egy bizonyos pontra függesztette. Mintegy húsz lépésnyire érvén, lovam hirtelen megállóit és a félelem minden jeleit lehetett rajta észrevenni, minden nógatásom dacára is ijedten hátrált; nem bírván képzelni, mi hozhatta ily rettegésbe az állatot, leszálltam és megkötvén egy fához, barátomhoz kezdek közeledni, aki ezalatt integetett. Ez mind igen rövid idő alatt történt, és most, hogy a lónak mozgása többé zajt nem okozott, magam is kezdek észrevenni oly zörgést, mintha valaki egy száraz ágat, melyen sok száraz levél van, erősen rázna és ugyan azon percben barátom előtt mintegy két ölnyire a száraz füvön csúszni egy barna kígyót vettem észre. Egészen ellenkezőleg a többi kígyóktól, kik futás által akarnak menekülni az ember elől, ez lassan csúszott, farkát dühösen rázta, és széles, lapos, majdnem szögletes fejét föltartva mintegy kihívólag nézett, mintha mondaná: vigyázzatok, mert éltetekkel játszódtok! Feléje közeledvén, a kígyó csomagba tekerődzött, fejét élénken emelgette, farkát pedig még nagyobb méreggel rázta; mondják, hogy ilyenkor ugrani szokott. Birátomnak egy jól intézett csapása azonban invalidussá tette, és miután fejét szétmorzsolta, vizsga alá vettük.