Szegedi Híradó, 1866. január-június (8. évfolyam, 1-51. szám)

1866-01-14 / 4. szám

jelentését a Császárné Ő Felsége üdvözletére Bécsben járt küldöttség fogadtatására vonat­kozólag, melyet a ház minden részleteiben meleg érdekeltséggel s Császár és Császárné ő Felségeik nevei említésénél mindenkori lel­kes éljenzéssel kisérve hallgatott végig. A jelentés végeztével elnök újólag éltetvén ő Felségeiket, miután az erre következő tartós éljenzés lecsillapult, az igazolási tárgyalást tűzvén napirendre, mindenekelőtt Arad megyé­­ből az egész központi választmány és minden e megyei (6) képviselő ellen beadott kérvény került szőnyegre. Nyáry Pál és Ghyczy K. egymást kiegészítő javaslataik folytán ez ügy akként határoztatott elintéztetni, hogy a köz­ponti választmány ellen emelt vádakat egy azon hat osztály elnökeiből s előadóiból ala­kulandó osztály tárgyalandja, melyek az egyes (aradmegyei) követek ellen beadott kérvénye­ket már eddig is tárgyalták. Ezután a kérvény- és szavazat­­­bíráló bizottmány választásához a szavazatok besze­dettek , az eredmény kihirdetése másnapra ígértet vén. Áttérvén az egyes képviselők igazolására, Ács Károly, Justh József, Kautz Gyula az osztályok véleményezése folytán igazolt kép­viselőknek nyilváníttattak. Ellenben Gyene Károly és Hrabovszky Zsigmond ellen hosszasabb és élénk vita után vizsgálat rendeltetett, előbbire nézve Szabó Károly, utóbbira nézve Böszörményi László küldetvén ki vizsgálatra. Az alsóház 7-ik nyilvános ülése, jan. 12-én. Ez ülésben a napló-bíráló bizottmány tagjaira történt szavazatok olvastattak fel. E bizottmány tagjai lettek: Somossy Ignác, Ni­­kolics Sándor, Jámbor Pál, Mihályi Péter, Szontagh Pál, Jendrassik Miksa, Dessewffy Ottó, Feszt Imre, Szász Károly, Fáy Gusztáv, Beliczay István, Vadnay Lajos, Rudnyánszky Flórián , Ruttkay István , Draskóczy Gyula, Szmrecsányi Dárius, Vay Béla, Trifunácz Pál, Madarász József, Kudlik István. Az igazolás folytatódván, Perényi Zsigmond ellen vizsgálat rendeltetett el s arra Markos István küldetett ki. Baldácsi Antal választása megvizsgálására pedig Rudnyánszky rendelte­­tetett. Besze János, Mocsáry Lajos, Varró Sámuel, Dőry Ádám igazolt képviselőknek je­lentettek ki. A párisi világkiállítás ügyében. A párisi világkiállítás ügyében az országos központi bizottmány figyelmeztetést és felhívást intéz a kiállítókhoz, melyben tudatja, hogy a j. é. kiállításnak 140,000­­ méternyi tér van szentelve, s 10,000 kiállítóra számítanak. Azon hit és bizodalomtól éltetve, hogy a ma­gyarok részvéte a következő nemzetközi mér­kőzés alkalmával lohadni nem fog, figyelmez­teti és felhívja hazánk minden rendű terme­lőit, a minél buzgóbb, a minél tevékenyebb részvétre, tájékozván őket egyúttal a szüksé­ges tudnivalókról a következőkben: A kiállí­tás megnyílik 1867. évi ápr. 1-én és bezára­­tik ugyanazon évi október 31-én. Elfogadtat­nak ezen kiállításra mindennemű szépművé­szeti, műipari és gazdasági tárgyak. Felállí­tása ezen tárgyaknak a következő 10 cso­port- és 95 osztályban történik: I. Csoport. — Szépművészeti tárgyak (1—5 osztály.) II. Csoport. — A szabad művészetek anyagsze­rei és alkalmazásai (6— 13 osztály.) III. Cso­port. — Bútorok és egyéb bútorozási cik­kek (14—26. osztály.) IV. Csoport. — Ruhák (ide értve a szöveteket) és más öltözethez tartozó tárgyak (27—39. oszt.) V. Csoport. — Nyers termények és fél-gyártmányok (40 —46 osztály.) VI. Csoport. — A közönséges termelés ágainak szerei és alkalmazásai (47 —66. osztály.) VII. Csoport. — Élelmi­sze­rek az elkészítés különféle fokain (67—73. osztály.) VIII. Csoport. — Élő állatok és mu­tatványok a gazdasági üzlet köréből (74—84. osztály.) IX. Csoport. — Élő termények a kertészet köréből (85—88 osztály.) X. Cso­port. — Oly tárgyak, melyek különösen a né­pek anyagi és erkölcsi helyzetének javítása czéljából állíttatnak ki 89—95.) A kiállításra beküldendő tárgyakra azok eladási ára fel­­jegyzendő. A kiállítás bezártáig viszsza nem vonható különös engedély nélkül. A kiállított tárgyak által elfoglalt bérért bér nem fizetendő. Végül figyelmezteti a kiállító közönséget, hogy bejelentendő gazdasági tárgyaikat főleg olyanokból válaszszák, melyek egyrészt gaz­dasági termelésünk fő czikkeit teszik, más­részt pedig külkereskedési szempontból első sorban állanak. Ily tárgyak név szerint: a gyapjú, bor, búza, repc­e, tengeri, dohány, kender, gubacs, liszt , dongafa; az élő álla­tokat illetőleg pedig tanácsképen megemlítik, hogy főleg hizlalt ürük és göbölyök lehetné­nek azok, melyek a leendő kiállításra kül­dethetnének, miután ezeket ugyanott való­színűleg egyszersmind megfelelő áron érté­kesíteni is lehetne. Kolozsvári levelek, m­. Kolozsvár, január 9-én 1866. Erdély országgyűlése ma tartá utolsó ülését. A várakozás teljes napok titokszerűsége eloszlott. A combinatiók hosszú sora, melyek a le­irat megérkezte óta a tartalom kitalálásával a nagy­közönség figyelmét foglalkoztaták, a mai felolvasott kir. leirat által el fognak né­­mulni, csakis a teljesülés vagy a csalódások fölötti vélemény fogja kisebb-nagyobb mérték­ben a közönség hangulatát hullámzásban tartani. Pár nap óta az itteni magasabb politikai körökben, bár minden feltűnő látszatot kerülve, nagy élénkség volt észrevehető, amelyek irá­nyáról többféle hír volt elterjedve, a­mit leg­inkább orrságos Krigsau belügyminisztériumi osztály­főnöknek Hirsch volt Torda megyei fő­nökkel lett ideérkezte idézett elő. Hogy ezen utazással nagy fontosságú körülmény volt egybekötve, arról kétség nem lehet, mert noha az ezzel egybefüggésben lévő fölmerült hírek közül a hiteles nevet egyre sem alkalmazhat­juk, mindamellett szükségesnek tartom azok közül néhányat fölemlíteni. A­mi ezen ki­szivárgott hírek közül legtöbb hitelességgel bír az, hogy a magas személyiségek minden be­folyásukkal oda törekedtek hatni, hogy az országgyűlés a kir. leirat fölött ne tanácskoz­zék , és hogy ezáltal semmi határozatot ne hozzon; a küldetés másik célja az lett volna, hogy a szászokat és oláhokat a magyar or­szággyűléstől való netáni visszamaradásukról lebeszéljék, végre hogy figyelmeztessék az or­szággyűlést , miszerint az minden nagyobb tüntetést kerüljön, a­mi a kedélyeket csak még jobban fölizgatná. Tán ebből kifolyólag történt az, hogy tegnap este a városi kapitány­ság figyelmezteti a polgárságot, hogy a már e célra készíttetett zászlókat ne dugják ki. Az itteni hangulatot ismerve, ezen figyelmeztetést nagyon fölöslegesnek lehet mondani, miután a kir. leirat tartalmának fölolvasása után az unió nem lévén kimondva, hanem csakis azért, „nehogy az összes monarchiát érdeklő államjogi kérdések megoldása halasztást szenvedjen“, engedtetik meg az erdélyi követeknek a pesti országgyűlésre leendő megjelenése; a kedé­lyekre ez oly hatással volt, hogy minden tün­tetést vagy örömnyilatkozatot elfojtson. A mai országos ülést elnök ő excellja 10 órakor megnyitván, mindenekelőtt az utolsó gyűlés jegyzőkönyve olvastatott föl magyar, német és oláh nyelven. Ezután elnök ő excellja kijelenti, hogy kormányzó­biztos ő excellja egy átirat mellett megküldé a kir. leiratot. A kormány­biztos által küldött átirat föl­olvasása után felolvastatott a legmagasb kir. leirat mind a három nyelven, melyet az or­szággyűlés felállva néma csendességgel hallga­tott végig. Ezután Zeyk Károly, Kolozsvár városa követe kért szót, kéri az elnököt, hogy ráék­­tóztassék a felolvasott kir. leiratot kinyomatni és a tagok közt szétoszlatni, hogy azután az efölötti tanácskozásaikat megkedzhessék. Ezen indítványt a ház többsége Helyesléssel pártolta. Erre elnök figyelmezteté a szónokot, hogy ezen kívánságának nem tehet eleget, miután egyenes legfensőbb parancs következtében a házat el kell napolnia. Zeyk Károly újra fölszólal és kéri az elnököt, hogy miután a ház többsége által pártolt indítvány nem fogadtatik el, úgy ez a jegyzőkönyvbe iktattassék, hogy ezen felszóla­lásnak ott nyomva legyen. Elnök ezt szükségtelennek tartja, miután az a gyorsírói naplóba be fog vétetni, ott föltalálható leend. Elnök fölkéri ítélőmester­i méltóságát, hogy a mai jegyzőkönyvet azonnal készítesse el, miután több gyűlés nem fog tartatni, az a mai gyűlésen felolvastathassék és addig is a házat egy kis várakozásra kéri föl. Fél órai szünet után a jegyzőkönyv elkészülvén, mind a három nyelven felolvastatott, ezután elnök az országgyűlést bezáró vagyis elnapolandó beszédét éljenzésektől kisérve elmondván, a gyűlés 12 órakor eloszlott, így végződött e nagy figyelemmel kísért erdélyi országgyűlés, és a jövő politikai fejlő­dés titka, ha vájjon a mostani elnapolást nem , a szükségesség parancsolta körülmény idézte elő, vagy pedig még egyszer kellene igénybe vennünk a derék erdélyiek szívességét, a­mit — habár nagy szerencsénknek fognám tartani — de mégis jobb szeretnék, ha az erdélyi köve­teket ezutánra állandóan mi részeltethetnők mind­azon jókban, mit ittlétünk alatt tapasz­talni szerencsések valánk. Jelenleg a közfigyelem a megválasztandó képviselők névsorozatával foglalkozik és lehet remélem­, hogy a pesti országgyűlésre való meghívó levelet a kir. gubernium nemsokára ki fogja bocsátani s igy a követek rövid idő múlva föl fognak jönni. Curiosumként fölemlítem azon nyilatkoza­tot, amelyet tegnap Rannicher szász követtől hallottam, hogy ő­ a pesti országgyűlésen egész­­ pártjával együtt a határozati párthoz fog csat­­­­lakozni; ne higgyék azonban, hogy ez tán jó indulatból származik, hanem ez is egyik bi­zonysága annak, hogy a szászok csakis az egyenetlenséget kívánják ezáltal is fentartani, hogy a kívánt eredmény (a kibékülés) ezáltal ne jöhessen létre. Hiú remény! mert ha fel­sőbb helyen a kibékülésre a szilárd akarat meg van, úgy egyesek rosz akaratból szárma­zott ellenzése hajótörést fog szenvedni. És most fogadják szives erdélyi testvé­reink köszönetünket azon jókért, miket irá­nyunkban oly nagy készséggel tanúsítottak, és adja Isten, hogy nemsokára a pesti közös gyűlésen szoríthassuk testvéri jobbjukat. — A Viszontlátásig! Vas Borona Levelezések. Csongrád, január 8-án 1866. Most midőn egy üres kocsit hallunk ut­cáinkon elrobogni, egy nagy kövezett városban képzeljük magunkat. Haj! mert kővé dermedt a rög is most e száraz, fagyos időben, mely száraz fagytól épen úgy félünk mi földműves nép, mint a nyári szárazságtól, minthogy ezen kemény száraz fagy épen úgy tönkre veri reményeinket, mint a tikkasztó hőség, sőt ez már csirájában úgyszólva tönkre teszi a gazda iparát. De ez még nem elég, hanem az ege­rek és más pusztító férgek s rovarok milli­­árdai is segítenek az alkalmatlan időnek, mit az ég tán ostorul bocsát ránk s megkísérli, hogy meddig bírjuk még e különféle csapáso­kat békén tűrni, mert midőn a szegény föld­műves az ég különféle ostorain tűnődik és bánkódik, betoppan hozzá a különféle címek alatti tartozásért az executio s nyakán marad mig nem fizet. Majd jön a másik, majd a harmadik, tizedik s­a­t. magistratualis persona, mely persze soha sem hoz, hanem mindig vinne, ha volna mit. Szomorú napjaink van­nak bizony nekünk most is, habár kissé ör­vendeztet is a remény a hongyű­léssel, de mig ez gyökeresen segítne, sokan tönkre leszünk téve. — No de mit folytatjuk tovább e szomoritó állapot leírását, inkább szóljunk másról, mely feledtesse velünk pár pillanatra ezerféle bajainkat. E hó­r­ikán lett kaszinónk új tisztikara megválasztva. Elnökké a derék lelkész Al­­vinczi Ferenc úr, alelnökké Kertész László, ügyvéddé Pap Gyula, jegyzővé nagyt. Báder János, pénztárnokká Mársits Ignác, könyvtár­nokká Fodor István, rendezővé Dúl István urak közfelkiáltással választattak meg. Nagy bajunk van amiatt e kaszinóban, hogy a részvényt a tagok vagy nem akarják, vagy nem bírják fizetni. Néhány nap előtt egy pár szerencsétlen halálozás történt Csongrádon. Ugyanis egy asszony szalma­tőzeket tett be a kemencébe száradás végett ejtve, a tőzek nedves lévén, midőn száradni kezdett, a benhagyott parázsból tüzet foghatott s a kemence hasadozott lévén, az elaludt nőt elkábitotta ; s midőn másnap betörték az elzárolt ajtót, már akkor a másfél éves kis­lányka halva volt. A nőben még volt egy kis életerő, amennyiben lélegzett, ámde az orvosi segély dacára néhány óra múlva ez is meghalt. Intő példa ez, hogy mint kell vigyázni a tüzelő­anyagra. Dániel, H.-M.-Vásárhely, január 10-án 1866. A helybeli „Önképző-Petőfi-társulat“ hang­versenyét f. hó 7-én a „fekete sas“ vendéglő Pásztor Lipót helybeli óvó úr által gyönyörűen földíszített termében, igen fényes közönség előtt megtartotta. A műsorozat következő darabokból állott: 1) Nyitány „Hunyadi László“ dalműhez négy kézre, zongorán előadták Lu­­binszky Blanka k. a. és Nagy Sándor úr. 2) „Világgyűlölet“ Petőfitől, szavalta Jeney Gyula úr. 3) Ábránd „Alvajáró“ dalműből Artottól, hegedűn előadta Robicsek Soma úr. 4) „Szob­rok fölött“ Thaly Kálmántól, szavalta Gy. Molnár István úr. 5) „Karének“ Verditől, előadta a helybeli tanuló ifjúság énekkara. 6) „Magyar ábránd“ Székely Imrétől, zongorán előadta Lubiszky Blanka k. a. 7) „Magyar ábránd“ Székely Imrétől, zongorán előadta ifj. Pap József. 8) „Életbölcseség“, írta és fel­olvasta Török Károly. 9) „Magyar ábránd“ Székely Imrétől, zongorán előadta Nagy Sándor úr. 10) „Honfidal“ Petőfitől, zenéje Nagy Józseftől, énekelte a helybeli tanuló ifjúság énekkara. 11) „Bellini emléke“, nagy ábránd Artottól, hegedűn előadta Robicsek Soma úr. 12) „Rákóczy-induló“ négy kézre, zongorán előadták Lubinszky Blanka k. a. és ifj. Pap József úr. A hangverseny átalában igen érdekesnek mondható, annyival inkább, mivel az előadott darabok mind a műértőt, mind a lak­ást kielégítették. Különösen kiemelendő a nyitány „Hunyadi László“ dalműhez, melynek előadása igen szabatos és kerekded volt. Nagy hatást idézett elő „Bellini emléke“, melyet nemcsak a jó zongorakiséret Lubinszky Blanka kis­asszonytól, de Robicsek úr kitűnő magánjátéka is igen élvezetessé tett. Dicsérőleg kell föl­említenünk ifj. Pap József urat, ki a „Magyar ábránd “ot helylyel-helylyel kitűnően játszta; fénypontja a magyar zenéből, zongorán előadott daraboknak azonban a Nagy Sándor úr által lejátszott „Ábránd­“ Székelytől volt, melyet előadó igen szép felfogással játszott, egyszer­smind megmutatva azt, hogy nagy technikával bir. A szavalók között különösen kitűnt Jeney úr és Török Károly úr „Életbölcsesség“ című gúnykölteményével, mely valóban szikrázott a sok elmés­ eszméktől. A karénekek is kielégí­tők voltak s ez alkalommal el nem mulaszt­hatjuk helybeli énektanár Szügyi úr sok oldalról igénybe vett buzgalma és sikerdús működése iránt a legőszintébb elismeréssel nyilatkozni. Fájlaltuk, hogy jeles zongora­mesterünk Pajor személyesen nem játszott, no de megmutatta, hogy tudnak tanítványai, mi ügyességének és szakképzettségének elvitáz­­hatlan érdeme. Hangverseny után táncra kere­kedett a fiatalság, szólt a zene s volt jókedv. Épen midőn e sorokat írom, hallom, hogy a hangverseny tiszta jövedelme 70 frt, így ennek fele része az önképző-társulat könyvtára gya­rapítására, másik fele része szegény tanulók iskolai kézi könyvtára javára meglehetős sza­porulatot tenne. Időjárásunk épen nem biztató, az egerek milliói mindig szaporodnak és csirájában emésztik föl a vetéseket. Jól esett hallanunk, mennyire méltányolják a szegediek a nálunk is Sipos színtársulatánál kitűnő sikerrel műkö­dött színészt Várhidit, bátran elmondhatjuk, hogy közönségünk a jeles tehetségű színész szép játékát soká fogja élénk emlékezetben tartani. R. 1. Első és utolsó szavam a „Szeged“ tisztelt szerkesztőjéhez. Mindig rosz ízlést árul el nevelt ember­nél, midőn nem hozzá szólunk s mégis be­elegyedik a beszédbe. Én e lapok 2-dik számában egyenesen a „Szegedi Híradó“ szerkesztőjéhez intéztem „Nyílt levelemet“ s mégis­­. Czimeg János úr, anélkül, hogy őt vagy lapját legtávolabb bán­tottam volna, bizonyos súgók bemondása után fölhíva érezte magát, önigazolásul holmi pasquille-szerű „ Válasz“t igtatni a „Sze­gediek tegnap este megjelent számába, mi­ből velem együtt az el nem fogott olvasó láthatja, hogy miután I. Czimeg úr önmagát a világ központjának képzelve, mindent ma­gára vesz, a­mi nem is lehetett neki szánva, — egyátalán nem értette az én levelem tartalmát; minélfogva ezen körülmény maga — ha elvem nem tartana is vissza a polemi­zálástól, teljesen fölment Czimeg úrral, minden tollvita kötelessége alól, mert ilyet csak azzal lehet folytatni, a­ki az embert megérteni képes. Ha pedig, a­mint látszik, csupán azért írta ellenem ama kiszámított célú vála­szát, hogy abbeli leyális érzelmét tudassa ve­lem, miszerint „nem hiszi, hogy én a „Sze­gedi Híradó“ három havi polémiájában részes voltam volna, valamint azon mindenféle hírek­nek sem akar fontosságot tulajdonítani, me­lyek engemet, mint a Schmerling közegeitől hivatalt vállalót, a belga­­ bank helybeni meghonosítóját, a gyulai kamarai (?) lét elárusítóját, a vízvezeték ügyében népsze­rűsége vesztett ügynököt szerte kisebbít­­nek (?) a városban“, ha mondom, csupán ez volt célja, úgy fölösleg volt fáradnia; mert én Czimeg János urat eddigelé józan el­méjű s becsületes embernek tartom, ama nevetségig hazug rágalmakat pedig csak becstelen emberek beszélik s csak ok­talanok hiszik el rólam. Csak ezt akartam mondani s ezt átadhatja Czimeg úr a többiek­nek is. Osztrovszky József Helybeli újdonságok. / Egy kis figyelmeztetés. Annak idejében, mint városunkat illető örvendetes tényt említettük volt, hogy 190,771 frt 36 kr. adóelengedés történt, mely összeg a vá­ros és magánbirtokosok évenkénti adójába fog betudatni s hogy a kulcs kimunkálása, mely szerint ezen beszámítás történni fog, a nyil­vántartói hivatal által már munkába vétetett. Elmondhatjuk, hogy ez soha jobbkor nem jöhetett volna, mint most, midőn gazdáink legnagyobb része a szó szoros értelmében ki van merülve ; de a dologban egy bökkenő van, az t.­­, hogy ezen kulcs kiszámítása előre­láthatólag hosszabb időt fog igénybe venni, az adóexecutió pedig maholnap a nyakán lesz az illetőknek s akkor az elengedés még sem jött elég korán arra, hogy a földbirtok nyomasztó helyzetén még az idén segítsen. A városi tanács talán tehetne ez ügyben valami lépést, hogy az adóbehajtás egyelőre felfüggesztetnék. Egyébiránt úgy tudjuk, hogy egyesnek már kiszámították a birtokára eső elengedési ösz­­szeget s ezen összeggel fönlevő adójából már törlesztett is. *A kaszinó első táncvigalma tegnap este tartatott meg. * A Szeged város történetének megírása céljából kitűzött pályadíjra ada­kozók neveit visszaemlékezés okáért ezennel közéteszük. Adakoztak: Adler Ignác­­, Alt-

Next