Szegedi Híradó, 1866. január-június (8. évfolyam, 1-51. szám)

1866-02-25 / 16. szám

1866. Nyolcadik évfolyam. Mofit­olon: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Buzatér, 808. sz. Kiadóh­iv­atal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre ...........................8 frt, Félévre ......................................4 „ Évnegyedre ........... 2 „ Egyes szám­ára feltételek: Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre................................ 6 frt — kr. Félévre . ...........................................3 „ — „ Évnegyedre................................................1 „ 60 „ 8 kr osztr. ért. sate? I Vasárnap, február 25-én 7 Hirdetésor : 16-ik szám. A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitfor igtatási dij 15 új krajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­mond könyvkereskedéséhez címezendők. A vászon­készítésről és a fonó­­anyagok termesztéséről. in. A vászonkészítéshez szükséges fonó­anya­gok között, gazdálkodási szempontból, legelső helyen a kender áll, különösen ránk alföldiekre nézve a len-termesztés sokkal hálátlanabb lé­vén, minthogy a len a hidegebb égalji tarto­mányokban és nedvesebb vidékeken díszült legjobban. Azonban mivel a len fonásra nézve a legfinomabb olasz kenderekkel vetekszik és a pamuthoz legközelebb álló puhaságú vásznat ad, noha a kendernél gyöngébb, de a pamutnál erősebb, e szerint második helyen említendő. A len-termesztésnél szintén a legjobban művelt, legkövérebb földek veendők használat­ba, különösen óvakodni kell (ami hazánk több vidékein hibásan dívik) a kender- és lenföldek állandósításától, t. i. az e nevezett alatti föl­dekbe minden vetés-forgatás nélkül évről-évre lent és kendert vetni nem szabad, sőt két egymásután következő évben sem szabad ugyan­azon fonó­anyagokat termeszteni. A lenre nézve a mi törpe magunk épen nem alkalmatos vetőmag. A rigai és más éjszaki magok fölötte éles szálat teremnek nálunk, számunkra a jó szepesi lenmag a legalkalmatosabb.* * * Már most, ha a jól termesztett kender és len a múlt évben általunk leírt szabályok szerint rendesen eláztattatott, (soha nem szikes vízben) kimosatott s tökéletesen fölszáradván, kitöretett, főgondot kell arra fordítani, hogy a vékony és vastag végek soha össze ne for­­dítassanak úgy annyira, hogy még a gerebene­­zés után is az egy oldalt a föld felé, más oldalt az ég felé álló végek mindig színül vétessenek. A kendernek és lennek tulajdon­­képeni simítása mindig a föld felől eső úgy­nevezett „vastag végéről“ történik. A törésnél a legelső, hogy a vastag végéből egy jó markolatnyi kitöretvén, ennél­fogva a kézre csavaríttatik s igy töretik a dereka és vékony vége tovább és tovább. Ez­által a rövidebb szálak is rendben maradnak, el sem hullanak, össze sem kuszálódnak. A gerebenezésnél szintén a vastag végről az egész hosszúság egy harmada kezdetik gerebenbe vágatni, azonban a legkisebb mar­konként, mert ezáltal az anyag finomodik és a szálak össze nem kuszálódnak és el sem tépetnek annyira, mint a nagy maroknál. A midőn a vastag meg van gerebenezve, ekkor kell kezdeni a vékony véget, melynél az egész hosszúság két harmada hegyéről be­felé rendszeresen haladva gerebeneztetik. Ha a fonó­anyag igen élesnek tetszik, akkor vagy be kell cserélni finomabbért, vagy meg kell törni, megmorzsoltatni morzsoló­gépen. Egyébiránt ugyanazon föld­tábla, sőt ugyanazon hold föld is különböző finomságú és hosszúságú fonó-anyagot is ad, a­mint a föld többé vagy kevésbé lejtős. E szerint már a föllépésnél vigyáznunk kell, hogy a fonó­anyag legalább is csomónként osztályoztassék a finomabb száluak vászonra, a vastagabb száluak köteleseknek adassanak. De a­mint mondtuk, a legdurvább kender is megfinomítható, megpuhítható a vászon­készí­téshez is. * * * A kézi-fonáshoz jól elkészített fonó­anya­gok vidékünkön leginkább üllő-rokkán fonatnak, míg más vidékeken a sokkal kényel­mesebb és szaporább pergő-rokkák hasz­náltatnak. Többszörös tekintetből kell aján­lanunk a pergő-rokkát, de szaporasága és kényelmesebb volta mellett főképen azért, mi­vel a pergő-rokkán a fonónak mindkét keze szabadon mozogván, a fonás arányosabb lehet. A pergő-rokka magában egy kis fonó­gép lévén, az ősi egyoldalúság szűkköréből némi kibontakozásra vezet. Jelen cikkünkben nem akarunk a fonó­gyárak szükséges és hasznos voltára kiter­jeszkedni, egyedül a házi vászonkészítésről szólunk. A forgó­ rokkán a finom len- és kenderből 5 pászmát (egy fontból) fonva, noha nem kerül ki valami rumburgihoz hasonló vékony vászon, de a kényesebb igényeknek is megfelelő igen szép házi*vászon ingre s egyebekre, a 4 pászmás fonál közönséges lepedők és abroszokra, lábravalókra és törülközőkre való, a 3 pászmás derekaljakra és konyhai fehérneműekre. A durvább ken­derből egy fontból 2*­a pászmát fonva vastag festő vásznak, a szöszökből 2 pászmára finom zsákok és közönséges szalmazsákok készít­hetők. A szövésre nézve az igaz, hogy egy kis bajban vagyunk, mivel 8—10 év óta annyira el volt hanyagolva a szövetés, hogy takácsaink úgy­szólván kihalni kezdtek s mai napság sem szerszámot nem győznek eleget állítani, sem pedig segédet nem kapnak kellő számban. A múltkor még takácsaink örömmel üdvözölték e sorok íróját, hogy e vidéken a fonás terjesz­tésére a múlt évben hozott olasz kenderekkel a közönséget édesgető, majd később testületi­leg kérték a további szíves figyelemre; mai nap már bajos a jó takácsokkal beszélni, az értelmesbek mind el vannak foglalva. A legfőbb baj, hogy sokan közülök a sok sanyarú év után hosszasan szünetelő iparág helyett más foglalkozásra tértek és elszoktak üzletüktől. De hiszszük, hogy a­mint az idők javulnak rájuk nézve, a szerint fognak vissza­térni, mert a legrutább méltatlanság volna a magyar iparosról föltenni, hogy urhatnámság, munkakerülés miatt nem űzi iparágát szorgal­masabban , amint ez bizonyos helyen róluk mondva volt. A magyar iparos nemével a büszkeségnek szokott iparágának szép napjai­ról beszélni, de fájdalom, hogy e szép napokat azok odázták el tőlünk, akik mindenre oktat­ták az iparos pályára készülőt, csak arra nem, a­mire egy iparosnak legfőbb szüksége van: a reál­tudományokra. Azonban korántsem akar­juk ezzel azt mondani, hogy a magyar iparos nem értené, nem tanulná meg iparágát, sőt ellenkezőleg. A magyar segédek külföldön a legkapósabbak. Működő takácsaink is szor­galmasak, épeszű értelmes emberek, a közön­séges, sőt a mesteriebb szövést is szépen el­végzik és ajánljuk is őket a közönség becses figyelmébe. A vászon­fehérítésről és a fonál­mosásról közelebb külön akarunk szólani. A halak tulajdonságát s nem tudja, miszerint azoknak legnagyobb része csak állóvizekben tenyészik. Ennek bebizonyítására elégnek tar­tom megemlíteni, miszerint a Tiszában talál­ható, számra nézve 30 fajta hal közül csak tizenegy ívik a Tiszában, és pedig közelneve­zéssel ezek: Tok, sziitok, kecsege, sőreg, bucó vagy bálinthal, hering keszég cingli, kóc vagy baráthal, márna, gallakeszég és menyhal. A négy elsőt kivéve, a többiek igen kicsinyek s inkább a nagyobb halaknak táplálékul, mint az embernek eledelül szolgálnak. A többi pedig, mint harcsa, ponty, csuka, süllő, tamás­­keszég, dévér, kerekkeszég, szápakeszég, bo­­dorkeszég, piroskeszég, persling vagy duber, gallakeszég, ilonahal, cigányhal, kárász csak az álló­vizekben tenyészik. A viza a fekete tengerből jön. Két hal neve el van hallgatva. De átalában azon halak, melyek folyóvizekben ívnak, nem le­hetnek közel sem annyira szaporák, mint a tavi­halak, mer a víz folyása miatt sok ikra elvész. Ezek után bátran elmondhatjuk, hogy ha Sze­ged városa tovább is halszűkében nem akar szenvedni, ha a távolabb vidékről vagy épen Csehországból szállítandó, a mienkhez képest valóban hitvány halat nem akarja méreg­drá­gán megvásárolni, úgy mindenesetre halastavak fölállításáról kell gondoskodnunk. Mert hogy Szeged népe, hol a halat oly sokfélekép­p oly ízletesen tudják elkészíteni, mint sehol e vilá­gon, azt nélkülözni, feledni tudja, az föl sem tételezhető. Nem szándékom igénytelen fel­szólalásomnak tulajdonítani azon tényt, misze­rint városunk egyik legéletrevalóbb polgára már is kiszemelt Tápén fölül egy alkalmas tért, melynek, ha csak ideiglenesen is birto­kába jöhet, a különben igen termékeny talajú rétet halastóvá alakítani szándékozik. E kö­rülmény a halastónak ha nem szükségességé­ről, de mindenesetre hasznosságáról tanúskodik, de míg több nincs, addig egy okvetlenül szükséges. A halastó szükségességét belátta városunk 61-diki tanácsa is, s ugyancsak a Maty-érnek halastóvá leendő átalakítását indít­ványba hozta, de az ügy pénzhiány miatt az indítványozásnál alig haladt tovább. Egy szó, mint száz, miután a Maty-ér tiszt, bérlője a kezdeményezést megtette, nem vetek neki tíz évet, hogy egész Magyarországot, sőt még a csehatyafiakat is elláthatjuk a legjobb minő­ségű tiszai hallal. (Folyt. köv.) flartai Andor: Halastó maradjon-e a Maty-ér? Elnézést kérek a t. olvasótól, ha tán értekezésemnek kissé nagy feneket keliték; ezt két okból tevem. Először, mert a tárgy kellő földerítését sokkal fontosabbnak tartom, mint első pillanatra látszik. Hiszen az utolsó pár évtized alatti helytelen intézkedések foly­tán úgy is annyi kár érte városunkat, annyira elszegényedett az egykor oly dús lakossága Szegednek, hogy előbbi jólétéhez még csak hasonló jólétnek is aligha örvendhet valaha. Másodszor, mert állapotunk ismertetése még oly sok jó szóra vár, hogy szinte jól esik lelkemnek, ha kivált oly tárgyról szólhatok, mely Szegednek arany-bányául szolgálhatand s me­lyet némelyek kellő belátás hiánya miatt, vagy tán egyedül dacból, úgy­szólván, semmivé tenni szándékoznak. No de ideje lesz tár­gyunkra térni. Mielőtt a Maty-érről, mint halastóról el­mondanám nézetemet, célszerűnek tartom e három kérdés megoldását: Szükséges-e Szegeden halastó? Alkalmas-e a Maty-ér halastónak? Végre: Hogyan jöve­delmezhetne a Maty-ér legtöbbet? Az első kérdésre az utóbbi évek igennel felelnek, mert ha a Duna mellékéről — meg­jegyzendő, onnan is halastóból — nem szál­lítanak ügyes halárusaink, még csak írmag­nak sem kaphatunk halat. Kimondom, habár roppant szégyenünkre válik is, mert még va­laki ellenbizonyítékul hozhatná föl, miszerint egyik fűszerkereskedőnk oly ajánlatot kapott Csehországból, hogy fontját 30 kajával számítván, bármily mennyiségű halat küldenek Szegedre, hol pár évtized előtt a Tiszának több hala volt, mint vize. Talán mondanom sem kell, miszerint az ügyes szomszédok is halastavak termékeivel kereskednek. Azonban egy ellenvetés érheti állításunkat, mely abból állhatna, hogy az utóbbi évek az alacsony vízállás miatt nem volának kedvezők a hal­­tenyészésre s hogy nem lesz ez mindig igy, kedvezőbb időjárással fog még a Tisza halban bővelkedni, tehát nem okvetlenül szükséges a halastó. Ez ellenvetéseket csak oly egyén tehetné, ki nem ismeri a Tiszában található Anyagi szemle. (—gy—r­) Az új aera földerültével, a közjogi kérdések első rangú fontossága mellett közvetlenül előtérben áll közgazdasági ügyeink kérdése. Hogy ez ügy, mely a mai előhaladt kor­ban már egy nemzetnek életföltételét képezi, mennyire a sajnos politikai viszonyok rabja volt nálunk, a mai napok mozgalmas jelen­ségei kézzelfoghatólag igazolják. A társulási és egyesülési szellem, mely bármely téren egyedül képes nagyobbszerű eredményeket létrehozni s amelynek a műveit Anglia gyors fölvirágzását köszöni, hazánkban a szomorú emlékű Bach- és Schmerling-kor­­szakban minden kigondolható akadályokkal letiportatott, elfojtatott. S hogy e tekintetben mennyire nem voltak válogatósak, arra nézve elég lesz csak a békés-csabai takarékpénz­tári részvényes-társulat szomorú pél­dáját fölhoznunk. Ez intézet 50,000 forintnyi alaptőkéje még 1862. évben fölösen aláíratott s alapszabályai 1863-ks tavaszon fölterjesztet­­tek jóváhagyás végett. S ime, ez alapszabályok teljes 3 év alatt, többször leküldetve s a kí­vánathoz képest többször átalakítva, mind e mai napig nem nyerhettek megerősítést, s a részvényes társaság, 3 évi sikertelen küzdés után, részint kifáradva, részint a közelebbi évek sanyaruságai által elkedvetlenítve — a fölötte szükséges és közhasznú ügyet végre kénytelen volt elejteni s az ideiglenes elnök jelentése szerint legközelebb föloszlott. Ilyen példák beszélnek nálunk s hangos szóval magyarázzák gazdászati, kereskedelmi s iparviszonyaink sülyedését, anyagi romlá­sunkat. S íme, mihelyt a változó kormányi rend­szer az önálló működésre, a nemzeti erő ki­­fejthetésére szabadabb tért nyitott, a biztató remény föltűntével — a küzdelem az anyagi téren is hatalmas lendületet nyert ; az erők már­is csoportosulnak s a gazdászat, ipar s kereskedelem fölvirágzására célzó társulatok s egyesületek egymásutáni keletkezésében nyer­nek kifejezést, erős tényezőket az elmulasz­tottak helyrepótlására, s ez örvendetes előre­­törekvésben biztos zálogát látjuk a szebb jövőnek, melyet a láncaitól megszabadított Prometheus képes lesz magának teremteni. A kilátás tehát e pillanatban kecsegtető, de hogy e téreni reményeink teljesülése meny­nyire szoros összefüggésben áll a fenforgó nagy közjogi kérdés kedvező megoldásával, mely egyedül képes úgy Ausztria, mint Ma­gyarország nagyszerű bajain mielőbb segíteni, erre vonatkozólag a „Pol. Hetilap“ 6-ik szá­mának egy rövid cikke igen helyesen tájékozó felvilágosítást nyújt, melyet olvasóinkkal is megismertetni időszerűnek látunk. Az említett cikk előrebocsátván, hogy közjogi kérdéseink közgazdasági kérdéseinkkel a legbensőbb összefüggésben állanak, hogy a modern világban a szabadság és közgazdasági erő egymást föltételezik, hogy a mi feladatunk a közgazdasági téren tehát, a produktív (ter­melő) erők kifejlesztése s termékeink értéke­­síthetése a kül- és belvásáron, szóval a ter­melés és fogyasztás, a nemzetgazdaság e két fő mozzanata: az idevágó kérdések hosszú sorozatából kiragad egy lényeges kérdést: a vámügyet. „Alig van ügy — úgy­mond — mely a gazdasági életben oly mélyen behatna, mint ez s mégis alig van ügy, mely több elfogult­sággal s előítéletekkel kezeltetett volna. De mint mindenben, úgy itt is a helyes, gyakor­lati felfogások utat törnek maguknak; értjük a szabad forgalom felé törekvést s a termelők s fogyasztók érdekei közötti egyensúlyt. Nagy fontossággal bír tehát reánk nézve azon bizott­mány, mely az új vámszabályzat kidolgozására Bécsben össze fog ülni. Következménye ez az Angliával kötött kereskedelmi szerződésnek. Angliában e szerződés következtében az érdek az ausztriai birodalom s különösen Magyar­­ország iránt nagy mértékben fölébredett. — Olvastunk magánleveleket tekintélyes angolok­tól, kik egyenesen fölszólítanak, hogy, miután e kereskedelmi szerződés által az angol tőke­birtokos érdeke Ausztriára s Magyarországra lett irányozva — azt felhasználni el ne mu­­laszszák, mert az angol tőke hajlamot mutat magyarországi vállalatokban beruházást keresni — föltéve mindig, hogy közjogi kérdéseink megoldását keresztül tudjuk vinni. Érdekkel olvassuk a liverpooli kereske­delmi kamara múlt hónapban tartott gyűlésé­nek jelentését, melyben az Ausztriával kötött kereskedelmi szerződést nagyon kiemelik s egy nagy kereskedelmi összeköttetés kiindulási pontjául tekintik. E gyűlés egyik szónoka, ki maga is a szerződés létrehozása körül működött, mondja, hogy e szerződés kezdet­nek igen kielégítő s azt a birodalom új poli­tikájával hozza kapcsolatba, melynek lényege azon törekvés, hogy Magyarországgal kibékül­jön s azt kielégítse , mert anélkül bármi köz­­gazdasági szerződéseknek Ausztriában nem lesz semmi sikere. De ha az sikerül, az ausztriai birodalom a jóllét egy új aerájának nézhet eléje s képes lesz pénzügyeit rendbe hozni, akkor meg fogja teremni a kereskedel­mi szerződés is gyümölcseit, s az angol tőke s értelmiség sok ausztriai vállalatokhoz fog csatlakozni, melyek most medden hevernek.­­ E szerződés gyakorlati s közvetlen hatása azonban a vámtételektől függ, melyek csak utólag fognak megállapíttatni. Itt a védvám barátai minden erőmegfeszítéssel fognak a magasabb védvámokhoz ragaszkodni, mert azt hiszik, hogy az angoloknak nincs más törek­­vésök, mint az ausztriai piacot angol gyárt­mányokkal elárasztani. De a szónok szerint Angliának más céljai is vannak. Anglia fo­gyasztó osztályai többet kívánnak fogyasztani az osztrák terményekből, s az angol vállalkozó szellem­­ért s foglalatosságot kíván e biroda­lom határai közt is. Szónok meg van győ­ződve, hogy az ausztriai gyám­okok egy pár év múlva többet fognak Angliába kivinni, mint amennyi Angliából fog Ausztriába behozatni, a­mint az a kereskedelmi szerződés követ­keztében Franciaországban is történt. Kieme­lik végre Ausztria viszonyát Olaszországhoz, valamint a kibékülés szükségét mindkét ré-

Next