Szegedi Híradó, 1866. január-június (8. évfolyam, 1-51. szám)
1866-02-25 / 16. szám
1866. Nyolcadik évfolyam. Mofitolon: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Buzatér, 808. sz. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre ...........................8 frt, Félévre ......................................4 „ Évnegyedre ........... 2 „ Egyes számára feltételek: Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre................................ 6 frt — kr. Félévre . ...........................................3 „ — „ Évnegyedre................................................1 „ 60 „ 8 kr osztr. ért. sate? I Vasárnap, február 25-én 7 Hirdetésor : 16-ik szám. A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitfor igtatási dij 15 új krajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. A vászonkészítésről és a fonóanyagok termesztéséről. in. A vászonkészítéshez szükséges fonóanyagok között, gazdálkodási szempontból, legelső helyen a kender áll, különösen ránk alföldiekre nézve a len-termesztés sokkal hálátlanabb lévén, minthogy a len a hidegebb égalji tartományokban és nedvesebb vidékeken díszült legjobban. Azonban mivel a len fonásra nézve a legfinomabb olasz kenderekkel vetekszik és a pamuthoz legközelebb álló puhaságú vásznat ad, noha a kendernél gyöngébb, de a pamutnál erősebb, e szerint második helyen említendő. A len-termesztésnél szintén a legjobban művelt, legkövérebb földek veendők használatba, különösen óvakodni kell (ami hazánk több vidékein hibásan dívik) a kender- és lenföldek állandósításától, t. i. az e nevezett alatti földekbe minden vetés-forgatás nélkül évről-évre lent és kendert vetni nem szabad, sőt két egymásután következő évben sem szabad ugyanazon fonóanyagokat termeszteni. A lenre nézve a mi törpe magunk épen nem alkalmatos vetőmag. A rigai és más éjszaki magok fölötte éles szálat teremnek nálunk, számunkra a jó szepesi lenmag a legalkalmatosabb.* * * Már most, ha a jól termesztett kender és len a múlt évben általunk leírt szabályok szerint rendesen eláztattatott, (soha nem szikes vízben) kimosatott s tökéletesen fölszáradván, kitöretett, főgondot kell arra fordítani, hogy a vékony és vastag végek soha össze ne fordítassanak úgy annyira, hogy még a gerebenezés után is az egy oldalt a föld felé, más oldalt az ég felé álló végek mindig színül vétessenek. A kendernek és lennek tulajdonképeni simítása mindig a föld felől eső úgynevezett „vastag végéről“ történik. A törésnél a legelső, hogy a vastag végéből egy jó markolatnyi kitöretvén, ennélfogva a kézre csavaríttatik s igy töretik a dereka és vékony vége tovább és tovább. Ezáltal a rövidebb szálak is rendben maradnak, el sem hullanak, össze sem kuszálódnak. A gerebenezésnél szintén a vastag végről az egész hosszúság egy harmada kezdetik gerebenbe vágatni, azonban a legkisebb markonként, mert ezáltal az anyag finomodik és a szálak össze nem kuszálódnak és el sem tépetnek annyira, mint a nagy maroknál. A midőn a vastag meg van gerebenezve, ekkor kell kezdeni a vékony véget, melynél az egész hosszúság két harmada hegyéről befelé rendszeresen haladva gerebeneztetik. Ha a fonóanyag igen élesnek tetszik, akkor vagy be kell cserélni finomabbért, vagy meg kell törni, megmorzsoltatni morzsológépen. Egyébiránt ugyanazon földtábla, sőt ugyanazon hold föld is különböző finomságú és hosszúságú fonó-anyagot is ad, amint a föld többé vagy kevésbé lejtős. E szerint már a föllépésnél vigyáznunk kell, hogy a fonóanyag legalább is csomónként osztályoztassék a finomabb száluak vászonra, a vastagabb száluak köteleseknek adassanak. De amint mondtuk, a legdurvább kender is megfinomítható, megpuhítható a vászonkészítéshez is. * * * A kézi-fonáshoz jól elkészített fonóanyagok vidékünkön leginkább üllő-rokkán fonatnak, míg más vidékeken a sokkal kényelmesebb és szaporább pergő-rokkák használtatnak. Többszörös tekintetből kell ajánlanunk a pergő-rokkát, de szaporasága és kényelmesebb volta mellett főképen azért, mivel a pergő-rokkán a fonónak mindkét keze szabadon mozogván, a fonás arányosabb lehet. A pergő-rokka magában egy kis fonógép lévén, az ősi egyoldalúság szűkköréből némi kibontakozásra vezet. Jelen cikkünkben nem akarunk a fonógyárak szükséges és hasznos voltára kiterjeszkedni, egyedül a házi vászonkészítésről szólunk. A forgó rokkán a finom len- és kenderből 5 pászmát (egy fontból) fonva, noha nem kerül ki valami rumburgihoz hasonló vékony vászon, de a kényesebb igényeknek is megfelelő igen szép házi*vászon ingre s egyebekre, a 4 pászmás fonál közönséges lepedők és abroszokra, lábravalókra és törülközőkre való, a 3 pászmás derekaljakra és konyhai fehérneműekre. A durvább kenderből egy fontból 2*a pászmát fonva vastag festő vásznak, a szöszökből 2 pászmára finom zsákok és közönséges szalmazsákok készíthetők. A szövésre nézve az igaz, hogy egy kis bajban vagyunk, mivel 8—10 év óta annyira el volt hanyagolva a szövetés, hogy takácsaink úgyszólván kihalni kezdtek s mai napság sem szerszámot nem győznek eleget állítani, sem pedig segédet nem kapnak kellő számban. A múltkor még takácsaink örömmel üdvözölték e sorok íróját, hogy e vidéken a fonás terjesztésére a múlt évben hozott olasz kenderekkel a közönséget édesgető, majd később testületileg kérték a további szíves figyelemre; mai nap már bajos a jó takácsokkal beszélni, az értelmesbek mind el vannak foglalva. A legfőbb baj, hogy sokan közülök a sok sanyarú év után hosszasan szünetelő iparág helyett más foglalkozásra tértek és elszoktak üzletüktől. De hiszszük, hogy amint az idők javulnak rájuk nézve, a szerint fognak visszatérni, mert a legrutább méltatlanság volna a magyar iparosról föltenni, hogy urhatnámság, munkakerülés miatt nem űzi iparágát szorgalmasabban , amint ez bizonyos helyen róluk mondva volt. A magyar iparos nemével a büszkeségnek szokott iparágának szép napjairól beszélni, de fájdalom, hogy e szép napokat azok odázták el tőlünk, akik mindenre oktatták az iparos pályára készülőt, csak arra nem, amire egy iparosnak legfőbb szüksége van: a reáltudományokra. Azonban korántsem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a magyar iparos nem értené, nem tanulná meg iparágát, sőt ellenkezőleg. A magyar segédek külföldön a legkapósabbak. Működő takácsaink is szorgalmasak, épeszű értelmes emberek, a közönséges, sőt a mesteriebb szövést is szépen elvégzik és ajánljuk is őket a közönség becses figyelmébe. A vászonfehérítésről és a fonálmosásról közelebb külön akarunk szólani. A halak tulajdonságát s nem tudja, miszerint azoknak legnagyobb része csak állóvizekben tenyészik. Ennek bebizonyítására elégnek tartom megemlíteni, miszerint a Tiszában található, számra nézve 30 fajta hal közül csak tizenegy ívik a Tiszában, és pedig közelnevezéssel ezek: Tok, sziitok, kecsege, sőreg, bucó vagy bálinthal, hering keszég cingli, kóc vagy baráthal, márna, gallakeszég és menyhal. A négy elsőt kivéve, a többiek igen kicsinyek s inkább a nagyobb halaknak táplálékul, mint az embernek eledelül szolgálnak. A többi pedig, mint harcsa, ponty, csuka, süllő, tamáskeszég, dévér, kerekkeszég, szápakeszég, bodorkeszég, piroskeszég, persling vagy duber, gallakeszég, ilonahal, cigányhal, kárász csak az állóvizekben tenyészik. A viza a fekete tengerből jön. Két hal neve el van hallgatva. De átalában azon halak, melyek folyóvizekben ívnak, nem lehetnek közel sem annyira szaporák, mint a tavihalak, mer a víz folyása miatt sok ikra elvész. Ezek után bátran elmondhatjuk, hogy ha Szeged városa tovább is halszűkében nem akar szenvedni, ha a távolabb vidékről vagy épen Csehországból szállítandó, a mienkhez képest valóban hitvány halat nem akarja méregdrágán megvásárolni, úgy mindenesetre halastavak fölállításáról kell gondoskodnunk. Mert hogy Szeged népe, hol a halat oly sokféleképp oly ízletesen tudják elkészíteni, mint sehol e világon, azt nélkülözni, feledni tudja, az föl sem tételezhető. Nem szándékom igénytelen felszólalásomnak tulajdonítani azon tényt, miszerint városunk egyik legéletrevalóbb polgára már is kiszemelt Tápén fölül egy alkalmas tért, melynek, ha csak ideiglenesen is birtokába jöhet, a különben igen termékeny talajú rétet halastóvá alakítani szándékozik. E körülmény a halastónak ha nem szükségességéről, de mindenesetre hasznosságáról tanúskodik, de míg több nincs, addig egy okvetlenül szükséges. A halastó szükségességét belátta városunk 61-diki tanácsa is, s ugyancsak a Maty-érnek halastóvá leendő átalakítását indítványba hozta, de az ügy pénzhiány miatt az indítványozásnál alig haladt tovább. Egy szó, mint száz, miután a Maty-ér tiszt, bérlője a kezdeményezést megtette, nem vetek neki tíz évet, hogy egész Magyarországot, sőt még a csehatyafiakat is elláthatjuk a legjobb minőségű tiszai hallal. (Folyt. köv.) flartai Andor: Halastó maradjon-e a Maty-ér? Elnézést kérek a t. olvasótól, ha tán értekezésemnek kissé nagy feneket keliték; ezt két okból tevem. Először, mert a tárgy kellő földerítését sokkal fontosabbnak tartom, mint első pillanatra látszik. Hiszen az utolsó pár évtized alatti helytelen intézkedések folytán úgy is annyi kár érte városunkat, annyira elszegényedett az egykor oly dús lakossága Szegednek, hogy előbbi jólétéhez még csak hasonló jólétnek is aligha örvendhet valaha. Másodszor, mert állapotunk ismertetése még oly sok jó szóra vár, hogy szinte jól esik lelkemnek, ha kivált oly tárgyról szólhatok, mely Szegednek arany-bányául szolgálhatand s melyet némelyek kellő belátás hiánya miatt, vagy tán egyedül dacból, úgyszólván, semmivé tenni szándékoznak. No de ideje lesz tárgyunkra térni. Mielőtt a Maty-érről, mint halastóról elmondanám nézetemet, célszerűnek tartom e három kérdés megoldását: Szükséges-e Szegeden halastó? Alkalmas-e a Maty-ér halastónak? Végre: Hogyan jövedelmezhetne a Maty-ér legtöbbet? Az első kérdésre az utóbbi évek igennel felelnek, mert ha a Duna mellékéről — megjegyzendő, onnan is halastóból — nem szállítanak ügyes halárusaink, még csak írmagnak sem kaphatunk halat. Kimondom, habár roppant szégyenünkre válik is, mert még valaki ellenbizonyítékul hozhatná föl, miszerint egyik fűszerkereskedőnk oly ajánlatot kapott Csehországból, hogy fontját 30 kajával számítván, bármily mennyiségű halat küldenek Szegedre, hol pár évtized előtt a Tiszának több hala volt, mint vize. Talán mondanom sem kell, miszerint az ügyes szomszédok is halastavak termékeivel kereskednek. Azonban egy ellenvetés érheti állításunkat, mely abból állhatna, hogy az utóbbi évek az alacsony vízállás miatt nem volának kedvezők a haltenyészésre s hogy nem lesz ez mindig igy, kedvezőbb időjárással fog még a Tisza halban bővelkedni, tehát nem okvetlenül szükséges a halastó. Ez ellenvetéseket csak oly egyén tehetné, ki nem ismeri a Tiszában található Anyagi szemle. (—gy—r) Az új aera földerültével, a közjogi kérdések első rangú fontossága mellett közvetlenül előtérben áll közgazdasági ügyeink kérdése. Hogy ez ügy, mely a mai előhaladt korban már egy nemzetnek életföltételét képezi, mennyire a sajnos politikai viszonyok rabja volt nálunk, a mai napok mozgalmas jelenségei kézzelfoghatólag igazolják. A társulási és egyesülési szellem, mely bármely téren egyedül képes nagyobbszerű eredményeket létrehozni s amelynek a műveit Anglia gyors fölvirágzását köszöni, hazánkban a szomorú emlékű Bach- és Schmerling-korszakban minden kigondolható akadályokkal letiportatott, elfojtatott. S hogy e tekintetben mennyire nem voltak válogatósak, arra nézve elég lesz csak a békés-csabai takarékpénztári részvényes-társulat szomorú példáját fölhoznunk. Ez intézet 50,000 forintnyi alaptőkéje még 1862. évben fölösen aláíratott s alapszabályai 1863-ks tavaszon fölterjesztettek jóváhagyás végett. S ime, ez alapszabályok teljes 3 év alatt, többször leküldetve s a kívánathoz képest többször átalakítva, mind e mai napig nem nyerhettek megerősítést, s a részvényes társaság, 3 évi sikertelen küzdés után, részint kifáradva, részint a közelebbi évek sanyaruságai által elkedvetlenítve — a fölötte szükséges és közhasznú ügyet végre kénytelen volt elejteni s az ideiglenes elnök jelentése szerint legközelebb föloszlott. Ilyen példák beszélnek nálunk s hangos szóval magyarázzák gazdászati, kereskedelmi s iparviszonyaink sülyedését, anyagi romlásunkat. S íme, mihelyt a változó kormányi rendszer az önálló működésre, a nemzeti erő kifejthetésére szabadabb tért nyitott, a biztató remény föltűntével — a küzdelem az anyagi téren is hatalmas lendületet nyert ; az erők máris csoportosulnak s a gazdászat, ipar s kereskedelem fölvirágzására célzó társulatok s egyesületek egymásutáni keletkezésében nyernek kifejezést, erős tényezőket az elmulasztottak helyrepótlására, s ez örvendetes előretörekvésben biztos zálogát látjuk a szebb jövőnek, melyet a láncaitól megszabadított Prometheus képes lesz magának teremteni. A kilátás tehát e pillanatban kecsegtető, de hogy e téreni reményeink teljesülése menynyire szoros összefüggésben áll a fenforgó nagy közjogi kérdés kedvező megoldásával, mely egyedül képes úgy Ausztria, mint Magyarország nagyszerű bajain mielőbb segíteni, erre vonatkozólag a „Pol. Hetilap“ 6-ik számának egy rövid cikke igen helyesen tájékozó felvilágosítást nyújt, melyet olvasóinkkal is megismertetni időszerűnek látunk. Az említett cikk előrebocsátván, hogy közjogi kérdéseink közgazdasági kérdéseinkkel a legbensőbb összefüggésben állanak, hogy a modern világban a szabadság és közgazdasági erő egymást föltételezik, hogy a mi feladatunk a közgazdasági téren tehát, a produktív (termelő) erők kifejlesztése s termékeink értékesíthetése a kül- és belvásáron, szóval a termelés és fogyasztás, a nemzetgazdaság e két fő mozzanata: az idevágó kérdések hosszú sorozatából kiragad egy lényeges kérdést: a vámügyet. „Alig van ügy — úgymond — mely a gazdasági életben oly mélyen behatna, mint ez s mégis alig van ügy, mely több elfogultsággal s előítéletekkel kezeltetett volna. De mint mindenben, úgy itt is a helyes, gyakorlati felfogások utat törnek maguknak; értjük a szabad forgalom felé törekvést s a termelők s fogyasztók érdekei közötti egyensúlyt. Nagy fontossággal bír tehát reánk nézve azon bizottmány, mely az új vámszabályzat kidolgozására Bécsben össze fog ülni. Következménye ez az Angliával kötött kereskedelmi szerződésnek. Angliában e szerződés következtében az érdek az ausztriai birodalom s különösen Magyarország iránt nagy mértékben fölébredett. — Olvastunk magánleveleket tekintélyes angoloktól, kik egyenesen fölszólítanak, hogy, miután e kereskedelmi szerződés által az angol tőkebirtokos érdeke Ausztriára s Magyarországra lett irányozva — azt felhasználni el ne mulaszszák, mert az angol tőke hajlamot mutat magyarországi vállalatokban beruházást keresni — föltéve mindig, hogy közjogi kérdéseink megoldását keresztül tudjuk vinni. Érdekkel olvassuk a liverpooli kereskedelmi kamara múlt hónapban tartott gyűlésének jelentését, melyben az Ausztriával kötött kereskedelmi szerződést nagyon kiemelik s egy nagy kereskedelmi összeköttetés kiindulási pontjául tekintik. E gyűlés egyik szónoka, ki maga is a szerződés létrehozása körül működött, mondja, hogy e szerződés kezdetnek igen kielégítő s azt a birodalom új politikájával hozza kapcsolatba, melynek lényege azon törekvés, hogy Magyarországgal kibéküljön s azt kielégítse , mert anélkül bármi közgazdasági szerződéseknek Ausztriában nem lesz semmi sikere. De ha az sikerül, az ausztriai birodalom a jóllét egy új aerájának nézhet eléje s képes lesz pénzügyeit rendbe hozni, akkor meg fogja teremni a kereskedelmi szerződés is gyümölcseit, s az angol tőke s értelmiség sok ausztriai vállalatokhoz fog csatlakozni, melyek most medden hevernek. E szerződés gyakorlati s közvetlen hatása azonban a vámtételektől függ, melyek csak utólag fognak megállapíttatni. Itt a védvám barátai minden erőmegfeszítéssel fognak a magasabb védvámokhoz ragaszkodni, mert azt hiszik, hogy az angoloknak nincs más törekvésök, mint az ausztriai piacot angol gyártmányokkal elárasztani. De a szónok szerint Angliának más céljai is vannak. Anglia fogyasztó osztályai többet kívánnak fogyasztani az osztrák terményekből, s az angol vállalkozó szellemért s foglalatosságot kíván e birodalom határai közt is. Szónok meg van győződve, hogy az ausztriai gyámokok egy pár év múlva többet fognak Angliába kivinni, mint amennyi Angliából fog Ausztriába behozatni, amint az a kereskedelmi szerződés következtében Franciaországban is történt. Kiemelik végre Ausztria viszonyát Olaszországhoz, valamint a kibékülés szükségét mindkét ré-