Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)

1866-11-08 / 89. szám

jesztésére nem téveszti hatását. — Bizonyítja ezt az, hogy a végkép szűnni kezdett járvány újra grassálni kezd, a­mennyiben legújabban is egy nap 5—6—10 áldozatot is ragadott magával. Vegyük ehhez a naponként súlyosodó drágaságot, a korán beállt téli hideget, —­s minden executio nélkül is eléggé meg vannak keserítve napjaink, pedig ez utóbbi kegyes intézmény is kezdi hatáskörét gyakorolni s nem egy helyütt látunk a házak előtt egy-egy bakát pipázgatni, ki — mint sejtjük — éppen nem az átvonulási időszakra van oda szál­lásolva. A város ügyei is mozognak a megszo­kott kerékvágásban. A liquidationális bizottmány működik, hogy mily sikerrel, azt biztosan nem tudjuk, de az abban részt­vevő tagok erélyessége följogosított bennünket azon reményre, hogyha lassan is, de minden­esetre halad a kellő cél felé. A város áruba bocsátott földjei (9 ezer hold) felényire már elkeltek, de hogy mikor akad vevő a többire, azt a jelen körülmények közt megjósolni nem lehet, pedig e földek mielőbbi eladása az egyedüli mód, mely által a város roppant adósságaitól nagy részben megszabadulhat. Az eddig eladott földek öt-öt holdnyi részletekben­ tíz évi törlesztéssel 100 — 300 forintért keltek el árverezés útján, a fönmaradt rész minőségi osztályokba osztva becsáron adatik el. Jobb viszonyok közt e kedvező feltételekkel elárusított földek min­denesetre rég elkeltek volna. Az ínséges időket megérzi különösen a városi közpénztár is, miáltal a tisztviselők s egyéb fixisták kétszeresen sujtvák , minthogy fizetéseiket rendetlenül s apró részletekben kapván ki, financiális számításaik rendesen hajótörést szenvednek. Mindenünnen panasz, mindenünnen sóhaj! De azért végig menvén városunkon, betekintve nyilvános köreibe, báljaiba s­a­t., láthatunk annyi luxust, annyi fényűzést, hogy alig hisszük el, miszerint az 1866-dik év sötét­­emlékű napjait éljük. Csak egy esetet említek föl. E hó 14-én annak rendje szerint bezáratott a lökert, mely alkalommal jótékony esőben is részesültünk, mi a homokbuckák közé rejtett kis paradi­csomba való kirándulást szintén óhajtottá téve,­­ nem kényteleníttetvén senki a homokten­ger fölkavart porát kimenés közben nyelni. E zármulatságot nem elégelé meg hő vérű ifjú­ságunk, hanem múlt vasárnap, 21-dikén újra egy zártkörű táncvigalmat rendezett rész­vények utján a lőkertben s volt mulatság, tánc, quantum satis! A hölgyek természetesen mód nélkül ki voltak csípve s nehány szerény polgár leányka — ki a jelen viszonyoknak megfelelőleg nem akart talán eget, földet megmozgatni egy új ruháért és ahhoz járandó csecsebecséért — teljesen mellőzöttnek érez­hető magát fénylő társnői között. És talán e bál közö­s jótékony célra rendeztetett a ne­meslelkű ifjúság által? — avagy talán ama szerény lánykák szintén úgy mulattak, mint majd elrepülő társnőik? — Óh nem! A bál csupán azért rendeztetett, minden alkalmi s nemes cél nélkül, hogy még egyszer jól ki­táncolhassuk magunkat; ama szerény­­öltözetű hölgyekkel pedig táncolni — tisztelet a kivé­teleknek — rangján alulinak tartó némely nagyralátó ifjú sarjadék. Ne csak táncoljunk! Úgyis van s lesz is okunk még elégszer sóhajtva tekinteni erszé­nyünk üres fenekére! Színészeink a télre bajosan lesznek. Rop­pant vállalkozási szellem- s bátorsággal kel­lene azon színtársulatnak bírni, mely jelenleg hozzánk vetődnék, mert a „hazátlan árva“ aligha keresné meg száraz kenyerét a rész­vétlenség e rideg tanyáján. Majd csak eljárunk a kaszinóba egypár pipa dohányra, egy-egy praeference­s dartb­ra s el-elhallgatjuk az „okosabb“ politizálását, s a nagy újságokra egy-egy pohár cholera-csöp­pet hörpentve, komédiások nélkül is lemor­zsoljuk a tél ködös napjait és estéit. R. 1. Helybeli újdonságok.­ ­ Az inségügyben tartott tanácskoz­­mánynak tehát mégis lett eredménye. Nem mondhatjuk ezt ugyan kielégítőnek, amennyi­ben a gazdálkodók részére utalványozott 15,000 rit (quid hoc ad tantam­ sitim!) a valódi szük­ségnek távolról sem felel meg; de másrészt őszinte örömünkre szolgál ez ügyben jelent­hetni egy olyan felsőbbi intézkedést is, mely mig egyfelől munkát nyújt az ínségnek leg­inkább kitett dolgozó néposztálynak s ennek nyomasztó sorsán enyhít, másfelől egy hasznos mű létrehozását célozza. Ugyanis — mint jó forrásból halljuk —­ a vödrösházi tiszai átmetszés terve felsőbb helyen jóváhagya­tott s a mű kivitelére 40,000 frt lett utalvá­nyozva. Most már tehát nincs egyéb hátra, minthogy ezen célszerű és megnyugtató in­tézkedés ne maradjon sokáig a papiroson, hanem a kenyéradó munka foganatosítása mi­előbb megkezdessék, mert proximus ardet acalegon, a 63-iki éhinség megizmosodott alakban kapunk előtt áll, mint ezt szomorú előjelek kétségtelenül bizonyítják.­­ A Deák-album ügyében tegnap Vadász Manó kaszinói elnök úr városunk né­hány polgárát értekezletre hívta meg, mely­ben elhatároztatott, hogy az album vasárnap délelőtt küldöttség által fog átnyújtatni a nagy hazafinak. A küldöttséghez, melynek vezetésére a jelenlevők által Vadász Manó úr kéretett fel, máris többen íratták be magukat tagokul, s hihető, hogy városunk polgárai közül még többen fognak a nevezett elnök úrnál jelent­kezni, hogy a haza bölcsének a hála és tisz­telet ezen adóját leróhassák. " A k.­­ m.- vásárhely­i Kérdő Már­ton-féle zavargásnak, melyet mi tréfás színben közöltünk, úgy látszik, mások komo­lyabb jellentőséget tulajdonítottak, miután múlt vasárnap innen, annak rendje szerint töltényekkel ellátva, katonaság küldetett át a rend helyreállítására. Volt-e rája* szükség, nem tudjuk. * Halhatatlan Petőfink egyetlen fia, Zoltán, jelenleg Szegeden van, a 8-dik osztályt az itteni gymnasiumban végzi.­­ Petőfi sírja föltaláltatott — egy vad poéta agyában. Egy K________ nevű úri­ember az, kinek jutott a szerencse, halhatatlan költőnk sírját föltalálhatni, amint ezt ő maga egy kiadás végett beküldött ver­­sezetében igen érdekesen elbeszéli. A búval bajjal terhelt emberiség lelki könnyebbülésére közlünk egy kis kóstolót e magas múzsa-su­gallatból, azon reményben, hogy a bosszan­­kodás mellett talán egy-egy jóízű mosolyt is szerencsés lesz aratni, mely esetben a nagy­reményű költőnek is némi elégtételt szolgál­tatunk, mert keserves munkája nem veszett egészen kárba. — A versezet azon kezdődik, hogy írója „a nagy pusztán sétál és dicső tet­teken andalodik“ ott hol a nagy harc volt s a hol most bárányok legelnek s egymásnak bekegnek, akik neki elmondják, hogy: „itt bele a költőnek! “ Persze őtet e szó úgy meg­­szomorítja, hogy „nagy gondolat és komor­­ú véletlen földre rántja“ s a dicső költőt tüstént kezdi siratni és siratja mindaddig, mig a si­rás helyett dalolni nem kezd és pedig azt a magyar nótát: „hol vagytok dicső hazám fiai?“ Mire a kolompos „vezér-ürü“ hozzá lép s el­­érzékenyedve kéri, hogy mondjon „még egy dallot“ s megsúgja a költőnek, hogy: „Ki fekszik, kit keres éi röviden ráakacz.“ Ezen szóra persze a költő orcáját könyek nedvesítik, még pedig nem a birka, hanem az ő szemei­ből jövők. Tűnődésében föltekint, „honnan jön az eső?“ mire Ő ft. i. a vezér-u­r­i) mondja: „Ha nem vigyázol, a sírjában eleső!“ Eső, eleső, ki mondja, hogy ez nem becsületes kádencia? És igy megy ez tovább. Hanem hát halljuk a költőt magát eredetiségében, mint zengedezik s miképen jön rá a sírra: „Összes nyáj is észre veszi hol esett el a magyar, Búslakodva megáll­ottan a két lábával kapar. Hallom épen midőn mondják: Itt fekszik egy hazafi, E nagy pusztán hajdanában ölte itt meg valaki. Másik pedig eztet mondja: E volt talán a nagy hős! Ki számunkra szerzett hazát — látod mily dicső és ősz ! Nyugodjon itt becses hamuja, ne bántsd nyugodjon ő itt, Nemzetiért, hazájáért sok szép csatákat is vit. Vezér u­ra szinte halván azonnal oda lépet, Jó megrázta a kolompját és azzal ő odább ment. Vissza fordult tiz lépésről elkezdett ottan sírni — Kiabálta összes nyájnak, itten fekszik Petőfi! Azon szóra az összes nyáj el kezdett mindjárt sírni, Kiabáltak mind­­enszóval itt fekszik nagy hazafi! Nem állhattam tovább én ki tüstént melléjük léptem, Azt a földet, hol eleset könnyes szemmel szemléltem. Ráborultam azon fűre melly a sírja fölött áll Mondám: nyugodt dicső költő rád gyakran a holló száll. (Sic.) Pedig hajdan nemzetemnek sok szép dallot kiadtál, Véletlenül e nagy pusztán golyó által elmúltál, Mindig keres szép nemzeted, nem is tudja hol fekszel ? E nagy pusztán a nyáj által találtalak én is fölro­sat. Végül aztán ilyetén megható versekben vesz búcsút a föltalált költő sírjától : „Reá irom a fejfádra, hogy itt nyukszik egy költő! Tetteidet, ha vizsgáljuk, mindig marad nagy intő. Petőfi Sándor az — melly e sirba mostan nyugodik. Negyven nyolc és kilenc olytn — hazájáért aluszik. Bém apának táborából egy golyó eltalálta. És e helyre — hol most nyukszik — e nagy költőt lezárta.É­s a t. Ezenkívül ki akar adni a termékeny költő még egész nyaláb prózában és versben irt hol­mikét, amikkel még esztendeig tudnánk olva­sóinkat mulattatni, ha attól nem félnénk, hogy megszaladnak előle. Úgy hisszük, kóstolónak elég lesz ennyi. Most még csak azt kell el­mondanunk, hogy az az úri­ember, aki ilyen versek faragásával lopja a napot, több éven át­­ néptanító volt egy népes község­ben. Elborzadunk, ha meggondoljuk, hogy a népnevelés szent ügyében ilyen szellemi nyo­morékok is tényezőkként szerepelhetnek nálunk, holott az ilyennek kezébe nem toll, nem az ifjú polgárok lelkeinek képzése, hanem kasza és kapa valók. * Fürdőház a Rókuson. E nagy város fürdőházak dolgában nagyon is szegény. Igaz ugyan, hogy mióta a vízvezető-csöveket a házakba bevitték, a háztulajdonosok a ma­guk kényelmére kezdenek fürdőszobákat épít­tetni, azonban a lakosság nagyobb része mégis a­ közfürdőházakra van utalva, melyek a bel­város egy pontján feküdvén, a külvárosiak számára távol esnek. A Rókuson —mint érte­sültünk — akadt már vállalkozó Kiss Márton úrban, ki a hiányon segíteni akar. ő ugyanis a vízvezeték igénybevételével a fehérló-utcában 12 káddal ellátott fürdőházat létesített, mely­ben a Tiszavíz mellett széksós vizet is lehet használni. *A jövő évi újoncozást illetőleg a hatóságok azon utasítást vettek a helytartó­­tanács részéről, hogy az arra vonatkozó elő­munkálatokat azonnal vegyék foganatba. — Ujoncozás alá szólítandók az 1846., 45., 44., 43. és 42-ben született ifjak. * Kaptuk az „Erdészeti és Gazdászati Lapok“ XI-ik füzetét a következő tartalommal. A gabnatalajon és a feltétlen fatalajon álló erdők irtásának a klimára gyakorolható befo­lyásáról Elmélkedések mezei gazdászatunk fölött. Tölgyerdeink aranyszagáról — a gu­­bacsról. A földmunkálás eszközei és ezek al­kalmazása. A növény­ élet főbb mozzanatainak észleléséről. Nehány szó a szárazság okairól és elhárításáról. Hogy ültetnek a „Karston?“ Megjegyzés a trágyázási kísérletekre és a trá­gyareceptekre. A selmeczi cs. k. bányászati és erdészeti akadémia uj tervezete. A keszt­helyi orsz. gazdasági intézetről. Természet­rajzi vázlatok. Az erdészeti államvizsgák 1866-ban. Különfélék. Legjobb idő a favágásra. A párisi nemzetközi kiállítás. * A megyei mérnöki hivatal fi­gyelmét felhívjuk egy a ’megye területén igen rosz karban lévő hidra, nevezetesen a Szentesről Kun-Szent-Mártonba vezető ország­úton, az úgynevezett tőkei csurgó hídja olyan állapotban van, hogy azon, különösen téli időben, veszély nélkül járni nem lehet, amennyiben a híd nem az útvonalon fek­szik , hanem azon kívül s alig 2 '/n öl széles; szükség lenne a hidat az útvonalra átvinni és jóval szélesebbre csinálni, mert sok ve­szély történt már rajta. A városi hatóság nem csináltatja meg, mert úgymond a megyéé. Ezért hozzuk tudomására a megyének. * A házkiásások és betörések a hosszú éjszakákkal beköszöntöttek s az ínség­gel fognak növekedni. Múlt vasárnapról hét­főre menő éjjel a jó madarak a Rókuson egy kertre szögellő kamra vastag falán jókora nyí­lást csinálván, a kamrába bemásztak s azt derekasan kipusztították. Elvittek mintegy 3 mázsa szalonnát, egy mázsa füstölt húst, egy nagy darab szappant, nehány zsák búzát, két kenyeret s egy zsíros bödönből, melyet a nyí­láson nem emelhettek ki, marokkal tömtek tele egy a kamrában talált 10 ircés üres fazekat. A kár körül­belől 200 írtra mehet. A gazok­nak három kerten kellett keresztül menniük, mig a kamrához jutottak s a nyomokból kö­vetkeztetve , talicskákon vitték odább a terhet. A helybeli aluszékony éji őrök mellett valóban ideje volna a polgári őrjáratokat ismét föl­állítani. * A híd rondasága miatt már több­ször vettünk panaszró sorokat, melyek meg­egyeznek abban, hogy e különben sem díszes faalkotvány már rég nem volt ily elhanyagolt állapotban. Csodáljuk, hogy ez a hatóság figyelmét kikerüli. * A vízvezeték most oly tiszta italt nyújt, mintha a szűrés mesterségét a vállal­kozók most találták volna föl. Pedig hát ez a mester nem más, mint a természet. Tavasz­­szal, midőn a vizek növekednek, majd ismét nyelni fogjuk az iszapot. — Azon a Tiszából kifogott hul­la, melyről múlt számunkban emlékeztünk, kiásatása után csakugyan azonosnak találtatott ama móravárosi öreg emberrel, ki onnan ak­­kortájban eltűnt. Szomszédjai még kiásatása előtt leirták ruházatát, és azután kétségtele­nül ráismertek; csak megátalkodott nevelt fia konokul tagad még mindent, pedig szomszéd­jai is igen jól tudják, mily rosz viszonyban él­tek egymással s hogy gonosz életmódja miatt többször el akarta őt kergetni házától az öreg. Ellene bizonyít még azon tény is, hogy nevelő­apjának eltűnése után azonnal abban fárado­zott, hogy megmaradt házát és vagyonát ma­gára írassa át. Hatóságunk éber nyomozásának bizonyára sikerülend­ő bűntényt annyira föl­deríteni, hogy a bűnös kénytelen leend gonosz tettét bevallani. Értesítés. Tisztelettel jelentem t. pályatársaim s aláíróimnak, hogy „ Gyászbú­­­csúhangok“ című versgyűjteményem Kertész József ur nyomdájából a mű kiállíthatására teljesen felszerelt egri lyc. nyomdába tétetett át, hol munkába vétetvén, január hóban a legdíszesebb kiállításban fog onnan kikerülni. Szeged, nov. 1. 1866. Chilkó Sándor, Szeged belvárosi kántor. Vegyesek. * A magyar országgyűlésnek f. hó 19-dikén kezdődő újabb ülésszakára, mind az alsó, mind a felsőház tagjaihoz szét­küldettek már az illető elnökök által a meg­hívások. * Deák Ferenc hétfőn este Pestre ér­kezett. * A Pesten lévő országgyűlési képviselők múlt vasárnap a Frohner-szál­lodában az alsóház elnöke, Szentiványi Ká­roly névnapját lakomával ülték meg. * A „P. N.“ hallja, hogy a magyar országgyűlésnek meg lesz ígérve a miniszté­rium és pedig az országgyűlési többségből, de csak úgy, ha a közösügyi tervezet oly meg­oldást nyerene, minőt a mostani kormány óhajt. Ki lesznek tűzve a határok is, a­me­lyeken túl a mostani kormány engedni nem fog. A követelések közt többi között lenne. Hogy az adót a bécsi kormány szedje, hogy a hadügy is egészen a központi kormánytól függjön, a közös ügyek pedig egy bécsi közös parlamentben tárgyaltassanak. * A „Hon“ é­s pártja. A „Hon“, mely első november óta bővített s igen változatos tartalommal jelen meg s tudva­levőleg kelet­kezésétől kezdve a bal oldal közlönye, „Irány­­eszmék“ cím alatt pártja állását a jobb oldal­lal szemközt törekszik megvilágítani. Ezekben a többi közt fejtegeti, miszerint a közösügyi bizottmány többségének munkálata világos bi­zonyítéka a jobb­oldal kitűzött irányának s alkalmasint az e munkálatban letett elvek fogják képezni a kormány előterjesztésének magvát. A „Hon“ kijelenti, hogy a bal­oldal nézete a közös ügyek elősorolásánál határozot­tan elválik a jobb oldalétól. A 15-ös bizott­mány ugyanis a pénz-, had-, és kereskedelmi ügyet Bécsben székelő minisztérium által ke­zelt közösügynek tekinti, a „Hon“ pártja sem a pénz-, sem a had-, sem a kül- és keres­kedelmi ügyet nem tekintvén közös ügynek, Bécsben székelő miniszterről nem is szólhat. Előttünk — mondja a „Hon“ — végeredmény­ben a felelős magyar minisztérium is ugyanaz, a­mi a nem felelős és kevéssé magyar dica­­sterium: ha Magyarország lemond állami ön­állóságáról, s mint egyszerű tartomány beol­vad az egységes osztrák államba. A tizenötös bizottmány munkálata, az országgyűlés által szentesítve, reál­unióra vezet, de hisszük, hogy nem fogja szentesíteni, mert a nemzet­tel jönne összeütközésbe; azon nemzettel, mely minden rendszernek ellentállott, lett légyen az szelidebb vagy keményebb, a mely rend­szer a nemzet önállóságát támadta meg. — Hogy ezen jogáról lemondani nincs kedve a nemzetnek, sőt ha nem bírná, azt minden áron kivívni törekednék, e felett ki kétel­kedik ? * A kormány is megszólalt végre egy cikkben, mely a félhivatalos „Wiener Abendpost közelebbi számában jelent meg. Ki van mondva ebben, miszerint a kormány a 15 ös bizottmány munkálatát a közös­ ügyek kérdésében figyelemreméltó kiindulási pontnak tekinti s alkalmas alapnak tartja a minden oldalról óhajtott kiegyezkedésre. Különben a kormány e tárgybani nézeteit — a cikk sze­rint — teljes nyíltsággal fogja az országgyűlés elébe terjeszteni. * Négy rendbeli legfölsőbb kéz­irat bocsájtatott ki. Az elsőben gróf Mens­­dorff Pouilly a császári ház és a külügyek minisztere állásától fölmentetik s önföláldozó szolgálatainak elismeréséül díjmentesen a sz. István-rend nagykeresztjével diszíttetik föl. A másodikban Beust báró külügyminiszterré kine­­veztetik s egyszersmind díjmentesen titkos ta­nácsosi méltósággal ruháztatik föl. A harma­dikban Eszterházy gr. tárcanélküli miniszter odaadó szolgálataiérti elismerő köszönet kifeje­zése mellett állásától saját kérelmére fölmen­tetik. Végre a negyedikben John altábornagy hadügyminiszterré neveztetik ki s titkos taná­csosi méltósággal ruháztatik föl. * A hadsereg reformjáról a „Wie­ner Abp.“ a következőket helyezi kilátásba: Átalános szolgálati kötelezettség; a hadsereg­nek hátulról töltő fegyverekkel ellátása; a katonai váltságdíj és az igazgatási szabványok egyszerűsítése; a számvevőség gyorsabb me­nete; a képző­intézetek javítása; tiszti isko­lák alapítása; szigorú vizsgák a tiszti és törzstiszti rangra jelöltek részére; új előlép­tetési törvény; a táborkari törzsben szerve­zési változtatások; a büntetőtörvénykezés re­formja ; a tiszti létszám csökkentése által az államkincstár terheinek könnyítése; az előlép­tetés beszüntetése; külön rendeletek a sza­badságolások és disponibilitás iránt. * A Kisfaludy-társulat múlt hó 31-dikén kezdte meg üléseit, mely alkalom­mal a többi közt Szigligety Egressy Gábor fölött emlékbeszédet tartott. — Az akadémia rendes ülés­sora 1. hó 5-dikén nyílt meg. * A Kisfaludy-társaság felhívja Shakespeare fordítóit, miszerint elkészült for­­dítmányaikat két hét alatt küldték be a tit­kárhoz , miután a még hátra levő köteteket a legrövidebb idő alatt közre akarja bocsájtani. E szerint Shakespeare összes színművei nem­sokára magyar nyelven is élvezhetők lesznek. Fordítására legkitűnőbb íróink s műfordítóink vállalkoztak, megbirálásáról s kiadásáról a Kisfaludy-társaság gondoskodik. Az összeget azonban Tomory Anasztáz, e derék hazafi, kinek a magyar irodalom már igen sokat kö­szönhet, előlegezi. * Csengery Antal sokoldalú elfoglalt­sága következtében akadémiai jegyzői állásá­ról lemondott. A nagygyűlésig Arany János titkár fogja vinni a jegyzői tollat.

Next